Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-20 / 43. szám

AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVI. évfolyam, 43. szám. ARA: 1,80 Ft 1986. február 20. csütörtök. Mai számunkból SEGÉLYEK ES HADIHAJÓK (2. old.) EGY NAGY FORRADALMAK EMLÉKERE (5. old.) A MAGYAR IPAR ÉS A MEXIKÓI MUNDIAL (6. old.) SÖRGYÁRI HÉTKÖZNAPOK II. (3. old.) Őszintén, egyértelműen Panaszkodik a középve­zető, hogy érzékenyek az emberek, s 5 sdhogysem tud igazságot tenni, mert nem érzi: miikor és miért »értődnék meg. Sokszor szívesen elmondaná fe­letteséinek és beosztottjai­nak is véleményét, de jó ideje már nem teszi, vagyis megmondja amit akar, csak tesz egy kis kerülőt. A szót úgy szövi, hogy a vélemé­nyét csak az tudja kiszűrni, aki feltétlenül érteni is szeretne a szóból. Aztán a napokban kicsit megrendült az (ön)iblizalma. Az üzemrész egyik brigád- vezetője kerekperec kije­I lentette, hogy a műhelyben ne is essék szó szervezés­ről, mert az nincs, és en­nek az óka a középvezető. Sok idő nem volt a vála­szon gondolkodni, mert az élőhbi mondat olyan gyors volt, mint a puskagolyó. Előkészítés nélküli, szóoirá- dák nélkül, csak úgy szern­I foe, ahogy valamikor szokta a középvezető. Nem sértődtem meg, mondja, mert egyetértettem a brigádvezetővei. Kicsit belepirultam a dologba, mert a 'kritikának senki sem tapsol, de azért jól- esett. Az őszinteség, a Ikeresetlenség, a bizalom. Attól a pillanattól kezd­ve még nem ment jobban a I termelés, de a napközbeni többszöri összekacSintás va­lamit már jelzett. Érzékenyek az emtoerek. Bántja a fülüket a nyaka- Itefcert szó. Az őszinte, a ■tisztességes, a kemény szó I nem. Akkor, ha annak min­den jelentése ugyanarról szól. A munkáról, magunk­ról, az emberségről. Mert akkor is beszélhetünk em­berségről, iha valaki ellen éppen fegyelmit rendelünk el.. Saját érdekében kell megdorgálni, felhívni a figyelmét: változtatni kell. Nem örül néki, de később hálás lesz. Aztán őszintén kell bánni az elismeréssel is. Nem „kisakkoznd”, hogy most ennek, holnap annak,’ hanem úgy: aki megér­demli a dicséretet, az kap­ja. I Persze, az az ember kép­telen beosztottjaival őszin­tén beszélni, aki nem is­meri őket. Aki nem tudja, hogy mit miért nem tudtak megcsinálni, aki saját hibá­ját, rossz munkáját máso­kon akarja számon kérni. Akkor érzékenyek az em­berek, füstölögnek és őszintétlenék lesznek. Mo­solyognak a főnökre, min­denkire, a háta mögött pe­dig legyintenek; lemondóan, ami már veszedelmes, a tekintélyt aláássa. Most nem esett szó azok­ról, akik szándékosan sér­tenék meg másokat, ugyan­akkor megjátszák az érzé­kenyei, mert tudják, hogy az őszinte szó a környe­zetből hiányzik, s ők tud­ják magukról, hogy kitar­tóak, töhát győztesek le­hetnek. Elöbb-utóbb nekik is meg kellene mondani a róluk alkotott véleményt. Ügy, mint ahogy a közép­vezető „kapott” a brigád­vezetőtől. Azután a napköz­beni összékacsintás már csak ráadás. H. J. Simontornya, Szekszárd, Dombóvár, Dalmand Gazdag pragram a barátsági bátra Nelly Zsuravljova rendhagyó oroszórát tart a Garay János Gimnáziumban Kedden délután öt órakor Simontomyán folytatódtak a magyar—szovjet barátsági hét rendezvényei. Az MSZMP nagyközségi bizott­ságán barátsági gyűlés ke­retén belül Amatolij Jefimo- vics Boromotov, az SZKTH igazgatója tartott előadást a Szovjetunió békekezdemé­nyezései címmel, mintegy 120 fős hallgatóság előtt. Ez­zel egy időben nyílt meg politikai könyvkiállítás az épületben. Tegnap délelőtt Szekszárdon az óvodai igaz­gatóságra látogatott el majd a Garay János Gimnázium­ban rendhagyó orosz órát tartott Nelly Zsuravljova, a Puskin Orosz Nyelvi Intézet főmunkatársa. A délelőtti programiban szerepelt még Leonyid Jagodovszkijnak, a Szovjetunió nagykövetsége tanácsosának látogatása a műszergyárban, ahol a gyár munkájával, termékeivel is­merkedett meg. Ebéd után a 