Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-11 / 35. szám
A^ÉPÜJSÀG 1986. február 11. Moziban Poszeidon katasztrófa Jó néhány évvel ezelőtt a Pokoli torony volt az első, Magyarországon bemutatott, úgynevezett kaKasztrófaifilim, s azóta időről időre láthatunk hazad mozijainkban hasonló jellegű művet. Nem sokat ugyan, ez nem különösebben baj, hiszen köztudottan nem ezek az alkotások képviselik a filmművészet netovábbját, bár némi szellemi erőfeszítéssel ebben a műfajibán is lehet, ha maradandóit nem is, de többé-kevésbé emlékezeteset létrehozni. Meg kell mondani őszintén, a Poszeidon katasztrófa című amerikai film nem tartozik ez utóbbi kategóriába, jó esetben az „indultaik még” nem kifejezetten előnyös pozícióiba sorolható — ettől függetlenül ez a minősítés valószínűleg nem nagyon zavarja mindazokat, akik még csak ezuitán tekintik meg a fűimet, és ez így van jól. A célzatos, közönségcsalogató Cím már önmagában is sokatmondó — pusztulásra és rombolásra utail, ezek kilátásba helyezése épp elég a teltházas előadásokhoz. Hiába, a megsemmisülés látványé még mindig összehasonlíthatatlanul több nézőt csábít a mozikba, minit a békés építőmunka bemutatása. Nem is csalatkozunk, a filmben teljes — a szó szoros értelmében teljes — a felfordulás. A Poszeidon óceánjáró hajó viharba kerül a Földközi- tengeren. A kapitány lassú menetben igyekszik kitérni a közelgő szökőár elől, ám az önző hajótulajdonos — üzleti érdekből — teljes gőzzel előre utasítást ad. E bál- jós előjelék láttán már sejthetjük a közelgő katasztrófát, ami be is következik. A hajó a hullámverés következtében felborul. Néhány bátor és vállalkozó szellemű utas elhatározza, hogy a beáramló tengervíz elől fölfelé menekül — azaz a hajó gyomrába. Egy lázadó pap veszi át a vezetést — a szerepet Gene Hackman alakítja, ékít ékkor még (1971-ben készült a film) nem nagyon jegyeztek, de azóta már világhírű színész vált belőle. A továbbiakban az ő útjukat kísérthetjük figyelemmel a fordított világban, ahol különböző váratlan veszélyek leselkednék az óvatlanul vánd ort ókra. A víz egymás után önti el a szinteket, s a megpróbáltatások következtében az eredetileg 10 fős csapatból csak 6-an érnek célba, a hajócsavar közelébe, áhol a legvé- konyabb a pánoéllemez. Dö- römbölésüket szerencsére meghallja a mentőosztag, és kimentik a túlélőkét. A hépiend nem teljes ugyian, hiszen a főhős is életét áldozza társaiért, de az igaz és erős emberéknek megadatik a távozás Poszei- don birodalmából — ugyanis a hajó — bizonyára nem véletlenül — arról a Poszei- donról kapta a nevét, aki a görög mitológiában a tengerek istene volt. Szeri Árpid Könyv Bokor Pál: Washington Tudósító voltam címmel figyelmet érdemlő kiadvány- sorozatot jelentet meg újabban a Magyar Távirati Iroda. Főleg azoknak ajánlja, akik sokkal többet szeretnének tudni a környező világról, mint amennyi a napi Sajtóban, filmen van, vagy turistaszemmal befogható, s akiket érdekelnek a sajtó műhelytitkai. Kis országunk létére a nemzetközi nagy sajtóhírügynökségek mellett is rangos, az egyik legrégibb (106 éves) intézmény az MTI, melynek külföldön húsznál több jeles tudósítója van, s a sorozat,ban közreműködnék más neves újságok, napilap-, rádió- és tévétudósító'k is. Nos, valakinek vagy valakiknek eszükbe jutott, hogy ezeknek a dús tapasztalaté sajtószakembereknek az eddig fel nem használt élménv- anyaga valóságos nemzeti kincs, köztük rengeteg olyan maradt a jegyzetfüzetben, emlékezetükben, vagy magnószalagon is, amelyek már nem fértek be tudósításaikba, s kár volna, ha elvesznének ... A sorozat érdekességét