Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-18 / 41. szám
A FEBRUÁR 18 KEDD Névnap: Bernadett A Nap kél 6.46 — nyugszik 17.11 órakor A Hold kél 10.42 — nyugszik 2.41 órakor Száz évvel ezelőtt, 1886. február 18-án született Ortiloson, és 33 éves korában, 1919 augusztusában, Marcaliban halt mártírhalált Krénusz János tanító, a munkásmozgalom fiatal harcosa. & FOLYTATÓDIK a szekszárdi Munkásotthonban az Emberközelben címet viselő közéleti fórum, melynek február 20-1, csütörtöki vendége Császár József, a megyei tanács elnöke lesz. A fórum este 18 órakor kezdődik. O A „TÉLI ESTÉK” előadássorozat keretében a faddi kertbarátkor tagjai tegnap este a művelődési házban — A szőlő- és gyümölcstermesztés, a bor.keze- lés kisüzemi gyakorlata — címmel hallgathattak előadást, melyet dr. Nagy Elemér tartott. ^ A MEZÖGAZDASAGI könyvhónaphoz kapcsolódó kiállítást és vásárt tartanak a Tamási Művelődési Házban február 20—27-ig, ahol az érdeklődők növényvédő szerek, műtrágyák, háztáji kisgépek, szerszámok és vetőmagok között válogathatnak. + TEGNAPI lapunk egyik hírében elírás történt. A postás nyugdíjaski ab tagjainak nem tartott, hanem pénteken (21-én) tart előadást dr. Prantner József az öröklési jogról. # HAJÖSZERENCSÉT- LENSÉG. Több mint kétszáz ember tűnt el egy bangladesi hajószerencsétlenségben. Rossz látási viszonyok közepette két hajó ütközött ösz- sze vasárnap a Rupsa folyón, az egyik felborult és elsüllyedt. A POLITIKAI dalfesztivál. Berlinben vasárnap este nagyszabású koncerttel kezdődött meg a politikai dalok fesztiválja. Az egy hétig tartó nagyszabású programon 29 ország 50 szólistája és együttese lép fel. A magyar dalosokat a Szélkiáltó együttes képviseli. # TOTÓTAJÉKOZTATO. A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság tájékoztatása szerint a 7. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 263 darab, nyereményük egyenként 28 582 forint. 13 találatos szelvény 162 darab, nyereményük egyenként 18 576 forint. 12 találatos szelvény 8361 darab, nyereményük egyenként 629 forint. 11 találatos szelvény 80 416 darab, nyereményük egyenként 65 forint. 10 találatos szelvény 297 024 darab, nyereményük egyenként 30 forint. A közölt adatok nem véglegesek. Felhívás Tolna megyében az elmúlt héten az influenza- megbetegedések száma többszörösére emelkedett. Ezért február 19-től — szerdától — kezdődően a megye valamennyi kórházában, szociális otthonában, egészségügyi gyermekintézményében látogatási tilalmat rendeltek el. Dr. Illés Elemér, a Tolna Megyei Állami Közegészségügyi - Járványügyi Felügyelőség vezetője. 0 TŰZ ÜTÖTT KI vasárnap a Saar-vidéki Querschi- ed szénbányájában. Hét bányász életét vesztette. A tűz oka egyelőre ismeretlen. BEFEJEZŐDÖTT a belgrádi „Fest” vasárnap este .amelynek egyhetes műsorán 16 ország 45 alkotása szerepelt. A magyar filmművészetet Saabé István Redl ezredes és Lugossy László Szirmok, virágok, koszorúk című műve képviselte. 