Tolna Megyei Népújság, 1986. március (36. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-13 / 61. szám

c------------------------------------­M ÁRCIUS 13 Névnap: Krisztián A Nap kél 6.03 — nyugszik 17.45 órakor CSÜTÖRTÖK A Hold kél 7,12 — nyugszik 21.01 órakor Kétszázhetvenöt évvel ezelőtt, 1711. március 13-án halt meg — 75 éves korában — Nicolas Boileau fran­cia költő és kritikus. V________________________ J 0 KÖZLEKEDJÜNK he­lyesen. A bonyhádi művelő­dési központ városi nyugdí- jaskluibjának szervezésében ma délután fél négykor elő­adás lesz a helyes közleke­désről. A A TÚZOKRÓL tart elő­adást Szekszárdon, a Babtis Mihály Megyei Művelődési Központban Zörényi János, a Magyar Madártani Egye­sület megyei szervező titká­ra ma 17 órai kezdettel. ■n, EL0ADÛI konferenciát rendezett szerdán Szekszár­don a megye vezető szaik- szervezeti tisztségviselői ré­szére a Szakszervezetek Tol­na Megyei Tanácsa. Az elő­adás és konferencia témája a VII. ötéves terv és a szak- szervezeteik volt. # az Állami biztosí­tó Tolna Megyei Igazgató­sága a számviteli és köny­velési munkák végzésére két Commodore—64 típusú szá­mítógépet helyez üzembe. A gépek már megérkeztek, és az igazgatóság, 'Valamint a megye városaiban lévő AB- fiókok számviteli munkáját korszerűsítő gép kezelésével e héten ismerkednek a szak­emberek Budapesten, az Ál­lami Biztosító Oktatási Köz­pontjában. O KUTAT FÜRAT a zom- 'bai községi tanács a Székes­fehérvári Vízügyi Mélyfúró Vállalattal. A 2,4 millió fo­rintra tervezett beruházás, ami a község harmadik kút­ja lesz, március végére va­lósul meg, és a percenkénti 300 liter víz kibocsátásával javítja majd a település víz­ellátását. — AZ IDÉN .március 30-án, húsvét vasárnapján kezdődik a nyári időszámítás, és szeptem­ber 28-lg tart. Március 30-án, vasárnap 2 órakor kell átállíta­ni a mutatóit 3 órára, mert ez az éjszakai Időpont zavarja a legkisebb mértékben a vasút és más tömegközlekedési eszközök menetrendjét. Az európai orszá­gok közlekedési miniszterei megállapodtak abban, hogy akár csak tavaly, az Idén Is a konti­nensen mindenütt egyszerre áll­nak át a nyári Időszámításra. Ezúttal sem lesz tehát átmeneti eltérés a nemzetközi Járatok menetrendi időpontjaiban. Az óraigazítás nem érinti a MÁV, a Volán és a MAHART menet­rendjében feltüntetett időponto­kat, a MALÉV új menetrendje pedig a nyári időszámítás első napján, március 30-án lép ér­vénybe. A nyári időszámítás célja az, hogy a nappali vilá­gosság Jobb kihasználásával vil­lamos energiát takarítson meg az ország. így várhatóan a múlt évihez hasonlóan, mintegy 130 millió kilowattórával lesz kisebb a villamosenergia-fogyasztás, ami több mint 30 ezer tonna olaj megtakarításának felel meg. Forgalomelterelés Március 15-én délelőtt 10 óraikor történelmi esemény­játékot tartanak Szekszár­don, a Béla téren. Az ün­nepséggel kapcsolatban út­lezárásra és forgalomeltere­lésre kerül majd sor az ese­mény napján, de azt meg­előzően is. Március 14-én 14 óra 45 perctől körülbelül 16 óráig és március 15-én 8 óna 45 perctől körülbelül 13 óráig a Béla tér területén a forgalmat más irányba tere­lik el. A járműközleikedés elől a rendőrség lezárja a Bezerédj utcát, a Ganay