Tolna Megyei Népújság, 1986. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-22 / 18. szám
1986. január 22. KÉPÚJSÁG 5 belső égésű motorok, gázmotorról ^ * * hajtott járművek, kis- és nagy gépek, elektromos háztartási készülékek, általánosságban valamennyi elhasználódott, vagy megkopott alkatrészre kiterjedő javítását jelenti, amit generáljavításként vagy főjavításként is szoktunk emlegetni. A kifejezés már önmagában is elárulja, hogy ennek elvégzéséhez alkatrészekre, és természetesen megfelelő szakmai ismeretre is szükség van. A nagyjavítás elvégzésének szükségességét a gépek, motorok ... stb. kihasználtsága, szakszerűtlen használata, esetenként gyártási hibája okozhatja. Teljes generál öt hét alatt A TOTÉV festőbrigádja a palackozósort festi Mikor álljon le a nagyjavításihoz egy palackozó üzem, ha nem tólen, amikor a sör- és üdítőigények a nyári csúcs-fogyasztásnak csak egy részét képezik? A Pannónia Sörgyár szekszárdi palackozó üzemében is javában folyik a téli nagyjavítás, ami minden esztendőben az év elején ad munkát. Árván, ízekre szedetten várja a gépsor a szakemberek ellenőrzését és jaivító kezét, ami az utolsó csavarig meg ás történik. Szétszedték az üditöpa'lackozó sorát, és erre a sorsra jutott a sörvonal is. A gépi berendezéséket, a szállítószalagokat, hajtóműveket, kuplungokat és érzékelőket ellenőrzik, és javítják, cserélik a megfáradt, elkopott részegységeket. Minden kopott alkatrész cseréjére sor kerül ilyenkor. Az éves előrendelés során már tapasztalatból tudják, mi az, amit feltétlenül új fog helyettesíteni. Azokat az alkatrészeket, amelyek nem érkeznek meg a külföldi partnertől, vagy a pécsi Pannónia gyár forgácsoló üzemében, vagy itt helyben, Szekszárdon készítik el. A lánckerekeket például ily módon tudják csak cserélni. Az NDK-ból kifejezetten csak azokat az alkatrészeket rendelik meg, amelyek nehezen, vagy egyáltalán nem készíthetők el, és nem helyettesíthetők a „házilagos” darabokkal. A gumialkatrészek zöme ma már Magyarországon készül, és ami kifejezetten örvendetes, sem mennyiségi, sem minőségi gondok nem jelentkeztek e téren. A szekszárdi palackozó tmk- brigádja 18 szakemberből áll, akiknek a fele „viszi” a háromműszakos részt, másik fele a nagyjavításon dolgozik. A TOTÉV szákemberei pedig teljesen átfestik az üzemet. Amikor az egy hónapig, öt hétig tartó javítás befejeződik, olyan .az üzem, mint a patika. A palackozó öt hétig áll, hogy aztán egy éven keresztül úgy tudjon termelni, hogy a hétvégi felülvizsgálatok során csak a futó munkákat, zsírzásokat kelljen végezni. Év végére kifullad a gépsor, érezhető, hogy egyre betegebb, aztán a söriparnál szokásos javítás kihúzza ebből az állapotából. Megtisztul ilyenkor minden a víz- kőtől és a lenakódott sörkőtől, kipótolják a leesett csempéket, fertőtlenítenek (ami egyébként mindennap megtörténik), az acéltartályok ragyognak, mint a tükör. Kétezer óra munkaráfordítással az üdítősorra 1,5 —4 millió forint épül rá, a sörsoron ez alig haladja meg a félmilliós beruházást. A munkákba vállalati gmkák is besegítenek. Ajánlatok, tervek, kalkulációk jelentik az előzetes munkát, majd a szerződéskötés után követke. zik a kivitelezés és beüzemelés. A leállás idején a palackozott árut a Pannónia gyár szállítja, ami ,a téli útviszonyok miatt néha bizony „csúszásokat” okoz, és éppen elég feladat az is, hogy a szerződésiben rögzítetteknek eleget tudjanak tenni. Az üzem