Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-11 / 35. szám

A^ÉPÜJSÀG 1986. február 11. Moziban Poszeidon katasztrófa Jó néhány évvel ezelőtt a Pokoli torony volt az első, Magyarországon bemutatott, úgynevezett kaKasztrófaifilim, s azóta időről időre látha­tunk hazad mozijainkban ha­sonló jellegű művet. Nem so­kat ugyan, ez nem különö­sebben baj, hiszen köztudot­tan nem ezek az alkotások képviselik a filmművészet netovábbját, bár némi szel­lemi erőfeszítéssel ebben a műfajibán is lehet, ha mara­dandóit nem is, de többé-ke­vésbé emlékezeteset létre­hozni. Meg kell mondani őszintén, a Poszeidon ka­tasztrófa című amerikai film nem tartozik ez utóbbi ka­tegóriába, jó esetben az „in­dultaik még” nem kifejezet­ten előnyös pozícióiba sorol­ható — ettől függetlenül ez a minősítés valószínűleg nem nagyon zavarja mindazokat, akik még csak ezuitán tekin­tik meg a fűimet, és ez így van jól. A célzatos, közönségcsalo­gató Cím már önmagában is sokatmondó — pusztulásra és rombolásra utail, ezek ki­látásba helyezése épp elég a teltházas előadásokhoz. Hiába, a megsemmisülés lát­ványé még mindig összeha­sonlíthatatlanul több nézőt csábít a mozikba, minit a bé­kés építőmunka bemutatása. Nem is csalatkozunk, a film­ben teljes — a szó szoros ér­telmében teljes — a felfor­dulás. A Poszeidon óceánjáró ha­jó viharba kerül a Földközi- tengeren. A kapitány lassú menetben igyekszik kitérni a közelgő szökőár elől, ám az önző hajótulajdonos — üzleti érdekből — teljes gőz­zel előre utasítást ad. E bál- jós előjelék láttán már sejt­hetjük a közelgő katasztró­fát, ami be is következik. A hajó a hullámverés következ­tében felborul. Néhány bátor és vállalkozó szellemű utas elhatározza, hogy a beáramló tengervíz elől fölfelé mene­kül — azaz a hajó gyomrá­ba. Egy lázadó pap veszi át a vezetést — a szerepet Gene Hackman alakítja, ékít ék­kor még (1971-ben készült a film) nem nagyon jegyeztek, de azóta már világhírű szí­nész vált belőle. A további­akban az ő útjukat kísérthet­jük figyelemmel a fordított világban, ahol különböző vá­ratlan veszélyek leselkednék az óvatlanul vánd ort ókra. A víz egymás után önti el a szinteket, s a megpróbálta­tások következtében az ere­detileg 10 fős csapatból csak 6-an érnek célba, a hajócsa­var közelébe, áhol a legvé- konyabb a pánoéllemez. Dö- römbölésüket szerencsére meghallja a mentőosztag, és kimentik a túlélőkét. A hépiend nem teljes ugyian, hiszen a főhős is éle­tét áldozza társaiért, de az igaz és erős emberéknek megadatik a távozás Poszei- don birodalmából — ugyan­is a hajó — bizonyára nem véletlenül — arról a Poszei- donról kapta a nevét, aki a görög mitológiában a ten­gerek istene volt. Szeri Árpid Könyv Bokor Pál: Washington Tudósító voltam címmel figyelmet érdemlő kiadvány- sorozatot jelentet meg újab­ban a Magyar Távirati Iro­da. Főleg azoknak ajánlja, akik sokkal többet szeretné­nek tudni a környező világ­ról, mint amennyi a napi Sajtóban, filmen van, vagy turistaszemmal befogható, s akiket érdekelnek a sajtó műhelytitkai. Kis országunk létére a nemzetközi nagy sajtóhírügynökségek mellett is rangos, az egyik legré­gibb (106 éves) intézmény az MTI, melynek külföldön húsznál több jeles tudósító­ja van, s a sorozat,ban köz­reműködnék más neves új­ságok, napilap-, rádió- és tévétudósító'k is. Nos, valakinek vagy va­lakiknek eszükbe jutott, hogy ezeknek a dús tapasztalaté sajtószakembereknek az ed­dig fel nem használt élménv- anyaga valóságos nemzeti kincs, köztük rengeteg olyan maradt a jegyzetfüzetben, emlékezetükben, vagy mag­nószalagon is, amelyek már nem fértek be tudósításaik­ba, s kár volna, ha elvesz­nének ... A sorozat érde­kességét