Tolna Megyei Népújság, 1986. március (36. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-15 / 63. szám
10 Képújság 1986. március 15. Anekdotakincstár Jókedvű magyar tudósok Apró történeteivel emberi közelségbe hozza kultúránk és tudományos életünk nagy alakjait Bisztray Gyula 1972-ben megjelent Jókedvű magyar tudósok című anekdotagyűjteménye. A könyv nemcsak szórakoztató célú történetek füzére, hanem művelődéstörténeti adalékok tára is. A szerző hagyománymentő feladatra is vállalkozott, mert a korábbi gyűjtemények hasznosítható emlékeinek összegyűjtése mellett író- és tudóstársak segítségével a még élő szájhagyomány írásba foglalását is vállalta. ■ A londoni emigráció alatt Pulszky Ferenc, a magyar archeológia egyik alapítója, a Nemzeti Múzeum hajdani igazgatója kezelte a menekültek segélypénztárát. Egy alkalommal az egyik emigránstársa - a kért újabb segély megtagadása miatt - a nyílt utcán megtámadta és becsmérelte Pulszkyt. Az összekoccanást pisztolypárbajjal kellett elintézni. Az első lövést a magáról megfeledkezett emigráns adta le, de nem talált. Ekkor Pulszky végignézett ellenfelén, leeresztette pisztolyát, és távozott. Mikor segédei kérdezték, miért nem élt a lövés jogával, a tudós csak ennyit mondott:- Ugyan, csak nem vagyok bolond, hogy saját kabátomra lőjek! xr Kodály Zoltán szabálytalanul, nem a kijelölt átkelőhelyen kelt át a Népköztársaság útján. A közlekedési rend szigorú őre megállítja hát, és kezdi kikérdezni:- Neve? - Kodály Zoltán. - Foglalkozása? - Zeneszerző tanár. - Lakása? - Népköztársaság útja 87-89. - Havi jövedelme? - Negyven-ötvenezer forint. A rendőr végignézett a hosszú hajú szabálysértőn, bosszúsan becsapta noteszét, s részvétteljesen mondta: Hallja, jóember, most az egyszer elmehet. De máskor jobban vigyázzon magára, mert visszakísérjük ám! ■ Farkas Géza, 1921-től 1934-ig az élettan és felsőbb anatómia professzora, egyike volt a legszigorúbb vizsgáztató tanároknak. Nevét a medikusok rettegve emlegették. Történt egy nyáron, hogy egy fiatalember a Dunából kimentett egy fuldokló für- dőzőt. A megmentett, amikor megtudta, hogy a megmentője medikus, így szólt:- Barátom, kérjen bármit, megteszem. Én tudniillik Farkas professzor vagyok.- Jaj! - dadogta szederjes arccal a bátor megmentő. - Csak azt kérem, ne tessék elárulni a kollégáimnak, hogy én mentettem ki a professzor urat! W Winkler Lajos, az analitikai kémia professzora a bölcsészkar egyik elhanyagolt épületrészében dolgozott. A huszas évek elején panaszára fölkereste őt egy kultuszminisztériumi illetékes. A profesz- szor felsorolta az épületben meglévő hiányosságokat, s kérte az intézet renoválását. Az illetékes vizsla szemekkel jártatta körül tekintetét a helyiségekben. Egy- szercsak - hogy ő is kritizáljon valamit - megszólal:- Hát az a vastag pókháló mit keres ott a sarokban? Sürgősen le kell kaparni!- Isten ments! - kiállt fel Winkler professzor. - Az tartja össze az épületet! n Kuntner Róbert a műegyetemen az üzemgazdaságtan professzora volt. Hallgatóinak tanúsága szerint „száraz" szaktárgya iránt is tudott érdeklődést kelteni. Néhány derűs színfolt előadásaiból:- A kettőskönyvvitel legősibb és legegyszerűbb formája, ha a kocsmáros krétája duplán fog.- Az első világháború utáni idők kedveztek a közkereseti társaságoknak. Társultak olyan egyének, kik közül az egyiknek pénze volt, a másiknak tapasztalata. Persze a végén emennek volt pénze, és amannak tapasztalata. K. Gy. M. „Fenntartani a hazafiúi kitartás lobogó lángját” Másfél évtizednél is hosszabb hallgatás követte Erkel Ferenc zeneszerzői pályájának legsikeresebb, életének alighanem legboldogabb esztendejét, az 1844-es évet, a fényes sikert hozó Hunyadi László opera bemutatását. Az 1844 és 1860 közötti időszak esztendői ezek, melyek során hazánkban a békés követelésekből forradalom, a forradalomból tragikus végű