Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-01 / 27. szám

FEBRUÁR I SZOMBAT Névnap: Ignác A Nap kél 1.11 — nyugszik 16.44 órakor A Hold kél — — nyugszik 10.03 órakor Százöt évvel ezelőtt, 1881. február 1-jén született Homokkomáromban, és 70 éves korában, 1951-ben halt meg Budapesten Szántó Béla, a magyar munkásmoz­galom kiemelkedő személyisége, a Kommunisták Ma­gyarországi Pártjának egyik alapító tagja és KB-tit- kára. A HÜSBOLT OZORÄN. Az Ozora—fürgedi Egyetér­tés Termelőszövetkezet épí­tőbrigádja hús és kenyér árusítására alkalmas boltot épített 860 ezer forintért Ozorán. Az új üzletet febru­ár 3-án adják át. # A TOTÉV NÉPTÁNC­CSOPORTJA idei első tánc­házát február 5-én, szerdán este hat órakor tartja Szek- szárdon, a kórház klubjában. + MEGKEZDTÉK a tava­szi gabonavetőmagok kiszál­lítását megyénkben. A Ve­tőmag Vállalat dél-dunán­túli területi központjából folyamatosan szállítják a termelőszövetkezetek és ál­lami gazdaságok részére a tavaszi vetőmagokat. ~ ÜJ ESZTERGAMÜ- HELY üzemeltetését kezdi meg február elsejével a fel- sőnánai Kossuth Termelő- szövetkezet. A Gemenc Ipari Szövetkezettel kötött szerző­dés alapján dízelmotorok adagolójának bemérő műsze­reihez készítenek alkatrésze­ket. 0 PÁLYÁZATI FELHÍ­VÁS. A Híradástechnikai Tudományos Egyesület, a MTESZ szakértői irodája a Magyar Postával és a Tech­nová Ipari Innovációs Alap­pal közösen országos pályá­zatot hirdet „A hazai távköz­lés fejlesztéséért” címmel. Pályázni lehet a távközlés meglévő eszközeinek, beren­dezéseinek jobb kihasználá­sát, újabb szolgáltatások be­vezetését, a szolgáltatások minőségét javító megoldá­sokkal, amelyek illeszkednek a hazai távközlés fejleszté­sének elfogadott koncepció­jához, és figyelembe veszik a postai előírásokat, szabá­lyokat. Követelmény, hogy a pályázat a megvalósítási szintig kidolgozott, gazdasá­gi számítással alátámasztott (műszaki, pénzügyi, szerve­zési és egyéb feltételeket is tartalmazó) legyen. A pályá­zat maximális terjedelme 40 szabványos kis oldal, amely­be nem számítanak bele a táblázatok, rajzok és egyéb mellékletek. A pályázatok beküldési határideje: 1986. május 12. Részletes pályázati kiírás a MTESZ szakértői irodáján (Budapest, II.. Fő u. 68. I. em. 105.) személye­sen, vagy postán kérhető. A tv-előfizetési díj fizetési módja Amint azt az Országos Anyag- és Arhivatal korábbi közleménye már nyilvános­ságra hozta, február 1-től az eddigi havi 60 forintról 80 forintra nő a televízió előfi­zetési dija. Mivel a felemelt díj nem az év elejétől ese­dékes, a Magyar Posta a dí­jakat az alábbiak szerint sze­di be: azok, akik a páros hó­napokban szokták befizetni a kéthavi tv-előflzetésl díjat, vagyis a budapesti, a Buda­pest vidéki (Fejér, Komá­rom, Nógrád és Pest megye), a miskolci (Borsod-Abaúj- Zemplén és Heves megye), valamint a soproni (Győr- Sopron, Vas és Veszprém me­gye postaigazgatóság terüle­tén lakók februárban az el­ső és a második hónapra 140, (60 plusz 60) forintot fizetnek. Azoknak, akikre páratlan hó­napokban jut a befizetési kötelezettség, vagyis a debre­ceni (Hajdú-Bihar, Szabolcs- Szatmár és Szolnok megye), a pécsi (Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye), és a