4 TANTARGY-PEDAGO- GIAI tanácskozás kezdődött hétfőn az Országos Pedagógiai Intézetben. Az ötnapos konferencián mintegy 200 szakember, az OPI Általános Tananyag- és Tantervfejlesztési Igazgatóságának munkatársai, valamint a társszervek — a Tankönyv- kiadó, a Művelődési Minisztérium, az Iskolatelevízió és -rádió — képviselői vitatják meg a tantárgypedagógia legaktuálisabb kérdéseit, a tananyagfejlesztési munkálatok eredményeit és további tennivalóit. O MAGYAR SIKEREK a luxemburgi szakácsolimpián. Mind az egyéni, mind pedig a csapatversenyben jól szerepeltek szakács- és cukrászművészetünk legjobbjai a nemzetközi mezőnyben : 13 aranyérmet hoztak haza, ezzel az amerikaiak és a franciák után a harmadik helyet érték el a résztvevő 18 ország között. Az egyéni versenyben is jeleskedtek a magyar szakemberek: a Világkupát Mátyás Rudolfnak, a miskolci Juno Szálló konyhafőnökének ítélte a zsűri, gyümölcskörítéssel készített töltött borjú- gerincéért. A kupa második helyezettje Kopcsik Lajos, a kazincbarcikai cukrászüzem vezetője Havas eső, eső Átmenetileg vékonyodik, illetve felszakadozik a felhőzet, a havazás keleten is megszűnik. Később — valószínűleg a késő esti óráktól — nyugat felől ismét beborul az ég, és újabb havazás várható. A havazást a délkeleti, deli országrészben havas eső váltja fel. Erősen párás lesz a levegő, foltokban köd valószínű. A szél délire, délnyugatira fordul, és sokfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma fagypont körül alakul. Távolabbi kilátások szerdától—szombatig: eleinte borult idő, nyugaton havazás, keleten még havas esővel, esővel, később a havazás keletre is kiterjed. Hófúvás valószínű. Az időszak végén kevesebb lesz a felhő, csapadék nem valószínű. Az éjszakai lehűlés erősödik. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte —5 és 0. később —13 és —8 fok között várható. A leg- magasabb nappali hőmérséklet eleinte —2 és plusz 3. később —5 és 0 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 70 százalékán várható.________________________________________________) L aczkó István, a simontor- nyai tanács műszaki előadója is gyakori látogatója annak a pékségnek, amelyet Varga István épít. Mintegy öt éve szüntették be a régi pékségben a kenyér és sütemény készítését, azóta Tamásiból és Ozoráról látják el a község lakóit. Kiváló minőségű a két gyárból érkező kenyér és kifli is, ám éppen ez adja fel a leckét Varga Istvánnak. A községi tanács vezetői lelkesen támogatják a magániparost, hiszen a konkurrencia erősödésével a lakosság jár jól. Az ősszel fogtak hozzá a munkához, a régi Keresztesféle házat átalakítják. Gőz- kemencét építenek, külön dagasztóhelyiséget, és üzletet is. A gőzkemence ritkaság- számba megy, ezt egy vásá- rósnaményi mester, bizonyos Topolánszki Miklós építette. A tésztaüzem gépeit is a legjobbak közül válogatták ki. S majd a simontornyaiak helyszínen meghalt. Február 14-én 08.30 órakor Pusztai István Szek- szárd, Ságvári E. u. 6. sz. alatti lakos a BX—48—76 rendszámú mikrobuszt vezette a Mártírok terén, a megyei tanács épülete előtti, kijelölt gyalogátkelőhely előtt, a belső forgalmi sávban álló kisteherautó mellett megállás nélkül a zebrára hajtott s elütötte az ott közlekedő Heffner Istvánná Szekszárd, Széchenyi u. 61. sz. alatti gyalogost, akit súlyos sérüléssel szállítottak kórházba. A balesetek körülményeinek tisztázása és a felelősség megállapítása végett a rendőrség a vizsgálatot folytatja. idős, híres pékmestere is ott lesz a kemence „életre” keltésénél, Eke Imre és mások is, akik még a pékmesterséget tanulták nála, kíváncsian várják majd az új üzem indítását idén májusban. SzomAz olvasó hangja Pálmai Ferenc, Szekszárd, Hunyadi út 3. szám alatti olvasónk néhány mondatot fűzött a február 8-*i számunkban megjelent Béri Balogh Adám fája cikkhez. „ ... meghitt, jóleső