kollektívájának ez az egyik legnehezebb időszaka, de ezt a nyári csúcsigények jelentkezésekor még túl kell szárnyalni. Most három nap alatt, non-stop murikávái cserélnek palackozó sort az üdítő részlegen a pécsiekkel. Nagy munka, gyorsan és jó minőségben kell elvégezni. Csupán ennyi az egész, mint mondják. IFA-fődarabok Szekszárdid Télen - a tavaszért, nyárért Az előtérben lévő T—54-es traktor majd a szőlészetben teljesít szolgálatot Decsen, az Egyetértés Termelőszövetkezet gépműhe- jében, naponta 30—35 dolgoznák a gazdaság javításra szoruló gépein. Nemcsak a szerelők, hanem azok a traktorosok és gépkocsivezetők is ott szorgoskodnak, akiknek a munkaeszköze a „depóba” kényszerült. Mint Richter József műhelyfőnök elmondta, két vonalon megy a fiunka. Az IFA-teherko- csikat és pótkocsikat készítik fel a műszaki vizsgára, valamint a talajművelő gépeket vetették gyógykezelés alá. Sajnos, a munkát nem tudják zavartalanul és folyamatosan végezni, mert sok pótalkatrész hiányzik. Az IFA-gépkocsikhoz nem kapni hüvelyt, az MTZ-tnak- torcsaládhoz pedig több alkatrész is nehezen vagy egyáltalán nem kapható. Decsen úgy tervezik, hogy a nehézségek ellenére március végéig befejezik a folyamatban lévő munkákat. Azután, áprilisban elkezdik e kombájnok felkészítését az aratásra. Az IFA-gépkocsik javítása nem kis gonddal jár. Ezt enyhítendő, a Szekszárdi Ag- roker Vállalat a megrendelők segítségére sietett, amikor a Galgamente Mgtsz-szel együttműködve megoldotta e gépjárművek javított fődarabjainak cseréjét. Így a Tolna megyei gazdaságokból nem kell messze utazni a felújított fődarabokért, ugyanakkor megfelelő választékot is tudnak adni. A felújított cseredarabok- re hathónapos garanciát vállalnák. Tavaly ilyen csereakcióban kiadtak 23 önindítót, négy generátort, három komplett motort, tizenhárom vízszivattyút, kilenc főfékhengert, hét mellső futóművet, három sebességváltót, tizennyolc rugó- erőtárolót, tizenkét fékrásegítőt és tizennyolc adagolót.- Az alkatrészeket felújító vállalatokat a szekszárdi rendszeresen informálja az igényekről, s fel lehet készülni az esetleges nagyobb tételű gyártásra is. Az IFA-alkatrészekből a gyenge ellátást tehát e szekszárdi módszerrel is lehet enyhíteni. Az oldal írásait, képeit készítették: Czakó Sándor, Hazafi József, Pálkovács Jenő, Szabó Sándor. A szakiság Mottó: A nagyjavításhoz nemcsak alkatrészek kellenek, hanem SZAKIK Is, csupa nagybetűvel. Mókás. Mondom, hogy öreg szakit keresek, meg egy szocialista brigádot. „Van öreg is, szaki is, meg klassz brigád is” — mondja Vámos Ernő. Akkor helyen vagyunk. — Nálunk, a Paksi Konzervgyár villanyszerelő műhelyében vannak szakik is, egy kitűnő brigád is, nevezetesen a „Villám”. Csakhát mi is az a szakiság? Mert itt ez a téma. Beszélhetünk mi a szakmunkásokról, mondhatjuk úgy is: szakember. Mindent kitalálhatunk. A szakiság azonban más. Testközelséget jelent, valamit, amit nem is lehet kifejezni, csak érezni, érzékelni... Egy csapat ember belső, mondhatjuk magánügye. Csak ők adhatják ezt a rangot. A szakiság beleolvad a tudatba, a közösségben élő emberek tudatába. Olyan ez, mint a sok országon keresztül kanyargó folyó: egyszer csak tenger lesz belőle. Így lesz szaki a Jóskából, nagyfiú a kis srácból... Hogy ez mikor következik be? Mélységes titok. — Mi már elvettük a konzervgyárat feleségül — mondja Vámos Ernő. — Én magam 1959-ben kezdtem és csak nyolc hónap megszakításom