különösen növeli, hogy hitelesen és frissen szól napjainkról, nem változtatják avassá az ilyen könyvek kiadásánál nálunk már — sajnos — gyakorlattá lett késedelmes évmúlások. Az MTI kiadóhivatala, szerzői és szerkesztő gárdája gondoskodik a színes kötetek gyors megjelentetéséről. Az első kötet Bokor Pál Washington című könyve, ö az MTI washingtoni tudósítójaként dolgozott a nyolcvanas évek első felében, s élményeiről, tapasztalatairól az USA társadalom- és média (elektronikus és nyomtatott sajtó) rajzát is vázolva 125 oldalon számol be, színes fotókkal kiegészítve. Bár az utóbbi évtizedekben már több útleírás, emlékirat nyújtott bepillantást az Észak-Amerikai Egyesült Államok bábeli világába, Bokor Pál műve mégis ad újat, elsősorban a sajtó műhelyéből. Megismertet a külföldön élő magyar sajtóhírnöknek nemcsak a kellő nyelvtudást, hanem a diplomáciai képességet, az áldandó készenlétet, szemfülességet, gyorsaságot, sőt, bátorságot Is megkövetelő munkájával, amely az emberi, az állampolgári helytállás próbája. A „kulisszatitkok” feltárásával nem pletykainformációkhoz jutunk, őszintén elmondja személyes, korrekt véleményét a kolosszus napilapé zletekről, á filmről és a kábeltelevíziózás ijesztő térhódításáról. Az alaposan felkészült újságíró leírásában megelevenedik előttünk az amerikai főváros, a mindenkori elnök rezidenciája, a Fehér Ház, a Gapitolium és a külügyminisztérium sajtóközpontja, a tudósító állandó munkaihelyei, mondhatni : világpolitikai színpadon. A szerző széleslátókörűségéről vall a vele is szót váltott nevezetes vezető személyiségék szinte tudományos színvonalú jellemzése is, amely jóval eltérő a felületes sablanképektől. Elkísérhetjük egy rövid kirándulásra Floridába, Kaliforniában pedig elkalauzol bennünket a Los Angeles Times szerkesztőségének palotájába, miközben felvillannak a mai amerikai életforma fényes és árnyoldalai egyaránt — egy magyar újságíró éles látótükrében. Rádió Megindult az agyunk A Rádiókaharé szerzőgárdája a főcímben közölt kijelentéssel hívta fel ismételten magára a figyelmet az elmúlt heti rádióújságlban. Pénteken a Petőfi-adón röviddel kilenc óra után átvették az újságíróktól azt a szerepet, hogy szemlézzék a napi újságokat. Flarkasházy Tivadar, Nagy Bandó András, Peterdi Pál, Sínké Péter és kollégái nem akarták kihagyni, hogy megindult agyuk ötleteit és .sziporkáit a nyilvánossággal osszák meg. Stílszerűen a Magyar Rádió 13-as stúdiójában, pénteken gyűltek össze, hogy megtegyék a Laplközben című sajtószemléjüket. Ezúttal nem az évék óta nagy népszerűségnek örvendő sajtó- taaki-vadásZaton voltak — igaz ebből is adták parányi ízelítőt —, hanem a február 7-én megjelent országos napi- és hetilapok voltak a „vadak”. Számtalanszor tapasztaltuk már a Rádiókábaré gár- dájánák okos-politdkus, élőéi ődő és továbbgondolásra is érdemes tevékenységét. Hogv mindig oda tudnak bökni, ahová kell, ahol fájdalmas, ami fontos, A Lap- kn-Tjhen sem volt ez alól kivétel Még ha így iis .sikerült ez a negwen perc. ahogy. Talán magában az ötletben volt a hiba. Talán az. aznapi ú isá gok fölötti rögtönzés vérszegénységében. Talán az időhiányban. Talán éppen abban, hogy némely humorista alig hagyta szóhoz, jutni f *5r-_c3|f Mindenesetre, bármennyire is sok pénteki témáról mondtak csipkelődő véleményt bármennyire is ..Cikiztek” ietenségéket. valahogy ez a műsor nem volt az igazi Nem volt olvtan, amelvet eddig megszoktunk a szerzőktől. Az én agyam sehogysem akart megindulni ettől a Lapközbebtől. Ballabás László Fennállásánialk 25. évfordulóját ünnepelte az elmúlt héten a bonyhádi zeneiskola. Múltjuk