Tolna Megyei Népújság, 1986. március (36. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-18 / 65. szám
1986. március 18. KÉPÚJSÁG 5 FIATALOK mm FIATALOK FIATALOK Pályázatok Környezetvédelmi görbetiikör A KISZ Ifjúsági Környezetvédelmi Tanácsa karikatúra-pályázatot hirdet Környezetvédelmi görbetükör címmel. A pályázat célja ösztönözni olyan alkotások elkészítését, amelyek a humor erejével hívják fel a figyelmet környezetünk állapotának megóvására, az ember és környezete kapcsolatának furcsaságaira, mozgósítanak a környezeti problémák megoldására. Két kategóriában lehet pályázni, A/4-es méretű vonalas rajzokkal, illetve A/4-es méretű fotómontázsokkal. A pályázat mindkét kategóriájában az első díj 8 ezer forint, a második dij 6 ezer forint, a harmadik díj 4 ezer forint. Az arra érdemesnek tartott karikatúrákat kiállítják majd. A pályázatokat az Ifjúsági Környezetvédelmi Tanács titkársága címére, Budapest, XIII. kerület, Üjpesti rakpart 37—38. 1388 várják. A borítékra kérjük ráírni : Környezetvédelmi görbetükör. A pályázat jeligés, ezért a pályázó nevét és címét külön zárt borítékban kell mellékelni. Beküldési határidő: március 30. A pályaműveket szakértői zsűri bírálja el. Az eredményt ez év április 30-ig hirdetik ki. Mosolygó kamera A Magyar Amatőrfilm és VIDEO Szövetség és a Csong- rád Városi Tanács V. B. Művelődési, Egészségügyi és Sportosztálya Mosolygó kamera címmel meghirdeti a III. Humoros Amatőrfilm Szemlét Csongrádon 1986. július 24—27-ig. Pályázni lehet bármilyen humoros témájú filmmel, amely az 1982-es és 84-es szemlén még nem szerepelt. A filmek vetítési ideje: max. 15 perc. Beküldési határidő: 1986. július 1. Cím: Csongrád Városi Tanács V. B. Művelődési, Egészségügyi és Sportosztálya 6640 Csongrád, Kossuth tér 7. Telefon: 63/31-766. Lézer Színház Szekszárdon Március 25-én Szekszárdon a Babits Mihály művelődési központ színháztermében vendégszerepei a budapesti Lézer Színház. A vendégszereplés jelentőségét az adja meg, hogy ez a színház a kontinens egyetlen állandó fényszínháza. A zene, a képzőművészet és a lézerfény találkozásából nemcsak új technika, de egy új előadói formanyelv született. A fényművészeti csoport vezetője, Hegedűs György szerint „Az emberek őszintén vágynak az absztrakcióra... A tv, a mozi, az újságok üzenete mindennapos történetek, a tudás felszínére hatnak... A Lézer Színház előadásai tulajdonképpen nem szólnak semmiről. Ez itt mind absztrakció. És mégis!... A látvány érzékeinken át az érzelmekig hatol... A XX. század elvont művészi tendenciái a multimédia sajátos előadásmódja segítségével találnak utat a nézőkhöz a Budapesti Planetáriumban. .Ezt a látványra koncentráló színházat hívta meg a művelődési központ szekszárdi vendégjátékra. Az országban negyedik alkalommal mutatkozik be a színház vidéken, Tatabánya, Szolnok, Százhalombatta után Szekszárdon. Gyógytornász Halk kopogás a kórterem, ajtaján, aztán kis idő múlva — vérnyomásmérővel a kezében — belép egy karcsú, szőke, fiatal lány, Németh Zsuzsa gyógytornász, aki a harci, a sióagárdi, a bonyhádi diákévek, majd a budapesti Egészségügyi Főiskola után került Balatonfüredre. Vérnyomást mér, s megállapítja: „hát bizony, ez elég magas”, megtanítja a tornagyakorlatokat, végül ő a műszeren, a beteg pedig állapotán érzékeli a hatást. Sikerélmény mindkét félnél. A munka végeztével jut idő beszélgetésre is. — Ügy indultam neki a gimnáziumnak — kezdi, — hogy orvosira megyek — ezért igen intenzíven tanultam a fizikát és a biológiát —, de közben aztán elment a kedvem tőle. Nem így az egészségügyi pályától! Mivel mindenképpen beteg emberekkel akart foglalkozni, az Egészségügyi Főiskola nappali tagozatán a gyógytornászképzőt választotta. Elvégezte, s nem bánta meg, de azt sem, hogy nem lett orvos. Látja ugyanis, hogy a sok gyógyulást kereső miatt mennyi ideje jut az orvosnak, mennyi a gyógytornásznak a betegre. Füredet, a szívbetegek Mekkáját azért