tér és a Béla tér egy részét. Járművekkel megközelíthető lesz a Gamy tér felől a Vár­köz utca, zavartalanul lehet közlekedni a Bartina utcán, Babits utcán, Munkácsy ut­cán és a Zalka Máté utcán. A rendőrség kéri a járműve­zetőket, hogy a jelzett időben a Béla téren járműveikkel ne parkoljanak, mert az ese­ményjátékot akadályozzák. A tér lezárásának .ideje alatt az 1-es, 3-as és a 10-es helyi járatú autóbuszok ke­rülő útvonalon, a Széchenyi és a Marx utcán közleked­nek. A 2-es, az 5-ös, a 6-os és a 9-es helyi járat a Ga- tiay tér és a Béla tér érinté­se nélkül közlekedik. A szekszárdi városközpontból szállítják a havat a vá­rosszéli hólerakóhelyekre------------------------------------------------------------------------^ Pára, köd A várható időjárás ma estig: a nyugati megyékben borult marad az ég, csak egy-két helyén lesz eső. eleinte hószállingózás. Máshol gyak­ran változik a felhőzet, eső nem valószínű, a Tiszántúlon több órás napsütés lesz. Erő­sen párás, többfelé tartósan ködös marad az idő. Gyen­ge légmozgás várható. A legmagasabb nappali hőmér­séklet délnyugaton 3. 6. máshol 7 és 12 fok között lesz. Válogatják és csomagolják a vetőburgonyát A tavasz hamisítatlan jelei közé sorolhatjuk azt a mun­kát, amelyet a Mözsi Üj Élet Termelőszövetkezetben végeznek február 20-a óta 14-en. Válogatják, osztályoz­zák és fémzárolt zsákokba rakják a vetóbur gúnyát. A munkákat várhatóan március végén be is feje­zik, de van mit csinálni, mert a téesznek 500 tonna Desire fajtájú szaporító bur­gonyát kell ily módon elő­készítenie. Az osztályozás során a 30—50 milliméter nagyságú kisfrakciós tétel, valamint az 50 milliméternél nagyobb, úgynevezett nagy- frafedós tétel kerül szétvá­logatásra. A munkát jobbá­ra asszonyok végzik, de a nehezebb fizikai munkát, a gépek kiszolgálását és a zsákok mozgatását férfiak végzik. A vetőburgonya na­gyobb részét hagyományo­san saját maguk használják fel, de időben gondoltak a kistermelőkre is, amit a TSZKER-boltban vásárolha­tó vetőanyag is bizonyít. A nagy tételben vásárlóknak 25 százalékkal olcsóbban kí­nálják a Desirét. OL VAST AM Joggal dühös a tudósító Azt írta meg a tegnapi újságban lapunk régi tudó­sítója, Oszlánczi János, hogy Dombóvár központjában milyen pusztítást végeztek azok, akik a hatalmas nyár­fákat kivágták. Ügy gondolom, jogos a lokálpatrióta (az állampolgár) felháborodása, amikor megkérdezi: „Nem lehetett volna ezeket, a ma már csak romjaiban látható tárgyakat leszerelni, áthelyezni, mielőtt a fa­vágók munkához láttak?" Csatlakozva tudósítónkhoz, megkérdezzük: a munka végzése közben ki ellenőrizte a favágókat? Fadöntésre, vagy netán minden tönkretevésére is megállapodtak velük? Ki fizeti meg az okozott kárt? Az arra illeté­kesek közül „ki vette át a munkát?" Kinek a költségén végzik majd el a helyreállítást? Jó, eredményekkel bíztató tervidőszakot kezdtünk el, de a cél elérése rajtunk áll. Ehhez az is kell, hogy ne romboljunk ott, ahol nem kell, és ha valamit meg­csinálunk — nem dombóvári favágók módján —, annak késznek kell lennie, és ne kelljen mindjárt javítgatni. — él — A jogásznap programja A Magyar Jogász Szövet­ség Tolna Megyei Szerveze­te, a