különösen növeli, hogy hitelesen és frissen szól napjainkról, nem vál­toztatják avassá az ilyen könyvek kiadásánál nálunk már — sajnos — gyakorlat­tá lett késedelmes évmúlá­sok. Az MTI kiadóhivatala, szerzői és szerkesztő gárdá­ja gondoskodik a színes kö­tetek gyors megjelentetésé­ről. Az első kötet Bokor Pál Washington című könyve, ö az MTI washingtoni tudósí­tójaként dolgozott a nyolc­vanas évek első felében, s élményeiről, tapasztalatairól az USA társadalom- és mé­dia (elektronikus és nyom­tatott sajtó) rajzát is vázol­va 125 oldalon számol be, színes fotókkal kiegészítve. Bár az utóbbi évtizedekben már több útleírás, emlékirat nyújtott bepillantást az Észak-Amerikai Egyesült Ál­lamok bábeli világába, Bo­kor Pál műve mégis ad újat, elsősorban a sajtó műhelyé­ből. Megismertet a külföldön élő magyar sajtóhírnöknek nemcsak a kellő nyelvtu­dást, hanem a diplomáciai képességet, az áldandó ké­szenlétet, szemfülességet, gyorsaságot, sőt, bátorságot Is megkövetelő munkájával, amely az emberi, az állam­polgári helytállás próbája. A „kulisszatitkok” feltárásá­val nem pletykainformáci­ókhoz jutunk, őszintén el­mondja személyes, korrekt véleményét a kolosszus na­pilapé zletekről, á filmről és a kábeltelevíziózás ijesztő térhódításáról. Az alaposan felkészült újságíró leírásá­ban megelevenedik előttünk az amerikai főváros, a min­denkori elnök rezidenciája, a Fehér Ház, a Gapitolium és a külügyminisztérium sajtóközpontja, a tudósító állandó munkaihelyei, mond­hatni : világpolitikai színpa­don. A szerző széleslátókö­rűségéről vall a vele is szót váltott nevezetes vezető sze­mélyiségék szinte tudomá­nyos színvonalú jellemzése is, amely jóval eltérő a fe­lületes sablanképektől. Elkí­sérhetjük egy rövid kirán­dulásra Floridába, Kalifor­niában pedig elkalauzol ben­nünket a Los Angeles Ti­mes szerkesztőségének palo­tájába, miközben felvillan­nak a mai amerikai élet­forma fényes és árnyoldalai egyaránt — egy magyar új­ságíró éles látótükrében. Rádió Megindult az agyunk A Rádiókaharé szerzőgár­dája a főcímben közölt ki­jelentéssel hívta fel ismétel­ten magára a figyelmet az elmúlt heti rádióújságlban. Pénteken a Petőfi-adón rö­viddel kilenc óra után átvet­ték az újságíróktól azt a sze­repet, hogy szemlézzék a na­pi újságokat. Flarkasházy Ti­vadar, Nagy Bandó András, Peterdi Pál, Sínké Péter és kollégái nem akarták kihagy­ni, hogy megindult agyuk öt­leteit és .sziporkáit a nyilvá­nossággal osszák meg. Stílszerűen a Magyar Rá­dió 13-as stúdiójában, pén­teken gyűltek össze, hogy megtegyék a Laplközben cí­mű sajtószemléjüket. Ezúttal nem az évék óta nagy nép­szerűségnek örvendő sajtó- taaki-vadásZaton voltak — igaz ebből is adták parányi ízelítőt —, hanem a február 7-én megjelent országos na­pi- és hetilapok voltak a „va­dak”. Számtalanszor tapasztal­tuk már a Rádiókábaré gár- dájánák okos-politdkus, él­őéi ődő és továbbgondolásra is érdemes tevékenységét. Hogv mindig oda tudnak bökni, ahová kell, ahol fáj­dalmas, ami fontos, A Lap- kn-Tjhen sem volt ez alól ki­vétel Még ha így iis .sikerült ez a negwen perc. ahogy. Talán magában az ötletben volt a hiba. Talán az. aznapi ú isá gok fölötti rögtönzés vérszegénységében. Talán az időhiányban. Talán éppen abban, hogy némely humo­rista alig hagyta szóhoz, jutni f *5r-_c3|f Mindenesetre, bármennyi­re is sok pénteki témáról mondtak csipkelődő véle­ményt bármennyire is ..Ci­kiztek” ietenségéket. vala­hogy ez a műsor nem volt az igazi Nem volt olvtan, amelvet eddig megszoktunk a szerzőktől. Az én agyam sehogysem akart megindulni ettől a Lapközbebtől. Ballabás László Fennállásánialk 25. évfordulóját ünnepel­te az elmúlt héten a bonyhádi