Tolna Megyei Népújság, 1986. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-21 / 17. szám
2 Képújság 1986. január 21. PANORÁMA Közvéleményünk támogatja az éj szovjet leszerelési javaslatokat Az elmúlt napokban országszerte élénk érdeklődéssel tanulmányozták ipari és mezőgazdasági üzemekben, intézményekben a munkahelyi kollektívák a Szovjetunió új, nagyszabású leszerelési programját. Támogatásukat az Országos Béketanácshoz küldött levelek. ben, táviratokban is kifejezik. „Tudjuk azt, hogy a jelenlegi nehéz gazdálkodási viszonyaink saját erőfeszítéseink fokozása mellett is csak akkor válhatnak kedvezőbbé, ha a világban gátat vetnek az értelmetlen fegyverkezésnek, és a rendelkezésre álló erőforrások, eszközök mind nagyobb hányadát fordítják az államok az emberiség javára, a globális problémák megoldására — hangoztatja a miskolci Lenin Kohászati Művek dolgozóinak telexüzenete. Nagyrabecsüléssel fogadtuk a Mihail Gorbacsov elvtárs által közreadott hosszú távú, új leszerelési programot. Azt kívánjuk, hogy valóban: „tömegpusztító fegyverek nélkül lépjünk be a harmadik évezredbe!" — írják a miskolci nagyüzemből. Hasonlóan üdvözlik a A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban hivatalos, baráti látogatáson tartózkodó Eduard Sevardna- dze, az SZKP KB PB tagja, külügyminiszter hétfőn Phenjanban megbeszélést Szovjetunió újabb békeprogramját a fővárosi Danuvia Vállalat, és több száz aláírással is hitelesített levelükben a Kiskunfélegyházi Habselyem Kötöttárugyár dolgozói is. A leszerelési program támogatására, népünk békeakaratának nemzetközi fórumokon való tolmácsolására kérik az Országos Béketanácsot a MÁV debreceni járműjavító üzemének dolgozói és vezetői is. A szovjet javaslat mellett hitet tevő levelek érkeztek a Kiskun- majsai Cipőipari Szövetkezettől, a Mezőgép Vállalattól, j debreceni TANÉRT munkásaitól, akik gyermekeiket mindannyian nukleáris fegyverektől mentes világban szeretnék felnevelni. „Nemcsak az amerikai népnek, hanem a világ valamennyi békeszerető népének is szól az új szovjet leszerelési program” — írják a kiskunmajsai Petőfi Mgtsz dolgozói, akik röpgyűlést tartottak. „Messzemenően egyetértünk a szovjet államnak a világbéke megteremtését szolgáló törekvésével, és ennek megvalósításához sok sikert kívánunk" — fejezik be táviratukat a tsz dolgozói. tartott Kim Jong Nammal, a Koreai Munkapárt KB PB tagjával, miniszterelnök-helyettessel, külügyminiszterrel. A testvéri barátság és a kölcsönös megértés légköréA mezőkeresztesi Aranykalász, az esztári November 7., a móricgáti Petőfi Mgtsz kollektívái, szocialista brigádjai is közösen tanulmányozták a szovjet javaslatokat. „Mi tetteinkkel is segíteni kívánjuk a program megvalósítását” — írják az egyik táviratban. Történelmi jelentőségűnek minősítik az új szovjet javaslatot a pártalapszervezetektől, a községi népfrontbizottságok, tói, a kisiparosok szervezeteitől érkezett levelek. „Az atomfegyverek teljes megsemmisítése elsődleges fontosságú lépés afelé, hogy a tudomány eredményeit a társadalmi rendszerek békés versenyében az egész emberiség javára lehessen felhasználni, hangoztatják az MTA Atommagkutató Intézetének munkatársai táviratukban. „Megerősödött bennünk a remény, hogy egy újabb világháború elkerülhető — olvasható a debreceni Tóth Árpád Gimnázium dolgozóinak és tanulóifjúságának táviratában, s ugyan, onnan a Kossuth Lajos Tudományegyetem kollektívája is azt kívánja: győzzön az emberiség érdeke.” (MTI) ben lezajlott megbeszélésen a szovjet—koreai kapcsolatok kérdéseinek széles körét vizsgálták meg, és megvitat, ták több, kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi problémát. A szovjet diplomácia vezetője a japán fővárosból érkezett Phenjanba. BUDAPEST Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, hazánk állandó KGST-képvi- selője hétfőn Moszkvába utazott, ahol részt vesz a KGST Végrehajtó Bizottságának soron következő, 118. ülésszakán. BERLIN Az NDK Nemzeti Frontjának