volt, a többit itt dolgoztam le. A Nagy Jóska több mint harminc évet dolgozott, a Bütlli Vince meg már a harmincötön is túl van. Elhiszem, hogy behunyt szemmel is végig tudnak menni a gyáron. Minden csavar, minden gép személyes ismerősük. Es minden ember barát, jó ismerős és sorstárs ... A konzervgyárhoz hűségeseik voltak mindig az emberek. Pakson a konzervgyár volt a GYÁR. Mára változott a helyzet, mert az atomerőmű előrelépett elsőszámú „kenyéradóvá”, és mint egyetlen ilyen cég az országban, átvette a GYÁR-szerepet is. — Nehéz volt 1983-ban és 1984-ben — mondja Vámos Ernő. — A fiatalok mentek az atomhoz, mi meg ittmaradtunk ezzel a teméntelen sok géppel, és a teméntelenül sók javítanivalóval. Próbálom terelgetni a szót a brigádvezető sorsa felé, mert mégiscsak a sza'kiság érdekel, de ö inkább azt ajánlja, hogy „beszélgessen inkább a Szinger Tibivel". Szinger Tibor alacsony, fekete hajú, serkenő baj szú legény. Belebújt egy kapcsoló- szekrénybe, „ötmillió" kábel és ugyanannyi biztosíték, kapcsoló, csavar társaságában szótlanul dolgozik. Megveregetem a vállát, feláll, elsimítja szemébe lógó haját, kezet- fogunk ... A bemutatkozás után az öregekről kérdezem: — Házsártosak? — Nem különösen — mondja a fiú és Vámos Ernőre pillant. — Nyugodtan mondd — szól az oda. Szólhat is, mert alig pár perccel ezelőtt arról beszélt, hogy „barátság ide, barátság oda, a gyepiüt keményen kell tartani”. — Az az igazság, hogy elméletben' én mindent megtanultam az iskolában, csak gyakorlatban nem. így aztán... — a mondatot be sem kell fejeznie, értem. A műhely az igazi tanítómester. A szakik! — Egymásba vagyunk utalva — mondja —, itt nincsenek kiváló emberek, de együtt kiválóak vagyunk. Ha csak ennyiben marad a dolog, akkor legyinteni kellene rá, de Szinger Tibor villanyszerelő szakmunkás, aki két éve „szabadult”, a következőket is hozzáfűzi az előző gondolathoz: — Amelyik cégnél tanuló voltam, más volt. Nagyon jó haverok és kollégák dolgoztak ott, de mégsem éreztem azt a közösséget, mint itt. Ott a haverság ellenére is egyedül voltak az emberek. — És itt? — Erre most mit lehet válaszolni? — kérdez vissza Tibor. — Természetesen nem tudok egyedül maradni, már csak azért sem, mert sdkszor kell szakmai segítséget kérnem az öregektől. — Kit választhatunk ki példának a brigádból? — A főnököt és a Nagy Józsi bácsit — mondja Szinger Tibor. A szó őszinte és szívből jön. Jó lenne megtárgyalni, hogy azért nem is ilyen egyszerű az élet. Mert az „öregek" más mércével mérnek. Ha a gyár úgy kívánja, ők szívesen bejönnek szombaton é$ vasárnap is dolgozni. Ez egy fiatalembernek nem hiszem, hogy az álmai között szerepel. Tibor erre azt mondja: „Elosztják a munkát, mi, fiatalabbak többször maradunk otthon.” Aztán találkoztam én már idősebb szakikkal, akik az istenért sem tudták elviselni, hogy a kezdők igencsak bukdácsolnak, ezért minduntalan beleszóltak a munkába, még abba is, hogy miképp fogja azt a fránya csavarhúzót az a gyerek ... Ebből 1következett, hogy olyan kutya-macska barátság alakult ki közöttük... Nézelődünk a műhelyben. Nem mondhatjuk szupermodern épületnek. Olyan tmk-s, arra kerül mindig legutoljára pénz. A termelés fontosabb, arra akkor is költeni kell, ha szűkében vannak a pénznek. A karbantartók meg tartsák karban „saját magúkat”. Hivatalosan úgy hangzik, hogy a konzervgyár villanyszerelő csoportja felel az üzem elektromos ellátásáért. Ebben nem