érzés fogott el akkor, amikor éreztem, hogy megebcsülik e fa történelmi emlékét.” A régi fia mellett egyre növekszik az új, amelyet 1959- ben telepítettek. Ez is szil- fia, mint a régi. „Ha elhaladok a Béri Balogh Adám fájánál lévő kis emléktábla előtt, tisztelettel fejet hajtok a régi, ma már nem élő fia és a hős vitéz Béri Balogh Adám emléke előtt. A fiatal kis fát is illesse meg a tisztelet, a megbecsülés a jelenben és a jövőben egyaránt.” baton a családtagok segítettek a mesternek építkezni. A kemencét már égetik, fával tüzelnek, hogy az indulásra az esetleges hiba előjöhessen, valamint éretté akarják a tűzteret tenni. Statisztikai felmérés A Központi Statisztikai hivatal március hónapban széles körű felmérést kezd a lakosság időfelhasználásáról, életmódjáról. A kérdező biztosok mintegy nyolcezer családot keresnek fel, s mindenütt négy alkalommal részletesen feljegyzik, hogy az egyes családtagok az előző napot mivel töltötték. Ennek alapján a statisztikusok olyan időmérleget állítanak össze, amely részletesen tartalmazza a magyar társadalom tagjainak időfelhasználását. A felmérés során választ kérnek arra is, milyenek az étkezési szokások, hogyan alakulnak a rokoni és a társas kapcsolatok, milyen gyakran utaznak a megkérdezettek, milyenek üdülési szokásaik. Az anyagfelvétel során információkat gyűjtenek a lakásviszonyokról, a lakókörnyezetről, valamint a vagyoni helyzetről is. Mivel a legutóbbi statisztikai felmérést az időfelhasználásra, életmódra vonatkozóan a KSH a hetvenes évék második felében végette, a jelenlegi adatok jó összehasonlítási alapot nyújtanak arra, hogyan befolyásolták az emberek életét a legutóbbi évtized társadalmi-gazdasági változásai. Orvosi rendelők t^ — Főorvosasszony, iSt kerüljük a körüljárást, nékem tetszik az, hogy a városban egyre magasabb színvonalú a lakosság egészségügyi ellátása, ezért keresem Önt rövid beszélgetésre. — Nekem is tetszik a téma, dr. Blaskovics Erzsébet vagyok, a városi főorvos. — Tudom, és éppen ezért fordulok Önhöz, aminthogy szóba került az is, hogy miért adta a tanács pénzét, elvi engedélyét éhhez a nagy munkához. — Nem nagy munka. Mindössze úgy fél millió forintba kerül. — Januárban kezdték átépíteni a Hunyadi utcai gyermekorvosi rendelőt. — Előbb kellett volna. Ott ■nem voltak jók a gyógyítási körülmények. — Elfoglalták a volt beruházási banki székházat, irodákat, és most ott fogorvosi rendelők, gyermek- orvosi rendelők vannak. — A Hunyadi utcáiban csinálunk egy korszerű körzeti orvosi rendelőt. — Az a cél, hogy a lakosság közel legyen az orvosához. — Igen. Egy körzetbe úgy kétezer ember tartozik. — Es tovább ? — A Mikes utcában, a rendelőben négy orvos dolgozott, képzelhető a zsúfoltság. Most ott két orvos lesz, jobb munkakörülmények között. A Hunyadi utcáiban pedig olyan körülményeket teremtünk orvosnak, betegnek, ami kívánatos volna mindenütt. Orvosi vizsgáló, aztán olyan munkahely, ahol a kö- zépkáder elláthatja feladatait — injefcciózás, stb. — s még kis laboratóriumunk is lesz. Csinálunk ide a betegeknek is megfelelő mosdót, vécét, az orvosnak szintén. Az a cél, hagy ez a Hunyadi utcai rendelő korszerűen láthassa el betegeit. — A szakorvosi rendelésre pedig mehetnék a központi rendelőbe. — Igen, de itt a kislabor, meg az EKG-vizsgálat csökkenti a betegek szaladgálást idejét. — Főorvosasszony! ön szívesen dolgozik a város egészségügyének