Tolna Megyei Népújság, 1986. március (36. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-22 / 69. szám
A^ÉPÜJSÀG 1986. március 22. A sertéstelep nem rózsaliget l»atilcaren«l is kajak VB? Nehezen engedett szorításából a tél, de a napsugarak lassan megbirkóznak a maradék hóval. Elég volt a télből, úgy igazából elég, mondogatják itt is ott is az emberek. Bátortalanul süt a nap, a Bá- taszéki Búzakalász Téesz Kaihyb szakosított sertéstelepére belépve mutatjuk a hivatalos engedélyt, aztán a lábrács fertőtlenítő folyadékának locsolását a kézmosás zaja erősíti. Fehérbe burkolnak bennünket, lábunkra nylon kerül, kollégám csinos masnit köt rá. Most indulhatunk, mondja Nedelkovics Szilárd, ágazatvezető és előreengedi Balogh Mihálymé telepvezetőhelyettest. A folyosó ragyog a friss felmosás nyomán, ugyanígy a fürdők, öltözők, és az ebédlő is. Rend és tisztaság mindenütt. Mondom is Lassú Sándoménak, aki itt a mindenes — vajon meg is tartják a rendet? — Majdnem mindig, de hiába, férfiakról van szó — és nevet hozzá egy jót. A női öltözőben sósbonszeszes üveg árválkodik a vasszekrény tétjén. — Nőnap volt, virág állt benne, amíg haza nem vitték — kapom a felvilágosítást. Kilépünk a telepre, az aszfaltút porzik a cipőnket borító nylon alatt. Mossák a takarmánykeverő lábazatát, a fiaztatóban csend. Csak a ventillátorok cserélik a levegőt, szagot is alig lehet érezni. A szomszédban sival'kod- nak a malacok, nehezen viselik a herélést. Ili József áll a kutricában és jelölőkrétával csíkot húz a szerencsésen túlesett műtétesek hátára, majd kettesézetés lenne kicsit több. Autófényező volt a szakmája, de itt is megvan azért a számítása. A pénznek nincs szaga, és itt az állatoknak is alig — teszi hozzá, de az ellen tiltakozik, hogy rosszabb körülmények között dolgozna-e. — Az a baj, hogy harminc körül kezd csak valamire menni az ember, én meg nem milliomos család gyereke vagyok. A hó alól előbújva már mutogatja magát az utat szegélyező, szépen nyírt sövény és a fenyők is szépek. A telepet öt éve adták át, de olybá tűnik, minidia csak tegnap üzemelték volna be. Jó szakembereket válogattak ide össze, és itt látszik, hogy rend a lelke mindennek. Igazi mintatelep, nagyszerű körülményekkel, szép állománnyal. Visszafelé a fürdőn át vezet az út. — Amennyire nehezen szoktak hozzá az emberek a fürdéshez, annyira fel lennének háborodva ma, ha nem lenne melegvíz — mondja Nedelkovics Szilárd. Lassúné már kávét ad Májer Zoltánnak, aki éppen pihen — és hozzáteszi, már megkérdezték tőle, hogy olyan lassú-e, mint a neve? A válasz a munkájában van, meg abban, hogy szeretik az emberek. A téesz sárpilisi telepére kétéitűvé keresztelt Trabantommal tocsogunk be, itt meg a traktorok is tengelyig járják a sarat, vizet. Ugyanaz az öltözés, aminek most örülünk, mert a cipőt a nylon csak védi... gondoltuk. Molnár Józsefné brigádvezető nem kerülgeti a tócsákat, a sarat. Minek is, hiszen csizmában ballag mellettünk, azon meg már látszik, hogy reggel fogott mintát rajta a luoskosság. — Azt akarják megírná, hogy itt lesz a következő kajak-kenu világbajnokság? — fogad bennünket nevetve Kovács János. — Nincs disznóm, nincs gondom — hallottam a közelmúltban a mondást, amit itt ezen a telepen kezdek csak megérteni. Tíz évvel ezelőtt az országos versenyben negyedik helyezett volt ez a telep, de nem kezelték, nem ápolták, így aztán jócskán leromlott az állaga. Nem volt rá pénze a téesznek, de most, az