Tolna Megyei Népújság, 1986. március (36. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-01 / 51. szám
1* “népújság 1986. március 1. Mesévonat és Finn Télapó a tavaszi fesztiválon \ Különleges élményben lesz része kétezernél is több állami gondozott kisiskolás gyermeknek : több társadalmi szervezet, intézmény, valamint vállalat — összefogásával ellátogathatnak a fővárosba, s részt vehetnek a Budapesti Tavaszi Fesztivál gyermekprogramjain. Március 15-én, 16-án valamint 22-én és 23-án — szombat és vasárnapi napokon — mesevonatak érkeznek a budapesti pályaudvarokra Fót- ról, Szolnokról, Balatonalmádiból, Balatonzamárdiiból, Székesfehérvárról, Oroszlányból, Komáromból, Kiste- renyéről és Miskolcról. A ' népszerű mesefigurákról elnevezett s mesebeli hangulatot árasztó szerelvények — melyeken ismert színészek gondoskodnak a gyermekek szórakoztatásáról — délelőtt 9 óra körül érkeznek a fővárosba ahol BKV-autóbu- szok várják a gyerekeket, s szállítják őket a különböző programok színhelyére. Egyebek között a Petőfi Csarnok, a kőbányai Utazás kiállítás és a Kertészeti Egyetem klubja várja a kicsiket meseelőadásokkal, zenés, vidám műsorokkal. Az élményben gazdag nap után a fesztiválra emlékeztető kis ajándékokkal térhetnek haza az állami gondozott gyerekek. A Tavaszi Fesztivál látogatói — de köztük is elsősorban a kisebbek — örömére szolgál majd, hogy Budapestre látogat a külföldön már jól ismert Finn Télapó, aki találkozik a mesevonat utasaival, s több napon át várja az érdeklődőket az Utazás kiállítás standjánál is. A MÁV 70 százalékbs kedvezményt nyújt a mesevonatos utazáshoz, a BKV pedig térítésmentesen bocsátja rendelkezésre az autóbuszokat. A Ságvári Nyomda ingyen készíti a névre szóló meghívókat, a teljes program költségeit pedig az IPV állja. Betétek és hitelek Az OTP adatai szerint ez év januárjában a lakosság a betétekben 2,6 milliárd forintot helyezett el, 8 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Továbbra is a hosz- szabb időre lekötött, magasabb kamatozású betétek a legnépszerűbbek. Az OTP és a takarékszövetkezetek által nyújtott hitelek összege 15 százalékkal volt magasabb, mint a múlt év első hónapjában. Most összesen 4,4 milliárd forintot folyósítottak a lakosság részére a pénzintézetek. Különösen a hosszú lejáratú — elsősorban a lakáslétesítésre kért — kölcsönök mennyisége és összege növekedett. Az elmúlt esztendő januárjában 1100-an kértek 380 millió forint, ezúttal 1600-an, 610 millió forint építési kölcsönt családi házak létesítésére. Az elmúlt évinél lényegesen többen kívánják OTP, illetve takarékszövetkezeti kölcsönből felújítani lakásukat: idén januárban 27 százalékkal volt nagyobb az igénylők száma, mint az elmúlt év elején. Áruvásárlási hitelt az egy évvel korábbinál 10 százalékkal többen igényeltek, összesen 50 ezren, és 20 százalékkal nagyobb összeget vettek föl. Személyi hitelt 80 ezren kértek és kaptak a pénzintézetektől. A valutaforgalom is magasabb volt a januárban megszokottnál: 45 ezren adtak és vettek valutát a fiókoknál, a tavalyi 35 ezerrel szemben. A totó- és lottószelvények értékesítésének mérlege : 63 százalékkal több totó- és 16 százalékkal több lottószelvényt értékesítettek, mint tavaly januárban, összesen 160 millió darabot. A nyeremények összege 200 millió forint volt. Vegyesvállalati tanfolyam A vegyesvállalatokikal kapcsolatos tudnivalókról szervez tanfolyamot a Magyar Kereskedelmi Kamara a tagvállalatainál dolgozó szakembereknek. A pénteken kezdődött előadássorozat keretében többek között foglalkoznak az alapítás, a működés jogi kereteivel és a január 1-jé- től megváltozott új adószabályozással. Szó lesz a különböző cégjogi-formákról, a törzskönyvezési bejegyzés feltételeiről és a cégbírósági eljárásról. Mivel hazánkban több mint félszáz vegyesvállalat működik, az oktatás szervezői sort kerítenek arra is, hogy az eredményes vállalkozások képviselői beszámolhassanak a náluk sikeresen alkalmazott módszerekről. Mintegy 600 szakember jelentkezett a kamarai tanfolyamra. Eredetileg úgy tervezték a szervezők, hogy csak egyetlen alkalommal tartják meg az ötször négyórás felkészítő tanfolyamot, a nagy érdeklődésre való tekintettel májusban megismétlik az előadássorozatot. ELVESZETT a TM. Szolgáltató Ipari Szövetkezet HTG. Szerviz Szekszárd, Mikes u. 23. MNB 460-33583 » feliratú bélyegzője, használata érvénytelen. (126) Tájékoztatjuk kedves Vásárlóinkat, hogy boltunkba nagy mennyiségben és választékban tapéta érkezett. PIÉRT 