Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-27 / 49. szám
1986. február 27. TOLNA \ “NÉPÚJSÁG 5 Miért mostohagyerek a költséggazdálkodás 7 Vállalati vezetőikkel beszélgetve sokszor hallani,, a szabályozás, a súlyos adók, a növekvő árak szinte kifosztják a kasszát, alig jut valaimi a bérek emelésére és bizony új fejlesztésekre sem mindig telik. Am, amint a vállalat gazdálkodásáról esik szó, a takarékosságról, már nem ilyen bőbeszédűek. Vannak tartalékok (mondják), de általában a jobb munka- szervezésre, a kapacitások több műszakban való kihasználására gondolnak. S szinte sohasem kerül szóba egy nagyon fontos tényező: a vállalati költséggazdálkodás. Állandóan emelkednek Ezen belül akadnak olyan kiadási fajták, amelyek az egész vállalat működéséhez kapcsolódnak, s nem köthetők közvetlenül egy-egy termékhez — ezek az úgynevezett vállalati általános, illetve fel nem osztott költségek. S ha ezek alakulását megkeressük az elmúlt évek statisztikájában, bizony megdöbbentő kép tárul elénk. Ugyanis ezek a költségek az elmúlt években fokozatosan emelkedtek. Az okokat elemezve számos tényezőre bukkantak a szakemberek. Például a termelés felfutása, a forgalom növekedése is hozzájárul az ilyesfajta kiadások növekedéséhez, ahogy a különböző díjak, tarifák, szállítási költségek emelkedése is ebben az irányban hat. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a szabályozóváltozások, a különböző elszámolások módosításai szintén növelik a költségetket. De azért nem pusztán ennyi áll az állandó növekedés mögött. Hiszen már évek óta olvashatjuk a szaklapok hasábjain, hogy nem megfelelő a vállalatok költséggazdálkodása. E száraz szakkifejezés pedig azt takarja, hogy bizony nem minden vállalatnál nézik meg, mire adják ki a forintokat, ha vállalati általános költségekről van szó. Több milliárd - igazgatásra Például a postai tarifák emelkedése racionálisabb levezetéssel, részben kivédhető. Ugyanígy a szállodai díjak emelkedésének sem kell egy az egyben megjelenniük a kiadások között. A bankkamatok drágulása is hozzátartozik a vállalat életéhez, ezt ellensúlyozni persze csak a hitelállomány csökkentésével lehet. (Bár az is igaz, a kamatok nemcsak emelkednek, hanem csökkennek is.) Mindezt számításba kell venni a költségek tervezése során és mindent meg kell tenni azért, hogy ne növeljék állandóan a vállalati általános kiadásokat. Persze, mondhatnánk, nem olyan könnyű mindezt a gazdálkodás mindennapjaiban megvalósítani. Hitelre szükség van, és az üzleti levelezés sem csökkenthető a végtelenségig, sőt lehet, hogy a forgalom növekedése éppen ellenkező változást igényel. Ám mégis elgondolkoztató, hogy főleg az átlagon felüli jövedelmezőséggel gazdálkodó vállalatoknak sok helyütt sikerült e problémára megoldást találniuk, s a drágulást nem követte az általános költségek azonos ütemű növekedése. Vagyis mindenképpen akad még tennivaló a gyárkapukon belül is. De minek takarékoskodjanak a vállalatok, hiszen a költségként kifizetett forintokat kevésbé érzi meg a cég, mintha mindezt a már adózott, béremelésre, fejlesztésre szánt alapjából tenné? Nem helytálló ez a logika, mert minden forint számít és ezt támasztja alá a statisztika: 1985 első félévében egyedül a vállalati irányítási költségeken, más szóval az igazgatási költségeken csak az iparban több milliárd forintot lehetett volna megtakarítani, ha ezek nem nőttek volna 8,9 milliárd forint összeggel az előző év azonos időszakához képest. S ez a szám még jobban tükrözi, az elérhető megtakarítások nagyságát, ha figyelembe vesszük, a mérlegben kimutatott eredmény 33 százalékkal lehetett volna magasabb. Más nép- gazdasági ágakban is vannak ilyesfajta tartalékok. Ha megvizsgálnánk... S mindez bizonyítja, nemcsak a külső tényezők járulnak hozzá ahhoz, hogy a vállalati általános költségek növekednek. Általános receptet a takarékosság elvén kívül lehetetlen adni, hiszen minden egyes cégnek magának kell megvizsgálnia, hogyan sáfárkodhatnak jobban ezekkel a forintokkal. S minden bizonnyal a többségnek megérné ez a plusz ráfordítás, mert ilyen „egyszerű” eszközökkel is