Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-11 / 35. szám

1986. február 11. TOLNA \ _ “nrÉPÜJSÁG 5 Ilyenek voltunk Paks, Vak Bottyán Gimnázium A szekszárdi olimpiai ötpróba rajtja előtt a paksi csa­pat FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK Az oldalt irta: Kapfin­fer András, Szeri Árpád és Takács Zsuzsa, összeállí­totta: Kapf inger András. Portré helyett monológ Ha azt mondom, Kaluzsnyi László, személye sokakban vált ki vegyes érzelmeket, ö, aki mindig akar valamit, vitát provokál, nem szereti a langyos vízben való lu­bickolást. Paksra 1977-ben került Szegedről, a Volánnál helyezkedett el, gépjármű- diagnosztikusként. KlSZ-tag- ságának kelte 1965-re tehető, az új munkahelyén is hamar felfigyeltek aktivitására, és megválasztották az üzemi KlSZ-alapszervezet titkárá­nak. Még ugyanebben az év­ben bekerül a nagyközségi bizottságba, mint sportfele- lős. A „derűs és gondtalan” munka 1978-ig tartott, ekkor kezdtek gyülekezni a gomoly- gó felhók személye és a paksi nagyközségi bizottság appa­rátusa köré. Aztán szomo­rúan folytatja; „Tudtunk és beleegyezésünk nélkül meg­szüntették a nagyközségi bi­zottságot. Ügy éreztem, hogy nem az útkeresés, hanem a tények elé állították a testü­letet. Három éven keresztül több titkár váltotta egymást, aztán 1981-től Vajda Tibor lett a városi KISZ-bizottság ötkára. Kár volt azért a három évért, Tibinek két esztendő kellett ahhoz, hogy rendbe hozza a felgyülem­lett problémákat. A 13 fős testületnek ma is tagja va­gyok, a területfelelősi rend­szer megmaradt, hozzám tar­tozik a Cipőipari Ktsz, a ta­nács és a közművelődési in­tézmények alapszervezete. Több mint egy éve az Ápri­lis 4. Generál Művek atom- erőművi szerelő leányválla­latánál dolgozom egy sze­mélyben mint tmk-vezető, emelőgép-ügyintéző és anyagbeszerző. No, persze, a munkahelyemen megértik, és segítik is a mozgalmi mun­kámat”. A Paksi Vak Bottyán Gimnázium KlSZ-szerveze- te két alkalommal is — 1977-ben és 1983-ban — el­nyerte a kiváló KlSZ-szer- vezet címet, 1985-ben a KISZ KB Vörös vándor- zászlajának tulajdonosa lett. A zászló odaítélésében a folyamatos, megbízható KISZ-munka, a mozgalmi tevékenység és a jó tanul­mányi eredmény játszotta a főszerepet. És az sem vé­letlen, hogy a paksi gimná­zium is delegált egy KISZ- tagot a moszkvai VIT-re. Az intézményben nemrég zajlott le az új KISZ-titkár megválasztása. Szamper Ka­talin személyében 3/B osztá­lyos tanuló vette át ezt a tisztséget, aki ezt megelőző­en két évig volt alapszer­vezeti titkár. — Mintegy 350 a KISZ- tagok létszáma, őket 9 alap- szervezet tömöríti — kezdi beszélgetésünkkor Szamper Katalin. Számos színes program jellemzi iskolánk KISZ-életét, azt hiszem, hosszú ideig tartana ezek felsorolása, de ezek egyéb­ként is olyan rendezvények, amelyek minden középisko­lára jellemzőek. Amit fel­tétlen említésre érdemes­re tartok, az a diákszín­pad, amely már régóta eredményesen működik. Minden évben két darabot próbálunk és adunk elő. Többek között nemrég ját­szottuk Madách: A civilizá­tor című színművét. Fellép­tünk már Székszárdon, a Tol­na megyei diáknapokon, Dombóváron a dombóvári A városkörnyéken műkö­dő KISZ-alapszervezetek kö­zül a bölcskei tsz fiataljait a legjobbak között tartják számon. Az elvárások ter­mészetesen mások a falun tevékenykedő, mezőgazdasá­giakat összefogó mozgalmi szervezettel szemben, mint mondjuk a városban, vagy más értelmiségi, ipari terü­leten dolgozó közösségeknél. — Mennyire tudnak ennek megfelelni? — kérdeztük Kiss Lajos alapszervezeti tit­kárt, gépüzemelő agronó- must, akit két éve a tsz ve­zetőségébe is beválasztottak. — Elsősorban