szegedi (Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye) posta­igazgatóság körzetében lakók­nak márciusban a második- és a harmadik hónapra már 2-szer 80 forintos díjat, va­gyis 160 forintot kell befi- zetniök. Vannak olyanok is, akik az év elején már egy összegben befizették a teljes évi előfizetési díjat, azaz a 720 forintot. Nekik még to­vábbi 220 forintot kell fizet­niük akár ugyancsak egy összegben, akár részletekben. Természetesen továbbra is érvényben van az a szabály, hogy egy háztartáson belül több vevőkészülék után is csak egyszeres előfizetési di­jat kell fizetni, ám ha vala­ki az egyik készüléket pél­dául a hétvégi házában üze­melteti. az már újabb díjfize­tési kötelezettséggel jár. Három műszakban üze­melő malomba betanított munkásokat felveszünk. Ga­bonaforgalmi és Malomipari Vállalat 5. Sz. Körzeti üze­me, Tamási. (198) Olcsóbb, szerényebb laká­sokat keresünk megvételre Tamásiban vagy Tamási környékén. Jelentkezés írás­ban a Gabonaforgalml és Malomipari Vállalat 5. Sz. Körzeti Üzeme portáján. Tamásiban. (199) A A SPORTFOGADÁSI és Lottóigazgatóság február 4-én, kedden rendezi a lottó januári jutalomsorsolását. A húzáson az 1. játékhét szel­vényei iközött összesen 1320 tárgynyereményt — köztük főnyereményként Wartburg és Trabant típusú személy- gépkocsit — sorsolnak ki. Az igazgatóság sorsolási naptá­ra szerint február 7-én Pol- gárdiban, 14-én Sírokon, 21- én Debrecenben, 28-án pedig Törökszentmiklóson húzzák a lottó esedékes heti nyerő­számait. Ezenkívül február l!8-án tv-lottó számsorolást tartanak, míg 25-én rende­zik a tv-lottó nyereménysor­solását. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott, 5. heti lottósorsoláson a követ­kező nyerőszámokat húzták ki: 20, 24, 29,48, 57 A január havi tárgynyere- mény-soroláson az 1. hét szelvényei vesznek részt. Eső, hó A várható időjárás ma estig: az ország északkeleti felében is foko­zatosan megnövekszik a felhőzet, délnyugaton sokfelé, északkeleten kevés helyen várható eső és hó ve­gyesen. Országszerte élénk, gyakran erős lesz a keleti, délkeleti szél. A várható legmagasabb nappali hőmér­séklet szombaton 0. 4 fok között lesz. Bolt korszerűsítése Szálkán A Szekszárd—Sárköz és Vidéke Áfész még a múlt év derekán kezdte meg a szál­kái vegyesbolt felújítását. Az idei év elejére a teljes belső munkálatokkal elké­szültek. Az üzlethelyiség mélyhűtőpulttal és hűtővit- rinnel is gazdagodik. Ezál­tal színesedik az áruskála is, mivel így lehetőség nyí­lik arra, hogy mirelit- és fagyasztott terméket is for­galmazzanak Szálkán. A külső tatarozás munkálatait és a tetőcserét az időjárás függvényében kora tavasz- szal végzik el, illetve fejezik be. Mivel Szálka üdülőkör­zet, és horgászparadicsam is, az áfész a falu központjá­ban, közel a tóhoz, új ven­déglátóegység építését kezd­te meg. A munkák jó ütem­ben haladnak. Kovács Fri­gyesnek, a Szekszárd—Sár­köz és Vidéke Áfész keres­A felújítás alatt lévő üzlet kedelmi osztályvezetőjének jus elején nyílik meg a tájékoztatása szerint má- nagyközönség számára. Forgalomkorlátozások Tolna megye területén február 7-ig a következő forgalomkorlátozások lesz­nek. Az 55. számú úton, az épülő új hídnál a forgalom