Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-08 / 33. szám
6 rtËPÜJSÀG 198C. február 8. Mosonyi Gyufa általános iskolai igazgatóval — Mi a véleménye hétvégi beszélgetéseinkről? — Mindig érdekelt, hogyan vélekednek az emberek a munkájukról, szűkebb és tá- gabb környezetük dolgairól. Ez a sorozat hagyományt őriz, de egyben mindig újszerű is. — Az a gyanúm, bármerre is indulunk, végül mégis a pedagógiánál és a pedagógusoknál fogunk kikötni. — Ezt így tartom természetesnek. Az én munkám a pedagógia, amihez nagyon sok gondolatom kapcsolódik. Sőt, a külső kapcsolatok is — amit az ember vagy hivatalosan, vagy barátiiag folytat — valahol az iskolánál kötnek ki. — Gyakran hallani be- szélgetések során: — Na, már megint dolgozunk! Ezek szerint mi is azt tesszük? — Engem bosszant, ha valakit ez zavar. Amikor a munkáról beszélünk, az nem azonos magával a munkával. Valami olyasminek érzem, ami a napi tevékenységet egy kicsit meghosszabbítja, levezeti a feszültséget. — Időzzünk egy gondolat erejéig a családnál. A pedagóguscsaládnál, vagy úgy is mondhatjuk, a családon belüli pedagógusoknál. Otthon is „iskoláznak"? — Igen. Hazaviszem magammal az iskola élményeit, de ha máshol dolgoznánk, onnan is hazakerülnének ap- róbb-nagyobib örömök és gondok. Nyilvánvaló, ebben azért kell lennie egyfajta tudatosságnak, de minden munkahelynek megvannak a maga belső titkai, amit nem szabad kiteregetni. Örülök, hogy a feleségem is pedagógus. ö másik iskolában dolgozik, nekem nagyon sokat jelent, hogy családon belül érzem a pedagógusnők sokrétű terheit. Persze, számomra a család mindig is a biztos hátteret jelentette. Boldogságot és tagjainak boldogulását, s ezt legalább annyira fontosnak tartom, mint a munkahelyi helytállást. — A környezet, a légkör egyben érzelmi háttere is a pedagógus életének, mindennapjainak. — Bennem elsősorban nem érzelmeket vált ki az iskola, habár azokat is. Bennem célok élnek, és a célokhoz rendelt tevékenységek, amit együtt kell megoldani pedagógusoknak és gyerekeknek. — Ezeknek a céloknak az érdekében kérve parancsol, vagy parancsolva kér? — Természetesnek veszem, hogy aki itt dolgozik, az tudja és teszi feladatát. Vannak egyértelmű dolgok, amikor dönteni kell, közölni kell, végül végrehajtani. A bonyo. lultabb feladatoknál a kollektív bölcsesség, a látszólag hosszadalmasabb demokratikus előkészítés a végrehajtás során megtérül. Nagyon fontos, hogy sikerül-e a döntés felelősségét az egyénre visszavezetni. Az a legrosz- szabb vezető, aki azt is megparancsolja, amit munkatársai amúgy is megcsinálnának. A másik véglet pedig az, ha egy közösség céljait, belső életét büntetlenül meg lehet sérteni. Ha egy közösség és annak vezetője ezt képtelen megoldani, ott gyakoriak a napi zavarok. — Beszélhettünk a pedagógus szeretet-hitvallá- sáról? — A pedagógus esetében döntőnek tartom, hogy szeresse a gyerekeket. Másik követelmény, hogy szakmailag és pedagógiailag képzett legyen. Az utóbbit úgy fogalmazhatjuk meg, hogy tudjőn egy közösségnek gazdája lenni. Csak egy példa. Egy kérdőíven szerepelt, hogy mennyi az osztály létszáma. A válasz: „29 hja és az őszi!” Itt elfogadták az osztályfőnököt. Van még valami plusz is. Egy kiegészítő elfoglaltságra gondolok, amit hobbi- szerűen űz a pedagógus, együtt a