elismerésre méltó: az intézmény pedagógiai munkáját fémjelzi — mint Rónai Józsefné műsorvezető bevezetőjében hallottuk —, hogy a hangversenyen fellépő művész tanárok egy része az iskola neveltje. Hozzájárulva ehhez még olyan szerencsés körülmény, hogy a Pécsi Zeneművészeti Főiskola vonzáskörét tekintve, előnyös közlekedési adottságokkal rendelkezve összegyűjtő-megtartó ereje is számottevő, hiszen a végzett tanárok szívesen vállalják a bonyhádi zeneiskolába való kiutazást. Lelkes, igényes fiaitlál gárda a bázisa ennek az oktató-művészi munkának. Korrekt, elmélyült előadásiban hallottuk Schubert: f-moll Fantáziáját Győrffyné Pálos Ágota és Gvőrffv István négykezes előadásában. Vucseta László egy Vivaldi gordonkaverseny hansoniaátinatát. valamint Grafe: B-dur harsomversenyét játszotta Elmauer József zongorakíséretével. Különösen az utóbbi mű szellemes megoldásai tetszettek. Virtuóz volt Köhler etűdje, amit Hanoi Júlia szólaltatott meg fuvolán: szívesen hallottunk volna előadási darabot is tőle. ígéretes énekhangot képvisel Stargl Szilvia; különösen a Kodály-dol megoldása tetszett, amiben jelentős részt vállalt a zongonakísérő Krómy Judit. Kiemelkedő 2enei élményt jelentett Brahms: b-moll Imtecmezzójával és Liszt: E-dur Legendájával Elmauer József, aki szólistáiként és kisérőlként is az est sikerének egyik meghatározója volt. Elmélyült, tudatosan formált megoldások, biztos technikával társuló igényesség jellemzi zongorajátékát. Mivel megyénket ő képviseli a közeljövőben megrendezésre kerülő, zenetanárok VI. országos zongoraversenyén, különös érdeklődésit érdemel művészi fejlődése; kívánatos volna szereplési lehetőségeinek bővítése. Lelkes, de sajnálatosan kis számú közönség ünnepelte az előadókat, pedig — eredményeit, eddigi munkájának hatékonyságát tekintve — feltétlenül többet érdemel a város és városkörnyék zenei életében oly fontos szerepet betöltő bonyhádi zeneiskola. Thésx László Tévénapló Burleszk és környéke Nyúlfarknyi ötlet, ennek kellene félórányi nevetni valóval szolgálnia, de nem szolgál, s még csak azt se mondhatjuk, hogy jókedvű operaparódiát láttunk. A műfaji megjelölés: burleszk, de inkább csak régi, megkopott fordulatok ismétléséről van szó, s végül is arra kell gondolnunk, amit már sokan és sdkszor szóvá tettek, legutóbb egyik hetilapunk is: túlságosan belterjessé vált a tévé, leszűkített szerző- és színészgárdával dolgozik, s valóban eleve tudjuk, hogy ki, mit fog csinálni a következő pillanatban. A Mennyei hang esetében is ez történt, legföljebb Antal Imre fáradhatatlan buzgalmát csodáltiík, aki nemrég hadtörténészként debütált, sőt, a filmet is 6 készítette, most színészi babérokra vágyik, hogy a többit ne is említsük. Szép, szép. A Szentivánéji álomban még van egy szabad oroszlán. Adjuk neki. Ki miben tudós? A diákok igazán elégedettek lehetnek, a zsűriben két akadémikus, egy kandidátus (Betend T. Iván, Ko- sáry Domokos, Szakoly Ferenc), a vetélkedőnek tehát rangja van. A néző pedig tanulhat is, meg csodálkozhat is, hogy ezek a fiatalok milyen okosak, felkészültek. Így ean, bár a diákok ezúttal csak részben váltót- ták be reményeinket. Árpád-kori felkészültségük dicséretes, viszont elmarasztalandó tájékozatlanság jellemezte a két diákot, amikor arról kellett beszélni, hogy milyen hatással volt a fasizmus a magyar szellemi életre. Rejtélyes módon mindketten belebonyolódtak a „római iskola” kérdésébe, jóllehet, ez nem volt fasiszta szervezet, inkább egy vitatható stílusirányzat, aminek azonban kimagasló képviselői is voltak, mint Aba Novák Vilmos vagy Molnár C. Pál. A kérdés összetett, az