Tolna Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága, a Hazafias Népfront Tolna Megyei Bizottsága, a TIT Tolna Megyei Szervezete, valamint a Közalkalmazot­tak Szakszervezetének me­gyei bizottsága március 14- én rendezi meg az idei jo­gásznapot. A program délelőtt 10 óra­kor, a szekszárdi régi vár- megyeháza nagytermében kezdődik meg, dr. Nagy Lászlónak, a Magyar Jogász Szövetség főtitkárának meg­nyitó beszédével. Ezt köve­tően dr. Nyiri Sándor, a Magyar Népköztársaság leg­főbb ügyésze helyettesének Társadalompolitikai célkitű­zések — jogalkalmazás cí­mű előadását hallgatják meg a tanácskozás résztvevői. Ezután Ikerül sor a Közgaz­dasági és Jogi Könyvkiadó kiadványaiból rendezett ki­állításra, melyet dr. Szigeth Ferenc, a Szekszárdi Váro­si Bíróság elnöke nyit meg. A délután folyamán két hely­színen folytatódik a jogászok szakmai napja. Az államigazgatási jogi szakosztály a megnyitó szín­helyén tartja ülését. Itt dr. Fonyó Gyula, a Miniszter­tanács Tanácsi Hivatalának elnökhelyettese tart előadást, melyet két referátum kö­vet. A Tolna Megyei Bíróság dísztermében pedig a pol­gári jogi szakosztály, a vál­lalati, valamint a szövetíke- zeti tagozat ülésére kerül sor. Itt két előadás és két korreferátum hangzik el. Felszálltak a mezei repülők A változékony, csapadékos, szeszélyes időjárás okozta hosszú téli kényszerpihenő után megkezdték idei mun­kájukat a repülőgépes nö­vényvédő állomás Dél-Alföl- dön állomásozó brigádjai. Szerdán, a déli órákban, amikor már eloszlott a köd, Telekigerendás, Csorvás és Békéscsaba körzetében száll­tak fel a gépek, hogy eljut­tassák a műtrágyát az őszi kalászosokra. Kísérleti jelleggel Reggel is ad A pécsi rádió — kísérteti jelleggel — reggeli adással is jelentkezik. Két héten át, március 17—21-ig, illetve március 24—28-ig, reggel 6 ória 15 perctől 6 óra 30-ig a Kossuth rádió URH sávján, a 74,81 és a 7,1,03 MHZ-en, illetve a Petőfi rádió 344 méteres középhullámú sáv­ján sugároznák műsort. A a pécsi rádió hírek, információk, progra­mok mellett a régió útviszo­nyairól, az időjárásról, a legfrissebb és a várható 'ese­ményekről tájékoztatja hall­gatóit a pécsi rádió. Ugyan­csak e műsor keretében szemléznek a régióban meg­jelenő megyei lapokból a rá­dió munkatársai. A Tolna Megyei Állami Építőipari Vállalat felvételre keres építőipari kivitelezésben jártas — ÉPÜLETVILLAMOSSÁGI ÜZEMMÉRNÖKÖT, vagy — ERÖSARAMÜ TECHNIKUST a szak-szerelőipari főüzem vállalkozási irodájához előkészítő munkakörbe. Továbbá felveszünk képesítéssel és legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező — TB-ÜGYINTEZÖT, — BÉRELSZÁMOLÓT. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés: Tolna Megyei Állami Építőipari Vál­lalat, személyzeti és oktatási osztály, Szekszárd, Tartsay V. u. 10. (376) Kertbarátok Tél végi permetezés A lemosó permetezéshez szükséges szereket minél előbb szerezzük be. Vető­magboltokban, kertészeti áru­házakban kaphatók. E szerek erős mérgek, ezért jól zár­ható szekrényben, kamrában, pincében tartsuk, ahol ille­téktelen személy, gyermek nem juthat hozzá, és ahol élelmiszert nem tárolunk! A lemosó permetezés lényege, hogy csakis teljesen zárt rügyállapotban végezhető, mert később