Tolna Megyei Népújság, 1986. március (36. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-19 / 66. szám
g Képújság 1986. már de. 19. Ma Opoléban: lengyel-magyar A labdarúgó-utánpótlás Európa-bajnokság versenyben lévő nyolc csapata közül hat már lejátszotta az első 90 percet a legjobb négy közé jutáséit. A lengyel és a magyar együttes ma Opoléban kezdi a versengést és egy hét múlva Gyöngyösön folytatja. Tizenhat magyar labdarúgó utazott Lengyelországba 'közöttük Balog T., Vincze I., Fitos, Nagy J. és Kovács K. személyében öt olyan játékos is található, akik már a nagyválogatottban is szerte- pet kaptak, sőt Kovács K. góllal is részese volt a Brazília elleni diadalnak. Tajti József, az utánpótlás-válogatott szakvezetője az alábbi keretből jelöli ki a szerdai csapatat: Kapusok: Géléi (Csepel), Petry (MTK VM). Mezőnyjátékosok: Tur- bék (Rába ETO), Kozma (Ű. Dózsa), Pintér (FTC). Vaszil, Csúcsánszki (Videoton), Cseh, Fitos, Kovács (Bp. Honvéd), Balogh T., Zvara (Vasas), Katzenbach (MTK VM), Bognár Z., Nagy J. (Haladás), Vincze I. (Tatabánya). A világ sportja BAGDAD A labdarúgó VB-döntós Irak második mérkőzése Románia ellen OrO-ra végződött. Az első találkozó pénteken 1:1 arányú döntetlent hozott. KOPPENHÁGA Dánia labdarúgó válogatottja március 26-án Belfastban Észak- Irország ellen játszik. Ramussen, Qvlst, M. Olsen, Sive- baek, I. Nielsen, H. Andersen, K. Nielsen, Frimann, Mölby, Lauridsen, J. Olsen, Simonsen, Breggreen, Elkjaer-Larsen, Laud- rup és Christensen alkotja a keretet. Kézilabda MNK Három helyszín - tizennégy mérkőzés Bár az igazán tavaszias időjárás továbbra is várat magára, március 22-én a labdarúgás utáni második legnépszerűbb sportág, a kézilabda szerelmesei is szabadtéri mérkőzések szemtanúi lehetnek. Ezen a napon — mintegy a megyebajnokság április eleji főpróbájaként — bárom helyszínen rendezi meg a Tolna Megyei Kézilabda Szövetség az MNK megyei selejtezőit. Három férfi- és tíz női együttes nevezett a kupára. A férfiaknál a Hőgyészi HSC erőnyerő, míg a Szedres és az NB Il-es Dunaföldvári Spartacus Szedresen méri össze tudását. A női csapaltok Tolnán és Tamásában játszanak Tolnán a négy együttes körmérkőzésekkel dönti el a helyezések sorrendjét. Tamásiban két hármas csoportban előbb körmérkőzéseket vívnak, majd a két csoportgyőztes egy újabb találkozót játszik a helyosztóért. Mindkét helyszín élső helyezettje képviseli majd megyénk színeit az MNK országos selejtezőjében. A részletes program így alakul szombaton: Tolnán 9 óraikor Tolna— Szedres, 9.45 Tengelic—Zomba, 10.45 Szedres—Tengelic, 11.30 Zomba—Tolna, 12.30 Tengelic—Tolna, 13.15 Zomba—Szedres. Tamásiban 9 órakor Tamási—DaOmand, 9.45 Kocso- la—Dombóvár, 10.30 Dal- mand—Simontornya, 11.45 Dombóvár—Szekszárd, 12 Si- monfamya—Tamási, 12.45 Szöksz árd—KocsoLa, 14 órakor a két csoportgyőztes helyosztója. Séd Kupa Szekszárdon Tizenegy csapat — köztük a csehszlovák Dubnica — részvételével harmadik alkalommal rendezi meg kézilabdatornáját március 21— 23. között a Szekszárdi 505- ös Szakmunkásképző Intézet. A Séd Kupán szereplő együttesek március 20-án érkeznek Szekszárdiba, a csapatvezetők technikai értekezletét 19 órakor tartják. Pénteken, szombaton 8 órától 19 óráig, vasárnap pedig 8 órától 12 óráig követik egymást a mérkőzések a szakmunkás- képző bitumenes pályáján. Különdíjat kap a torna gólkirálya, a legjobb kapus, a legtechnikásabb játékos és a 1 egsp onfezer űtíb csapat. A palánk mellől Az előny megbabonázta a hazaiakat A rájátszásban elszenvedett három vereség sem szegte a dombóvári kosárlabda- szurkolók kedvét, s ha ném is bizonyult szűknek a csarnok, de félezren buzdították a vasutaslegénységet. Üton- útfélen beszédtéma volt: ha ma nyerünk és ha pénteken megverjük a Tungsramot, akikor felsőbb osztályba léphetünk. Csakhogy sok volt a ha... A találkozó elején * hiába szerzett vezetést a SZEOL— DÉLÉP SE, pillanatok alatt fordult az állás, sőt, szünetig kilencpontos előnye volt a hazaiaknak. Milyen remek érzés volt rátekinteni az eredményjelző