zeneiskola. Múltjuk elismerésre méltó: az intézmény pedagógiai munkáját fémjelzi — mint Ró­nai Józsefné műsorvezető bevezetőjében hallottuk —, hogy a hangversenyen fellé­pő művész tanárok egy része az iskola ne­veltje. Hozzájárulva ehhez még olyan sze­rencsés körülmény, hogy a Pécsi Zenemű­vészeti Főiskola vonzáskörét tekintve, elő­nyös közlekedési adottságokkal rendelkez­ve összegyűjtő-megtartó ereje is számot­tevő, hiszen a végzett tanárok szívesen vállalják a bonyhádi zeneiskolába való ki­utazást. Lelkes, igényes fiaitlál gárda a bá­zisa ennek az oktató-művészi munkának. Korrekt, elmélyült előadásiban hallottuk Schubert: f-moll Fantáziáját Győrffyné Pálos Ágota és Gvőrffv István négykezes előadásában. Vucseta László egy Vivaldi gordonkaverseny hansoniaátinatát. valamint Grafe: B-dur harsomversenyét játszotta Elmauer József zongorakíséretével. Külö­nösen az utóbbi mű szellemes megoldásai tetszettek. Virtuóz volt Köhler etűdje, amit Hanoi Júlia szólaltatott meg fuvolán: szívesen hallottunk volna előadási darabot is tőle. ígéretes énekhangot képvisel Stargl Szilvia; különösen a Kodály-dol megoldá­sa tetszett, amiben jelentős részt vállalt a zongonakísérő Krómy Judit. Kiemelkedő 2enei élményt jelentett Brahms: b-moll Imtecmezzójával és Liszt: E-dur Legendá­jával Elmauer József, aki szólistáiként és kisérőlként is az est sikerének egyik meg­határozója volt. Elmélyült, tudatosan for­mált megoldások, biztos technikával tár­suló igényesség jellemzi zongorajátékát. Mivel megyénket ő képviseli a közeljövő­ben megrendezésre kerülő, zenetanárok VI. országos zongoraversenyén, különös érdeklődésit érdemel művészi fejlődése; kívánatos volna szereplési lehetőségeinek bővítése. Lelkes, de sajnálatosan kis számú kö­zönség ünnepelte az előadókat, pedig — eredményeit, eddigi munkájának haté­konyságát tekintve — feltétlenül többet érdemel a város és városkörnyék zenei életében oly fontos szerepet betöltő bony­hádi zeneiskola. Thésx László Tévénapló Burleszk és környéke Nyúlfarknyi ötlet, ennek kellene félórányi nevetni valóval szolgálnia, de nem szolgál, s még csak azt se mondhatjuk, hogy jókedvű operaparódiát láttunk. A műfaji megjelölés: burleszk, de inkább csak régi, meg­kopott fordulatok ismétléséről van szó, s végül is arra kell gondolnunk, amit már sokan és sdkszor szóvá tettek, legutóbb egyik hetilapunk is: túlságosan bel­terjessé vált a tévé, leszűkített szerző- és színész­gárdával dolgozik, s valóban eleve tudjuk, hogy ki, mit fog csinálni a következő pillanatban. A Mennyei hang esetében is ez történt, legföljebb Antal Imre fáradhatatlan buzgalmát csodáltiík, aki nemrég hadtörténészként debütált, sőt, a filmet is 6 készítette, most színészi babérokra vágyik, hogy a többit ne is említsük. Szép, szép. A Szentivánéji álom­ban még van egy szabad oroszlán. Adjuk neki. Ki miben tudós? A diákok igazán elégedettek lehetnek, a zsűriben két akadémikus, egy kandidátus (Betend T. Iván, Ko- sáry Domokos, Szakoly Ferenc), a vetélkedőnek tehát rangja van. A néző pedig tanulhat is, meg csodálkoz­hat is, hogy ezek a fiatalok milyen okosak, felkészül­tek. Így ean, bár a diákok ezúttal csak részben váltót- ták be reményeinket. Árpád-kori felkészültségük di­cséretes, viszont elmarasztalandó tájékozatlanság jelle­mezte a két diákot, amikor arról kellett beszélni, hogy milyen hatással volt a fasizmus a magyar szellemi életre. Rejtélyes módon mindketten belebonyolódtak a „római iskola” kérdésébe, jóllehet, ez nem volt fa­siszta szervezet, inkább egy vitatható stílusirányzat, aminek azonban kimagasló képviselői is voltak, mint Aba Novák Vilmos vagy Molnár C. Pál. A kérdés összetett, az