gyerekekkel, akár szakköri tevékenységben, napközis, vagy úttörőfoglalkozás keretében. Ha ez mind megvan, akkor nyitott ember, akkor politikus ember a pedagógus, és ennek a társadalomnak elkötelezettje. — Az orvosokon kívül a pedagógusnak is sajátja a segíteni tudás. Legalábbis a készség, az akarat és a szándék. Nem feladatunk ; az oktatásügy sikereinek, j gondjainak megvitatása, de talán van mondanivalója ... — Kicsit különbözik is attól, amit gyakran hallani. Az zavar, hogy a pedagógusközvéleményben, az oktatásügy irányítói körében gyakran megfogalmazódik, hogy az 1945 utáni oktatásügyi reformokat — melyek központilag szervezettek voltak és 'felülről lefelé áramlottak — azokat utólag mindig kudarcként éltük át. A gyakorlatban azt érzem, hogy a ma iskolája sokkal korszerűbb, gyermekközponfúbb, mint húsz évvel ezelőtt volt. Ez a napi tapasztalatom és a meggyőződésem. Nem szerencsés valamit kudarcként átélni, ha valójában nem is volt kudarc, hanem sok tekintetben siker. Ha a kudarc- élmény meggyökeresedik az oktatásügy irányítói körében, akkor attól félek, hogy kivágjuk azt a fát, aminek csak az ágait kell nyesegetni. Ezzel nem azt mondom, hogy ne legyen bátorságunk egy rossz intézkedés kapcsán visszakozt fújni, hanem azt, hogy törekedjünk arra, olyanok legyenek az intézkedések, amelyeket később nem kell visszavonni. Vagy csak akkor, ha az élet nagyon megváltozik. Ha a ma általános iskolájának sikerül az egyoldalú intellektuális képzésen túllépni — azt nem elhanyagolva — megadni mindazt a tanulónak, amit a mai család helyzetéből adódóan képtelen megadni, akkor jó úton járunk. Ezért arra törekszünk, hogy kiszélesítsük a tanulók tevékenységi körét. így az iskolában 15 szakkör 14 fakultációs csoport működik, a háztartási ismeretektől kezdve sok- sok tevékenységen keresztül a kismotorvezetői vizsga megszerzéséig. — A pedagógus munkássága közérdekű. — A butikosé is. — De nem ugyanabból a megközelítésből. A gyereknél érzékenyebb műszer nincs a Földön... és itt már nemcsak a pedagógus munkássága, sokkal inkább a jövő a mérvadó. Itt, a Il-es iskolában 56 pedagógus dolgozik, és van véleménye. Ki is mondják? — A feltétlenül megoldásra váró gondokat kimondják, megkérdezik, akár fórumon, akár négyszemközt. Igyekszem tudatosan megteremteni ezt a kapcsolatot, ennek ellenére akadhat példa a bizalmatlanságra is. Talán akad olyan is, aki még mindig nem ismer eléggé, de egyre inkább az a meglátásom, hogy gondjaikkal, vagy kritikai észrevételeikkel őszintén, javító szándékkal segítik az iskola munkáját. — Hemingway azt mondta: — „A pesszimizmus erőpocsékolás." Optimista típus? — Igen. Optimistán látom a világot, abban biztos vagyok. Arra is tudatosan törekszem, hogy ez ne legyen túlzott optimizmus és ne lássam torzan a világot. Másrészt arra is figyelek, nehogy elbízzam magam. Azt szoktam magamnak mondani, ha a világot olyannak látom, amilyen, akkor ha túlzott a pillanatnyi optimizmus, úgyis kijózanodok. — Akkor milyen ez a világ? — Dialektikus. Mindennek megvan a maga ellentét-párja. Erre mondom, hogy dia. lektikus. Ügy érzem, hogy az iskolákban jó úton haladunk, jó kollégákkal dolgozunk, jó tárgyi feltételek között. Amikor úgy érzi az ember, hogy igazán „sínen van”, akkor azért mindig felfedez olyat, amit