'Művészetek Házát tekintette meg a szovjet vendég. Délután két órakor Dom­bóváron a művelődési köz­pontot kereste fel Dmitrij Markov, a Szovjetunió nagy- követségének titkára majd Dalmandra, a mezőgazdasági kombinátba látogatott el, ahol a szovjet agráripari komplexumokról tartott elő­adást. Eköziben Szekszárdon a tanítóképző főiskolán Nel­ly Zsuravljova az orosz nyelvoktatás pszichológiai és metodikai kérdéseiről kon­zultált. Az MSZMP városi bizottságán Leonyid Jago- dovszkijt Szajki László, a városi pártbizottság titkára fogadta. A szovjet vendég Az SZKP XXVII. kongresz- szusa és a Szovjetunió társa­dalmi, gazdasági fejlődésé­nek távlatai címmel tartott előadást, a megjelent több mint száz aktivistának. Fotó: Gottvald Kádár János fogadta a Brazil KP főtitkárát Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkára szerdán, a Központi Bizottság székházában fo­gadta Giocondo Diast, a Bra­zil Kommunista Párt főtit­kárát aki az MSZMP Köz­ponti Bizottságának meghí­vására, küldöttség élén, tar­tózkodik hazánkban. A szívélyes elvtársi légkö­rű megbeszélésen tájékoztat­ták egymást a két ország, a két párt helyzetéről. Kölcsö­nösen kifejezték készségü­ket az MSZMP és a brazil kommunista párt kapcsola­tainak elmélyítésére. A nézetazonosság jegyében áttekintették a világpolitika időszerű -kérdéseit, a nem­zetközi kommunista és mun­kásmozgalom helyzetét. Mél­tatták és támogatásukról biz­tosították a Szovjetuniónak a béke megőrzése a fegyver­kezés megfékezése, a lesze­relés érdekében tett legutób­bi javaslatait. A megbeszé­lésen siknaszálltak Latin- amerika politikai, gazdasági problémáinak igazságos ren­dezéséért, a közép-amerikai válság megoldásáért. A találkozón jelen volt Kótai Géza az MSZMP KB tagja, a külügyi osztály ve­zetője, Györke József, a kül­ügyi osztály helyettes veze­tője, valamint Regis Frate, Sergio de Morales és Rober­to Freire, a Brazil KP poli­tikai bizottságának tagjai. Lázár György látogatása a Műszaki Egyetemen Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnöke szerdán a Budapesti Mű­szaki Egyetemire látogatott. A vendéget Szatmári István, az MSZMP XI. kerületi bi­zottságának első titkára, Po- Üinszky Károly, a BME rek­tora, Földiák Gábor művelő­dési miniszterhelyettes és Barta György, az egyetem pártbizotságának titkára fo­gadta. A nagy múltú intézmény ok­tatási, tudományos és kuta­tói munkájával ismerkedve a Minisztertanács elnöke, há­rom, jellegében eltérő, az egyetem tevékenységéről egy­ben keresztmetszetet nyújtó -tanszéket keresett fel; az automatizálási, a gépgyártás- technológiai és a középület- tervezési tanszéket. Ezt követően Lázár György eszmecserét folytatott az egyetem vezetőivel, oktatói­val és a hallgatók képviselői­vel. A pécs-vasasi bányában folytatódik a mentés Küldöttgyűlés Györkönyben Egyharmadával nagyobb nyereség A küldöttek az elnök beszámolóját hallgatják A Mecseki Szénbányák Va­sas bányaüzemében kedden bekövetkezett fejtésomlást követően szervezetten és nagy erőkkel mentik a benn­rekedt bányászokat. Az ed­digi erőfeszítések eredménye­ként Berzsenyi Géza csillést, Jung Miklós vájárt, Wladis- law Starczynski, Bogumil Marczak lengyel vájárokat sikerült élve kimenteni. A bányamentők már csak hol­tan tudták a felszínre hozni Szanda László csapatvezető vájárt, Brandt József és Jó­zef Czwykla vájárokat. A Mecseki Szénbányák ve­zérigazgatójától kapott szer­da esti tájékoztatás szerint a vasasi bányamentők folytat­ják erőfeszítéseiket az omlás­ban rekedt nyolc bányász ki­mentésére. Megfeszített mun­kával és nagy óvatossággal dolgoznak, négy óránkénti váltással, hogy mielőbb elér­jék szerencsétlenül járt tár­saikat. A vasasiak hét bá­nyamentő rajának a Zobák bányából és a mecseki köz­ponti bányamentőktől öt raj nyújt segítséget. Az irányí­tókkal és a kisegítőkkel Horst Sindenmlann, az NDK Népi