Tolna Megyei Népújság, 1986. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-21 / 17. szám
1986. január 21. rtËPÜJSÀG 5 FIATALOK FIATALOK FIATALOK Gyönk és környéke A városkörnyéki KISZ- élet jellemző sajátosságát a munkalehetőségek (határozzák meg. A községek többségéiben egyetlen üzem sincs. A területen a téeszek többsége összevont. Ebből adódóan a fiatalok e°y része nap mint nap ingázik lakóhelye és munkahelye között, másrésze csak a hétvégeken jár haza. A KlSZ-élet és -munka ehhez a sajátossághoz és munkarendhez alkalmazkodik. A gyönki a terület egyik legaktívabb és legjobban működő nagyközségi KISZ- bizóttsága. 'Peszt Attila KlSZ-titkár tájékoztatása szerint 20 alapszervezet (6 tanulói, 7 intézményi és 7 társközségi) munkáját kell összehangolni. A 380 fiatal mozgalmi munkáját egy kilenc tagú bizottság irányítja. Havonta egy alkalommal, de ha szükséges, többször is ülésezik a bizottság, és minden második hónapban titkári értekezletet is tartanak. Ezen a titkári értekezleten a Tamási Városi KISZ Bizottság is mindig képviselteti magát. A nagyközségi pártbizottság rendszeresen tájékozódik a fiatalok helyzetéről, meghallgatja a KISZ-ibizolt_ ság beszámolóit és az esetleges problémák megoldásában is segítséget nyújt. Az udvari területi K1SZ- alapszervezet kiemelkedő ezen a területen 33 tagjának munkájával. 1080 óta kétszer kapták meg a Kiváló KISZ- alapszervezet zászlót és kétszer a KISZ KB Vörös Vándorzászlaját. Nemcsak a titkár dolgozik. Kialakult a munkamegosztás az alap- szervezeten belül. Már csak azért is szükséges ez, mert a titkár, Radványi Ferenc egyéves pártiskoláhan tanul Szekszárdon, s így csak a hétvégeken jár haza. Patronálják és aktívan bevonják a mozgalmi munkába a hát. rányos helyzetű fiatalokat. Problémák persze mindenütt akadnak; mi sem vagyunk kivételek — mondja Feszt Attila. — 8—10 éve nincs Ubvariban mozi, bár ebben nem vagyunk egyedül. Miszlán, Diósberény- ben és Szakadáton sincs. Szeretnénk ezekben a községekben, településeken f ilfn- klubbokat szervezni a gyönki művelődési házzal és a Tolna Megyei Moziüzemi Vállalattal közösen. Egy-egy vetítés 500 forintba kerül; tíz forintos bérletet adnánk ki, viszont kérdés, hogy a 3—400 lelkes községékben összejön-e esténként az ötven fiatal. Szeretnénk, hogyha mégis valahogy sikerülne megvalósítani elképzeléseinket. Büszkék vagyunk a testvérkapcsolatok kialakítására és ápolására is. A mucsi KISZ-alapszervezet vezetősége megkeresett bennünket, hogy segítsünk nekik a mozgalmi életük fellendítésében. — Ahhoz, hogy egy alapszervezet jól működjön, a személyi feltételek mellett bizonyos tárgyi feltételek is szükségesek. így például kell egy önálló helyiség, ahol a tagok a mozgalmi munka mellett kicsit kikapcsolódhatnak, rádiót hallgathatnak, televíziót nézhetnek, foglalkozhatnak hobbijukkal. — Van egy-két alapszervezetünk — Szárazd, Mlsz- la, Diósberény —, amelyek helyiségproblémákkal küzdenek, de a helyi tanácsok jóvoltából remélhetőleg a közeljövőiben megoldódnak ezek a gondok. Iskolai KISZ Közeledni egymáshoz Nyitottabbá kell tenni a mozgalmi munkát Bemutatkozik Tamási és környékének KISZ-élete Tamási város és a városkörnyék KISZ-életével, a fiatalok munkakörülményeivel, továbbtanulási lehetőségeivel, az ifjúsági mozgalomban való részvételével kíván foglalkozni ez az összeállítás. Tamási 1984. január elsejétől