Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-06 / 31. szám
6 NÉPÚJSÁG 1986. február 6. Sakk Tamásiban befejeződött az 1986. évi városi és városkörnyéki egyéni sakkbajnokság, amely színvonalas versenyt, nagy küzdelmet hozott. A végső győzelmet, ezzel együtt a bajnoki címet a mindvé* gig kiegyensúlyozottan szereplő Fata László szerezte meg klubtársa, Szemes Tibor előtt. Az előző évi bajnok Tóth (Pálnak ezúttal meg kellett elégednie a harmadik hellyel. A további helyezettek közül Makrai Imre és dr. Oszetzky György küzdőképességével, a még ifjúsági korú Lódi László pedig meglepően érett játékával tűnt ki az erős mezőnyből. Az 1986. évi bajnokság végeredménye: 1. Fata László 7,5, 2. Szemes Tibor 6,5, 3. Tóth Pál 6, (mindhárom Tamási Szövetkezeti Spartacus SE), 4. Makrai Imre 5,5, (iHőgyész), 5—6. dr. Oszetzky György (Hőgyész) és Lódi László (Tamási Szövetkezeti Spartacus SE) 5—5 ponttal. Cselgáncs Jól „termeltek” az Atomerőmű SE cselgáncsozói február első hétvégéjén a Bp. Honvéd körzeti rangsorversenyein. A paksiak valamennyi korosztályban nagy számban gyűjtötték be az érmes helyezéseket. A Bp. Honvéd Klapka utcai cselgáncstermében egyébként nyolc egyesület több mint 150 versenyzője indult a körzeti rangsor pontokért. A paksiak helyezései: Űt- törők: Kanzler, Hrivik és Keszegh első, Wajer és Fingerhut második, Dohány pedig harmadik lett súlycsoportjában. A serdülőknél Kovács végzett az első helyen, Wolf, Széperdei és Treszl második, Till, Angyal és Lukácsi pedig harmadik lett. A felnőttek II. osztályában Grill László aranyérmet, Törteti, Hajnal és Székely pedig ezüstérmet nyert. A rajtra készülnek Végéhez közeledik a téli felkészülési időszakon belül a kimondott alapozó jellegű munka. A csapatok az elkövetkezendő hetekben a formába lendülés érdekében egyre többször lépnek pályára. Így lesz ez labdarúgásunk negyedik vonalában, a megyebajnokságban is. Körképeinkkel igyekszünk majd bepillantást adni a Tolna megyei csapatok mindennapi életébe. Javítani a hazai pályán Nagymányokon a múlt hónap elején a tehetséges ifiistákkal kiegészülve (Lovász, Tusa, Süveges, Farkas) egy huszas keret kezdte meg a munkát. Mégpedig annak reményében, hogy a néhány hét múlva kezdődő folytatásban hazai pályán javítani fognak és a végelszámoláskor sikerül majd felkapaszkodniuk a dobogóra. Persze, mindehhez továbbra az is szükségeltetik, hogy fólytatódjék a pont gyűjtés idegenben is. A játékoskeretben történt némi változás: Szedeli és Ecker abbahagyta, viszont hozzájuk került Siklódi Egyházasko- zárról, aki a Baranya megyei II. osztályban szerepelt. Nagyon várják Csegezit, aki a napokban leszerel és a Tévéi egykori játékosa minden bizonnyal — ha megfelelő edzettségi állapotba kerül — elfoglalja helyét a csapatban. Donáth kapus még mindig érzi súlyos bokasérülését, így nem vesz részt a felkészülési munkában. A rajtig a következő csapatokkal játszanak: Harkány, TÁÉV, Kisdorog, Bonyhád, Kiskunfélegyháza. Gerjen : a cél változatlan, de... Nem túl rózsás a hangulat az őszi idény vaskos meglepetését szolgáltató újonc Gerjen háza táján. A fiuk a mostanság is tartó ünnep ellenére tudják: az igazán neheze a bajnokságban számukra majd csak most következik. A két forduló híján csakern egy szezonig tartó