korszerűsítésén, példákat nem akarók felsorakoztatni. — Nem is kell. A lakosság mondjon rólunk véleményt. — Es ez a rendelő mikor áll szolgálatba? — Január végén kezdték a munkát Papp Vilmos gmk- brigádjánaik tagjai, áprilisban már itt rendelünk. Két orvosnak lesz jó munkahelye, felszabadul a Mikes utcai rendelő is, ahol most négy orvos dolgozik, azon túl pedig ott is két orvos dolgozik majd, jobb körülményék között, mint most. — Az áprilisi nyitáson ott szeretnénk lenni. — Szívesen várom a Tolna Megyéi Népújságot. — Köszönöm, ott leszünk. PALKOVÁCS JENŐ sirtl« s Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy áruházunk akciós területén február 18—25-ig folytatjuk az egyes téli konfekcióáruk engedményes vásárát, amíg a készlet tart. Áruajánlatunk : Régi ár Űj ár Kamasz kord pantalló 780 Ft 499 Ft Ffi sertésvelur zeke Pfi téliesített sertés4500 Ft 3150 Ft velur autós kabát Ffi téliesített sertés6100 Ft 3660 Ft velur hosszúkabát 7400 Ft 4400 Ft Ffi szövet télikabát 1750 Ft 1050 Ft Várjuk kedves vásárlóinkat! (654) Még mindig a tojásról Szombaton adtunk nem teljes képet, de képes riportot a bátai tojásgyárról. Onnan hoztuk a jó híreket, ahol a húsz év alatt öt alkalommal is a tojásgyár bezárásával foglalkozott a szövetkezet vezetősége. Végül áthidalásként „lenyelték” a veszteséget, az ágazat most ismét fellendülőben van. Ha már a nyelésről van szó: rövid összefoglaló Írásunkban olvasható, hogy a Sárpilisi Üj Elet Mgtsz-be viszik a tojást feldolgozni, a sárisápi szövetkezetből így lett sárpilisi. Nyeljük le ezt is, kedves Olvasó, — ezt kérem, hiszen amíg újság lesz, addig baki is, a Jákob lajtorjája kísér bennünket, sajnos. Pedig örökké azon fáradozurtk, hogy kevesebb hiba legyen írásainkban. —ács Balesetek Az elmúlt héten hat közúti balesetet jelentettek a megyei főkapitányság központi ügyeletére. Közülük egy volt halálos kimenetelű, kettő súlyos, három köny- nyű sérüléssel végződött. A balesetek nagyrészt figyelmetlenség és elsőbbség meg nem adása miatt történtek. Február 15-én 16.30 órakor Dunaszentgyörgyön, a Rákóczi u. 91. számú ház előtt Sárközi Gyula Duna- szentgyörgy, Rákóczi u. 1. sz. alatti lakos kerékpáros a havas, síkos úttesten megcsúszva elesett s olyan súlyosan megsérült, hogy a O L VAST AM Jőjjöi ki a hegyekbe! Obányára hív a tudósítás tegnapi számunkban, a sí- paradicsomhoz. Menjünk? A távolság nagy. Szaladjunk föl a szekszárdi hegyekbe! Oda, ahol szölöskertek alusszák téli álmukat, s a borcfk is elcsöndesedtek az öreg hordókban. Hív a tudósítás Obányára. Én hívom az olvasót a mai lapban Görögszóba, Gesztenyésbe, Sauli-völgybe, a Kerék-hegyre — micsoda szép vidék ez a miénk, itt, ahol találkozik az Alföld és'a Mecsek! Hívom tehát ezeken a hosszabbodó délutánokon a forróbetonban — beton lakásban — tévé előtt pihegő hazánkfiait ki a jó levegőre, a "két óráig tartó műszak után. Még este is mily csodás ez a tél, amint ballagunk majd haza, gyalog, jó fáradtan, — talán ■megelőzzük még a tavasz első hírnökét, az influenzát is.-Pj — KÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALA1 JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postaflók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Teijeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- FL - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. V. Varga István pékmester az új kemencével Pékség épül Siimntoriyái