Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-05 / 30. szám

r FEBRUÁR 5 Névnap: Ágota A Nap kél 7.06 — nyugszik 16.50 órakor SZERDA A Hold kél 4.40 — nyugszik 12.21 órakor Száztizenöt évvel ezelőtt, 1871. február 5-én jelent meg Pesten Politzer Zsigmond szerkesztésében a Testvériség című lap, az Általános Munkásegylet he­tilapjának első száma. £ J ^ T AK AXS GYULA költő 75. születésnapja tiszteletére ünnepséget rendeztek tegnap este Szekszárdon, a megyei múzeum emeleti nagytermé­ben. A múzeum és a Duna- táj című folyóirat szerkesz­tősége rendezvényén a köl­tőt pályatársai — Ágh Ist­ván, Bertók László, Csanády János, Csányi László, Fodor András, Kanyar József, Laczkó András, Tüskés Ti­bor és Veress Miklós — kö­szöntötték. Ruskóné Németh Judit és Orbán György a költő verseiből adott elő né­hányat. 4 HÚSZ VÁLLALATI gazdasági munkaközösség és 18 szövetkezeti szakcsoport tevékenykedett az elmúlt év végén, közel ötszáz dolgozó részvételével Bonyhád üze­meiben és szövetkezeteiben. A kisvállalkozások közel het- venmillió forint termelési ér­téket állítottak elő, csök­kentve ezzel a szűk terme­lési keresztmetszetet, enyhít­ve a létszámgondokat, íi A FEBRUAR 14-IG nyitva tartó Decs bemutat­kozik című kiállítás ideje alatt a sajtóházban naponta délután fél háromtól négy óráig Báli Istvánné, a nép­művészet mestere és a decsi általános iskola hagyomány- őrző szakkörének tagjai sző­nek. O BÁLVÁNYOS HUBA Munkácsy-díjas festőművész kiállítása nyílik február 7- én 16 órakor a Babits Mi­hály művelődési központ ki­állítótermében, Szekszárdon. A megnyitó után, majd 10- én, 12-én és 13-án naponta 10—li2 óráig és délután 14— 16 óráig az így készül a li­tográfia című kisfilmet te­kinthetik meg az érdeklődők a művész litográfiái techni­kájáról. 'X, HELYESBÍTÉS. Tegna­pi lapszámunk utolsó olda­lán az Egy délután a gyere­kekért kezdetű hír helyesen a következő: Vasárnap dél­után 15 órától a Garay Tán­cosban lépnek fel a megye hivatásos és amatőr zeneka­rai, táncosai, diszkósai, a gyereküdülők és táborok ja­vára szervezett műsorban. Anyakönyvi hírek Dombóvár városban 1986. január hónaiban az alábbi anyakönyvi események ke­rülték bejegyzésre: Születés: Kovács Péter, Fehérvári Levente, Tóth Ani­ta, Pál András, Deme Milán, Katona Márk Gábor, Rábli Kitti, Tóth Georgina, Szalai Attila, Ferii Balázs László, Horváth Péter, Tóth Péter, Kolozs Barbara, Zsiga Balázs Gábor, Jakab Zsolt, Andris­ka Petra, Varga Judit, Sörös Márk, Abonyd Adrián. Házasságkötés: Schon Já­nos—Staub Mónika Ilona, Halmosi József—Fazekas Éva1, Peti Sándor—Balogh Katalin. Haláleset: Csontos János, Prokhes Attiláné sz. Hor- yáth Teréz, Varga István, Tedker János, Polgár Gyulá- né sz. Máthé Erzsébet, Tren- ka János, Esküdt Györgyné sz. Cseke Anna, Steiiher And­rás, Szemes Lajos, Dittrich János, Visnyei István, Pata­ki Pálné sz. Bátor! Mária, Orbán János, Iván Gyuláné sz. Pető Márta, Bévárdi Jó­zsef, Szabados Lajosné sz. Lénárt Berta, Tóth László, Halasi Istvánné sz. Kovács K. Ilona, Rituper Györgyné sz. Győré Zsuzsanna, Horváth István. A MAHART Balatoni Hajózási Leányvállalatának sió­foki kikötőjében megkezdődött a téli javító karbantartás. A tavaszi szezonkezdésig nyolc hajó került a sójára. El­lenőrzés, korrózióvédelem, különböző kis és nagyobb javítások elvégzése után felújítva várják majd a hajók a tavaszi forgalom megindulását. r * r Hideg idő A várható időjárás szerda estig: időnként megnövekszik a felhőzet, de legföljebb hószálüngózás, vagy gyönge havazás lehet. A keleti, dél­keleti szél kissé élénk lesz. Legma­gasabb