veretlenségi sorozat, az előkelő második hely következtében alaposan megnőtt a csapat ázsiója a megyei focibörzén, a Gerjent legyőzni ma már sikknek számít. Jó szereplésük következményének is betudható, hogy több egyesület is kivetette hálóját tehetséges, fiatal játékosukra, Gyenisre, aki végül is a Paksi SE „zsákmánya” lesz. A játékost nehéz lesz pótolni, miképpen a Miskére költözött megbízható középhátvédet, Klementet. De mégsem eme változások okozzák a legnagyohb fejfájást Földesi Gyula edzőnek. A kapusgond. Soóst ugyanis a szövetség fegyelmi bizottsága csaknem a tavaszi idény felére eltiltotta és nincs a háló őrzésére megyebajnoki szinten alkalmas tartalék. Csapatról csapatra „házalnak”, hiszen (kapus nélkül nem lehet nekivágni a bajnokságnak. A megyebajnokság Hüvelyk Matyi- csapatának szurkolói féltve őrzik az őszi diadalmenet kapcsán megjelent újságcikkeket, s a gondok ellenére optimisták. A szakvezetés azonban már jóval mértéktartóbb. Ez bebizonyosodott akkor, amikor az esetleges módosított célkitűzésről érdeklődtünk. De nem változott az újoncok zászlaján ott lobogó jelszó: a bentma- radás kiharcolása. A kedvezőbb „hadipozíció” sem téveszti meg ebben őket. Ettől függetlenül — titokban — olyan eredmény elérésére törekednek, ami a 35 éves fennállásukat megörökítendő nagykönyv arany- lapjaira kerül. Labdarúgás Előkészületi mérkőzések Pécsi MSC—Dombóvári VMSE 2-0 (0-0). Pécsújhely, 100 néző: V.: Keresztes. PMSC: Bodnár (Bogyai) — Kónya, Tomka, Bérezi, Vi- dák (Bólyás) — Csoboth (Paletta), Bendes (Vető), Túri, Lütz — Dohány (Molnár), Réti. Edző: Garami József. Dombóvár:: Bien — Vészi, Mács, Banai, Pászti (Péter) — Horváth, Hosszú, Nagy (Lakos) — Csanádi, Iván, Jakab. Edző: Üjvári Kálmán. A pécsiek lépték fel támadólag, de az első húsz percben nem történt igazi, említésre méltó esemény. A 27. percben Dohány kilépett a lesre játszó védők közül, de óriási helyzetben az elvetődő Bien lábát találta el. A félidő végére feljött a vendég csapat, néhány veszélyes ellentámadásra is tellett erejéből. Szünet után a 61. percben akár a vezetést is megszerezhette volna a DVMSE: Mács tisztára játszotta magát, remek átadását Iván nagy helyzetben elhibázta. A 64. percben egy rossz hazaadás után Vető elcsípte a labdát és az ötösről a hosz- szú sarokba gurított. 1-0. A befejezés előtt öt perccel Túri középen vezette fel a labdát, lövésre szánta el magát, amellyel beállította a végeredményt. 2-0. Bonyhádi SE—Szekszárdi Dózsa 1-1 (1-0). Szekszárd, 50 néző. V.: Odor. Bonyhád: Mucska — Beke, Hüber, Horváth, Fritshi (Darabos) — Joó, Klein (Pilisi), dr. Sebestyén (Bajkai), Palkó (Denkinger) — György (Pfeifer), Bulla (Vendég). Edző: Wágner József. Szekszárd : Pólyák — Nagyfalusi, Varga F., Weitner II., Somodii — Dienes (Boros), Kniesz (Kiss), Weitner I. (Kovács B.), Márkus — Lauer (Muraköz!), Varga L. Edző: Kovács István. A 3. percben Palkó szögletét György közelről a léc fölé fejelte, öt perccel később már vezetett a vendégcsapat, Weitner II. rövid hazaadását Klein elcsípte és balról a hosszú saroíkba lőtte a labdát. 1-0. A 17. percben Weitner I. átadását Varga L. fordulásból kapura lőtte. Mucska a léc alól szögletre mentett. Szünet után az 50. percben Pfeifer előtt adódott nagy helyzet, de az ötösön lövés helyett ellökte Polyákot. Az 53. percben a bonyhádi védők hibáját kihasználva Kovács B. egyenlített. 