város. Ez a rang új feladatokat jelent a városban és környékén működő KISZ- szervezeteknek. Összesen 97 alapszervezet működik, ebből 53 tartozik közvetlenül a városi KISZ-öizottság irányítása alá. A területen öt nagyközségi KISZ-bizottság működik, így Gyünkön 8 tanulói és 14 dolgozód alapszer - vezet, Hőgyészen 9 lakóterületi és dolgozód alapszervezet, Pincehelyen 7, Tolnanémedi ben és Iregszemcsén pedig 3—3 alapszervezet fogja össze a fiatalokat. Vállalati, szövetkezeti KISZ-szervezetek A KISZ XI. kongresszusa jelenlegi célkitűzéseit figyelembe véve, nyitottabbá kell tenni az oktatási intézmények mozgalmi munkáját. A különböző típusú tanintézetek alapszervezeteinek mozgalmi munkájára a zártság jellemző — az iskola falain kívülre nem lépnek. A 3— 400 méteres távolság nem lehet akadálya annak, hogy testvéri és munkakapcsolatokat alakítsanak ki egymással az egyes alapszervezetek. Meg kell valósítani a diákok nagyobb önállóságát a mozgalmi munkában, de emellett nagyon fontos, hogy tudjanak is élni lehetőségeikkel. A TAMÄSI gimnázium KISZ-ALAPSZERVEZETE A gimnázium tanulóinak többsége az iskolai KISZ- szervezet tagja. Minden osztály egy-egy alapszervezetet képez, amelyeket az iskolai KISZ-bizottság fog össze. A gimnáziumban aktív mozgalmi élet folyik. Az 1970 óta működő Ifjú Gárda szakasz sok sikert ért el a megyei versenyeken, de miután az IG „elvénült”, friss erőkre, fiatalításra van szükség. Ha az időjárás megfelelő lesz, az idén is építenek korcsolyapályát. A KISZ-tagok kezdeményezésével létrejött és az általuk irányított aero- bic-torna is jól működik. A gimnáziumi KISZ-aLapszer- vezetek és tanulói KISZ- alapszervezetek elszigeteltségéről és nyitási lehetőségeiről beszélgetünk Sebestyén Gabriellával, a tamási gimnázium IKB-titkárával. — Különleges a helyzetünk. Ez a diákságból adódik. Ez alatt azt értem, hogy tutadjonképpen még nem számítunk felnőttnek, mint a hasonló korú dolgozó fiatalok. ök már a felnőtt társadalom tagjai. Nekünk a tanulás a fő feladatunk, s A városi KISZ-bizottság kétszemélyes apparátussal irányítja területén a mozgalmi munkát. Bakó Bélával, a bizottság titkárával és Juhász Gyula, politikai munkatárssal beszélgetünk. — Tulajdonképpen azzal, hogy Tamási város lett — kezdi a beszélgetést Bakó Béla, — sók új feladatot és problémát kellett megoldanunk. Simontornya közvetcsak ezután jöhet szóba a KlSZ-munka. A dolgozóknak annyival 'könnyebb, hogy a 8 óra ledolgozása után több idejük jut a KISZ. életre. Negyedikeseink érettségi előtt állnak és felvételire készülnek. Többségünk ifivezetői munkát vállal. Rendszeresen részt veszünk az úttörőház ifiklub mozgalmában, segítünk a rendezvények szervezésében és lebonyolításában. Több tagunk az úttörőcsaptoknál rajvezetői funkciót lát el. Legaktívabb tagunk Rab Adrien és Révész Ildikó. Teljesítményükért, aktív munkájukért a közelmúltban a KISZ KB dicsérő oklevelét és a Kiváló Ifjúvezető Munkáért kitüntetést kapták. — Hogyan tudná jellemezni a gimnázium KISZ-életét? — A mi KISZ-életünk nem kiemelkedő, de nem is rosszabb az átlagosnál. Elsősorban hagyományteremtő rendezvényeket és szokásokat alakítottunk ki (iskolarádió, iskolai újság, Diáklenül megyei irányítás alá került. Az átszervezés miatt jelentős munkásbázis esett ki irányításunk alól. Éppen ezért munkánk súlypontja átkerült a városiban és környékén dolgozó, tanuló