meghívására Pozsgay Imre főtitkár vezetésével hétfőn az NDK-ba érkezett a Hazafias Népfront küldöttsége. VARSÓ A varsói értelmiségi világkongresszus befejeztével Wojciech Jaruzelski, a lengyel államtanács elnöke találkozott a résztvevőkkel. BELGRAD Ralf Dizdarevics jugoszláv külügyminiszter hétfő reggel repülőgépen Bonnba utazott, ahol nyugatnémet kollégája, Hans-Dietrich Genscher meghívására két napot tölt hivatalos látogatáson. LILLE Francois Mitterrand francia köztársasági elnök és Margaret Thatcher brit miniszterelnök hétfőn Liliében aláírták a megállapodást a La Manche-csatornát átszelő vasúti alagút közös megépítéséről. MASERU A lesothoi fegyveres erők államcsínyt hajtottak végre Leabua Jonathan kormánya ellen, és átvették az ország irányítását. Az ország uralkodója továbbra is II. Mo- shoeshoe király. Sevardnadze a Koreai NDK-ban A feszültség földje Enyhén szólva baljós előjelek kísérték annak a választási kampánynak szűkre szabott heteit, amely az Észak-írországban január 23-án esedékes időközi választásokat előzte meg. Egyrészt szinte állandósultak a tiltakozó felvonulások, tüntetések, megszaporodtak a hatóságok „biztonsági intézkedései”, másrészt több száz újabb angol katonát vezényeltek a Nagy-Britanniá- hoz tartozó Ulsterbe, hogy elejét vegyék a zavargások erősödésének. (A másfél milliós északi országrészben állomásozó brit egységek létszáma ezzel csaknem tízezerre emelkedett.) Letartóztatássorozat A legnagyobb vihart az a letartóztatás-sorozat kavarta, amelynek során a tavalyi év utolsó napjaiban az ír Köztársasági Hadsereg, az IRA politikai szárnyának, a Sinn Fein pártnak másfél tucatnyi vezetőjét — köztük egy tartományi képviselőt — vettek őrizetbe. Az összehangolt, több városra kiterjedő akció célja a voksolás közeledtével egyre fenyegetőbb terrorista hullám megakadályozása volt, ám a megfigyelők egy része azt jósolta, hogy az intézkedés végső soron épp eredeti céljával ellentétes hatást fog elérni. A mostani időközi választásokat London ugyanis annak nyomán volt kénytelen megrendezni, hogy a tavaly novemberben megkötött, emlékezetes brit—ír megálldfaodás elleni tiltakozásul testületileg lemondanak mandátumaikról az uls- teri protestáns unionista (vagyis a Nagy-Britanniá- hoz való alkotmányjogi kötődést minden áron védelmező) pártok képviselői. E politikusok úgy értékelték a Margaret Thatcher brit és Garret Fitzgerald ír miniszterelnök között létrejött, több szempontból kétségtelenül történelmi jelentőségű egyezményt, hogy „az felér Ulster kiárusításával”, a kétharmados többségben lévő protestáns lakosság „cserben- hagyásával”. Pedig hát erről szó sincsen. A dokumentum semmilyen formában nem hozott változást az évtizedek óta véres politikai csatározásba bonyolódott észak-írországi terület jelenleg érvényes jogállásában. Sőt. egyenesen kimondta: bármilyen módosításra — értsd, az Írországhoz való csatolásra — kizárólag a lakosság többségének beleegyezésével kerülhet sor. Mivel azonban a népességnek csak egyharmadát teszik ki « katolikusok, így belátható ideig nemigen nyílik esély a Dublinban szent történelmi feladatnak tartott ország- egyesítésre. Amiben London mégis engedett, az csupán annyi volt, hogy első ízben adott hivatalos formában is beleszólást bizonyos fokig — jobbára adminisztratív szinten, különféle bizottságok, miniszteri testületek fórumain — az ír Köztársaság kormányának az észak-ír tartomány ügyeibe. Szomorú mérleg Ám ennyi is elég volt az indulatok elszabadulásához — tegyük hozzá, mindkét oldalon. A szélsőséges katolikus szervezetek, mindenekelőtt az IRA radikálisai éppúgy elhatárolták magukat az „aljas kompromisszumtól”, mint ahogy elutasították az egyezményt az északi unionisták vezetői. S a tiltakozás nem csupán szavakban jelentkezett. Belfastban például olyan méretű, százezres tömegtüntetést szerveztek, amilyent még soha. A protestáns szervezetek hangadói is mindenféle Londonból elhangzó megnyugtató nyilatkozatot lesöpörve