növelhetné — ki jobban, ki kevésbé — az eredményét. S ennek az egész kollektíva hasznát látja, hiszen több pénz maradna akár bérfejlesztésre, akár a fejlesztésekre. L. M. A magyar hütőipar a barcelonai élelmiszervásáron A magyar hűtőipar — a Hungexpo szervezésében — legújabb mirelitkészítményeivel vesz részt a március 8-án kezdődő barcelonai élelmiszervásáron, az Ali- mentaria ’86-on. Spanyolország a magyar hűtőipar fontos piacának számít; évente általában több mint ezer tonna mélyhűtött zöldborsót exportál ide a Magyar Hűtőipari Vállalat. Mivel a múlt esztendőben az export bizonyos mértékben csökkent, így a vállalat szakemberei a mostani vásári részvételükkel igen fontosnak tartják a piaci kapcsolatok szélesítése, az értékesítés további növelése szempontjából. A hagyományos cikknek számító zöldborsó mellett a vállalat mintegy húszféle mirelitzöldséget és töhb fajta mélyhűtött gyümölcsterméket kínál a spanyol üzletembereknek. Az előzetes tárgyalások alapján arra számítanak, hogy a magyar hűtőipar az idén mintegy kétezer tonna mélyhűtött élelmiszert exportálhat Spanyolországba. Kistelepülés - kisipar? A kistelepülések ellátása soha nem szerepelt annyi tanácskozás, megbeszélés, tárgyalás és ülés napirendjén, mint mostanában. Korábban ugyanis az ellátás gondjai általánosak, az egész országra szinte egyformán érvényesek voltak. Később, az országos szolgáltató hálózat kiépültével, az éles feszültségek mérséklődni látszottak, a szervezeti korszerűsítés nyomán azonban új vetületben jelentkeztek. Az országos, vagy megyei hatókörű nagy- vállalatok köpenye alatt ugyanis békével megfér egymás mellett, egymást kiegészítve a nagy- és kisforgalmú szerviz, felvevőhely. Ügy is mondhatnánk: kiegészítették egymást. Nem így manapság, amikor a nagyokból tanácsi felügyelet alá tartozó, ám önállóan gazdálkodó kisvállalatok lettek, amelyeknek anyagi eszközeik kisebbek, jövedelemérdekeltségük viszont nagyobb; nem engedhetik meg, nem képesek elviselni a veszteséget. Ezért sorra zárták, zárják be a kis települések kisforgalmú szolgáltató helyeit. Ügy mondják: a szocialista szektor — a vállalat, szövetkezet — kivonul a lakossági szolgáltatásokból, s helyét nagyrészt, de a kisebb helységekben ma már szinte kizárólagosan, a kisipar foglalja el. Ezért rendkívül aktuális téma: a kistelepülések szolgáltatási helyzete, amelyet a közelmúltban tűzött napirendjére a Fogyasztók Országos Tanácsa. A kutatók úgy számoltak, hogy kistelepülésnek a kétezernél alacsonyabb "lélekszámúnk számítanak. Ezek teszik ki több mint háromezer településünk háromnegyed részét; itt él a lakosság 16,2 százaléka, 1,7 millió ember. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az ipar az ötezernél nagyobb lélekszámú helységekbe települ szívesen, ezért az ennél kisebb falvak már magukon viselik a kistelepülések jellegzetes vonásait. Így hát az említett 1,7 milliónál jóval többen vannak, akik a szolgáltatásokhoz az alapellátás szintjén sem jutnak hozzá, vagy csak nagy üggyel-baj- jal, s a városiaknál aránytalanul és érdemtelenül több idő- és pénzráfordítással. Azt mondhatni, s mondják is erre sokan: a kistelepüléseken mások az igények. Sok szolgáltatásra nincs is szüksége az ott élőknek. Félő azonban, hogy ezúttal is a tyúk és a tojás problémájával van dolgunk, legfeljebb újabb vetületében. Hiszen talán éppen azért nem jelentkezik az igény, mert úgy sincs ott a szolgáltató. Sőt, egyre kevésbé van ott. Példa rá egy Szolnok megyei község esete. Itt a megyei Patyolat Vállalat felvevőhelyet tartott fenn, s az jól működött. Annyira azonban nem, hogy meggyőzően nyereségesnek találtassék. Ezért hát a felvevőhelyet bezárták. Helyébe túrajárat lépett, s hamarosan tapasztalhatóvá vált a következmény: a forgalom az eddigi egy- harmadára esett vissza. Nem véletlenül. Senki sem ellensége ugyanis a saját érdekeinek, éljen falun, vagy városon. A túrajárat kéthetente közlekedett; oda kellett cipelni a ruhát, várni a buszt, majd a cseppet sem rövid határidő letelte után az ellenjáratot. Expressz vagy egyébfajta szolgáltatást meg persze, egyáltalán nem lehetett igénybe