szabadságharc bontakozott ki, s amelynek leverése elnémította a magyar értelmiség túlnyomó részét. Erkel ez idő alatt semmilyen számottevő művet nem komponált. A Hunyadi László és a Himnusz utolsónak papírra vetett kottafejei után számára is úgy tűnt, értelmetlen tovább minden gondolat, hang leírása. Azután lassan felismerte ő is, amit Ábrányi Kornél így fogalmazott meg a Zenészeti Lapokban: „Nagy erőre és türelemre volt szükség, fenntartani az irodalom, sajtó és művészet fegyvereivel a hazafiúi kitartás lobogó lángját”. Hogy Erkel mikor kezdett hozzá a Bánk bán komponálásához, arra nézve megoszlanak a vélemények. Az eredeti partitúra bejegyzései szerint 1860 októberében fejezte be az opera hangszerelését; ez az egyetlen biztos támpontunk életműve legfontosabb alkotásának előzményeiről. A következő év januárjában már elhangzik a Filharmonikusok egyik hangversenyén az operából a Tiszaparti jelenet. Két hónappal később pedig, 1861. március 9-én - éppen egy és negyed századdal ezelőtt - a pesti Nemzeti Színházban megszólalt a teljes mű. „Sehol opera a politikai világban még nem játszott oly fontos s kiható szerepet - irta Ábrányi, - mint a válságos években Erkel Bánk bánja... A magyar hazafiság, kitartás s lelkesedés feltáró fókuszává vált, s hatalmasan pótolta az erőszakosan feloszlatott magyar országgyűlésen elnémított politikai szónoklatokat”. Pedig a Bánk bánban - miként a zeneszerző hazai monográfusa, Németh Amadé megállapította, Erkel még sűrűn alkalmazza az akkortájt divatos külföldi manírokat. Egy feljegyzése arról vall, hogy például Melinda és Ottó kettősét „olasz-francia stílusban” komponálta, „Garibaldi-stllus- ban” az első felvonás egyik duettjét, s hogy tudatosan használt „antik”, „brillant” és „contrapunktisch” stilust a mindamellett természetesen nagyrészt magyar zenei elemekből építkező operában. Utóbbiak felülkerekedése végső soron a magyar zenetörténet szempontjából is - túl a Bánk bán történelmi hivatásán - a korai magyar operairodalom be- tetőzőjévé teszik az operát; az eddigi eredmények összegzőjévé, amelyben a legfőbb zenei érték: a verbunkos alapformáinak továbbfejlesztése, s az ezekből felépített európai klasszikus operai nagyjelenetek megalkotása. Keveset tudunk arról, hogy a kor zenei közvéleménye felismerte-e igazán az ötvenegy éves zeneszerző alkotásának zenei jelentőségét, hogy voltaképpen ezzel az operájával vált Erkel - nem kisebbítve ezzel a Hunyadi László jelentőségét - a magyar nemzeti opera megteremtőjévé. Alighanem a darab politikai töltése, a hazai történelemben operának sem azelőtt, sem azóta nem ismert aktualitása fedte el valamelyest a mű zenei súlyát, Erkel életművében betöltött mérföldkő-szerepét, s a magyar operatörténetben korszakfordulót hozó fontosságát. Nagyrészt századunk zenetörténészei tárták fel az operának azokat a mélyrétegeit, amelyek Erkel Ferencet a klasszikus operaszerzők sorába emelték, még ha Erkel kortársa, Mosonyi Mihály alaposan foglalkozott is a mű zenei anyagával, s még ha sokan meg is sejtették -, ahogy a Pester Lloyd egyik számában olvasható -, hogy a Bánk bán „újonnan szerzett nemzeti létünk... eLzártságából hamarosan általános művészettörténeti jelentőségűvé fejlődhet”. SZOMORY GYÖRGY Százötven éve született Paulay Ede „A Nemzeti Színház aranykorának” nevezték azt az 1879-től 1894-ig tartó 15 esztendőt, amely Paulay Ede igazgatásának korszaka volt. A nagy fellendülés évei elválaszthatatlanok munkásságától. Paulay 150 éve, 1836. március 15-én született Tokajban. Szülei papnak szánták, de ö tizenhat éves korában színésznek állt Miskolcon. Játszott később Kassán, Szegeden, Debrecenben, Győrött, s tízévi vidéki színészkedés után 1863 augusztusában vendégszerepeit a budapesti Nemzeti Színházban: a Bánk bán és a Hamlet címszerepét játszotta. Feleségével, a kitűnő tragikával együtt azonnal