Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-03 / 28. szám
A ÎRfÉPÜJSÀG 1986. február 3. ON KERDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárdi Postafiók: 71 Kenyérszállítás - ömlesztve ? Molnár Gyula szedres! olvasónk levelét idézzük: „1985. október 26-án reggel 7—8 óra között érkezett kenyér a szedres! ABC-üzlet- be. A kenyér a nem éppen tisztának mondható kocsiba ömlesztve volt bedobálva, a kocsi belső magasságáig. Kiszedés közben csúszott, hullott a kenyér, a kocsi padozatával, sőt volt, amelyik a szállítók cipőjével is találkozott. Felháborító látvány volt. Mivel a kenyérszállítók is földön járó emberek, így azok a cipők megfordultak olyan helyeken is, ami nem Illik a kenyér közé. Megkérdeztem a gépkocsi vezetőjét, hogy miért így hozták a kenyeret, azt mondta, hogy Szedres ugyan nem az ő körzete, de ez az általános szállítási mód. A nem éppen kifogástalan minőségű kenyér ily módon való szállítása után már nem kell kommentálni, hogy milyen, mire a fogyasztó asztalára kerül. Azt a kenyeret már fölösleges papírba csomagolva árusítani. Kérdésem az, hogy helyes-e ez a szállítási mód, és örülnünk kell-e az ily módon való kenyérhez jutásnak? A Tolna Megyei Sütőipari Vállalat igazgatója, Szabó József küldte .meg a választ: — A kérdéses napon — a gépkocsivezető és a kiszálT el efon számunk : 16-211 lítást irányító művezető elmondása szerint — Szedresre a kenyér kiszállítása rekeszben történt, úgy, hogy a legfelső rekeszekre 5 darab kenyérrel többet tettek. Valószínű, hogy ezekről esett le néhány kenyér. 1985. október 23-án a központi raktárba 200 db műanyag rekesz érkezett, amelyeket az üzem számjelének beégetése után a 110-es üzem kapott meg. Azóta a szekszárdi üzemből az előírás szerinti mennyiségű kenyér rekeszelésével történik a kiszállítás. — Intézkedtem, hogy a felújításra kerülő gépkocsi padozatát műanyag padlóval, az oldalfalakat pedig farostlemezzel fedjék le. A 6/1985. számú körlevélben szabályoztam a kenyér és péksütemény szállítását végző kocsik rakfelületének rendszeres tisztítását. Megkapja-e a Népújságot? Egy szekszárdi olvasónk, — aki kérte, hogy nevét ne közöljük — panaszolta, hogy a Népújságra fizet elő, és gyakran előfordul, hogy helyette mást kap: Pesti Műsort, Magyar Nemzetet és hasonlót. Január 2-án például Magyar Nemzetet kapott. Többször reklamált már, de eredménytelenül. Mivel a kézbesítő körzetében övék az utolsó ház, azt kap, ami éppen marad. 0 viszont Népújságot szeretne kapni mindennap, hiszen azt fizette elő. A megyei postahivatal vezetőjének, Pap Jánosnak válasza: — Olvasójuk a Tolna Megyei Népújság című lap helyett egy alkalommal Magyar Nemzet című lapot kapott, mint 1986. január 2-án is, ezenkívül néhány alkalommal nem kapta meg az előfizetett újságot. A rend- szertelen kézbesítést végző dolgozónkat a pontatlan munkáért felelősségre vontam. Az előfizetőt a lakásán is felkerestük, és megállapítottuk, hogy a pontatlanul történt .kézbesítés mellett a le nem zárt levélszekrény miatt nem zárható ki a lap eltulajdonítása sem. Az előfizető elmondta, hogy az utóbbi időben a reklamációra okot adó pontatlanság megszűnt. A jövőben a kézbesítő munkáját fokozattan ellenőrizzük a további panaszok megelőzése céljából. Helyesen jár-e el a téesz? Antal Ferencné cikói olvasónk írta: „A Völgység Népe Termelőszövetkezet mő- csény—cikói telepén dolgozom, már 27 éve. A háztáji részt minden évben termésben kérem, és kapom is a tsz-től. Ebből minden alkalommal levonják a saját kertre eső részt. Két évvel ezelőtt eladtuk a házunkat a hozzá tartozó kerttel együtt, és a külön helyrajzi szám alatt lévő földterületet is, ami a miénk