mások már megcsináltak. Adódnak az iskola belső életében is olyan dolgok, amelyek zavaróan hatnak, ami ismét kijózanító. Ezért nézzük a dolgok másik oldalát is, így biztos, hogy nem tudunk igazán elbizakodni — A felfedezés keserűségében ezek szerint benne van a továbblépés lehetősége is. — Meg benne van az is. ha valamit megalkotunk, valami újat hozunk ilétre, akkor abban új ellentmondások is felszínre kerülnek. — Sokat beszélünk családról és iskoláról, ami a közös célok ellenére is egyfajta kettősséggel bír. Mérhető ez? — Alapelvem, ha bármit el akarunk érni az iskolában, ahhoz az igazgató szemszögéből nézve három dologot kell nagyon jól egyeztetni. Minden cél érdekében megnyerni a gyermek, a pedagógus és a szülő egyetértését. Sokat hallok a ma családjáról elmarasztalóan, de az a tapasztalatom, hogy Bonyhá- don a szülők többsége támogatja az iskolát, ha a pedagógus jól kér tőle. Olyan szociális környezet veszi körül az iskolát, ahol az érdekeltek számíthatnak egymásra. Nem fogadom el a divat szintjén jelentkező véleményeket. — A pedagógus a település verőerén tartja a kezét. Érzik a környezet fontosságát a gyerekek »*? — Nemcsak a pedagógustól várom el, hogy lásson ki az iskola falain kívülre is, hanem a gyerekektől is. Érdekelje őket a gázvezeték-építés, a tanuszoda kérdése, sőt, a maga módján tegyen is azért valamit. Fontos, hogy a gyerek érezze, hogy ő egy közösséghez tartozik, ne legyen neki mindegy, mi történik a városban, a falun. Ehhez a maga módján az iskola is járuljon hozzá. — Sportszerető iskola, sportszerető igazgatóval, így van ez? — Feltétlenül. Mindent megteszünk, hogy a szervezett kereteken kívül is kielégítsük a gyerekek mozgásigényét. Az iskolaudvart is úgy építettük, hogy legalább annyira fontos az, mint a tanterem, tudjon ott mozogni a gyereksereg, anélkül, hogy a nevelő közvetlen irányítása érvényesülne. — Délután négy óra van, az iskola gyerekzsivajtól hangos. Véletlen, hogy itt beszélgetünk? — Azért fogadtam itt, mert egyrészt jól érzem magam az iskolában, másrészt a vendég időnként olyan hangokat hall itt, ami a gyermekintézmény szerves része. A gyerek gyerek marad — és maradjon is —, aki nem tudja az ilyet elviselni ... * I — Az nem lesz pedagógus. — Ne is legyen! — Végül egy játékot ajánlok. Mondok néhány szót, amire röviden vagy hosszan válaszolhat, a szabály csupán annyi — azonnal. — Kezdjük! I — Jellem... — Ember. I — Erkölcs ... — Örök és osztályjellegű. Mindig az jut eszembe, hogy ez nem jogi kategória, hanem a közvélemény egyik írott és íratlan szabálykönyve. Az emberiségnek vannak örök érvényű erkölcsi kategóriái. I — Értékelés ... — Egyre inkább teljesítménycentrikussá válik az életünk. I — Iskola... — Nagyon sok lehetőség van még előttünk, annak örülök leginkább, hogy olyan vezető és pedagógus kollégákkal dolgozom együtt, akik szinte kikényszerítik a fejlődést, a lehető legjobb megoldást. — Akkor most tényleg utolsóként. Miért kerékpárral jár dolgozni? — Praktikus okai vannak. Amíg kapukat nyitogatnék, már majdnem az iskolában vagyak. — Elég nehéz terepen kell hajtani, mégsem száll le... — Csakazértis ! Feljövök. Sok mindennel vagyok így. Azt mondtam, amíg kerékpárral föl tudok hajtani az Árpád utcán, addig azokat a célokat, amit magam elé tűztem ki, más