választotta, mivel a belgyógyászattal, de elsősorban a cardi- ológiával (a szívgyógyászattal) akar(t) foglalkozni, — Infarktuskor a szívizomzat egy része elhal, ezért feladatunk, hogy az elveszett izomrostmennyiséget megpróbáljuk a többi izommal helyettesíteni — magyarázza. — Ha a szív rendszeres tréning alá kerül, a többi izomrostban ki tud alakulni egy többletenergia, ami az elveszettet pótolja. Rehabilitálni tudunk olyanokat, akiknél szövődmény nincs... — Nagyon fontos lenne — hangsúlyozza —, hogy ne hagyják „szétszóródni" az infarktusos betegeket, mert a füredi három hét kevés, kell a redszeres edzés. Jó volna, ha Tolna megyében is lenne ambuláns-tréning, amire bejárnának hetente egy-két alkalommal a rászorulók — állapítja meg, s aztán példaként egy volt betegét hozza, aki nemcsak testileg, hanem lelkileg is felépült. — Mi a szép ebben a hivatásban? — kérdez vissza. — Gyógytornával nem mindent, de nagyon sok betegségen tudunk javítani. Ezalatt nemcsak a fizikai, hanem a lelki javítást is értem. —él— Gara y-napok Ifjúsági békeaktíva A szekszárdi Garay Gimnázium a hagyományos iskolanapján ünnepli fennállásának 90. évfordulóját. Az iskolanapot március 20—21- én az iskola termeiben, valamint a Szekszárdi Babits Mihály Megyei Művelődési Központban tartják. A gimnázium épületében 20-án, 9 óra 40 perckor Zentai András igazgató nyitja meg az iskola történetét bemutató kiállítást, ezt követően majd egy tucat TIT- előadás hangzik el a különböző osztálytermekben. Ízelítőül csak kettő: dr. Hajdú Lajos Régi reformok, mai tanulságok címmel II. József reformjairól tart előadást. A 103-as teremben pedig dr. Töttös Gábor beszél a gimnázium íróiról és költőiről. Délután több sport- és kulturális versenyt is tartanak. Délután öt órakor veszi kezdetét a megyei művelődési központ színháztermében a gimnázium fennállásának 90. évfordulója tiszteletére megrendezett emlékműsor, amelyben meghívottként részt vesz — többek között — Czakó Gábor és Baka István író és Szakály Péter operaénekes. Másnap, 21-én, pénteken a gimnáziumban rendezik meg az országos számítógépes oktató- és játékprogram pályázat döntőjét. Továbbá lesz még tanulmányi verseny, városismereti vetélkedő. A Garay-napok zárásaként a gimnázium negyedikes diákjai mutatkoznak be 17 órától a megyei művelődési központ színháztermében. Üzemeltetési bemutató A Vendéglátóipari Szakközép- és Szakmunkásképző Intézet iskolanapi rendezvényei közül kiemelkedik a Szekszárdi Garay Szálló éttermében tartandó üzemeltetési bemutató. Ezen a március 21-i eseményen a felszolgálást és az ételek készítését is a tanulók végzik. A kétnapos programban terítési bemutató, hideg-, melegkonyhai és cukrászkészítmények kiállítása, halfőző verseny, gombaismertető előadás, vendéglátás tárgyi emlékeinek bemutatója, népi ételek gyűjtőmunkájának értékelése, sportvetélkedő és versmondó verseny is szerepel. (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A KISZ Központi Bizottsága, az OBT Ifjúsági Békebizottságával együttműködve Csopakon rendezett ifjúsági békeaktíva találkozót. Megyénkből a dombóvári, kapospulai és a szekszárdi békekliíbök képviselői vettek részt az összejövetelen, amelynek célja: az ifjúsági békemozgalmi tevékenység aktuális információinak átadása és a KISZ békemozgalmi akciótervének ismertetése. Az együttlét módot adott arra is, hogy az aktivisták megismerjék egymás munkáját és újabb kapcsolatokat alakítsanak. Közös stratégiát dolgoztak ki a nemzetközi békeév rendezvényeinek szervezésére. A csopaki békeaktíva egyik eseményeként ellátogattak a résztvevők Pápára is, ahol a sétáló utcában felállított színpadon Csizmadia Sándor és barátai békedalokat énekeltek. Az aktivisták a lakossággal a békéről beszélgettek és aláírásokat gyűjtöttek a békefelhívásra. Sudár Károly Dombóvár Aláírások a békéért % Engedményes húsvéti vásár március 18—29-ig a Skála—Szekszárd Áruház akciós területén, amíg a készlet tart! Áruajánlatunk: gyermekkerékpár gyermekkerékpár gyermekkerékpár regi ar: uj ar: 965 Ft 780 Ft, 800 Ft 600 Ft, 998 Ft 760 Ft. Műanyag autók 40%-os engedménnyel. Reklám áron 390 Ft-ért kempingágy. (497) Felvétel katonai főiskolákra A Honvédelmi Minisztérium jelentkezésre hívja fel azokat a fiatal férfiakat, akik dolgozó népünk fegyveres szolgálatát hivatásul választják és néphadseregünk tisztjei kívánnak lenni. Várjuk azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik kedvet, tehetséget éreznek a katonatiszti pálya iránt és vállalják, hogy négyéves főiskolai képzés során felkészülnek hivatásuk ellátására: a katonák nevelésére, katonai képzésére, a technikai eszközök mesteri kezelésére. 1. A pályázók felvételüket kérhetik : a) A Kossuth Lajos Katonai Főiskolára (Szentendre), ahol gépesített lövész, harckocsizó, felderítő, rakéta, tüzér, műszaki és magasépítő szakokon folyik tisztképzés. A főiskolán képezik a BM Határőrség leendő tisztjeit is. b) A Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolára (Budapest), ahol légvédelmi rakéta, légvédelmi tüzér, lokátor- és vezetéstechnikai, híradó, rádióelektronikai, rádiófelderítő, vegyi védelmi, fegyverzeti, harc- és gepjarmütechnikai, hadtap szakokon folyik tisztképzés. c) A Kilián György Repülő Műszaki Főiskolára (Szolnok), ahol repülő-műszaki (sárkány- hajtómű-, fedélzeti műszer-, rádió-, fegyvertechnikai) és vadászirányító megfigyelő szakokon folyik tisztképzés. A főiskolán képezik a polgári repülés szakembereit is. A katonai főiskolák a katonai képesítéssel egyidejűleg — a szakterülethez kapcsolódóan — üzemmérnöki, üzemgazdászi vagy általános iskolai nyelvtanári képesítést is nyújtanak. A pályázók egyidejűleg más felsőoktatási intézményekbe is jelentkezhetnek. 2. A főiskolai képzés rendje: A katonai főiskolákon a tanulmányi idő négy év, a tanév kezdete szeptember 1. A hallgatók teljes és ingyenes (kollégiumi elhelyezés, étkezés, ruházat, tanszer, egészségügyi, kulturális és sport) ellátásban részesülnek, évfolyamonként nöVekvő hallgatói illetményt és — eredményektől függően — tanulmányi pótlékot kapnak. Külön anyagi juttatások illetik meg a hallgatói al- parancsnokokat és a szocialista versenymozgalomban eredményesen szereplőket. A hallgatók — térítésmentesen — hivatásos gépjárművezetői jogosítványt szereznek. A harmadik tanulmányi évet eredményesen befejező hallgatók zászlósi rendfokozatba lépnek elő. A negyedik év végén sikeres államvizsgát tevők — felavatásuk után — néphadseregünk hivatásos tisztjeiként kezdik meg szolgálatukat. A hivatásos tisztek — egyéb kedvezmények mellett — szolgálati lakásra, kedvezményes utazásra és üdülésre, kiemelt egészségügyi ellátásra, betegség esetén teljes fizetésre Jogosultak. 3. A jelentkezés feltételei: — magyar állampolgárság, — feddhetetlen előélet és erkölcsi-politikai megbízhatóság. — hivatásos katonai szolgálatra való egészségi alkalmasság és alkati rátermettség, — középiskolai érettségi vizsga. — általában 23 évnél nem magasabb életkor. 4. A jelentkezés rendje: A katonai főiskolára pályázók részletes felvilágosítást és jelentkezési lapot a megyei hadkiegészítési és területvédelmi (Fővárosi Hadkiegészítő) parancsnokság személyügyi (iskoláztatási) osztályán, a sorkatonák parancsnokaiktól szerezhetik be és kitöltés után ugyanott adják le. 5. A katonai főiskolák felvételi rendje: A felvételi vizsga (alkalmassági vizsga és felvételi beszélgetés) várhatóan június—Július hónapban a katonai főiskolákon történik. A pályázók a felvételi vizsgára érettségi bizonyítványukat vigyék magukkal. A felvételi döntésről az illetékes főiskolaparancsnokok a pályázókat írásban értesítik. A felvételi vizsga során választják ki a külföldi katonai tanintézetekbe kerülő hallgatókat is. Pályázati határidő: a jelentkezési okmányok beérkezése az illetékes megyei hadkiegészítési és területvédelmi (Fővárosi Hadkiegészítő) parancsnokságra: március 31. Látvány fekete-fehérben