volt. Minderről szabályos adásvételi szerződés készült, a földhivatalnál is átírtak mindent az új tulajdonos nevére. Ezután új házat vettünk kerttel. Sajnos a tsz továbbra is levonja a háztáji részből a kukoricát, de nemcsak az új kertünk után, hanem a már eladott, más tulajdonát képező földterület után is. Már töhb alkalommal kértük a tsz-t, hogy vizsgálják felül kérésünket, töröljék az eladott ingatlan után a levonást, de mindig elutasítottak. Kérdésem, hogy helyesen jár- el a tsz velünk szemben?” A Tolna Megyei Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetségének titkára, Horváth József válaszolt: — A mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló törvény végrehajtása tárgyában kiadott 12/1977. (III. 12.) MÉM. számú rendelet 82. § (1) bekezdése értelmében, ha a tag személyi tulajdonában lévő háztáji földet elidegeníti, eladja, pótlására a termelőszövetkezettől nem kaphat új háztáji földet. — A hivatkozott rendelet értelmében jogszerű a Mő- csényi Völgység Népe Termelőszövetkezet eljárása, amikor az eladott földterületet a háztájiba beszámítja. Ml VÁLASZOLUNK A nyugellátások és a nyugdíjszerű egyéb ellátások évenkénti rendszeres emeléséről szól a Minisztertanács 57,1985. (XII. 27.) számú rendeleté, amely szerint az 1986. január 1-e előtti időponttól megállapított nyugellátásokat, baleseti nyugellátásokat, kivételes ellátásokat és nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátásokat — ideértve a sorkatona hozzátartozójának járó családi segélyt, valamint a tartalékos katonai szolgálatot teljesítők jövedelempótló segélyét — 1986. január 1-től, illetőleg minden naptári év első napjától külön kérelem nélkül 2 százalékkal, de legalább 120 forinttal fel kell emelni. Az emelés mértéke 1986-ban 5 százalék, de legalább 150 forint annál, aki 70. életévét már betöltötte, illetőleg 1986- ban betölti, aki I—II. csoportba tartozó rokkant, valamint aki vak személyi járadékos, vakok rendszeres szociális segélyezettje, vagy hadigondozási pénzellátásban részesül. A 2 százalékosnál magasabb emelés mértéke itt a fogyasztói árszínvonal emelkedésének a népgazdasági tervben előirányzott százaléka, és az 1986. évet követően itt az emelés mértékét a Minisztertanács határozza meg az éves népgazdasági terv keretében. A szünetelő ellátásokat a szünetelés megszűnte után úgy kell emelni, mintha az ellátást folyamatosan folyósították volna. A rendelet 1986. január 1-én hatályba lépett. A lakásépítés (-vásárlás) pénzügyi feltételeit és a szociálpolitikai kedvezményeket szabályozza a Minisztertanács 61/1985. (XII. 27.) MT számú rendelete, s e jogszabály végrehajtása tárgyában jelent meg a pénzügyminiszter és az építésügyi és városfejlesztési miniszter 44/1985. (XII. 27.) FM-ÉVM számú együttes rendelete. E jogszabályok szerint az ott megjelölt lakásépítés (-vásárlás) esetén az állam az építési költség (vételár) megfizetéséhez szociálpolitikai kedvezményt és kedvezményes kamatozású hosszú lejáratú kölcsönt nyújt. A pénzintézet bankkölcsönt, a munkáltató és a helyi tanács támogatást nyújthat. Az állami kölcsön törlesztési ideje legfeljebb 35 év, a havi törlesztés összegét pedig a családlétszám és a jövedelem figyelembevételével kell megállapítani. A jogszabály természetesen részletesen megjelöli a pénzügyi feltételeket, a pénzügyi lebonyolítás módját, a helyi támogatás körben pedig kimondja, hogy a helyi tanácsok kamatmentes kölcsönt, illetőleg részben vagy egészben vissza nem térítendő támogatást nyújthatnak a rászoruló családok részére a lakótalap, az új, vagy használt lakás megszerzéséhez, a lakás bővítéséhez, felújításához, fenntartásához, az állami . vagy bankkölcsön törlesztendő részleteinek megfizetéséhez, vagy más, a lakással kapcsolatos költség viseléséhez. Jó tudni azt is, hogy tanácsi bérlakás bérleti jogáról való lemodásért járó térítés ösz- szegét a volt bérlő által épített (vásárolt) lakás építési költségének (vételárának) fedezetére kell felhasználni. A térítés összegét a tanács köteles átutalni a kölcsönt folyósító pénzintézethez. A hatálybalépés időpontja a jelen esetben is 1986. január 1. DR. DEÁK KONRÁD a TIT szekszárdi városi szervezetének elnöke Dédapáink uíg kedélye Szekéren (Sarkad! Emil rajza) j ' Jól esik — no nem a hó,' merit az egyelőre még várat magára — a kemény télben e nyárra gondolni. Így Vélekedhetett erről a Szekszárd Vidéke című újság is, amikor 1884. február 21-én a következő párbeszéddel bi- zsergette olvasóinak rekeszizmait: „Orvos: — Azt hittem, édes betegem, hogy ön Füredre utazott. Lám, a múlt évben is milyen nagy köny- nyébbségére szolgált a füredi (fürdő. Beteg: — Ügy van, édes doktor uram, az idén azonban a feleségemet küldöttem Füredre, és ez is igen nagy könnyebbségemre szolgál ...” Ha azonban hóval kezdtünk, folytassuk azzal, mégpedig nem is akármilyennel. A ritka természeti jelenségről kereken kilencven esztendeje adott hírt a Tolna- vármegye 1896. március elsején: „Már megszoktuk, hogy a fehérség netovábbját a hóval jelképezzük, fehér, minit a hó, hófehér , Hófehérke, stb. megszokott fogalmak — voltak eddig. De mármost ennek vége. Február 25-én Szegzárdon és vidékén barna színű hó esett. KI hallott walaiha ilyet? S mégis úgy van. Megkérdeztük azokat a bizonyos legöregebb embereket, akik rendesen semmire sem emlékeznék, amit tőlük megkérdeznek, és ők csakugyan nem is emlékezték, hogy valaha más hó esett volna, mint fehér. A barna hó tehát unikum és nem tartozik a mesék országába. Egész nap s még utána pár napig is Szegzárd lakossága törte a felét ezen a tüneményen, s sokan úgy vélekedtek, hogy ez talán csak minden ezredik évben fordul elő s így természetszerűen ez- idén, minthogy m;i éppen millenáris esztendőt ülünk. beállított ez is. De ez valószínűleg nem lesz bizonyítható. Mi azonban ide Iktatjuk, hogy a jövő millennium alkalmával élőknek legyen miire hivatkozni dk, ha esetleg csakugyan akkor találna esni valamiféle színváltozaftú hó”. Ma már tudjuk, az egykori barna hónak az volt az okozója, hogy az egyik Csendesóceáni vulkán békésen pipázott néhányat a nagy levegőégbe, majd a Föld fordultával Szekszárdiba hullott az áldás. Pipa és áldás? A két fogalom nem is olyan távoli, amint azt igazolja a Tolnamegyei Közlöny 1906. február 6-án megjelent története a török császárról. „Megha- ragítoititák egyszer ■ a nagy urat, hírül adván neki, hogy alattvalói füstöt kezdenék nyelni, hátha megkormoso- dik attól a leikük, hol keres annyi kéményseprőt, hogy minden törököt belülről tisztára söpörjön. Ha csak egy, ha csőik néhány száz űzte volna a füstös mulatságot, azokat egy óra alatt megfoj- tatta volna, de minden török nyeli a fojtó párát, azért a hâltaHmas császár útraák indult panaszkodó fővezírével, ki a hatalmas császáron kívül egymaga nem nyelte a füstöt. Mindjárt az első háznak küszöbén ült a császár leggazdagabb alattvalója, bosszú szárból eregetvén a kékes gőzt. — Mi célból füstölsz, boldogtalan? — kérdé a császár. — Gazdag vagyok hatalmas szultán, nagyobb élvezetet és tarftósabbat pénzemen nem vehetek. Odébb ment a szultán, meglát egy másük füstölőt. — Te is dohányzói? — Igen, hatalmas császárom, az unalom ellen ez a leghatalmasabb gyógyszer. Következett a harmadik. — Nagy bánatom van, uram, — felel a szultán kérdésére, — legszebb paripám múlt lei, ha