szerződtették. Nagyobb feladatokhoz azonban nem jutott, a régi nagyok féltékenyen őrizték szerepeiket, s majdnem öt év telt el, míg rendezést bíztak rá. Tanított a Színi Tanodában, egyre nagyobb tekintélyre tett szert a Nemzeti Színházban. A Színi Tanoda aligazgatója lett, majd amikor Szigligeti Ede, a Nemzeti Színház igazgatója 1878-ban elhunyt, Paulay Edét nevezték ki a színház élére. Ötévi távoliét után tért vissza, s azt tapasztalta, hogy előző munkája semmivé vált, az örökébe lépő rendezők keze alatt az előadások szétestek magánszámokká, szürkék, álmosak voltak a produkciók. Paulay újrarendezte, felfrissítette a darabokat, majd kiegészítette a repertoárt a hiányzó magyar és idegen remekművekkel. Shakespeare, Molière, Racine, Calderon, s az ókori klasszikusok: Euripidész, Plautus, Szophoklész drámáit tűzte színre, ö ismertette meg a magyar közönséggel Ibsent. De mivel a kasszára is tekintettel kellett lennie, bemutatott több biztos sikert ígérő, ám gyenge francia szalondrámát és bohózatot is. Ami ennél lényegesebb: értő és lelkes hive volt a magyar drámának, és igen sok, addig ismeretlen vagy feledésbe merült szerző müvét vitte a közönség elé. (1881-ben - a magyar színjátszás történetében először - teljes ciklust szentelt a hazai drámairodalomnak.) Nevéhez fűződik a Csongor és Tünde ősbemutatója (1879-ben), valamint Csiky Gergely irodalomtörténeti jelentőségű drámájának, a Proletároknak a színre vitele, de legnagyobb tette Madách remekművének, Az ember tragédiájának bemutatása volt. A kísérletet - hogy az addig könyvdrámának tartott művet színpadra vigye - sokan megkérdőjelezték, s irodalmi körökből ellenkezést váltott ki. „Tíz előadást sem fog megérni” - jósolta a színház intendása, báró Podmaniczky, s nehezen adta beleegyezését a bemutatóhoz, amelyre 1883. szeptember 21-én - úgyszólván az egész közvélemény ellenére - került sor. Az utókor egy pesti utcát nevezett el Paulay Edéről. De vajon eléggé ismerjük- e munkáját, tanítását, korszakos jelentőségét? KÁRPÁTI GYÖRGY Nemcsak a magam nevében elmélkedem alább. Századunk harmincas évei során világraszerencsétlenkedett férfitársaimat is képviselem, amikor ecsetelni kezdem felnőtt lányainkkal kapcsolatos helyzetünket. Közelebbről azt, hogy miként kell viselnünk magunkat, ha óhajtjuk, hogy ránk figyeljenek. Akadnak persze közülünk - ó boldog együgyüség, illeve sajnálatos beképzeltség - oly atyák, kik érezni kezdték, úgy a felsőáltalános iskolai matektanulás bekövetkezte idején, hogy tudományaikkal valami nem stimmmel. Ettől kezdve aztán engesztelhetetlenül szorgalmazták, hogy leányunk, s általában ki-ki tisztelje a tekintélyüket. Vagyis azt, amiért senki nem süvegei meg senkit. Kivéve, ha maga is a tekintélytisztelők ostoba és álszent csoportjához szeretne tartozni; minél hamarább. Ezekkel az atyákkal nem tudnék mit kezdeni. Én a lehetetlen, vagyis a tekintélyre köpő apákat szeretném pártolni eszmefuttatásom alatt. A félelemből- szeretés megklvánása, valamint a kicsikart alázat - melyek a tekintélytisztelet rögös útját szegélyező vízesárkok - különben és egyszeriben ismét lázadó fiatallá tesz. Ami pedig se barázdált koromhoz, se tisztes homlokomhoz nem illene. Megy viszont az a javaslatom, hogy őrizzük meg a fiatalosan köny- nyed tartásunkat. Többféle értelemben. Én bár - például - rendelkezem úgynevezett teniszkönyökkel, noha sem teniszező, sem pedig dobó-, ütő- vagy pofozóatléta nem voltam, életem útját emelt fővel járom. Hisz a könyökízületek kopása köny- nyebben leplezhető, mint mondjuk egy gerincporcé, mitől bármi fiatalos is lélekben valaki, mint mi barátaim, testében alkalmasint hétrét görnyed. >)> Illik ezenfelül, töretlen kortalanságunkat bebizonyítandó, folyamatqsan megőriznem, sőt gyarapitanunk előző korszakainkból ránk maradt szerelmeink számát. Jó időbeosztással ez sem kifejezetten boszorkányos konzerváló