utasították vissza a megállapodás előírásait. Paisley tiszteletes és társai voltaképp népszavazás kiírását akarták elérni, de a tory kormányzat ettől természetesen elzárkózott. így maradt az időközi választások kikényszerítése, amivel az unionistáknak az a céljuk, hogy képviselői helyük elsöprő arányú, ismételt elnyerésével kifejezésre juttassák Észak-írország lakosságának egységes ellenállását „Thatcher és Fitzgerald ösz- szeesküvésével szemben A papírforma alapján erre meg is van az esélyük. Pedig a szomorú mérleg kijózanodásra inthetné a forrófejűeket: az elmúlt bő másfél évtizedben körülbelül két és fél ezer halálos áldozatot, s mintegy 28 ezer sebesültet követeltek a felszínen vallási köntösben jelentkező, ám valójában sokkal szélesebb, gazdasági és társadalmi érdekkülönbségekben gyökerező ellentétek. Nem segített a tartomány önálló törvényhozásának feloszlatása, s a közvetlen londoni kormányzás bevezetése, majd a helyi parlament munkájának felújítása sem — ezt ugyanis 1982 óta a katolikus honatyák bojkottál ták. Egyelőre nem körvonalazódik tehát, merre húzódik a hosszú távú rendezéshez vezető út, milyen esélyei nyílnak az átfogó megbékélésnek. Ebből a szempontból sajnos kevés konkrétumot jelent maga az egyezmény is. amely első fokon pedig épp az erőszak visszaszorítását, a terrorista cselekmények elleni közös harcot célozta. Kezdeti lépések Mindennek tudatában bizonytalan, milyen következményekkel járhatnak a mostani választások, Rábírhatják-e Londont a visszakozásra az általános sztrájk fegyverével is fenyegetőző unionisták, vagy a mérsékelt politikai erők esetleges térnyerése a feszültség enyhülését hozza el? Milyen kilátások nyílnak a katolikusok előtt az egyezményben beígért gazdasági és kulturális jogok „teljesebb érvényesítése” terén? A kezdeti lépések itt sem különösebben biztatóak. A megállapodás előírásai szerint megalakult brit-ír kormányközi konferencia például ezer főnyi karhatalom védelme alatt, egy szögesdróttal körülzárt épületben tudta csak megtartani első ülését. Kérdés, meggyorsul- hat-e a kibontakozás a mostani észak-ír voksolás után, vagy éppen ellenkezőleg, a sokat szenvedett országrész a pokolgépes merényletek és orvtámadások nyomán ismét a válság hullámaiba merül. Szegő Gábor Mai kommentárunk A stockholmi finis A svéd fővárosban újabb fordulójához érkezett a konferencia, amely szerves és fontos része az európai biztonsági és együttműködési folyamatnak. A helsinki dön. tés jegyében további értekezleteken kell tevékenykedni a finn fővárosiban harmincöt ország (harminchárom európai állam, valamint az Egyesült Államok és Kanada) képviselői által történelmi jelentőségű okmány elveinek valóra váltásáért, összesen hét ilyen jellegű tanácskozásra került sor (egyebek között budapesten az európai kulturális fórumra), de feladatánál fogva alighanem a stockholmi a legfontosabb. Ez az értekezlet 1984. januárjában kezdődött, azaz pontosan két esztendeje. A most finiséhez érkezett első rész témája a katonai természetű bizalom- és biztonságerősí- tő intézkedések kidolgozása. Ez siker esetén elvezethet a második részhez, ami már konkrét leszerelési tennivalók, kai foglalkozhat. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy 1986 őszén az osztrák fővárosban összeül az európai biztonsági és együttműködési folyamatban eddig megtett utat értékelő újabb tanácskozás, s ha a stockholmi értekezlet résztvevői ennek a fórumnak sikerről számolhatnak be, akkor — és csak akkor — megkezdődhet a svéd fővárosban a második szakasz. Mi kell ahhoz, hogy ez így legyen? Nos, a genfi csúcs- találkozó után erre viszonylag könnyű válaszolnunk: az kell hozzá, hogy a nyugatiak is maradéktalanul magukévá tegyék a szovjet—amerikai csúcs ezzel kapcsolatos döntését. Ezt a döntést Mihail Gorbacsov, legutóbbi, óriási horderejű javaslatainak ismertetésekor így fogalmazta meg: „Eldöntöttük, hogy meggyorsítjuk a tárgyalásokat, s ez a megállapodás nem maradhat puszta szó.” A