fiatalokra. — A megye KlSZ-bizott- ságai közül a miénk van a legnagyobb területen — mondja Juhász Gyula. — Tamásitól 40 kilométerre száj címmel, iskolai rendezvények). Szeretnénk bővíteni kapcsolatainkat más szervezetekkel. Mindenképpen tovább kell lépnünk ezen a téren. Ügy érzem, nem elég, ha csak a belső programjaink jók. A kapcsolatok szélesítésével, de sajátosságain, kát megőrizve, közös programokat kellene kidolgozni a városi és városkörnyéki tanulói és dolgozói KISZ- szervezetekkel. Szeretnénk, ha kezdeményezéseink visszhangra találnának. Tudom, hogy nekünk is nyitni kell, de jó lenne, ha más alap- szervezetek is megkeresnének bennünket. Szeretnénk közös programot biztosítani a városi és városkörnyéki tanuló és dolgozó fiataloknak. Sok olyan közös terület van, ahol jó kapcsolatot lehet teremteni. A közös program, sportolás, szórakozás, közelebb hozza a faitalokat. Éppen e gondolat jegyében szervezzük március 15-re az ifjúsági napot. De nem elég a kapcsolatokat megteremteni, hanem ápolni és tartani is kell azokat. van a legtávolabbi szervezetünk. Ha területünk képzeletbeli térképén összekötnénk a két legtávolabbi alap- szervezetünket — Udvari és Felsőnyék —, akkor a távolság kiadná a 70 kilométert. — Speciális a helyzetünk, sokszor nehéz a közel száz alapszervezethez éljutni ; főleg a kora tavaszi taggyűléseknél gond ez — veszi át a szót Bakó Béla. A TÁÉV és a Tejüzem kivételével a város üzemeiben működik KlSZ-alap- szervezet. A legjelentősebb tömegbázist a Vegyépszer, az Orion és a Páva Ruhagyár alapszervezetei képezik. Orion Alapszervezete 61 tagjával akár „mamut-alapszer- vezetnek” is nevezhető. A két műszak miatt nem köny- nyű összefogni a tagakat. Megpróbálták már ugyan a nagy alapszervezetet két kisebbre bontani, de ez a megoldás nem vált be. Egy jobb és kevésbé jó alapszervezet jött így létre. A tapasztalatokból okulva inkább újra összeolvadtak. A tagok ma már nem is tartják célszerűnek, hogy két alapszervezet működjön a gyárban. A városban az egyik legaktívabb, legjobban mozgósítható tagsággal rendelkeznek. A megyében egyedülállóan és jó módszerrel oldják meg pénzeszközeik képzését. A gyárban képződő hűl'ladékanyagot szabad idejükben átválogatják, a még értékes részeket újra felhasználhatóvá .teszik. Együttműködési szerződést kötötték az Ezermester bolthálózattal. A Dunántúl Ezermester boltjai értékesítik ezeket az alkatrészeket. Az így befolyt ösz- szegből szervezik programjaikat, versenyeiket és tagjaik jutalomútjaihoz nyújtanak anyagi támogatást. Patronálják a majsai szociális otthont, rendszeresen elvégzik a karbantartási munkákat és az idős emberek már a tőlük kapott tévékészüléken nézhetik a műsort. Vegyépszer A 44 tagot számláló alap- szervezet titkára, Lipdcs Mária. Titkári funkciója mellett ellátja a városi bizottság mellett működő szervezési munkabizottság vezetői tisztségét is. A gazdasági vezetéssel jó a kapcsolata. KlSZ-alapszer- vezet folyamatosan figyelemmel kíséri az üzemükben gyakorlatukat végző szakmunkástanulók éleiét és eredményeit. Kapcsolatot teremtenek velük és bevonják őket a mi mozgalmi munkánkba is. Alapvető cél, hogy a termelésben részfeladatokat vállaljanak, azokat kiemelkedően teljesítsék. A „Versenyezzünk a milliókért!” mozgalomban megyei harmadik helyezést értek el. Rangot szereztek maguknak és ezt tartani is szeretnék. Már csak