egyesülés után rendbete- sZik. A különbség szembetűnő, persze a másik javára pozitívan. — Nem vetekszik majd egy újjal, de jó lesz, korszerű lesz — mondja az ágazatvezető. Az udvaron traktorvágta nyomok, a betonon vei adogatják Petrovics László és Mezei Aurélné kezébe a tiltakozó apróságokat. — Ezt is meg lehet szokni — nyugtat meg Mezeiné, és biztos kézzel tartja a hófehér malac hátsó lábait, amíg Májer Zoltán felcser dolgozik. Naponta jár Bátaszékre Bonyhádról és munka közben meséli, hogy jó volt az iskolában az elméleti oktatás, de a gyakorlat más, azt csinálni, tanulni, lesni kell a kollégáktól. — Más ez mint az iskola, itt már nem lehet hibázni, itt mindent tudni kell, amit csinál az ember — mondja és máris újabb páciens kerül a szike alá, a vizesvödör közelébe. Faragó Imre a betonpadozatot mossa, megtöri a slagot és elmondja, hogy mindennel elégedett, csak a fiFehérbe burkolják az engedéllyel érkező látogatót. Ahol nem lehet hibázni. Egy mintatelep szuper körülményei. Vizes, sáros pillanatképek a szomszédos telepről. Vélemények, még a felújítási munkák előtt. Nótában átadott virágok. A slaggal Faragó Imre... A sárpilisi telepen még messze a poros út . — Hiába, férfiakról van szó — nevet Lassú Sándorné magas víz, a fiaztatóban itt is heréinek. Egy felcser négy asszonnyal dolgozik. — Még bírom cérnával — mondja a felcser, és nevetve vágja le a fölösleges darabot. Az asszonyok jókedvű- ek. Viccelődnek. A takarmánysilók felől három asz- szony közeleg csizmásán. — Most cseréltünk csizmát — mondja Melter Antalné, — mert hiába, azért beleizzadunk. — Ilyenkor veszünk másikat és kész — teszi hozzá Fü- löp Andrásné. Nem valami rózsaliget ez a sertéstelep, kockáztatom meg, hivatkozom arra is, hogy nem is igazán nőknek való, de a három asszony mosolyog. — Ezt is meg kell csinálni valakinek, mi már megszoktuk, állatok nélkül talán élni se nagyon tudnánk — mondja Dankó Péterné. A körülmények olyanok, amilyenek, de hamar lesznek jobbak is. Megszoktuk. A gyerekeink már nem egészen, mert elmentek, nekik ez sok. — A Szilárd mindig adott nekünk munkalehetőséget, egyeznek meg, így ezért sem zúgolódnak. Jön a felújítás hamarosan. Szóbakerül a nőnap is, arriire nótában kaptak virágot. — Még most is a fülemben szól a harangvirág — mondja egyikük, de abban is egyezik a véleményük, hogy valami nagyon szép műsort kaptak ajándékba. — Nem lehet ezt itthagyni, mást el sem tudunk képzelni — mondják, de azért melléteszik, hogy a fizetés lehetne több úgy kétezerrel. Más gond nincs is, mert megmondják egymásnak amit gondolnak. A gyerekek? Hadd menjenek, nekik való az atomerőmű nem nekünk — nevetnek. A fürdő is lehetne jobb, de ez is jó, majd lesz szebb is. — Nem irigylésre méltó munkahely ez — mondja Molnámé. Tényleg jól jönne egy kis pénz, mert halljuk itt is, ott is, hogy 7 meg 10 százalék is jutott. Kellett ez az egyesülés, mondja még búcsúzóul, tudtuk mi ezt, be is látjuk, teszi hozzá, aztán úgy enged el bennünket, hogy megjósolja, hogy hazaérve biztosan rákérdeznek a szagunk miatt arra, hol jártunk. SZABÓ SÁNDOR Fotó: Czakó Sándor Francia kapcsolat T estvérvá rosa i n k Délen a helyzet változatlan ? Lapunk hasábjain már beszámoltunk arról, bogy a múlt évben Szekszárdon járt a finnországi Tomio város polgármestere és a testvérvárosi kapcsolatok kialakítását kezdeményezte. Amennyiben ez az elképzelés valóra válik, háromra emelkedik Szekszárd testvérvárosainak száma. A