1-1. A 60. percben Kiss 13 méteres lövése a felső lécen csattant, a másik oldalon Pfeifer hibázott kecsegtető helyzetben. Tömegsport Rajt a Volán Kupán Tíz csapat részvételével kezdődött meg Szekszárdon a női kézilabda Volán Kupa terembajnokság mérkőzéssorozata. A tömegsportrendezvény első játéknapján 11 találkozót rendeztek a tanítóképző főiskola csarnokában. A Bőrdíszmű csapata az esélyese ennek a tornának is. Ezt bizonyítandó a nyitányon két győzelemmel rajtoltak a bőrdíszművesek. Lakisz—TÉV 16-8 (10-3). Legjobb dobók: Szarvas 6, illetve Drinócziné 4. Bőrdíszmű—Kórház 14-6 (9-2). Ld.: Fazekasné, Her- czigné 5—5, illetve Lóridon 4. BHG—Tejipar 23-12 (12-6). Ld.: Illés 15, illetve Vinczellér 5. Volán—MMG-AM 12-8 (6-3). Ld: Fekete 6, illetve Bóváriné 3. Bőrdíszmű—Lakisz 13-8 (4-3). Ld. : Fazekasné, Her- czigné 6—6, illetve Szarvas 3. Kórház—SZÜV 30-2 (15-1). Ld.: Jakab 15, Bottyánné 11, illetve Kardos 2. Tejipar—Volán 17-7 (8-2). Ld.: Jakabné 7, Vinczellér 5, illetve Dallos 5. TÉV—MMG-AM 19-13 (13-8). Ld: Marosiné, Tarnné, Ráczné 5—5, illetve Bartos- né 3. Lakisz—SZÜV 34-3 (16-2). Ld.: Völgyi 19, illetve Kardos 2. Kórház—BHG 16-16 (8-7). Ld. : Jakab, Bottyánné 6—6, illetve Benkó 5, Illés 4. Tejipar—MMG-AM 16-10 (7-6). Ld.: Tóthné, Vinczellér 6—6, illetve Felker 4. Farsang Kupa Szekszárdon Négy női és négy férfi- csapat részvételével rendezték meg Szekszárdon a Farsang Kupa labdarúgó teremtornát. A női csapatok mezőnyében a Bőrdíszmű együttese szerezte meg az első helyet, a KISZ MB-BHG vegyes csapata, valamint a Városgazdálkodási Vállalat és az Atomerőmű SE előtt. A mezőny legjobb játékosának Bagdiné (Bőrdíszmű), a legjobb kapusnak pedig Lengerrié (KISZ MB-BH.G vegyes) bizonyult. A szekszárdi kereskedők torna- győzelmét hozta a férficsapatok körmérkőzése. Második helyen a Húsipari Vállalat, a harmadikon a Városgazdálkodási Vállalat, a negyediken pedig a DÉDÁSZ csapata végzett. A legjobb mezőnyjátékos különdíját Molnár Sándor, a legjobb kapusét pedig Bagosi Zoltán (mindkettő Húsipari Vállalat) kapta. Atlétikai díjkiosztó Már három hónapja, hogy a dózsás atléták elkezdték az idei év versenyeire a felkészülésüket. Az intenzív és monoton munka közben röpke szünetet tartva, bensőséges hangulatú ünnepségen jutalmazta meg a Szekszárdi Dózsa SE atlétikai szakosztályának vezetőségé az 1985-ös esztendő legeredményesebb spotolóit. A jutalom átadására meghívott 14 versenyző előző évi teljesítményével jelentős szerepet vállalt abban, hogy az egyesület legeredményesebb sportága — az első osztályú, és aranyjelvényes versenyzőinek száma és az általuk gyűjtött bajnoki helyezések alapján — az atlétika lett. A jutalmazottak között voltak a Magyar Atlétikai Szövetség által 1986-ra kijelölt válogatott kerettagok ' is : Balogh Veres László vezető edző köszönti a Dózsa legeredményesebb atlétáit Gyula, Baráti Tünde, Boldis István, Csirzó Antal, Gehring Ákos, Kovács László, Sárközi Gyula és Szabó Tünde. A kupagyőztes Bőrdíszmű (sötét mezben) jó játékkal nyert az Atomerőmű SE elleni találkozón A palánk mellől Bizonyára sokan emlékeznek még a Dombóvári VMSE—Soproni SE őszi összecsapására. Arra, amikor a nyeretlen soproni gárda az akkor már listavezető házigazdának alaposan feladta a ledkét. Azzal, hogy rendkívül jó csapat benyomását keltette a soproni együttes a helyezésétől függetlenül. Senki előtt nem lehet titok: a mostani visszavágótól bizony tartott Gróf Attila, a vasutas csapat edzője. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy ha bajban van egy csapat, az hatványozottan is megsokszorozza az erejét. Egyszóval: minden alkalmat megragad a javításra. Az őszi mérkőzésen Chudeuszt és Jászberényit voltak kénytelenek nélkülözni a dombóváriak, ezúttal az a Gálosi nem volt tagja az együttesnék, aki az őszi meccsen kiváló teljesítményt nyújtott a Sopron ellen. Sopronban felfokozott érdeklődés előzte meg az akkor még listavezetőként érkezett DVMSE játékát. A házigazdák elmondása szerint a „B” csoport újoncának eddigi sikerei vonzották a nézőket. A szurkolók aztán olyan hangulatot teremtettek csapatuk számára, mint amilyent a dombóvári publikum prolongált korábban hétről hétre kedvenceinek. Űzték, hajtották a játékosdkat. Minden egyes sikeres támadásbefejezést, vagy éppen egy ellenakció meghiúsítását hosszan tartó tapssal honorálták. Az emberfogással kezdő DVMSE ellen mezőnyből mintegy 70 százalékos eredményességgel dobtak a hazaiak. Jó formában, ellenállhatatlanul játszottak. Szünetben Gróf edző fegyelmezettebb védekezésre ösztönözte játékosait, és arra kérte őket, hogy gyors indításokkal próbálják hibázásra kényszeríteni P hazaiakat. Szünet után gyakran változott a kép, meg az eredményjelző táblán az éppen vezetést szerző csapat is. A rövidzárlat viszont csak a vasutaslegénységet viselte meg. Labdaeladások, 'kihagyott ziccerek, egymás meg nem értése jellemezte ekkor a dombóváriak csapatjátékát. Az időkérés sem zilálta szét a hazaiak lendületét. A megújuló soproni rohamoknak nem tudott ellenállni a vendégcsapat. A meccs végén nem maradt más, mint levonni a vereségből a feltétlenül szükséges tanulságokat. Mert bármi lyen fájó is, de a hazaiak győzelmének különbsége csak azok számára lehet meglepő, akik nem lehettek szemtanúi ennek az összecsapásnak. A világ sportja TORINO Michel Piatini, a francia labdarúgó-válogatott és az olasz Juventus csillaga újabb rekordot döntött meg. Sorrendben harmadszor vehette át az olasz bajnokság legjobb góllövőjének járó „arany kerékpárt”. Ez előtte még senkinek sem sikerült. BËCS Lezárult az osztrák labdarúgó-bajnokság átigazolási időszaka. A legkomolyabban a Vienna erősített: az argentin világbajnok Mario Kem- pes mellett az eddig Francia- országban játszó osztrák Richard Niederbacher is a bécsi klubhoz szerződött. A „szomszédvár”, a Wiener SC is sikeresen igazolt, a Barcelonát is megjárt Hans Krankl az új játékos. A Rapidhoz készülő szovjet Jurij Gavrilov igazoláshoz szükséges okmányai még nem érkeztek meg a patinás egyesülethez, ami azt jelenti, hogy tavasszal nem léphet pályára a szovjet labdarúgó bécsi zöld-fehér színekben. HAMBURG A nyugatnémet úszóknak 25 méteres medencében rendeztek versenyt. Az SG Hamburg 4x200 méteres férfi gyorsváltója 7:14.60 perces időt ért el, s ez minden idők legjobb egyesületi eredménye. NEW YORK A tenisz szakírók a csehszlovák Ivan Lendít választották meg január hónap leaiobb játékosának.