azért is, mert a VIT Vágtán is eredményesen szerepeltek. A végzett társadalmi munka érteke is óriási. De nemcsak vállalaton belül, hanem város és városkörnyéki viszonylatban is. A gyáregységen belül az újonnan épült táb- lásító műhely festését és takarítását KISZ-.tagjaik végezték el. Óvodai és lakótelepi játszóterekre hintákat és egyéb játékszereket készítettek. A Koppány pariján lévő vándortábori faházak építéséből is kiveszik részüket. Jelenleg az odavezető utat lezáró sorompón dolgoznak. A városi és városkörnyéki könyvárusításban az áífiész által meghirdetett akción rendszeresen részt vesznek, eddig minden évben első vagy második helyezést értek el. A legnagyobb távolság 70 kilométer A Kaposmenti Fiatalok Találkozójáról Immár tizenharmadik alkalommal készülnek a KISZ- bizottság legnagyobb rendezvénysorozatára, a Kapós- menti Fiatalok Találkozójára. 1985-től vasárnap helyett szombati napon tartják, az ötnapos munkahét, a szabadszombatok bevezetése miatt. Programjaik között fő helyen szerepel a kispályás labdarúgás, a női kézilabda-mérkőzések, az egyéni lövészversenyek, és egyéb tréfás versenyek lebonyolítása. A sport, rendezvények mellett helyet kapnak kulturális rendezvények ,is, amelyeken meghívott előadók, együttesek vesznek részt. A résztvevők száma alkalmanként 1500—2000 körül mozog. — Az alapgondolaton nem kívánunk változtatni — mondja Juhász Gyula, Tamási város KlSZ-bizottságá- nak politikai munkatársa. — Igény is van rá, hiszen az a célunk, hogy az ötévestől a nyugdíjasig mindenki jól érezze magát. Viszont okvetlenül változtatni kell a szórakoztató programok színvonalán. Az idei évben június 21-re tervezzük programjainkat. A készülődést már most, januárban el kell kezdenünk. — A szakályi KlSZ-alap- szervezet egyik éves programja között szerepel a Kaposmenti Fiatalok Találkozójára való felkészülés. A terület biztosításában és a rendezvény sikeres lebonyolításában nagy szükség van az ő munkájukra. A helyi tanácsok, a termelőszövetkezetek, üzemek és társadalmi szervezetek segítségére is szükség van. Ezt eddig még minden évben megkaptuk. — Nemcsak Tamási környékéről, hanem távolabbról is ellátogatnak a fiatalok erre a programra. A műsorok késő estig tartanak, nem mindenki tud hazautazni. Milyen szálláslehetőséget tudnak számukra biztosítani? — Miután a rendezvények többsége a sportpályán történik, ezért itt ingyenes sátorhelyet tudunk biztosítani. A feltételek jók, mert a sportpálya szociális létesítményei ezt lehetővé teszik. — Jó a kapcsolat a Tamási Városi Rendőrkapitányság KISZ-alapszervezetével is. — Igen, és ez már hagyományosnak mondható. A rendőrség alapszervezete társadalmi munkában vállalta, hogy a találkozón gondoskodnak a közbiztonságról. — Ennek a napnak a lebonyolítása közel ötvenezer forintba kerül. Jelentős támogatást ad a Kop-Ka Áfész és a városi tanács ifjúsági keretéből is jut erre a célra. Ügy tudom, az idén nevezési díjat terveznek. — Arról van szó, hogy esz- mei nevezési díjat szeretnénk kérni. Ez az összeg száz forintot jelentene csapatonként. Már eddig is terveztünk hasonlót: az esti diszkót akartuk belépődíjassá tenni, de a terep adottságai ezt nem tették lehetővé. Kiadásaink egy részét az így befolyt összegből szeretnénk fedezni. Az oldalt összeállította: Szekér József. Táncbemutató a szabadtéri színpadon A KISZ-alapszervezet aerobic-csoportja