kezdet A Francia Kommunista Párt 1967-ben a Párizs melletti Bezonsban tartotta XVIII. kongresszusát. Hogy ez a tény a franciák számára mit jelent, nem tudni, számunkra viszont fontossá vált ez az esemény. A kongresszuson részt vett magyar delegáció javaslatára és közbenjárására kötött ugyanis testvérvárosi megállapodást Szekszárd és Bezons. Ennek lassan húsz éve. A testvérvárosi kapcsolatok első eseményei többnyire kulturális jellegűek voltak. Ez nem meglepő, hiszen a megállapodásban lefektetett elvék alapján nagy hangsúlyt kapott a kiállítások szervezése, a különböző kulturális együttesek cserelátogatása. A megállapodás után két évvel, 1969-ben került sor Bezonsban a szekszárdi városfejlesztési eredményeivel kapcsolatos kiállításra. 1970-ben a szüreti napok alkalmából francia termékbemutatót tekinthettek meg Szekszárdon az érdeklődők. Ezt még ugyanebben az évben a decsi Népművészeti- és Háziipari Szövetkezet viszonozta. Tolna megyei és a megyéből elszármazott képzőművészek mutatták be alkotásaikat 1973-ban Bezonsban. Új területek A szekszárdi testvérvárosi bizottság 1974-es megalakulása mindenképpen fontos állomás volt a testvérkapcsolatok történetében. Mi a célja ennek a szervezetnek? A kapcsolatok kiszélesítésére, kiterjesztésére hivatott. Rendszeres ülésein a tagok értékelik az éves megállapodások teljesítését és kidolgozzák a következő időszak programjait. A bizottság tagjai részt vesznek a Szek- szárdra látogató francia csoportok fogadásában, számukra műsorokat szerveznek, ezzel elősegítik a személyes kapcsolatok kialakulását. A hetvenes évek elejétől kezdve szép fejlődésnek indult a két város közti cserelátogatás, a turizmus. Már 1969 óta rendszeres a városok vezető testületednek tagjaiból álló hivatalos delegációk kölcsönös látogatása. A delegációk megismerkednek az illető ország, város nevezetességeivel, üzemeket, intézményeket látogatnak, állami és politikai vezetőkkel találkoznak. Ennek nagy szerepe van az együttműködés elmélyítésében. Biztató eredményeket értünk el a fiatalok cserelátogatásának megszervezésében. A kiutazó csoportok összeállítását a KISZ Szekszárdi Városi Bizottsága végzi, évente a mintegy 30—35 jelöltből 14—20 szerencsés kiválasztott utazhat Bezonsba. A lehetőségeket behatárolja az a tény, hogy mindössze öt szekszárdi vállalat anyagi helyzete engedi meg a fiatalok utaztatási költségeinek fedezését. A pénzügyi nehézségek ellenére a nyolcvanas években tovább bővültek a kapcsolatok. Francia fotóművészek alkotásait láthattuk Szekszárdon, 1981-ben. A Szekszárdi Dózsa labdarúgócsapata valamint atlétái 1982-ben Bezonsba látogattak. A Les Trolets harmonikazenekar és a Szekszárdi Big-Band mutatkozott be a két városban a következő évben. Bezons-i bélyeg- gyűjtők rangos kiállítása aratott nagy sikert Szekszárdon 1985-ben. Ezek a rendezvények, és azok, amelyeket a jövőben terveznek, bizakodásra adhatnak és adnak okot. Régi ismeretség Ha a térképen — mondjuk Szegedtől — követjük a Tisza folyásirányát, átlépve a jugoszláv határt, hamarosan elérkezünk a vajdasági Be- cej (Becse) településig, másik testvérvárosunkhoz. Becse 28 ezer főt számláló lakosságának több mint fele magyar nemzetiségű, ami megkönnyítette a kapcsolatok felvételét. A testvérvárosi megállapodást 1972-ben kötötték meg, de ennél az időpontnál már jóval korábban rendszeressé váltak a kölcsönös látogatások, a városi kórusok és bíróságok révén. A megállapodásban rögzített