azonban tény, hogy a magyar szellemi életre — néhány szélsőséges esettől eltekintve — nem hatott a hitleri ideológia, épp ellenkezőleg, kezdettől nyilvánvaló ellenállás volt tapasztalható, a Magyar Nemzet „Szellemi honvédelem” című rovatától József Attila költészetéig („hogy mi ne legyünk német gyarmat"), Babitsig, Illyésig. De ide tartozik Bálint György, Radnóti Miklós, vagy Gelléri Andor Endre, sőt, az a „magas rangú katonatiszt" is, akinek telefon­hívásával az Egy önérzet története kezdődik: „Felhí­vott — mondja —, mert nagy öröm számára, hogy ott­hon ülhetek végre, és azzal foglalkozhatom, amire születtem." Jobboldali beállítottságúak természetesen voltak, a fasiszta csőcselékhez azonban egyetlen költő csatlako­zott, tehetségéhez méltatlanul, ocsmány módon, de árulók mindig akadnak. Napjainkban egyre több szó esik a nemzettudatról, arról a természetes igényről, hogy őszintén nézzünk szembe múltunkkal, illúziók nélkül, az igazság jegyé­ben. Volt idő, amikor „tízmillió fasisztáról" beszéltek, méghozzá hivatalos helyen, de ebből egy szó sem igaz. Történelemoktatásunknak még vannak adósságai. Ne nyugodjunk bele. Cs. Az utazás „ára” Tisztelettel gratulálok mindazoknak, akik tavasszal vagy nyáron utazhatnak „Quizlandba”, mivel a magyar televízió és a Magyarország című hetilap közös vetél­kedőjének — a tévé közvetítette — győztesei lettek. Komolyan mondom, elismerem tudásukat, napra és ■tegnapra, meg tegnapelőttre kész tájékozottságukat, tisztelettel gondolok memóriájukra, s úgy hiszem, hogy különleges tehetséggel megáldott emberek mind­annyian, vagyis nem egyszerűen jó megfigyelők, oko­sak, érdeklődők, hanem mindezeknél jóval több elis­merő jelzővel illethetdk. Viszont a televízió nézőinek e néhány ember külön­leges képessége ugyan mit is adott? Valahogy ez nem világos előttem. S mielőtt ezt megmagyaráznám, egy butácska, már-már csacska példát írok le, ami vala­miképpen ide vág. Az ember úgy van bizonyos, szá­mára általában fölösleges dolgokkal, hogy azokat igyekszik elfeledni, agyának „mikro-fakkocskáiban” nem érzi fontosnak helyet biztosítani számukra, hanem rangsorol, s a fontosakat, a napi szükségletének meg­felelőket tárolja ott. Mert a telefonszámokat például minek megjegyezni? Elővesszük a teleforikönyvet, s kinézzük onnan a szükséges számot. Avagy az is ér­dektelen. hogy pontosan tudjuk, hogy egy bizonyos sütemény elkészítéséhez hány deka cukor szükségel­tetik: avagy a tapéta felragasztásához milyen arány­ban keverendő a ragasztó és a viz. Mindezekhez ott a tájékoztató, recept, akármi. Visszatérve az utazás Quizlandba vetélkedőhöz, va­lahogy ilyen érzéseim támadtak. Ugyanis a megoldá­saiban. kivitelezésében ötletekkel teli vetélkedő sok néző számára jószerével érdektelennek tűnhetett, hiszen jórészt nem egy-egy kor politikai, társadalmi jellem­zőiről kellett beszámolniok a versenyzőknek, hanem a politika iránt érdeklődök, érzékenyek is számtalan megfejtendő adatot, évszámot, nevet egyszerűen kinéz­hetnek a polcon lévő lexikonból, évkönyvből. Elsősor­ban arra kellene nevelni, megtanítani az embereket, hogy az őket érő információáradattal miként gazdál­kodjanak, melyeket tárolják fejükben, s melyeket fe­lejtsenek el. Persze, nem örökre, hanem rábízva azo­kat a könyvek, kiadványok „gondjaira". Tehát, mégegyszer hangsúlyozom, hogy el kell is­merni a vetélkedő résztvevőinek tudását, a műsor ter­vezőinek, szervezőinek, tévés-résztvevőinék munkáját, csakhogy megkérdőjelezve azt: Miért nem szűkebb — akár tévénéző — rétegnek szóltak az adások, miért tették azokat az 1-es program fő adásának idejére? — hm ­szűcs A tragédia pillanatai

Next

/
Thumbnails
Contents