foglaltatik, hogy a műszerész munkákat is ők végzik, hogy az automatikák is nekik okoznak gondot. Az sem, hogy saját munkájuk könnyítése végett számtalan újítást adtak be, amelyek közül többet az iparág üzemei is átvettek, hogy szerkesztettek olyan fotócellás készárú-számlálóberende- zést, amely megkönnyíti a raktárosak gondját... De mindezek szerepelnek abban a hivatalos iratban, amely alapján megkapták a Vállalat Kiváló Brigádja megtisztelő címet. Továbbra is Vámos Ernővel beszélgetünk. A valamikori bádogos szakmunkás ma már három szakmát tudhat magáénak. De ezzel sem mondtunk újat, hiszen az igazi szakember sok szakmában jártas, és eligazodik a gyár minden területén... Öregek és fiatalok. Mesterek és jövendő mesterek. ök huszonnégyen. A fiatalok szeretettel beszélnek az öregekről, az öregek a fiatalokról... — Tudja, az a legszebb, amikor látom, hogy egy fiatalember mellettem válik vir- tigli szakmunkássá — mondja Vámos Ernő. — Ez marad utánunk. A szaktudás, amit átadhattunk ..., mert ezek a srácok is továbbadják a tudást, és remélem, a sze- retetet is ... Lehet-e ennél nagyobb vágya egy szakinak? A furfangos, begubózó tévék Lovász Árpád, a bonyhádi VELKA (Városi Elektromos Karbantartó Kisvállalat) rádió-, televízió-műszerésze a munka utáni örömöknek hódolva éppen újságot olvas majosi lakásán. Rádióműszerészként kezdte pályafutását 23 éve, aztán Budapesten egy hathónapos intenzív tanulás után már a televíziók orvoslására is felkészítette. Azóta egy munkahelyen dolgozik, a környéken mindenütt ismerik, örülnek, ha megjelenik Trabant Combijával egy-egy faluban. — Az Álba Régiák idején kezdtünk, sőt, még előtte voltak az AT—501-es Orionok — mondja, de nem is tudja folytatni, mert késői vendég kopogtat. — Árpikám! Olyan furfangos az a tévé, úgy begu- bózik — mondja János Albert bácsi, aztán megnyugodva távozik, mert megtudja — holnap viszontlátja a mestert. — Elhomályosodik a készülék — mondja, mert látja csodálkozásomat. — Majd holnap megcsinálom. A hetvenes éveikben jöttek a részben csöves, részben tranzisztoros készülékek, de a régiéket azért is könnyebb volt javítani, mert nem volt ennyi típus. Ma minden új készüléket meg kell tanulni, ismerni kell, állandóan tovább kell fejlődnünk, öthat éve már nincsenek „lámpák”, de itt a faluban még van egy Duna, ami 22 éve hozta a képet először. Kezdetben a Kékesek, Álba Régiák idején havonta 220— 240 gépet javítottam, ma kevesebbet. Az újak nem bonyolultabbak, sőt, még kevesebb alkatrészből is állnak A képcsőcsre a régebbi ké-* szülékeknél 3—4 órás munkát jelent, az újaknál ez csak egy jó fél óra. Ha nyugati készüléket kell javítani, akkor összedugjuk a fejünket, de megcsináljuk. Bármilyen a készülék, ha van hozzá kapcsolási rajz, nem gond a javítás. Ez a mi nemzetközi nyelvünk, olyan mint a zenésznek a kotta. Javíthatatlan készülék anyaghiány miatt van csak, de ha a javítási díj mégha-, ladja a vételár felét, javasoljuk, egy új vásárlását. A 23 év alatt, ha csak körülbelül számolom, több mint ötvenezer televíziót javítottam meg, de ennél talán több is megfordult a kezemben. A nagyjavítás veszélyes is lehet a képcső« robbanás miatt, mert képes ám kitakarítani a műhelyt szerelővel együtt, de az újaknál ilyen gond nincs és az a dolgunk, hogy odafigyeljünk erre is. A legnagyobb bajt a házilag kivitelezett javítások okozhatják, ezért jobb ha szakemberre bízzák. Azért vagyunk mi műszerészek.