perzselést okoz. Szélcsendes, fagymentes idő­ben permetezhetünk. Az örökzöldek kivételével minden gyümölcstermő fát, díszfát, díszbokrot, szőlőt ke­zeljünk, ügyelve arra, hogy a permetlé jusson el az ág­rendszer legrejtettebb zúgaiba is. Ez esetben nem pazarlás, ha a permetlé áztatásszerűen éri a fát, végigcsurog az ágakon és a törzsön. A ta­lajt azonban ne permetezzük! A tél végi lemosó permete­zés úgy hatásos, ha előte a fákat gondosan megtisztítjuk, sőt, ahol lehet, a metszést is elvégezzük. Ez egyúttal a leg­takarékosabb szerfelhaszná­lást is jelenti. Mindezek után lássuk, me­lyek a lemosó szerek, és mi ellen hatásosak. Az Ágról folyékony permetező szer. Al­kalmazási töménysége 2—3 százalék, 2 deciliter szert old­junk föl, azaz keverjünk el 10 liter vízzel. Ezt a szert fő­leg akkor használjuk, ha sok volt a sodrómoly, a takács­atka a kertben. A Novenda — népszerű nevén sárgamé­reg — paszta formában kap­ható. Ajánlott töménysége 1,5—2 százalék. (10 liter víz­hez 15—20 deka szert oldjunk fel) A legjobb a kimért mennyiséget 1 liter vízzel alaposan elkeverni, majd fel­tölteni 9 liter vízzel az olda­tot. A Novenda általános le­mosó szer, de csökkenti a lisztharmat és varasodás fer­tőzést is. A birs- és körtefák moníliás és varasodás fertő­zése estén az előzőnél hatá­sosabb a Rézoxiklorid, 0,3 százalékos töménységben. (10 liter vízhez 3 deka szert ad­junk.) A Báriumpoliszulfid is pusztítja a legkülönfélébb kórokozók és kártevők átte­lelő alakjait, azonban legha­tásosabb a lisztharmat ellen. Főleg őszibarack és kajszi­fákon fordulnak elő az úgy­nevezett rákos sebek. Ezekre, valamint a többi csonthéjas tél végi védelmére jól bevál­tak a réztartalmú szerek. Igen jó a bordói lé 1 száza­lékos, vagy a Rézoxiklorid 0,3—0,5 százalékos oldata. Ezek közül válasszuk vala­melyiket. Időnként lehet kapni az üzletekben bordói port, így könnyen elkészít­hetjük a permetlevet. A réz­tartalmú szerek hatásosak egyúttal az őszibarack tafri- nás és klaszterospóriumos betegsége, valamint a monilia ellen is. Ha idejében eléget­tük ősszel a fertőzött dióle­veleket, érdemes a dió egyik makacs gombabetegsége, a grómia ellen is megperme­tezni a diófákat bordói lével, vagy Rézoxikloriddal. A tél végi lemosó permete­zések nem is egészen veszély­telenek; minden esetben vé­dőfelszerelésben végezzük. Ha a Novenda véletlenül a szembe kerül, a szem erősen begyullad, és sárga szinű könnyfolyás indul meg. Az elsősegélyládában legyen Li- docain-csepp, amelyet . mi­előbb csöpögtessünk a szem­be — 5—10 cseppet —, majd tiszta vízzel alaposan mos­suk meg a szemet, utána for­duljunk orvoshoz. Lenyelés esetén a mérgezettel itassunk 3—6 deciliter aktivált szenes vizet. (A szén tablettát vízben oldva, hánytassuk meg a be­teget.) A beteget ne járas­suk, ne mozgassuk. Tilos a betegnek tejet, olajat vagy szeszes italt adni. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36.7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Teijeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő posta­hivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. V. J A válogatáshoz a nőknek jobb kezük van A zsákok szállítása férfímnnka

Next

/
Thumbnails
Contents