Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-24 / 46. szám
AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVI. évfolyam. 46. szám. ARA: 1,80 Ft 1986. február 24., hétfő. Mai számunkból AZ MKP ELSŐ MEuYEI KONFERENCIÁJA 1946. FEBRUAR 24. (3. old.) ÖN KÉRDEZ — MI VÁLASZOLUNK (4. old.) A RAJTRA KÉSZÜLNEK (5. old.) (4. old.) SZIKÁR KASTÉLYA Kultúra kis pénzen A 'kultúra sosem volt elkényeztetett gyermeke a mindenkori költségvetésnek. Az csak a mesékben létezik, hogy valaha lis bőségesen áramlott a pénz ennek a kézzelfogható hasznot alig felmutató ágazatnak a táplálására, fejlesztésére. Nincs ez egészen irtásként a gazdag országokban sem, a ráfordítás arányai ott sem vigasztalóak. Az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete például kénytelen csökkenteni a fejletlen országokat támogató költségvetését az USA és más országoknak a kilépése miatt, ami mögött politikai megfontolások rejlenek. Közismert az üzletiesség térhódítása a nyugati kultúrában, ezzel együtt az amerikaiak nyomasztó fölénye is nagy gondot okoz a francia és egyéb tv-társaSágoknak, a nemzeti kultúrát féltő állami szerveknek, hiszen a pénz hiánya gyakran a kommersznek kedvez. De maradjunk a magunk háza táján. Érdemes emlékeztetni korábbi időszakokra, amikor a kulturális célokra fordítható összegek a töredékét sem érték el a mostaninak. Igaz, hogy az életre hívott intézményrendszer is éppen csak bontogatta a szárnyait a felszabadulás utáni években. Mégis valahogy több volt a lelkesedés, az ötlet és kezdeményezés, s kevesebb a panasz, a másra — a pénzre, ami nincs — váró tétlen- kedés, mint napjainkban. Tudom, hogy szentségtörő gondolatok ezek manapság, amikor néhol szinte lehetetlen imértékben visszafogták a művelődési intézmények ellátására, eszközeik gyarapítására, karbantartására fordítható összegeket. Olyannyiba, hogy az ott dolgozók — a helyzet változását sem remélve — legszívesebben elvándorolnának valahova. Természetesen igazuk van azoknak, akik a szűklátókörűság ellen hadakoznak, amikor azt tapasztalják, hogy a pénzek elosztásakor nem egyszer a gazdasági érdekre szinte dogmaként való hivatkozás háttérbe szorítja a jövőre tekintő oktatási és egyéb művelődési célokat. Sejteni lehet azt is, hogy az elszalasztott lehetőségek pótolhatatlan veszteséget jelentenek majd a kulturális örökséget élvezni óhajtó utódok számára is. Az el nem készült dofcumentumfilmek, meg nem jelent szépirodalmi és helytörténeti könyvek, fel nem épült művelődési házak, könyvtárak, levéltárak biztosan hiányozni fognak tíz-tizenöt év múlva. Az emberi tudatban keletkezett „fehér folt” — az iskolai zsúfoltság, eszközhiány, képzetlen tanerők miatti elmaradottság — .talán nem látványosan, de érezhetően kiütközik majd, mint tiszfa falon a penész, amikor kimarad egy-egy művelet az alapozásnál. Lehetne sorolni még, hogy milyen aggályok fogalmazódnak meg naponta a kulturális életben, mégis, a helyzet túldramatizálása helyett, a cselekvésre buzdítás, a tennivalók számbavétele, felmérése lenne hasznosabb. Hiszen az alapok sokkal szélesebbek, megbízhatóbbak, mint néhány 'évtizede. Visszaidézve a felszabadulás utáni régi korszakot, jut eszembe egy kedves epizód, ami szinte hihetetlenül hangzik ma már. A napokban öreg iratok rendezgetése, selejtezése közben, véletlenül a kezembe akadt egy meghívó, kelt 1949. augusztus 15-én. a feladója Pest vármegye szabadművelődési felügyelője, aki kultúrve- zetői tanfolyamra hívta be Kecskemétre — többek köI z'ött — e sorok