táblára, arról a 30. percben már 15 pontos dombóvári előnyt olvashatták le a nézők. A tetemesnek tűnő előny aztán szinte megbabonázta a hazaiakat. Előnyüket nem hogy növelni, de tartani sem tudták. így az utolsó hét másodpercbe sűrűsödtek az izgalmak. A lengyel „vendégmunkást”, Miedziket szabálytalanul szerelték 101-100-as szegedi vezetésnél. A játékvezetők büntetőt ítéltek. A büntetők biztos kezű végreJacek Miedzik 39 pontjával ezúttal is csapata legeredményesebb pontszerzője volt hajtójaként ismert Jacek koncentrált, majd az elsőt biztosan értékesítette. Szinte leírhatatlan volt az örömmámor a csarnokban: 101- 101. Következett a második büntető. Ha bedobja, egy pont előny a Dombóvárnál és hét másodperc alatt aligha lettek volna képesek fordítani a vendégek. A második büntető azonban kimaradt, jöhetett a hosszabbítás. A többi pedig már ismert. Negyedik rájátszásos mérkőzésen sem született meg a DVMSE hőn áhított első győzelme. A szurkolók, de a játékosok sem adták fel. Még ezek után is reménykednek a feljutásban. A rájátszás állása FÉRFIAK 7. MAFC 972 887-783 16 8. SZEOL—D. ^ 10 6 4 929-890 16 9. Tungsram 10 5 5 799-810 15 10. Dombóvár 10 5 5 982-999 13 11. Oroszlány 10 5 5 881-900 15 12. Kecskemét 10 4 6 940-915 14 13. Pécs. 945 783-848 13 14. SAEV 10 3 7 864-918 13 NŐK 7. Bp. Spart. 963 730-606 15 8. SZEOL—D. 963 593-577 15 9. Szekszárd 963 609-566 15 10. TFSE 954 588-615 14 11. Ganz—M 954 573-571 14 12. DVTK 954 551-567 14 13. ZTE 9 2 7 571-622 11 14. OSC 9 1 8 583-674 10 A Forma—I. történetéből (V.) Fangio ötödször és Hawthorn 1957. Fangio nyerte tehát az 1956-os világbajnokságot, hála ferraris munkatársa, Peter Collins önzetlenségének. Ám az argentin nem volt szentimentális, s ’57-re átszerződött az örök vetély- társhoz, a Maseratihoz. Stirling Moss, akivel így istálló- társak lettek, az élről rajtolhatott az idénynyitón, és a végén hét kör és hét hely volt közöttük Fangio javára, ugyanis a 47 éves helyi hős nyert, Moss pedig csak nyolcadik lett. Juan Manuel nyert Monte Carlóban is, ahol a hatodik helyre egy Jack Brabham nevű fiatalember érkezett Cooper-Cliimaxában. A Francia Nagydíj is a világbajnok sikerét hozta. Angliában az Antree-i pályán futották a versenyt, és —_a Forma 1 történetében először — angol versenyző nyert angol autóban. Stirling Moss, aki időközben csapatot cserélt, a Vanwall-hoz szerződött. Diadalát Brooks gépében érte el, mert a sajátja meghibásodott. Még ekkor is engedélyezték az autócserét verseny közben. Brabham a 75. körben állt ki. Következett az NSZK, Nürnburgring. Fangio máig legendás versenyzéssel nyert és ezzel ötödször is elhódította a világbajnoki címet. Ez azóta sem sikerült senkinek sem! Hawthorn második helyre hozta Ferrariját, Moss ötödik volt. Ebben az évben, először és utoljára rendeztek egy Pescara Grand Prix nevű versenyt. A tizennyolc körös, 289 mérföldes futamon is Fangio volt az esélyes, ő indult az első rajtkockából, mellette Moss és Musso, azaz egy Maserati, egy Vanwall és egy Ferrari. A célba azonban a Vanwall futott be elsőként, második a Maserati lett. Musso Ferrarija már a kilencedik körben felmondta a szolgálatot. Brabham hetedik lett. Monzában is Moss nyert, Fangio előtt. Igaz, ő már az előző versenyen is világbajnokként rótta a köröket, de idegen lett volna természetétől, ha nem próbál meg győzni. Ám Moss remekül versenyzett és kocsija kitűnő voit. A világbajnokság végeredménye: 1. Fangio, 2. Moss, 3. Musso, 4. Hawthorn. 