azonban tény, hogy a magyar szellemi életre — néhány szélsőséges esettől eltekintve — nem hatott a hitleri ideológia, épp ellenkezőleg, kezdettől nyilvánvaló ellenállás volt tapasztalható, a Magyar Nemzet „Szellemi honvédelem” című rovatától József Attila költészetéig („hogy mi ne legyünk német gyarmat"), Babitsig, Illyésig. De ide tartozik Bálint György, Radnóti Miklós, vagy Gelléri Andor Endre, sőt, az a „magas rangú katonatiszt" is, akinek telefonhívásával az Egy önérzet története kezdődik: „Felhívott — mondja —, mert nagy öröm számára, hogy otthon ülhetek végre, és azzal foglalkozhatom, amire születtem." Jobboldali beállítottságúak természetesen voltak, a fasiszta csőcselékhez azonban egyetlen költő csatlakozott, tehetségéhez méltatlanul, ocsmány módon, de árulók mindig akadnak. Napjainkban egyre több szó esik a nemzettudatról, arról a természetes igényről, hogy őszintén nézzünk szembe múltunkkal, illúziók nélkül, az igazság jegyében. Volt idő, amikor „tízmillió fasisztáról" beszéltek, méghozzá hivatalos helyen, de ebből egy szó sem igaz. Történelemoktatásunknak még vannak adósságai. Ne nyugodjunk bele. Cs. Az utazás „ára” Tisztelettel gratulálok mindazoknak, akik tavasszal vagy nyáron utazhatnak „Quizlandba”, mivel a magyar televízió és a Magyarország című hetilap közös vetélkedőjének — a tévé közvetítette — győztesei lettek. Komolyan mondom, elismerem tudásukat, napra és ■tegnapra, meg tegnapelőttre kész tájékozottságukat, tisztelettel gondolok memóriájukra, s úgy hiszem, hogy különleges tehetséggel megáldott emberek mindannyian, vagyis nem egyszerűen jó megfigyelők, okosak, érdeklődők, hanem mindezeknél jóval több elismerő jelzővel illethetdk. Viszont a televízió nézőinek e néhány ember különleges képessége ugyan mit is adott? Valahogy ez nem világos előttem. S mielőtt ezt megmagyaráznám, egy butácska, már-már csacska példát írok le, ami valamiképpen ide vág. Az ember úgy van bizonyos, számára általában fölösleges dolgokkal, hogy azokat igyekszik elfeledni, agyának „mikro-fakkocskáiban” nem érzi fontosnak helyet biztosítani számukra, hanem rangsorol, s a fontosakat, a napi szükségletének megfelelőket tárolja ott. Mert a telefonszámokat például minek megjegyezni? Elővesszük a teleforikönyvet, s kinézzük onnan a szükséges számot. Avagy az is érdektelen. hogy pontosan tudjuk, hogy egy bizonyos sütemény elkészítéséhez hány deka cukor szükségeltetik: avagy a tapéta felragasztásához milyen arányban keverendő a ragasztó és a viz. Mindezekhez ott a tájékoztató, recept, akármi. Visszatérve az utazás Quizlandba vetélkedőhöz, valahogy ilyen érzéseim támadtak. Ugyanis a megoldásaiban. kivitelezésében ötletekkel teli vetélkedő sok néző számára jószerével érdektelennek tűnhetett, hiszen jórészt nem egy-egy kor politikai, társadalmi jellemzőiről kellett beszámolniok a versenyzőknek, hanem a politika iránt érdeklődök, érzékenyek is számtalan megfejtendő adatot, évszámot, nevet egyszerűen kinézhetnek a polcon lévő lexikonból, évkönyvből. Elsősorban arra kellene nevelni, megtanítani az embereket, hogy az őket érő információáradattal miként gazdálkodjanak, melyeket tárolják fejükben, s melyeket felejtsenek el. Persze, nem örökre, hanem rábízva azokat a könyvek, kiadványok „gondjaira". Tehát, mégegyszer hangsúlyozom, hogy el kell ismerni a vetélkedő résztvevőinek tudását, a műsor tervezőinek, szervezőinek, tévés-résztvevőinék munkáját, csakhogy megkérdőjelezve azt: Miért nem szűkebb — akár tévénéző — rétegnek szóltak az adások, miért tették azokat az 1-es program fő adásának idejére? — hm szűcs A tragédia pillanatai