2. sz. Tapétabolt, Szekszárd, Béla tér 5. (50) A Szekszárd Városi Tanács V. B. Költség- vetési Üzeme vezetői beosztásba azonnali belépéssel felvesz — kertészmérnököt, vagy — kertészmérnöki képesítéssel és legalább ötéves vezetői gyakorlattal rendelkező munkatársat. Jelentkezni lehet: Szekszárd, Városi Tanács V. B. Költségvetési Üzem üzemvezetőjénél. Szekszárd, Tartsay V. u. 8. (190) Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy 1986. március 3-án megnyitjuk üzletünket, amely az alábbi szolgáltatásokkal várja tisztelt ügyfeleit: ÉPÍTŐIPARI GÉPKÖLCSÖNZÉS, TRANSZPORTBETON ELADÁS HÁZHOZ SZÁLLÍTÁSSAL, MINTA UTÁNI MEGRENDELÉSFELVÉTEL, SZÁLLÁSFOGLALÁS. Tolna Megyei Állami Építőipari Vállalat Kölcsönző Bolt 7100 SZEKSZÁRD, Széchenyi u. 56—58. (129) Konyhabútorgarnitúrák, továbbá elemenként mosogatók, alsószekrények, falra- akasztható szekrények, szétnyitható konyhaasztal, ülőke, egyéb kiegészítő kisbútorok: cipőszekrény, könyvállvány, éjjeliszekrény, tölgy, kőris színben, valamint tölgyfurnéros felülettel, azonnal vagy rövid határidőn belül üzemi mintaboltunkban megvásárolhatók OTP-re is. Faipari Üzem Mintaboltja, Hidas, a 6-os út mellett. (175) A PANNONVIN Borgazdasági Kombinát tájékoztatja tisztelt megrendelőit, hogy a 8001/1986. AH sz. tájékoztatóban biztosított lehetőség alapján A 16 FÉRŐHELYES BOROS MŰANYAG REKESZ BETETD1JAT A JELENLEGI 95,— Ft REKESZRŐL 125,— Ft/REKESZRE MÓDOSÍTJA. Az árváltozás időpontja: 1986. március 3-i fordulónappal. (174) Szekszárdi Húsipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz szakközépiskolai és a munkakör jellegének megfelelő kf. szakmai képzettséggel, nagy gyakorlattal rendelkező szakembereket: gépkocsi-karbantartói művezetői, garázsmesteri, fuvarteljesítmény-ellenőri, importalapanyag-ügyintézői, társadalombiztosítási csoportvezető munkakörbe. Jelentkezés a személyzeti és oktatási osztályon. Szekszárd, Keselyűsi u. 24. I. em. 111-es szoba. A Paksi Vörös Csillag Halászati Termelőszövetkezet FELVESZ VILLANYSZERELŐ CSOPORTVEZETŐT a PAV munkaterületére. Feltétel: szakirányú végzettség, 10 éves szakmai gyakorlat Jelentkezés: a HTSZ irodájában, Paks, Dunapart 1. • (192) A Paksi Állami Gazdaság korszerű autójavító műhelyébe felvételre keres — gépírni tudó érettségizett műhelyadmüniszt- rátort, — autószerelőket, — karosszérialakatosokat. Jelentkezni személyesen, vagy a 11-811-es telefonszámon, munkanapokon 7—16 óráig. (52) I __________________ A SZEKSZÁRDI 22. SZ. TUZEP-TELEP RENDKÍVÜLI IDŐJÁRÁSRA VALÓ TEKINTETTEL engedményes akciót tart a Bátaszéki hőtakarékos POROTON falazóanyagból, valamint FÖDÉMBÉLÉSTESTBÖL. POROTON falazóanyag: 26,45 Ft helyett 24,00 Ft-ért, FÖDÉMBÉLÉSTEST : 20,97 Ft helyett, 18,90 Ft-ért. Továbbá március 1-től március 31-ig a Gemenc Volán 15 százalékos fuvardíjkedvezményt biztosít a fenti termékekre. AMÍG a KÉSZLET TART! (78) BHG 4. SZ. GYÁRA, Szekszárd, Keselyűsi u. 4—8. SZERSZÁM-NORMATECHNOLÓGUS1 MUNKAKÖRRE PÁLYÁZATOT HIRDETÜNK. Feltétel: — szakirányú felsőfokú végzettség, — vagy középfokú végzettség és több éves gyakorlat. Továbbá felveszünk: — RAKTÁRI ANY AGKI ADÓ-ÁTVEVŐT. Jelentkezni lehet a gyár személyzeti osztályán. (49) A Tolna Megyei Zöldért Vállalat pályázatot hirdet jövedelemérdekeltségben működő dombóvári kirendeltségén KIRENDELTSËG- VEZETÖI, Áruforgalmi ügyintézői, valamint GÉPKÖNYVELÖI munkakörök betöltésére. Valamennyi munkakör betöltésének feltétele: — szakirányú végzettség, — több éves szakmai gyakorlat. — tiszta erkölcsi bizonyítvány. A pályázatot legkésőbb 1986. március 15-ig lehet benyújtani a vállalat személyzeti vezetőjének, Szekszárd, Arany J. u. 23—25. Tel.: 11-811. (58) Felhívás ! Jelentkezni lehet: — képesített könyvelői (csak költségvetési szak), — mérlegképes könyvelői (ipar, mezőgazdasági, kereskedelmi szak), — felsőfokú költségvetési, — okleveles könyvvizsgálói, — képesített árszakértői, — kiegészítő mérlegképes és árszakértői előkészítő oktatásra. Tájékoztató és jelentkezési lap a megyei nyomtatványboltokban kapható, amit kitöltve 1986. április 15-ig a megyei tanács vb pénzügyi osztályára kell leadni. Jelentkezési felhívás a Pénzügyi Közlöny 1985. évi 14. számában található. Megyei tanács vb pénzügyi osztálya (169) szakAly testvérek ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET felvételre keres — gépkocsivezetőt, — autószerelőt, — öntőt, — lakatost, — hegesztőt, — esztergályost, — szerszámkészítőt. Jelentkezni lehet: a szövetkezet központjában személyesen. Szekszárd, Rákóczi u. 15. (182)