1958. Űj szabályokat hoztak, hogy sportszerűbbé tegyék a versenyeket. Megszűntették a vezetőcserét, s azonos üzemanyaggal kellett versenyeznie mindenkinek. A versenyek távja 300 kilométerre, vagy két órára csökkent, az eddigi ötszázról, illetve három óráról. Üjra Argentínában rajtolt a mezőny. A dél-amerikai nyárban Moss nyert Cooper —Climax-szal két Ferraris, Muss és Hawthorn előtt. Fangionak be kellett érnie a negyedik hellyel. Monte Carlóban is második lett Musso, Trintignant nyert Cooper—Climax-szal, márkatársa Brabham negyedik volt. Moss a 38., Hawthorn a 46. köriben esett ki. Egy Graham Hill nevű fiatalember Lotus—Climax gépével a 69. körig jutott el, akkor váltóhiba miatt kiállt. Márkatársa, Cliff Allison „viszont befutott a hatodik helyre. Az autó konstruktőre Colin Chapman, az egykori repülőgéptervező volt. S ettől kezdve mindig odafigyelt az autósvilág, ha Colin Chapman valamit csinált. Nem volt olyan újítás vagy negyed évszázadon keresztül, amit nem ő vezetett be vagy ne próbált völna ki a Forma—1-ben. A Holland Nagydíjat Moss nyerte Vanwallban, s Allison megint hatodik volt. Csak eggyel végzett előtte Hawthorn, akinek Ferrarija másodikként érkezett Spában célba. Itt Brooks nyert Vanwall-lal. Reimsben viszont már első volt a Ferraris fiú és övé volt a leggyorsabb kör is. Akikor még díjazták ezt is, s a szezonvégi elszámolásnál ezzel az egy ponttal — s ezzel az egy győzelemmel! — nyerte meg a világbajnokságot. Sílverstone-ban 130 ezer ember várta, hogy angol versenyző győzzön brit kocsiban. Végül Ferrari-siker született, de brit pilótával, Peter Col- lins-szal. Márkatársa, Hawthorn bedübörgött a második helyre. Az NSZK-ban debütált egy azóta mindennapossá vált újítás, a tárcsafék. Tony Brooks Vanwalljába építették be és többeket megzavart, akik hasonló féktávokat szerettek volna venni, ö győzött, Moss a negyedik, Hawthorn a tizenkettedik körben állt ki. Portugália, Olaszország és Marokkó következett, Moss, Brooks és ismét Moss győzött. Hawthorn mindannyiszor második lett. A világbajnoki címért folytatott versengésben viszont első lett — egyetlen ponttal — Moss előtt, aki négyszer volt második sorozatban, de világbajnok egyszer sem lett! A világbajnokságra készülnek A svájci Bulle-tban július 17—20. között megrendezendő Lpvastorna (Voltige) Világbajnokságra megkezdte felikészülését a magyar válogatottkeret. Az első összevont edzést január 18-án, a másodikat február 15-én tartották. Az edzéseken részt vettek a pécsi ifjúsági ház, a Kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Tsz és Szikrai Állami Gazdaság, a Lajos- mizsei Almavirág Mgtsz lo- vasiákoláimk csapatai, valamint Szolnok, Kecel, Halásztelek, Eger, Kaposvár és két budapesti klub tagjai is. Április 4-én 10 órakor a budapesti Tattersallban (Kerepesi út 7.) válogató versenyt rendez a Magyar Lovas Szövetség, amelyen kialakul-a 16 tagú világbajnoki keret. Ennek a versenynek a bírója Ágnes Wenhan, az Európa-ba j nők NSZK csapatának edzője lesz, aki magánemberként ebben az időpontban Budapesten tartózkodik. Ágnes Werhan már az elmúlt évben is sok segítséget nyújtott a magyar lovas torna szakosztályának. Az országos szövetség vezetői élnek a lehetőséggel a hazai bírák továbbképzésére is, akik egyébként szintén pontozni fognak a válogató versenyen, de értékelésük az eredményt nem befolyásolja. A verseny végén Ágnes Werhan bevonásával értékelik majd a hazai bírók pont- számait. A lovastorna egyik eleme Tömegsport Vándorserleg Pécsről Pécsiét rendezték meg a Baranya, Somogy és Tolna megyék közaUoalmazottainák asztalitenisz területi döntőjét. A tömegsportversenyen szép sikerrel szerepeltek a megyénk színeit képviselő asztali ten iszezők. A női csapatversenyben a vándorserleget a Hodászné, Némethné, Ujij Éva, Kappel Gabriella összetételű csapat nyerte el. A férfiaknak, bár első mérkőzésükön 9-0-ra verték a Somogy megyei gárdát, meg kellett elégedniük a második hellyel, miután nagy küzdelemben 5-4 arányban alulmaradtak a Baranya megyeiekkel szemben. Így is minden dicséretet megérdemel a Németh István, Tárnái Attila, Gergely János összeállítású szekszárdi együttes. Megyénk közaikal- mazottainak legközelebbi tömegsportversenyére, kispuskalövészetben április elején Szekszárdon kerül sor. BEDOLGOZÁS A Szakály Testvérek Építőipari Szövetkezet együttműködve a Pécsi Kesztyűgyárral 1986 áprilisától bedolgozéhálózatot létesít kesztyűk kézi varrására Jelentkezni és bővebb tájékoztatást kapni személyesen vagy levél útján a szövetkezetnél lehet: Szekszárd, Rákóczi u. 15. Tel.: 12-234. (404)