a híd mellett terelőúton fo­lyik 40 kilométer/óra sebes­ségkorlátozással. Az 56. számú úton Béta- szék belterületén földgáz- vezeték építése miatt Szek­szárd—Mohács irányában egyirányú a forgalom, Mo­hács—Szekszárd irányában terelőúton lehet közlekedni. Erre sárga színű terelőtáb­lák figyelmeztetik a gépjár­művek vezetőit. A 65. számú út 28,8 kilo­méterszelvényében burkolat­süllyedés miatt 40 kilomé­terre kell csökkenteni a se­bességet. OL VAST AM így kell(ene) csinálni! Sókat cikkezünk mostanában a kistelepüléseken mű­ködő boltok ellátási színvonaláról. Mindig kettőn áll a vásár: és itt nem a vevőkre, hanem a megrendelő bolt­vezetőkre és a szállító partnerre gondolok. Nem mind­egy, hogy mit rendelnek, és mit kapnak. Várongon még színes televíziót, mosógépet vagy akár terménydarálót is lehet kapni. Igazán örömmel olvas­tam tegnapi lapunk 3. oldalán azt is, hogy a megren­delés után két nap múlva ott van a pulton az áru. Hogy hogyan csinálják ezt Várongon, nem tudom, de azt tudom, hogy így kellene az árut beszerezni és jor- galmazm minden kistelepülés boltjában. — kér Ülésezett a Teszöv elnöksége Tegnap délelőtt Szekszár- don ülést tartott a Tolna Megyei Mezőgazdasági Szö­vetkezetek Szövetségének el­nöksége. Első napirendként dr. Inhof József igazgató tá­jékoztatója alapján a Szek­szárdi Állattenyésztő Válla­lat tevékenységét vitatta meg. A vállalat három éve alakult meg négy, költség- vetési rendszerben gazdál­kodó szerv összevonásából. Három megyére — Baranya, Somogy, Tolna — kiterjedő­en lát el az állattenyésztés­sel összefüggő szolgáltatási jellegű feladatokat. Ezeket — mint az elnökség megál­lapította — a szövetkezetek igényeinek megfelelően, alapvetően jól látja el. A vállalati gazdálkodásra va­ló áttérés több problémát vetett fel, ezek megoldása nem sikerült még teljes egészében. Az elnökség ész­revételeit, javaslatait jelez­ni fogja az illetékes szer­veknek. A továbbiakban Gönczi Zoltánná főmunkatárs elő­terjesztése alapján tájékozó­dott a testület a termelő­szövetkezeti tagság üdülésé­nek helyzetéről. Az üdülési lehetőségek folyamatosan bővülnek, — ez évben is épülnek új üdülők —, igénybevételüknél azonban nagy az eltérés az egyes szövetkezetek között. Javí­tani kell a szervező munkát és néhány szövet­kezet vezetésénél szemlélet- változásra is szükség van. T ejfelvásárlás A tejipar felvásárlása ta­valy csökkent az egy évvel korábbihoz képest; 3 száza­lékkal kevesebb alapanyagot kaptak a mezőgazdasági ter­melőktől. Ennek ellenére az üzemek a lakosság igényelt tejből és tejtermékből válto­zatlan színvonalon ki tudták elégíteni, a termékszerkezet ésszerű átalakításával. A ter­melőszövetkezetek és az ál­lami gazdaságok kínálata egyaránt csökkent — az ál­lami gazdaságoké valamivel mérsékeltebben —, míg a kistermelők 5,8 millió liter­rel, mintegy másfél százalék­kal fokozták a tejértékesítést, ami viszont kedvező fejle­ménynek számít. A megyék közül Komárom, Győr-Sop­ron, Pest és Csongrád megye elérte az egy évvel korábbi teljesítményt. A hőmérséklet csökken! Az elmúlt hét végén egy intenzív ciklon okozott bo­rult, csapadékos időjárást a Kárpát-medencében. Csak­nem mindenütt eső hullott, elsősorban magasabb