hőmérséklet 0 és 5 fok között lesz. Jogi ismeretek Döntő a Tolna Megyei Főügyészségen Dr. Ökrös Magdolna, az igazságügyi KISZ-alapszervezet titkára üdvözölte a ver­senyzőket Az elmúlt évek gyakorla­tának megfelelően az igaz­ságügyi KISZ-alapszervezet, a KISZ Szekszárd Városi Bizottsága, valamint a Ma­gyar Jogászszövetség Tolna Megyei Szervezete ez évben is megszervezte a Tolna me­gyei KISZ-,alapszervezetek alapvető — munka-, bünte­tő- és polgári — jogi isme­retekkel kapcsolatos verseny- sorozatát. A versenyen — a már le­zajlott selejtezőkön — szak­munkásképző iskolák, szak- középiskolák, vállalatok, szövetkezetek, s egyéb intéz­mények KlSZ-alapszerveze- tei vettek részt. A megyei döntőn — mely­re tegnap délután a Tolna termében került sor — a bátai November 7. Tsz, a Szekszárdi Városgazdálkodá­si Vállalat, a BHG IV-es Számú Gyára és a Garay János Gimnázium 4-4 fős csapata mérte össze tudását. A mindvégig fordulatos, ér­dekes versenyen a győzelmet a bátai November 7. Tsz csapata érte el. Tetanusz védőoltás idős embereknek Tetanusz elleni védőoltást kapnak az idős emberek is —jelentették be kedden az Egészségügyi Minisztérium­ban tartott sajtótájékoztatón. Dr. Vass Ádám és dr. Szat­mári Marianna, az Egészség- ügyi Minisztérium osztály- vezetői, valamint az Orszá­gos Közegészségügyi Intézet osztályvezetői, kórházi főor­vosok, a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egye­sületének képviselői elmond­ták: az egészségügyi minisz­ter rendelete szerint ebben az évben tetanusz elleni vé­dőoltást adnak az 1916. janu­ár 1. és 1925. december 31. között születetteknek. Meg­felelő védettségük kialakítá­sa érdekében három oltás szükséges, egy vagy két ol­tás nem elegendő a teljes védettséghez. Az elsőt április 1-je és május 15., a másodi­kat május 1-je és június 15. között, míg a harmadikat — az úgynevezett emlékeztető oltást — 1987. tavaszán ad­ják a körzeti orvosok. Az ol­tás időpontját névre szóló meghívóban közük az érin­tettekkel. A szakemberek kérik: e korosztálybeliek közül azok, akikhez május 7-ig valamilyen ok miatt nem jut el a meghívó, saját érdekükben keressék meg körzeti orvosukat. A következő években ilyen védőoltásban részesítik a 45—60 éveseket. A későbbi­ékben döntenek a 70 évnél idősebbek védőoltásáról is. A 45 éynél fiatalabbak ré­szesülnek már tetanusz elleni védőoltásban. A MERKUR kocsiátvételi sorszámai Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 1144 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 245 Trabant Limousine (Bp.) i 525 Trabant Limousine (Győr) 1 111 Trabant Combi (Bp.) 12 84S Trabant Combi (Győr) 6 332 Wartburg Stand. (Bp.) 17 348 Wartburg Standard (Győr) 8 801 Wartburg Spec. (Bp.) 23 136 Wartburg Spec. (Győr) 12 910 Wartburg Special tolótetős (Bp.) 5 981 Wartburg Tourist (Bp.) 11 753 Wartburg Tourist (Győr) 3 810 Skoda 105 S (Bp.) 10 188 Skoda 105 S (Győr) 7 954 Skoda 120 L (Bp.) 19 804 Skoda 120 L (Győf) 14 093 Skoda 120 GLS (Bp.) 1335 Lada 1200 (Bp.) 40114 Lada 1200 (Győr) 14 045 Lada 1300 S (Bp.) 15 890 Lada 1300 S (Győr) 5 484 Lada 1500 (Bp.) 14 314 Lada 1500 (Győr) 4 790 Lada Combi (Bp.) 7 192 Moszkvics (Bp.) 13 784 Polski Fiat 12« P (Bp.) 24 974 Polski Fiat 126 P (Győr) 8 317 FSO (Polski F.) 1500 5 195 Dacia (Bp.) 32 727 Dacia Combi (Bp.) 54 Dacia Combi (Győr) 12 Zasztava (Bp.) 11 906 Megyei Főügyészség tanacs­Rendőrségi felhívás A Tolna Megyei Rendőr-fő­kapitányság vizsgálati osztálya eljárást folytat Vincze Mihály kőműves, szekszárdi lakos éllen csalás bűntettének alapos gya­núja miatt. A vizsgálat adatai szerint