elvek szerint — a Bezans-d, jól bevált gyakorlathoz hasonlóan — a hivatalos delegációk cseréje, kiállítások szervezését, kulturális, sportcsoportok, együttesek, fiatalok cserelátogatását és a turizmus kölcsönös kiszélesítését határozták el az illetékesek. Ami sikerült: Adriai tenger Bár a távolság lényegesen kisebb, mégsem alakult kl a kapcsolatók olyan széles skálája, mint a francia testvér- városunk esetében. A kulturális együttműködés köre a már említett kórus és bírósági kapcsolatok mellett az idén valószínűleg tovább bővül: a Szekszárdi Kamara- zenekar lép fel Becsén ez év áprilisában. A két város sportkapcsolatai nem alakultak a terveknek megfelelően, elsősorban azért, mert a városok egyesületeiben űzött sportágak nem „találkoznak”, azaz eltérnek egymástól. A korábbi gyakorlat felújításaként a Tolna Megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalat és a becsei ZIDAR Építőipari Vállalat dolgozói évenkénti tapasztalatcserék során tanulmányozzák az alkalmazott technológiákat, a munka megszervezését. A jugoszláv fél javaslatára ismételten rendszeressé válnak a találkozások a Szekszárdi Aranyfürt Téesz és a Becsei Mezőgazdasági Kombinát, hasonlóképpen a Gemenc Volán és a becsei szállítási vállalat között. A turizmus kiszélesítését szolgálja a két város Camping- és Caravanning Clubjainak kapcsolatfelvétele is, ez azonban egyelőre még a jövő zenéje. Eredményes viszont az 1973 óta rendszeres csere- üdültetés. Ennek keretében szekszárdi úttörők nyaralnak Prvic Luka-n, az Adriai tenger partján és becsei gyermekek táboroznak Sötétvölgyben és Dombordban. * „összességében megállapítható, bogy az együttműködés francia testvérvárosunkkal sokoldalú és széles körű, jugoszláv testvér- városunkkal a lehetőségek alatt marad” — olvasható Szekszárd Város Tanácsa nemrég elkészült tájékoztatójának értékelése. A feladat tehát adott. Hiszen olyan szálak kötnek össze bennünket (hol gyengébben, bol erősebben) testvér- városainkkal, amelyeknek megszilárdulása mindany- nyiunk érdeke. SZERI ARP AD Tmk-zsebkönyv A könyv elején elvileg foglalkozik a fenntartás műszaki feltételeivel (szerelés, időszakos szemlék, dokumentáció, alkatrészfelújítás, selejtezés). Külön fejezet ismerteti a diagnosztikai vizsgálatokat, ezek között — egyebek mellett — részletezi a hőmérsékletmérést, az. olaj- szennyezés mérését, a rezgés- és zajmérést. A gépalkatrészek meghibásodásai között leírja az elhasználódási károkat, amelyek főleg kopásból, korróziótól vagy kifáradástól erednek, majd sorra veszi a gépelemek jellegzetes hibáit, például a siklócsapágyak, gördülőcsapágyak, fogaskerekek, tömítések hibáit. Tárgyalja a könyv a szétszerelés és összeszerelés szabályait, a szerelt gépek vizsgálatát, beállítását, valamint a szerelés közben használt gépeket, készülékeket. Ismerteti a különféle kenőanyagokat, a gépelemek, illetve a szerszámgépek kenését. Nagyon fontos része a zsebkönyvnek az, amely sorra veszi a jellegzetes javítási és felújítási technológiákat: a tisztítást, mosást, felületelőkészítést, a hiba megállapítását, az anyagelválasztással és képlékeny alakítással történő javítást (forgácsolás, egyengetés, felületszilárdítás), az anyagfelrakással való javítást (hegesztést, galvanikus és vegyi bevonat készítése, műanyaggal való bevonás, ragasztás, stb.). Végül az alkatrészek felújításával, javításával, illetve a felújított alkatrészek ellenőrzésével és minősítésével foglalkozik. H. J.