stockholmi tárgyalásokra ugyanebben a beszédében külön visszatért az SZKP főtitkára: „E fórum feladata, hogy gátat szabjon az erő alkalmazásának és a nyílt háborús készülődésnek, akár a szárazföldön, akár a tengereken vagy a légtérben. Ennek lehetőségei kialakultak. .. Eljött az ideje annak, hogy hatékonyan hozzáfogjunk a konferencián a mindeddig megoldatlan problémák kibogozásához.” És mint ahogy a főtitkár fogalmazott, ennek nemcsak az ideje jött el, hanem — Genf után — a lehetősége is Sorskérdés, hogy ne menjen veszendőbe ez a lehetőség. HARMAT ENRDE Tibeti útijegyzetek I. Utazás a „világ tetején” A kínai légitársaság Csengtu—Lhasza járata any- nyira pontosan betartja a reggel hét órai indulást, hogy Boeing 707-ese felpörgetett motorokkal már 6.58- kor a kifutópálya szélén remeg. Narancsot osztogatnak. Mögöttünk marad az örökké párás, meleg és termékeny, vörös talajú szecsuáni medence. A „senki” földje következik, kopár hegyek, csontkemény, száraz talaj. Torokszorító látvány. Száz kilométereken át az életnek semmi jele. Szecsuánban százmillióan laknak. Az egymillió négyzetkilométernél valamivel nagyobb Tibetben kétmillióan. Másfél-kétezer méter magas hegyek emelkednek ki „a világ tetejének” elkeresztelt tibeti— csinghaji fennsíkból. A főváros, Lhasza is már négyezer méterrel a tengerszint felett van. Keringési zavarokkal, szívbántalmakkal, fülproblémákkal bajlódó embertársainknak nem ajánlják az utat. A tanácsok monoton sorrendben ismétlődnek: nem szabad cigarettázni, szeszes italt inni, a levegő oxigénben szegény, lassan, óvatosan kell járni. Alattunk a Brahmaputra (tibetiül: Jarlung Cangpo), mely több ezer kilométert tesz meg tibeti területen, majd hirtelen kanyarral Indiának és Bangladesnek veszi útját. Vize sekély és smaragdzöld. Már-már azt hin. né az ember, hogy a pilóta meg akarja mártani a kieresztett kerekeket a vízben, de végül is simán landolunk Lhasza repülőterén. A hallottak, olvasottak hatására az utas azt hiszi, hogy miután kinyitják a repülőgépek ajtaját, a „híg levegő” rögtön leteríti, és az utaskísérők máris rohanhatnak az oxigénpalackért. Semmi ilyesmi nem történik. Hideg van, s éppen hogy csak ki- világosodott. Óráink háromnegyed kilencet mutatnak, pekingi időt, mivelhogy egész Kínában, a két-három időzóna ellenére is, egységes időt mérnek. Tibet azonban több ezer kilométerre nyugatra van, Pekingtől, a nap később kel, ezért az itteni hivatalokban is csak fél tízkor-tízkor kezdődik a munkaidő, és tart ebédszünet közbeiktatásával este hatig. A ve"--es összetételű társaság egyelőre valamilyen szállítási alkalmatosságra vár. A két kölni diák, kiknek Csengtuban támadt az az ötletük, hogy pár napra Tibelbe jönnek, gazdag nyugati turistákból álló csoport, a „Marco Polo nyomdokain járó” olasz házaspár ... Az egyre rugalmasabb kínai idegenforgalom egyaránt számít a vastag és vékony pénztárcájú utasra, a világ- vándorokra, akik Nepál után mintha kizárólag csak Tibe- tet akarnák meglátogatni. A turista Tibetben kaphat szállást hatszemélyes szobákban öt jüanért is, de a Lindblad-utak résztvevőitől naponta kétszáz dollárt is elkérnek a szállítás, az étkezés és az idegenvezetés fejében. A legdrágább tétel: a szállítás. A benzin cseppje drágább az arany grammjánál. Mesélik, hogyha egy tíz kocsiból álló teherautó-konvoj útnak indul Szecsuan- ból, vagy Csinghajból — e két tartományt autóút köti össze Tibettel —, a tízből kettő csak benzint szállít; útmenti töltőállomások hiányában a többi nyolc sofőrje onnan vételez üzemanyagot. A Tibetben kapható áruk 96 százalékát be kell hozni az autonóm területre, a turisták élelmét is. És már nem is csodálkozunk az árakon: az étlapon tengeri uborka, tengeri moszatból készült leves, ananász és mandarin is szerepel. 1980, Tibet megnyitása óta körül, belül tízezer turista látogatott el ide. S. KOVÁCS FERENC (Peking) A ..történelmi megállapodás" aláírása után Margaret Thatcher hrit és Garret Fitzgerald ír kormányfő