családalapí­tás előtt próbáljuk bevonni a fiatalokat a munkába, hi­szen tudomásul kell venni, hogy később az anyagi biz­tonság megteremtése lesz a legfontosabb feladat. Prog­napokon — mindenütt nagy sikerrel. Mittler József KISZ-ta- nácsadó tanár véleménye szerint is sikerült megőriz­ni a KISZ-munka magas színvonalát. — Gimnáziumunk minden jelentős versenyen képvisel­teti magát, legyen az sport­vagy tanulmányi vetélkedő. Hogy hazabeszéljek, meg­említem az QDK-mozgalmat, ahol a paksiak rendre az első helyezettek között ta­lálhatók. (Mittler József a Tolna megyei tájfutószövet­ség elhöke.) — Ügy tudom, a paksi gimnazisták könnyű helyzet­ben vannak, ha fel kíván­ják eleveníteni, milyen ramjainkat ugyanakkor nemcsak egy szűk réteg szá­mára, hanem az idősebb ge­nerációnak is szánjuk, sőt, a falu számára is nyitottá igyekszünk tenni. — Hányán vannak az alap- szervezetben? — Huszonötén, ebből ket­ten nem tsz-tagok. A mun­katerületeket figyelembe vé­ve, mindenhonnan, a gép­műhelyből, üzemelésből, ál­lattenyésztésből is vannak az alapszervezetben. Hatan főiskolát, egyetemet végez­tek. — Hogyan alakítják prog­ramjaikat? — Nyáron természetesen holtidény van, ilyenkor té­len sűrűbb a programunk. Vitaköreink témáját a fia­talok javaslatára állítjuk össze, így nagy sikerű volt a eredményeket értek el az elmúlt évékben. — Más középiskolákban nem gyakorlat ez a kezde­ményezés. Ilyenek voltunk címmel az első osztálytól kezdve érettségiig nyomon követjük egy osztály életét, és a velük kapcsolatos fon­tosabb eseményeket. A do­kumentumokat, fényképeket egy albumban gyűjtjük ösz- sze, ennek vezetése a tanu­lók feladata. Van honnan kiválogatni a képeket, hi­szen több ezer darabból álió diasorozattal rendelkezünk. Ugyanígy rendszeresen el­készítjük a KISZ-évkönyivet is. Érettségi találkozókon na­gyon közkedveltek ezek a naplók. fiatalok helyzete falun cí­mű legutóbbi témakörünk. — A közművelődésben mit tudnak nyújtani? 1984 decemberében indítot­tuk be a filmklubot, várako­záson felüli sikerrel. Most már videofilm bevezetését tervezzük, persze, csak bér­vetítésről lenne szó. Egy ré­gi pincehelyiségből kialakí­tott klubban minden kedden összejövünk többen-keveseb- ben, nemcsak a KlSZ-szer- vezetből. Megpróbálunk ki­lépni a falu határán kívülre is, színházlátogatásokat szer­vezünk Budapestre, amihez a tsz ingyen biztosít buszt. Legutóbb a Bánk bánt néz­tük meg az Operában, de je­gyet csak a pártbizottságon keresztül tudtunk szerezni. Most az István, a király elő­adására készülünk. Bölcske, Szabadság Tsz Pinceklub, közérdekű témák, színházlátogatások A Paksi Atomerőmű Vállalatnál Első: a gazdasági munka Brosúraszövegek helyett-.* Az Atomerőmű Vállalat KISZ-bizottsága meghatáro­zó, fontos tényező a város ifjúsági mozgalmában. Ti­zenegy alapszervezetében a négyszázat is meghaladja a taglétszám, külön politikai képzési munkabizottsága, és gazdasági kérdésekben állást- íogialó tanácsadó testületé tevékenykedik. A KISZ va­lamennyi fórumán, szintjén képviselteti magát, a városi, megyei bizottságoktól kezd­ve a KISZ KB-ig. Éves feladat- és rendez­vénytervében a szakmai mozgalmak, kulturális és sportprogramok kapnak ki­emelt helyet, ezen belül ál­lapítják meg a cselekvési pontokat. De, mint azt a fel­sorolás is mutatja, és ezt erősítette meg Berkó János, a KISZ-bizottság titkára is, az első és legfontosabb fel­adat az ifjúsági mozgalom­ban is a vállalat gazdasági tervének megvalósítása. Nem kis feladatot ró ez a moz­galomra, ha meggondoljuk, hogy a dolgozók egyharma- da 30, kétharmada 35 év alatti. Feszített munkatem­pót követel mindnyájuktól a terv teljesítése. A .KISZ-szervezetek szak­mai versenyek és pályázatok kiírásával segítik a termelő- munkát, de keresik az újabb lehetőségeket a hatékonyság emelésére. Ennek köszönhe­tően hívták életre 1985 au­gusztusában a tanácsadó tes­tületet. Másfél éves időtar­tamra hozták létre, felada­tául tűzték ki egy olyan koncepció kidolgozását, ami jobban ösztönzi a fiatalokat munkahelyükön, újításra készteti őket. Eddig 15 nagyvállalatot, köztük a Skála Coop-ot, a Győri Rába Vagon- és Gépgyárat keresték fel, hogy tapaszta­latot gyűjtsenek. Mindezt természetesen a vállalat ve­zetése igényelte, ösztönözte az aktív munkára a fiata­lokat. A szabadidős programokat is több tényezőt figyelembe véve kellett alakítaniuk, hi­szen a tagság egyharmada felsőfokú végzettségű, a többség pedig középiskolát végzett. A városban meg­felelő kulturálódási lehető­ség híján kéthavonta Buda­pestre, színházlátogatásra utaznak. Nyolc hónapja üze­mel az ifjúsági klub, mely­nek felszereltsége a legjob­bak közé tartozik, video, személyi számítógép várja itt a fiatalokat. A város felé nyitottan működik, prog­ramjai minden korosztály­nak szólnak. A komolyabb rendezvényektől a vidám, könnyed programokig bő vá­lasztékot nyújt a művelődni, szórakozni vágyóknak. Nem az alapszervezet titkára mondta ki először, hogy a lakótelep művelődését is szolgálja az ifjúsági klub. A politikai képzést is si­került helyére tenni azzal, hogy tudomásul vették: a fiatalok nem a brosúra­szövegekre kíváncsiak. Arra azonban, ami érdekli őket, elmennek, s nemcsak elmen­nek, figyelmesen végighall­gatják, kérdeznek, vitatkoz­nak. így a negyedévenként szervezett előadásokra azo­kat a híres politikusokat hív. ják meg a KISZ-szervezetek, akik az előzetes felmérésen a tagságtól legtöbb szava­zatot kapták, legtöbbeket ér­dekel véleményük, személyi­ségük. A sporttevékenységet az ASE-vel és a szakszervezet­tel összehangoltan végzik, de önálló rendezvényeik is vannak. Így többek között a vállalati sportnap, a Beruhá­zás Spartakiádja, vagy a szocialista országok atom­erőműveinek sportversenye. Nemrég saját kezdeménye, zésre hoztak létre asztali­tenisz-klubot, ami a hét ele- jén nyitott mindenki szá­mára. A teljesség igénye nélkül csak érzékeltetni lehet a PAV-nál folyó ifjúságmoz­galmi munkát, amit 1984-ben a KISZ KB Kiváló KISZ- szervezet cím odaítélésével, 1985-ben Vörös vándorzászló­val értékelt. •Idén jelentős változás kö­vetkezett be: a gazdasági irányítást a PAV vette át, s az Atomerőmű Beruházás is a PAV KISZ-bizottsága irá­nyítása alá került. Nagyobb feladatot ró ez az ifjúsági mozgalom számára, hogy körültekintően, szélesebb kör igényét figyelembe véve, tudjon programokat adni és szervezni. Hogyan tovább ? Interjú Vajda Tiborral Kongresszus előtt és után Elöljáróban csupán annyit, mióta vagy a Paks Városi KISZ-bizottság munkatár­sa? — 1981-től az apparátus munkatársaként kezdtem, 1982 októberében választot­tak meg a városi bizottság titkárának. — Hogyan értékeled az el­múlt 5 év munkáját a város és a városkörnyéki KISZ- alapszervezteknél és a belső apparátusban ? — Talán legjobb lenne az apparátussal kezdeni, 1982- ben stabilizálódott a szemé­lyi összetétel, előtte a nagy mozgás jelentősen be­folyásolta a munkánkat. így aztán kialakulhatott egy jó csapat, amelynek a munká­ra foghatósága kitűnőnek mondható. — Az alapszervezetek ve­zetői hosszabb ideje ugyan­azok a személyek és sike­rült olyan titkárokat is találnunk, akik jól végzik a munkájukat. — Milyen megközelítést kívánt az eddigi és fog kí­vánni a munkátok a kong­resszus után? — Eddig is a legfontosabb feladatok közé tartozott, hogy többet jussunk el