vonatkozásban... Furcsa dolog, hogy most ezt itt hasonlítgatom, de ebben sok minden benne van. — Mindehhez jó erőt kívánok, és köszönöm a beszélgetést. SZABÓ SÁNDOR Múltunkból A közelmúltban hivatkoztunk arra, hogy megyénkben is írják a munkásőrség történetét. A készülő műiből idézünk az alábbiakban. • 1958 decemberében jelent meg az MSZMP Központi Bizottságának határozata a mezőgazdaság szocialista átszervezéséről. A határozat megállapította, hogy az 1956. november 4-e óta hozott, a mezőgazdaságra vonatkozó párt- és kormányhatározatok, valamint intézkedések helyesek voltak és számos területen kedvező hatásuk volt: belterjes irányban fejlődött a mezőgazdaság, nőtt a termelés, anyagilag erősödtek az egyénileg és a szövetkezeteikben dolgozó parasztok, megszilárdultak a termelőszövetkezetek, és általában nőtt a tekintélyük az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok előtt. A határozat megállapítja, hogy „A Központi Bizottság véleménye szerint a mezőgazdaság szocialista átszervezésének ütemét gyorsítani kell”. A határozatot, amely részletesen foglalkozott az átszervezés elvi, politikai, gazdasági vonatkozásaival, a munkásőrök is örömmel üdvözölték. Valamennyi századnál a párt járási első titkárai ismertették a határozatot és jelölték meg a járási, városi tennivalókat. Ezt követően többször is napirendre tűzték a határozat végrehajtásának időszerű kérdéseit. 1958 decemberében a dombóvári járási pártbizottság első titkára a munkásőröktől kért segítséget a tsz- agitáeióhoz. A század fele azonnal felajánlotta a segítségét. 1959. február 22-én is századgyűlést tartottak a dombóváriak. A gyűlésről fennmaradt a jegyzőkönyv. Ebből megtudjuk, hogy az egyik munkásőr azt javasolta, minden munkásőr vállalja el egy-egy parasztcsalád beszervezését, mégpedig úgy, hogy azokat rendszeresen felkeresik mindaddig, amíg meggyőzik a közös gazdálkodás előnyeiről. Egy másik arról számolt be, hogy az ő munkahelyének kommunistái jó eredményeket értek el a járás egyik községének átszervezésében, (a Fatelítő kommunistáiról van szó — de a jegyzőkönyv a község nevét nem tartalmazza). Volt, aki már az agitációs tapasztalatairól tájékoztatta a megjelenteket. Szűcs Károly felhívta a figyelmet, hogy több helyen elzárkózás van a földdel rendelkező idős parasztokkal szemben, nem akarják felvenni őket a közös gazdaságba, mondván, hogy munkájukra már nem számíthat a közös gazdaság, nem kellenek a közösbe. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az osztályellenség erőszakoskodásokról, az önkéntesség megsértéséről terjeszt híreket. Ne adjanak a népnevelők alapot a híreszteléseknek és verjék vissza az ilyen kísérleteket. Gyergyá- desz Imre arról szólt, hogy a parasztok széles tömegeiben kedvező visszhangra talált a határozat és várják az agitátorokat, s ez a párt helyes politikájának köszönhető. A járási párttitokár az elért eredményekről tájékoztatta a munkásőrszáza- dot és hangsúlyozta, hogy az elterjedt híresztelésekkel ellentétben, abba a tsz-be léphetnek a parasztok, amelyikbe akarnak. Beléphetnek a már meglévőkbe, de ha úgy kívánják, külön szövetkezetét is alakíthatnak. Akár többet is. A munkásőrök nagyszámban vettek részt az átszervezés előkészítésében és a parasztok beléptetésében. Ismét a dombóvári század 