Kamarájának elnöke szerdán délelőtt parlamenti küldöttség élén Bonnb'a uta­zott. Az elmúlt évben az SPD valamennyi tekintélyes ve­zetője (Brandt, Vogel, Rau) tárgyalt az N1DK fővárosá­ban. Mivefl a nyugatnémet parlament nem hajlandó hi­vatalos viszonyt létesíteni az együtt műszakonként negy­venen dolgoznak a mentésen. A kedden az éjszakai órák­ban kimentett négy bányász közül Berzsenyi Géza csil­lés teljesen egészséges. A könnyebb sérüléseket szenve­dett Bogumil Marczak len­gyel bányászt és magyar tár­sát, Jung Miklós vájárt, va­lamint a súlyos mellkasi zú- zódásokat szenvedett Wla- dislaw Straczynski lengyel bányászt kimentésük után a pécsi Honvéd Kórházba szállították. A kórház pa­rancsnoka, dr. Koronczay Jó­zsef orvos ezredes szerdán este arról tájékoztatta az MTI munkatársát, hogy a két könnyebben sérült bányász jó állapotban várja a haza­térést, de az esetleges belső zúzódások káros következ­ményeinek megelőzése vé­gett hétfőig még orvosi meg­figyelés alatt tartják őket. A súlyosan sérült Wladislaw Straczynski állapota az or­vosi kezelés eredményeként számottevően javult, és a szerda esti órákban kielégí­tő volt. NDK Népli Kamarájával, a Sindermann vezette küldött­ség is formálisan a Bundes­tag szociáldemokrata frakció­ja meghívásának tesz eleget. Horsit Síindemtamm bonni látogatása a német—német párbeszéd új minőségi sza­kaszát jellenti — nyilatkozta Hans-Jodhen Vogel, az SPD parlamenti frakciójának el­nöke. A munkahelyi közösségek küldötteinek részvételével küldöttgyűlést tartottak teg­nap, február 19-én, szerdán Györkönyben, a Szabadság szövetkezetben. Az előző év­ben végzett munkáról, az eredményekről, a gondokról a vezetőség beszámolóját Bu­ják Emil téesz-elnök ismer­tette. Az általános iskola nagytermében tartott gyűlé­sen részt vett Lipovszky Gyula, a paksi városi pártbi­zottság első titkára, Lakos József, a Mezőgazdasági Szö­vetkezetek Tolna Megyei Szövetségének elnöke, dr. Pámer Frigyes, a Tolna Me­gyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás igazgatója, a község vezetői, valamint a szövetkezettel kapcsolatban álló üzemek termelési rendszerek képvise­lői. A 2801 hektár területen — ebből 1803 hektár a szántó­föld — gazdálkodó szövetke­zetben az elmúlt évben a nö­vénytermesztés termelési ér­téke 43 millió 693 ezer fo­rint volt, az állattenyésztésé 39 millió 112 ezer forint, a mérleg szerinti eredmény az előző évhez viszonyítva 33 százalékkal nőtt. A 252 dol­gozó tagot számláló gazdaság 1985-ben 11 millió 946 ezer forint eredményt pro­dukált. A szövetkezetben az őszi gabonák termés­átlaga meghaladta a ter­vezettet. A legtöbb nyeresé­get a növénykultúrák közül a napraforgó hozta, sorrend­ben ezután a búza, a kuko­rica és a magborsó követke­zett. Kiemelkedő termésátla­got értek el a kukoricater­melésben. A jövőben a jelen­leg termesztett növényeket kívánják az eddiginél job­ban és gazdaságosabban ter­melni. A szövetkezet jelentős ága­zata az állattenyésztés. Árbe­vétele meghaladja'a növény- termesztését, termelési értéke viszont elmarad a növény- termesztésétől. Az ágazat a termékeket drágán állítja elő, aminek fő oka, hogy az állattartó telepi technológia elmaradott, korszerűtlen, ezért magas az egységnyi ter­mékre jutó élőmunka-ráfor­dítás. Az építőbrigád munkája minden évben biztosított, a Videoton melléküzemág dol­gozói szükség esetén segíte­nek a betakarítási munká­ban. A háztáji gazdaságokból összesen 11 millió 406 ezer forint értékű terméket érté­kesítettek. A küldöttközgyűlésen fel­szólalt Lakos József, aki ér­tékelte az ország, a megye, a györkönyi téesz elmúlt évi munkáját. Beszámolót tartott a szövetkezet ellenőrző, és döntőbizottságának elnöke, majd a KSZE képviselője, Binder Pál gyalogmunkásnak kiemelkedően jól végzett munkájáért kitüntetést adott át. Kohl-Sindermann tárgyalás

Next

/
Thumbnails
Contents