a fa­lusi és a városi alapszerve­zetekhez és ez ezek után is így lesz. KISZ-tagjaink szá­ma 2200 fő és ez a létszám 102 alapszervezetben műkö­dik. — Melyek azok az érzé­keny pontok, amelyeken ok­vetlenül változtatni kell? — A napi jellegű munka- kapcsolatok létrejöttével az aktivistákkal együttműködve sikerüLt Pakson a KISZ-éle- tet népszerűsíteni. A kong­resszusi levél keményen és egyértelműen fogalmaz, ma­gasabb szintű politikai kö­vetelményeket állít, újszerű vezetési és felkészítési mun­kát igényel. Mozgalmasabb, sokoldalúbb és rugalmasabb és sokkal inkább politizáló KlSZ-szervezetékre van szükség. Ennek megvalósítá­sa eddig csak tööbé-kevés- bé sikerült. — Utolsó kérdésként be­szélj konkrétan a jövőbeli munkáról. — Egypár gondolatban szeretnék válaszolni. Az itt élő fiatalok elvárják, hogy a hét szinte minden napján történjék valami, és ez nem baj. A falusi KlSZ-szerve- zetekben okvetlenül növel­ni kell a tagok létszámát. Azokat a fiatalokat akik a munkahelyükön illetve a la­kókörzetükben csak kívülről kritizálnak be kell vonni a mindennapi munkába, hogy­annak szerves részévé vál­janak. Nem szabad figyel­men kívül hagyni, hogy fia­talodik a város, így előtér­be kerül a f iatal ok lakás­gondjai és ennek megoldásá­ban továbbra is részt kívá­nunk venni a jövőben is. A jövő évben Pakssal egy idős városok ifjúsági talál­kozóját szervezzük, be sze­retnék mutatni, hogy hon­nan — hová jutottunk. — Köszönöm a beszélge­tést. Ahol a KISZ-titkár a legidősebb . Bro$$ égünk a sport — Nem hinném, hogy kü­lönösebiben érdekes lenne a mi KISZ-szervezetünk bemu­tatása — mondotta telefon­beszélgetésünkkor Vass Já­nos, a Paksi Költségvetési Üzem KISZ-titkára. — A Paksi Költségvetési Üzem a város szélén talál­ható, a konzervgyár 'közelé­ben. Már 3 éve annak, hogy Vass János részlegvezetőit egyhangúlag KISZ-t’itkárrá választották, aki mögött gaz­dag mozgalmi múlt áll. Éve­kig dolgozott az atomerőmű- építkezésen, birtokosa az aranykoszorús KlSZ-jelvény- nek. — Munkahelyünkön nem nagy a KISZ létszáma, mint­egy 30 fő — mondja Vass Já­nos. Talán kevésnek tűnik ez a szám ott, ahol 260-an dol­goznak. Viszont figyelembe kell venni azlt is, hogy zömé­ben 30 év felettiek a költ­ségvetési üzem munkatársai. Ennék ellenére rendszeres résztvevői vagyunk a külön­féle rendezvényéknék, és nemcsak Tolna megyében. Erősségünk a sport, főleg a labdarúgás. A Kertész Kupán — amelyet a költségvetési üzemek számára írnák ki —, rendszeresen dobogós helye­zéseket érünk el. Természe­tesen ezek az események nemcsak sportrendezvények — más KISZ-szervezetek megismerésére, baráti kap­csolatok kialakítására is fel­használhatók. — Tehát könnyen lehet bi­zonyos célok érdekében moz­gatni a tagságot? — Ezzel kapcsolatban el­mondhatom azt, hogy tavaly nyáron a KISZ KB és a MÉH által meghirdetett hasznos hulladékgyűjtési ak­cióban olyan jó eredményt értünk el, hogy II KISZ-tag tudott az összegyűlt pénzből külföldre — Bulgáriába és az NlDK-ba — utazni. A fennmaradó összeggel a bel­földi rendezvényeket finan­szíroztuk. — Milyen a kapcsolata a KISZ-nek a vállalati vezető­séggel ? — Nagyon könnyű a hely. zetünk. Érdekes módon a KISZ-titkár, azaz én vagyak a legidősebb a vezetők kö­zül. Fiatal KISZ-tag az üzemvezető, a főkönyvelő, az szb-tit'kár és a pártJtitkár. — Bár a KISZ-titkár ezt nem említette, én azért el­mondom, hogy személye meghatározó a mozgalomban — veszi át a szót Homoki Zoltán párttitkár. Munkáját elismerik a Pa!ks Városi KISZ-lbizottságban is. Amit eddig elértünk, ezt a szín­vonalat mindenképp tartani szeretnénk. A Sió Kupa-győztes paksi csapata

Next

/
Thumbnails
Contents