íróját, akkori húszon-egynéhány éves fiatalembert. Leírta a teendőket, helyszínt, stb., majd ezeket közölte velünk annak idején: „Jegyzetfüzetet, írószert, takarót, lepedőt és kispárnát, valamint tisztálkodáshoz szükséges eszközöket mindenki hozzon magával.” Gondolom, hogy manapság ugyancsak meglepődne valaki, ha ilyen felmállházottan kellene egy tanfolyamra elindulnia, de akkor ebben nem volt semmi meghökkentő. Mint ahogy azon sem ütköztünk meg, hogy Tetétlen-pusztára a műkedvelő gárda — mellesleg Gorkij: Kispolgárok című művével — egy teherautó platóján utazott, nem a legszebb időben, s nem először ilyen módon. Igen, az volt a „hősi korszak”, ahogy ma mondják, bár akkor senki sem gondolta, 'érezte annak, csak fiatalok voltunk és lelkesek. Talán hiba ás, hogy mostanában szinte félünk ezekről szólani, most is csak a humoros oldala miatt idéztem fel. Hogy miért emlegetem mégis? Mert tapasztálam, hogy a letargikus hangulat rátelepszik a kultúra művelőire, s ettől meg kellene szabadulni valami módon. Hogy miként gondolom? Egyrészt hinni és bízni kell abban, hogy az oktatás, a közművelődés valamennyi ága értékképző a szocialista társadalom számára, s ezeknek a „kiemelt” támogatása nem valami holt befektetés. Beleértve a vele bajlódó, olykor már elkeseredett emberék talpra állítását is, oly módon, hogy legyen becsülete, rangja a munkájuknak. S ami ebből következik : hinni kellene abban is, hogy nemcsak a pénz emeli fel a színvonalat és ösztönöz többre, jobbra, hanem az emberi képesség kibontakozásának lehetősége, alkalma önmagában is. Amit viszont meg kell teremteni. Magyarán szólva: a meglévő kicsi pénzt inkább az öntevékeny népművelők utaztatására, terem- és eszközigényeinek kielégítésére, szakkörök fenntartására, az igazi népművelésre kellene fordítaná, semmint a méregdrága „hakni”, látványos rendezvényék támogatására. F. TÓTH PAL Ax Aranykalásznak addig oaak két elnöke volt Az első laptíl kezdve lizetőképesek Mónus István, a Tolnai Aranykalász Termelőszövetkezet 58 éves elnöke 1957. november 1-én lett mezőgazda a tolnai Alkotmányban, egy év múlva megválasztották elnöknek, majd az egyesülés után, 1960-ban Pfundtner Sándor mellett elnökhelyettes lett, és 1972. április 12-én a nyugdíjba vonuló „főnöke” után megválasztották az Aranykalász elnökének. Mónus Istvánt szombaton délelőtt, a termelőszövetkezet közgyűlésén ismételten elnökének választotta a tagság. * Azt mondja az egyik furfangos gazda — amikor azután érdeklődöm, hogy miért ilyen hűségesek elnökeikhez —, hogy amilyen a tagság, olyan az elnök, és amilyen az elnök, olyan a tagság... A furíang ott rejlik: ha a tolnaiak is úgy váltották volna elnökeiket, mint mások az alsóneműjüket, akkor hübelebalázs emberek lennének, de mivel nem ilyenek, így az Aranykalász Termelőszövetkezetnek eddig csak két elnöke volt. Ezután mindjárt megértem, hogy a közgyűlést miért a jelölőlista felolvasásával és nem a vezetőség beszámolójával kezdték szombaton Tolnán. Míg végére érkezik a beszámolóval az elnök, addig még egyszer meg lehet rágni a megrá- gandókat, vagyis eldönteni, hogy ki kire voksol. Egyébként Rusznák Pál, a vezetőségi tagjelöltek névsorának olvasása során legtöbbször azt fűzte a nevekhez: javasoljuk újra megválasztani. Ez pedig az állandóságot jelenti. És amikor Mónus István nevéhez ér, röviden ennyit mond: irányításával a szövetkezet dinamikusan fejlődött. Gondoskodott a szövetkezet a szakembergárdájának neveléséről. Kommunista vezető. Pályafutása során