hegye­inkben volt havazás. Az or­szág nagy részén 10 mm-t meghaladó csapadékmennyi­séget mértek, de helyenként 20 mm fölötti értékek is előfordultak. Ezt követően hidegebb, szárazabb időjá­rás volt a jellemző A hét elején erősödött az éjszakai lehűlés, a hajnali, reggeli órákra több fokkal fagy­pont alá süllyedt a levegő hőmérséklete. A hét végétől lényegesen megváltozik hazánk idő­járása. A hőmérséklet csök­kenésére lehet számítani. Eleinte eső várható, majd országos havazás kezdődik. A nagyobb mennyiségek (10 —20 mm) az ország nyuga­ti felében valószínűek, de a keleti területeken is 5 mm körüli értékek lehetségesek. A jövő héten is többször ala­kul ki kisebb havazás, hó- szállSngózás. A délkeleti szél átmenetileg viharossá foko­zódik. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte —2, —7 fok között, később —5, —10 fok között várhatók. A legmagasabb nappali hőmérsékletek eleinte —2, plusz 3 fok között, majd —4, plusz 1 fok között alakul­nak. Az eltűnt film nyomában Csütörtökön a szekszárdi Panoráma Filmszínház este fél hat és nyolc órára meg­hirdetett, a Szenvedély vég­szóra című francia film elő­adása a nagyszámú nézőkö­zönség előtt eddig ismert- len cárok következtében el­maradt. Helyette fél nyolc órai kezdettel a Nyugaton a helyzet változatlan című amerikai filmet tekinthet­ték meg az érdeklődők. A váratlan műsorváltozás­ról Sztarovics János, a Pa­noráma Filmszínház üzem­igazgatója a következőket mondotta : — A Szenvedély végszóra című film a Fejér megyei moziüzemi vállalattal történt megegyezésünk értelmében a dunaújvárosi vetítés után érkezett volna Szelkszárdra, tehát a kópiát is onnan ren­deltük. Ezt a dunaújvárosi illetékesek — elmondásuk szerint — szerda éjjel el is küldték címünkre. Mindezek ellenére a megszokott idő­pontig, azaz másnap dél­utánra még nem érkezett meg a film. A kópiát — ami nagy valószínűséggel „elakadt” valamelyik állo­máson, sajnos péntekig a hosszas utánjárás ellenére sem sikerült felkutatni. Ezért a Szenvedély végszóra című filmet egy későbbi időpontban vetítjük. A ké­sedelemért, a műsorváltozá­sért, valamint a felmerült esetleges félreértésekért el­nézést kérünk. * Lapzártakor érkezett a hír: 'z eltűnt film kópiáját mégiscsak megtaláltak — méghozzá Dunaújvárosban. Műsorváltozásra tehát nem kerül sor. A Tolna Megyei Vendéglátóipari Vállalat a vállalat központjába — számviteli és pénzügyi osztályvezető-helyettest fel­sőfokú szakirányú iskolai végzettséggel, — elszámoltatási csoportvezetőt közgazdasági techni­kusi végzettséggel + mérlegképes könyvelői képe­sítéssel, — elszámoltatokat középiskolai végzettséggel, — közgazdasági előadó-statisztikust szakközépiskolai végzettséggel, — SZTK-ügyintézőt középiskolai végzettséggel és SZTK-ügyintézői képesítéssel, — kézilányt és szakácsot a Bonyhádi Zománcárugyár konyhájára. Jelentkezni a személyzeti osztályon, illetve a bonyhá­di egység vezetőjénél lehet. (200) /TOLNA ____^......... ...................................... '• . - ---- ,......... . . ....................... , * I V : AG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő posta­hivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. V

Next

/
Thumbnails
Contents