venni. Amikor a vállalatnál észlelték, mi történt, ismét intézkedtek: visszaállították a felvevőhelyet. S csodák csodájára, a forgalom most megháromszorozódott, azaz visszazökkent az eredeti szintre, bizonyságául annak, hogy a hiba bizony gyakran a kínálat körül keresendő. Hogyan lehetne kimozdítani a falusi , szolgáltatások kátyúba jutott szekerét? A jelenlegi, nagyrészt fusira-önellátás- ra-kisiparra szervesen ráépülő, valamiféle : laza szervezeti keret például sokat segíthetne. Lehetne faluszövetkezetet, bedolgozói rendszert kialakítani, elenyésző adózás mellett, és kihasználhatók a jelenleg meglévő, esetleg szabad kapacitások a termelőszövetkezetekben, áfészekben. V. Zs. Mezőgép Várdombi Gyáregysége Az idei élvük nehezebb lesz A tavalyi, új fejlesztésű öntözőberendezés, a Botomat 110-es A Dunaújvárosi Vasműnek készítik kooperációban ezeket az illesztőgyűrűket Az idei év második hónapjának végén az elmúlt évi eredményekről és az idei tervekről kérdeztük a Mezőgép Várdombi Gyáregységének igazgatófőmémökét, Wé- ner Zoltánt. — Az elmúlt évet jól zártuk. A termelési feladatainkat túlteljesítettük. Ezt annak ellenére elértük, hogy az öntözőberendezésekből nem volt olyan arányú a rendelés, mint amennyi gyártására képesek lettünk volna. Túlteljesítésünk abból adódott, hogy jelentős ipari kooperációkat folytattunk nagyobb ipari vállalatokkal, és az év második felére egy nagyon kedvező munkát kaptunk. Mongóliának szállítottunk öntözőberendezéseket. Ennek következtében sikerült a 90 milliós tervünket 108 millióra teljesítenünk. Emellett pedig valamennyi szerződéses vállalásunknak eleget tettünk. — Hogyan kezdték az idei évet? A feladatok mellett mennyire képesek „előretervezni”? — Az idei évünk nehezebb lesz, mint az előző. Eddig csak minimális megrendelést kaptunk öntözőberendezések gyártására. Ezen azt értem, hogy az első negyedévben talán teljesíteni is tudjuk az egészet. Különböző típusú öntözőberendezésekből közel negyvenet gyártunk, szórófejekből 20 ezret, a házikerti szórófejekből 2—3 ezret. Az idei rendelést tulajdonképpen áprilisig teljesítjük. Az éves tervszámúnkhoz, a 94 millióhoz viszonyítva 62—65 százalékban vagyunk leterhelve. — A fennmaradó további kapacitás honnét hozhat eredményt? — További ipari kooperációkat kell keresnünk, ez az egyik dolog. Ezen felül nyitott még a mongol üzlet. Mert az idénre, is kértek tőlünk árajánlatot az öntöző- berendezésekre és a különböző szivattyú telepi szerkezeti egységekre. Erre is vállalkoznunk kell. Ügy 20—30 millió forint értékben vagyunk most tárgyalásban. Megítélésem szerint március végén már eldől a helyzet. Ha ez az üzlet bejön, akkor egyenesbe kerülünk. — Ha nem? — Akkor további ipari kooperációs partnereket kell keresnünk. — Egy-egy kooperációs üzlet során a maguk gyáregysége milyen kínálattal lép a partner felé? — Az árról nem szívesen tárgyalok, mert általában drágák vagyunk. A minőség mindenképpen mellettünk szól. Ezen felül azt is tudom igazolni, hogy szállítási készségünk és pontosságunk is jó. Azt is merem állítani, hogy a termelést irányító szakembereink annyira pontosak és precízek, hogy az esetek igen nagy többségében tudjuk a vállalt vagy az igényelt határidőt tartani. Ez az a két dolog, amelynek alapján a partnerek elismernek bennünket. — Feltételezem, hogy ezentúl is jelen lesznek a szakvásárokon. — Részt kell vennünk, belső késztetésből is. Ott kell lennünk, annak ellenére is, hogy időnként lefelé ívelő pályán van az öntözőberendezés-gyártás. — Mennyi gondot fordítanak a reklámra? Végeznek-e piackutatást? — Eddig munkánkban elsősorban nem a gyáregységé volt a reklám, hanem a központ kereskedelmi osztályáé. Most, hogy január elsejétől önelszámoló egységgé váltunk, egyre inkább a reklám is a mi feladatunk lesz. Változatlanul az új gépek gyártásával kell foglalkoznunk, mert soha ennyi ajánlatot még nem adtunk a különböző országokba a partnereknek, mint az elmúlt félévben. szűcs—gottvald Lukács Ferencné a házikerti szórófejeket csomagolja Búzás Józsefné préseli az egyik munkadarabot Az NDK-ba kerülő darutartozékok hegesztését végzik