négyszer kapott miniszteri kitüntetést, és átvehette a Munka Érdemrend ezüst és arany fokozatát is. Hallgatjuk a beszámolót, csendben és fegyelmezetten, az elnök többször megtörli a szemüvegét, a homlokát... szavai azonban egy olyan termelőszövetkezet eredményeit jelzik, amely sohasem volt az érdeklődés kereszttüzében. Nem voltak itt látványos bukások, de látványosnak kikiáltott eredmények sem... Azt mondta az elnök a taggyűlés előtt: — A szövetkezet fennállásának első napjától kezdve fizetőképes volt, sohasem kellett az embereknek a bérükre várakozndok. Azt gondolom, hogy az elnök személye sok mindent elárul a tagságról. Ezt támasztják alá -beszélgetőpartnereim, akik azonnal és gondolkodás nélkül azt mondják Mánus Istvánról: népszerű ember. Ez a népszerűség abból is következik, hogy hozzá bármilyen problémával érdemes elmenni. Segít. Ha nem, akkor ítéletét el lehet fogadni, mert emberséges, mert a szeretet, az emberszeretet szól, amikor valakit megdorgál... Azután is érdeklődöm, hogy 58 évesen fáradt-e. Valami olyasmit mondok vele, hogy mások ilyenkor már a nyugdíjat lesik. Mónus István erre őszintén azt mondja, hogy az egészséggel néha van probléma, de van egy olyan fiatal gárda náluk, akik mellett lehet vállalni mindent. — Mikor volt a legnehezebb elnöknek lenni? — kérdezem. — Mindig is nehéz volt. Az alakuló években is, és most is. Csak a problémák voltak mások. — És a legszebb év? — Az 1981—82-es év volt kiemelkedő, de legtöbb jövedelmet most, az 1985-ös zárszámadáson tudjuk fizetni, mert megváltottunk — adóval — részesedési alapot, s így négymdllió-huszonhat- ezer forintot tudunk ma kifizetni. — A városiasodás — amit olyan nagyon óhajtanak a tolnaiak — mégiscsak a termelőszövetkezeti mozgalom ellen hat... — Az atomerőmű és a szekszárdi üzemek elszívó hatása komoly gondokat okoCFolytatás a 2. oldalon.) Az Ú. Dózsa nyerte a jubileumi tornát Az Újpesti Dózsa NB I- es csapatának a sikerét hozta a Szekszárdon megrendezett kétnapos nemzetközi labdarúgó jubileumi torna, mellyel a Szekszárdi Dózsa SE megalakulásának 35. évfordulójára emlékeztek. A vasárnapi helyosztók során 5M néző előtt előbb a harmadik helyért lépett pályára a jugoszláv Spartak Subo- tica és a Bajai SK, majd az első hely sorsát dózsásdöntő tisztázta. Ez utóbbiban a mexikói VB-re készülő három válogatottjával leiálló újpesti lila- fehérek I-0-ra nyertek. Részletes tudósítás lapnak 6. oldalán. Fotó: Gottvatd Károly Kardos (fehér mezben) az U. Dózsa válogatott hátvédje csatázik a dózs ás támadóval, Varga László vaL MSZMP-kildattséi látogatása az NSZK-ban A Német Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására február 18. és 22. ■között Gyenes Andrásnak, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága elnökének vezetésével pártküldöttség tett látogatást a Német Szövetségi Köztársaságban. A küldöttség megbeszéléseket folytatott Herbert Miessel, a Német Kommunista Párt elnökével, Hermann Gautier elnökhelyettessel, Otto Hans- szal, a központi döntőbizottság elnökével, Kurt Fritsch- csel a revíziós bizottság elnökével és a párt más vezetőivel. Látogatást tett a Marx— Engels alapítvány kutatóintézetében és részt vett a VIII. kongresszusára készülő Német Kommunista Párt Ruhr- Vesztfália területi küldöttértekezletén. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen a két párt képviselői tájékoztatták egymást pártjaik soron lévő feladatairól és véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. A bizalmat adó tolnai gazdák