Vin­cze Mihály kőművesmunkák el­végzésére előlegeket vett fel és a munkát el sem kezdte, il­letőleg az elkezdett munkákat nem fejezte be. A meg­rendelőknél végzett munkákra segédmunkásokat alkalmazott, akiknek munkabérét nem fizet­te ki, a munkabér kifizetését későbbre ígérte, de nem telje­sítette. Kérjük azok jelentkezését akiktől Vincze Mihály építke­zésre előleget vett fel, de az előleggel nem számolt el. Illető­leg a megrendelt munkát nem teljesítette, továbbá azon sze­mélyek jelentkezését, akik Vin­cze Mihálynál segédmunkát vé­geztek, de őket nem fizette ki. A bejelentéseket a Tolna Me­gyei Rendőr-főkapitányság vizs­gálati osztályán személyesen, vagy a 11-199-es telefonszámon kérjük megtenni. OL VAST AM Optimizmus Kedvenc olvasmányaim közé tartozik az újságok hirdetési oldala. Nemcsak azt lehet megtudni belőle, hogy mit adnak-vesznek az emberek a „társadalmi fejlődés adott szintjén”, de képet kaphatunk a köz­állapotokról, az emberek — lakás-, állás- és házassági hirdetőt — vágyairól, terveiről is. Manapság a házassági hirdetők a lakást vagy an­nak hiányát emlegetik, „jogosítvány előnyben” jeligé­vel kívánnak boldogok lenni. A társkereső-szolgála­tok majd annyian hirdetik magukat, mint a társat keresők. Reméljük, mielőbb egymásra találnak. Némely rejtély sosem oldódik meg, előfordult már, hogy az emberek hirdetésben keresték elveszett holmi­jaikat. Sosem tudtuk meg, hogy „előkerült-e" a be­csületes megtaláló. Meg lett-e a tíz centinél nagyobb és értékes papagáj, hazavitték-e az elkóborolt ebeket? Tegnapi lapunkban egy született optimista kérte ügy­felét, hogy vigye vissza a még októberben kölcsön­kért műanyag rekeszeket. Reméljük, a hirdető opti­mizmusa nem volt hiábavaló és az emberekbe vetett bizalmáért nem kell 10 rekesz és a hirdetés árával fizetnie. Óvodás farsang Kétyen (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A kétyi művelődési ház — ami egyben mozi is — zsú­folásig megtelt szülőkkel, nagyszülőkkel, és kíváncsian várták a jelmezeseket. Márton Antalné vezető óvónő köszöntötte a közönséget és ezzel megnyitotta a bált. Megelevenedett majdnem minden mesehős. Volt király­fi, vadász, paprikajancsi, Piroska, farkas, János-vitéz. A felvonulás után a jelmezesek vidáman perdültek táncra. Kövesd! János T otónyeremények A Sportfogadási és Lottó- Igazgatóság közlése szerint a totó 5. játékhetére 13 030 175 darab szelvény ér­kezett be. A nyereményalap : 34 829 658 forint. A jutalom : 3 166 333 forint. Az I. és a IV. nyer őoszt ál yna egyen­ként 9 498 998 forint, a II. és III. nyerőosztályra egyen­ként 6 332 665 forint (került felosztásra. 13 plusz 1 tálálatos szel­vény 443 daraib, nyeremé­nyük egyenként 16 361 forint, 13 találatos szelvény 271 da­rab, nyereményük egyen­ként 10 643 forint, 12 talála- tos szelvény 11 874 darab, nyereményük egyenként 427 forint, 11 találatos szelvény 81 069 darab, nyereményük egyenként 62 forint, 10 talá­latos szelvény *345 910 daraib, nyereményük egyenként 27 forint. 8 ENGEDMÉNYES VASÁR SZEKSZÁRDON, A PIAC-TÉRI KERTÉSZETI ÁBC-BEN, amíg a készlet tart. Régi ár: FV—III. terménydaráló 3370,— Ft KD—161 itarménydlarálló 6550,— Ft TK—4 permetező 777,— Ft Bácska I. siziivalttyú 4140,— Ft Várjuk kedves vásárlóinkat! Űj ár: 2360,— Ft, 4590,— Ft, 543,— Ft, 2900,— Ft. (218) Képújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEUES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő posta­hivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési dÿ: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. v.

Next

/
Thumbnails
Contents