1959. május 30-4 jegyzőkönyvéből idézünk: „A járási párttitkár mondotta: Köszönöm a mezőgazdaság szocialista átszervezése terén az elvtársak által adott segítséget. Tény az, hogy az aktívák zöme munkásőr volt. Üj feladat vár most ránk: a párt március 6-i határozatának végrehajtása: többet, jobbat, olcsóbban termelni...” Hasonló volt a helyzet megyénk más járásaiban is. Csak példaként idézzük a szekszárdi járási parancsnok jelentését az 1959. február 28-i századgyűlésről. „A századgyűlésen jelen volt 85 fő, távol volt 27. A távolmaradás oka, hogy ez- időben a járás területén több községben termelőszövetkezet szervezése folyt, amelyben a munkásőr elvtársak is rászt vettek és a járási pártbizottság intézkedése szerint ezek az elvtársak századgyűlésen való részvét alól felmentést kaptak.” A fentebb hivatkozott március 6-i határozat leállította a tsz-be való beléptetést, a fő figyelmet az elért eredmények megszilárdítására, a termelésre, a munkaszervezetek kialakítására, a közös munka megkezdésére irányította, ösz- szel azonban újra kezdődött az agitáció az új tez-tago- kért. A megyei parancsnok szeptember 28-án tájékoztatta az országos parancsnokságot a munkásőrök fegyelmi helyzetéről. Látszólag meglazult a fegyelem a századoknál, sok munkásőr nem tudott eleget tenni kötelességének: elmaradtak a századgyűlé- sekről, a kiképzésről, s számottevő gondot okozott a parancsnokságoknak az ügyelet megszervezése is. Idézzük a megyei parancsnok jelentésének idevonatkozó részét: „A pártvezetőségek újraválasztásának munkái nagy számú munkásőrt vesznek igénybe ; ezen túlmenően folynak a mezőgazdasági őszi munkák, ez zavarja a tsz és állami gazdasági dolgozó munkásőr elvtársainkat a kiképzésben való pontos megjelenésben. Továbbá nagy számú munkásőr elvtársat vesz igénybe a mezőgazdaság szocialista átszervezése, a meglévő tsz- ek megerősítésének fontos munkái. Sok ölyan munkásőr van, főként vezető beosztásban lévő munkásőrök, akik mint falufélelősök heteken keresztül kint tartózkodnak a pártbizottságok által megjelölt községekben. A dombóváriak a november 8-i századgyűlésüket ismét a mezőgazdaság szocialista átszervezésének megbeszélésére használták fel. A járási parancsnak ismertette, milyen segítséget adtak addig az átszervezéshez a járás munlkásőrei, majd az új tennivalók ismertetésére került sor. A parancsnok kérte a munkásőröket, hogy „Az eddigi munkát, a meglévő munkájuk mellett tőlük telhetőén fokozzák és adjanak segítséget a párt- bizottságnak”. A megbeszélés végén Virág István a pártbizottság nevében „kéri a munkásőrséget, hogy az átszervezésnél úgy vigyék a munkát, hogy az osztályellenség szoruljon vissza. Az átszervezésnél lesz élőkészítő szakasz, majd a konkrét beszervezés következik. Az átszervezés időszakában minden kommunista jó munkájára szükségünk van, de ebbe a munkába be kell venni a becsületes dolgozók tömegét is”. Tudjuk 1960-ban sem változott a helyzet, a késő őszi téli, kora tavaszi időben a munkásőrök az átszervezéssel foglalkoztak. A megyei parancsnok június 18-i jelentésében olvashatjuk: „Tolna megye területén az 1959—1960-as évben nagy lendületet vett a mezőgazdaság szocialista átszervezése, amely feladat végrehajtása nagyszámú munkásőrt hosszú időre igénybe vett.” K. Balog János