cselekménysorozat. Legfeljebb olykor időt rabol. A tervszerűen beosztott nSzzám illő nőkkel nemcsak randevúzni, hanem beszélgetni is kell. Lévén mióta csak úgy szabadon megismerkedtünk velük tizenkét-huszonkét-harmincegy éve, ők is megértek egyet s mást férjeikkel, gyermekeikkel, és hangsúlyoznám: kisunokáik- kal életükben. Amiről bennünket feltétlenül (helyesebben ismeretségünk, barátságunk folytatásának föltételeként), úgy tetszik, tudósítaniok kell. Valljuk be: ők választják a megerőltetőbb dinamikát kellemes találkozásainkon. Kiemelkedően elengedhetetlen továbbá, hogy rugalmasságunk tanúsítandó, ne maradjanak el - igen, igen, kedves lehetetlen atyatársaim, ne maradjatok el ti se - munkálkodni szókincsetek fölfrissítésén. Ha valaki olyan szavakat használ közületek beszéde közben, mint mondjuk - a végén kezdve - cinterem, porkoláb, lajbi, pendely, regruta, górcső, bodnár és még sorolhatnám, az önkéntelenül elárulja valódi korát. Hiába vesz föl hozzá egyújjnyi széles bőr nyakkendőt, ami pillanatnyilag a divat. Nem rí ellenben ki annyira lentibb évjáratúak közül, ha szókészletét onnan eleveníti föl. Teszem azt kiimába jár, de ott sem lencsével fizet, mert nem hagyja mal- vinra venni magát, inkább ő az ófirnyák, akkor is, ha plankol, de akkor pláne, ha hébe-korba eléri a pléh, amitől bizony oda lesz a sápi, és hiába minden szalmázás. Fiatal fiatallányosapának maradni nem könnyű hát. Még nehezebb, ha az ember sajnálatosan politizál is! Csínján kell bánni, különösen reggelizés közben az olyan fejtegetésekkel, amelyek netán a görög helyzetre vonatkoznak. Fontoljuk meg, mit adunk elő hideg tejét zacskóból szívó leányainknak, amikor mellékesen kifejtjük, hogy Görögországban azért bontakozott ki erőteljes sztrájkmozgalom, mert Andreasz Papandreu leértékelte a drachmát, hogy ily módon megállítsa a rohamosan növekvő inflációt. Enyhén fejezem ki magamat, ha higtojásevés közben ilyesmikről társalogva a reám vetett tekintetből a „szegény agyalá- gyult” összetett jelzőt vélem kiolvasni. Egy fiatalos külsejét és szellemét megőrző, lehetetlen, ám igyekvő apának ügyelni kell arra is, hogy fiatal leánya kortársaival miként közlekedik. A sportpályákon és uszodákban a találkozást mellőznie kell, különösen a leány fiúkortársaival, mert ott ugye akkor az is kiderül, hogy mi a helyzet az állóképességgel, ha állaga csendes kocogásban - változatlannak mutatkozik. Leánytársakkal is jobb, ha zárt helyen elegyedik szóba az ember. A virágos rétek s a kies ligetek tudniillik tágasak. Ha egy ifjú leánycsapat megiramodik jókedvében, akkor is illendő azon útolérni őket. S akkor is gyalog, ha lent az erdei úton készen áll az autó, mellyel a három csivitelő barátnőt gálánsán elvitted kirándulni. A tavaszi gólyahír szapora szedése a másfél meredek órányira található várrom alatt úgyszintén nem ajánlott foglalatosság, atyatársaim. Mit is ajánlhatnék hát magamnak, tisztelt lehetetlen (mert az idő megállítására spekuláló) atyatársak, itt a vénség s fiatalság mezsgyéjén lébecolva, amikor még egy darabig, vagy csak addig a kis örökkévalóságig egyenlő partnerei akartok lenni lányaitoknak, sudáran rezgő nyárfácskáitoknak? Elsőbben megint azt, hogy ne bajmolódjatok a méltóságotokkal! Ha törődtök vele, a lányok menthetetlenül kiröhögnek, és első látásra lemondanak rólatok, akárhogy akartok nekik imponálni. Másodjára én a helyetekben megkockáztatnám, hogy fölkapaszkodjatok a rom alá, tavaszi gólyahírt kergetni, a hólétől még mindig harmatos hegyoldalakon. Ha közben elcsúsztok, és bordát törtök ott, garantálom, hogy a figyelem tartósan reátok irányul. A bordatörés tünetei eléggé hasonlítanak az infarktuséra, és arra olykor még a fiatalok is fölkapják a fejüket. Iszlai Zoltán: Lehetetlen atyatársak Számadó Gabriella, llosfalvy Róbert (Gertrudis és Bánk) llosfalvy Róbert, Tóth János (Bánk és Tiborc)