dohányzom, fájdalmam elfeledem. A negyedik rongyos napszámos volt, látszott, hogy dolga nem akadt, s a szultán kíváncsi volt ennék feleletére. — Munkát nem kaptam, kenyerem nincs, a dohányfüst éhségemet veszi el. Az ötödik előtt terített asztal volt, az ételmanadékok gyaníttaítták. hogy ebédjét elvégzé. Mivel pipa volt a szájában, ezt is vallatta a szultán. — Felséges uram, nagyon jóllaíktam, a dohányzás jól esik, köny- nyebben érzem magam a nagy étkezés után. Végre olyan embert látott a szultán, kiről a fővezír azt mondó hogy kétségbeesés miatt többször meg akarta magát ölni. — És te, boldogtalan, szintén dohányzol? — Míg dohányom lesz, uram, mert míg a füstöt látom, elém áll a kék füstben a remény és jobb sorssal kecsegtet. A szultán fővezírére nézett s azt mondta néki: — Te azt mondod, rettentő példával fenyítsek meg némelyeket a dohányzás miatt? Hol találok én olyan orvosságot, mely minden ba jról használ ? Azonnal szerezz nekem pipát és dohányt, s ha te magad is nem látsz holnap pipa után, holnap megfojtottak.” Mint a dohányzás bősz ellensége, s egyúttal még bőszebb gyakorlója, csupán annyit kívánok hozzátenni tanulságul a történethez, hogy a török birodalom nem sokára meg is bukott. így vagy úgy, mégis előfordul, hogy az embernek dohányra van szüksége. A Tolnavármegye 1899. február 19-d száma egy korabeli esetet idéz. „Szűrös atyafi járt a napokban egyik pénzintézetünkben és az igazgató ultán tudakozódott. Mikor bevezették hozzá, szúrós szemeivel jól szemügyre veszi az igazgatót, végre megszólal : — Kigyelmed-é a nagyságos takarékpénztárt igazgató? — Én, én. Miit akar kend? — Hát, csak az a kérdésem volna, jói áll-e ez a .takarékpénztár? — Jól áll-e? Mi köze ahhoz kendnek? — Hát csak a közöm, leérem alázatossággal, hogy kölcsön szeretnék kérni vágy nyolcszáz forintokat.. .* Máskor és másutt is jellemző volt a korban az alaposság és a nagy nyugalom. Talán ennék köszönhetjük, hogy mi már nem érdeklődünk olyan élénken az OTP hitelképessége után ... Am, hogy az alapos és nyugodt emberek társaságában maradjunk, el keli látogatnunk két tolnanémedi atyafi szekerező útjára. Róluk regélt a Tolnamegyei Közlöny 1994. február 4-i számának harmadik oldala: poszltónadrág, a figyelmes sógor és a becsület. Vásár volt a múlt héten egyik Sió menti faluiban. Két jámbor adófizető sógor, hogy hova valók, nem tartozik a dologra, csak annyit árulunk el, hogy híres tutyígyár van a faluiban és ékes vasúti megállóhellyel rendelkezik. A két honpolgár alaposan be- szeszelve, csendes piipaszóval kocogott hazafelé a vásárról. Az egyik elül a kocsijával, a másik utána. így haladtak egész úton, csak néha-néha szólva át a kocsin egymáshoz. Már majdnem otthon jártak, miikor eszébe jut a hátulsó kocsin szunyókáló atyafinak az előtte kocogótói megkérdezni : — Hun vette kee a posztónadrágját sógor? A sógornak szólított atyafi hátrafordul, az öklével kupájára üti a bunda- sipkát, aztán kiveszi agyarai közül pipáját, miközben egy vízsugarat bocsájt ki, utánozva a c betű hangzását, aztán repliikáz: — Hát hun vettem vóna? Ma vettem az uzorai vásárba a keményfer- tájű .. .mái. — Aztán jó munkát végez? — Meghiszem azt, a pók szíjjá meg a mej- je kasát. Má az édesapám is únála parancsát posztóruhát. — No-no. Erre aztán megint elhallgattak és csendesen pi- pázgatva, szótlanul döcögtek a rögös kocsiúlton. Mikor már beértek a fialujokba, megszólal az első atyafi: — Hát aztán mér’ kérdezte kee? — Azlér’, mer’ mivelhogy böcsü- letes sógora akarok marany- nyi, hát csak azt akartam mondanyi, hogy még az uzorai köröisztfánál szömömlát- itára elveszt öltté kee a posztónadrágot .. Dr. Töttős Gábor
