Tolna Megyei Népújság, 1985. december (35. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-07 / 287. szám

1985. december 7. KÉPÚJSÁG 3 Köszöntő - nemcsak önmagunknak írta: Dr. Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke ecember 7-e, a Magyar Sajtó Napja, valamennyiünknek családi ünne­pünk, akik a tömegtájékoztatás munkájában bármilyen poszton és bármi­lyen szinten részt veszünk. Az első legális kommunista lap, a Vörös Újság megjele­nésének évfordulóját választottuk ünne­pünkül, azt is kifejezve ezzel, hogy a szo­cialista Magyarország tömegtájékoztatása a Vörös Újság — és általában a haladó magyar sajtó — örökösének vallja ma­gát. Az utóbbi negyedszázadban — pártunk iránymutatása alapján — kikristályosodtak azok a tájékoztatáspolitikai elvek, ame­lyek meg kell, hogy határozzák tevékeny­ségűnket. iKözülük legalapvetőbb annak a politikának az elfogadtatása, népszerűsí­tése és támogatása, amelyet a szocializmus magyarországi megvalósítása motivál a legérzékletesebben. Ezzel szorosan össze­függ — és nem kevésbé jelentékeny —, hogy a társadalom politikai és erkölcsi értékrendszere összekapcsolódási folyama­tát segítendő, értékőrző-értékteremtő fel­adataink is vannak. Azt pedig a legtermé­szetesebb követelménynek fogjuk fel, hogy mind párt- és állami-kormányzati vezeté­sünk, mind pedig a hazai közvélemény el­várja a hiteles, gyors és pontos tájékozta­tást. Jólesik leírni ebből az ünnep! alkalom­ból is: a magyar tömegkommunikáció egésze általában megfelelt és megfelel az elvárásoknak. Ennek bizonyítékát látjuk abban, hogy a sajtó, a rádió és a televízió változatlanul élvezi hazánk polgárainak bizalmát. A különböző jelentős párt- és kormányzati fórumokon gyakorta ejtenek elismerő szavakat a sajtómunkáról, s a kapott új feladatokban ,is az elismerés fe­jeződik ki. Az írott és elektronikus sajtó kelendőségéből, abból, hogy a felnőtt la­kosság 90 százaléka onnan meríti informá­cióinak java részét, az újságolvasók, a rádióhallgatók és a televíziónézők megbe­csülését olvashatjuk ki. A magyar tömegkommunikációra vonat­kozó adatok, persze, saját felelősségünkre is intenek. Az, hogy a hazánkban nyilván­tartott több mint hárommillió családnak van rádiója, és csaknem mindegyikének televíziója, és a több mint ezerhétszázféle sajtótermék összpéldányszáma megjelené­senként meghaladja a 10 milliót, figyel­meztet: korra, nemre és foglalkozásra való tekintet nélkül a magyar társadalom egésze figyel szavunkra, sőt, határainkon túl is visszhangja van közléseinknek. A magas elvi és szakmai szintet is meg­követelő, hiteles, pontos, gyors, és egyben nyílt tájékoztatásunk a kezdeményezés le­hetőségét is biztosítja számunkra, olykor politikai céljainkat segítő nyilvános viták formájában, amelyek — alkotmányos ke­reteinken belül — nézeteket is ütközni en­gednek lényeges társadalmi és politikai kérdésekben. E családi ünnepen az illendőség is meg­kívánja, hogy bár az elismerés és a kö­szönet a tömegkommunikációban dolgozó sok ezer ember mindegyikének szól — szerkesztőségi és kiadói segédszemélyzet­nek, technikusoknak, nyomdászoknak, ter­jesztőknek, műszaki szakembereknek, vagyis mindenkinek —, külön is megemlé­kezzünk a derékhadról, újságírótársaink­ról, akik tollal, mikrofonnal vagy kame­rával végzik egyáltalán nem könnyű, fele­lős munkájukat. A Kossuth Lajosok és az Ady Endrék, a Móricz Zsigmondok és a Kosztolányi De­zsők, a Rózsa Ferencek és a Mihályfi Er­nők mai követői ők. Nagy elődök nemes és néhéz örökségének továbbvivői. A nem­zet és a haladás, a harcosság és az igaz­mondás, az eszmei elkötelezettség és nyel­vünk tisztaságának védelme egyaránt eh­hez az örökséghez tartozik. Nem könnyű hát méltó utódnak lenni! És a feladatok sem apadnak — inkább gyarapodnak —, amint telnek az évek. Talán minden ko­rábbinál bonyolultabb körülmények között nekik, újságíróknak — dolgozzanak bár az írott sajtóban, az MTI-ben, a rádióban vagy a televízióban — kell hiteles, igazi képet rajzolniuk a világ és dolgaink állá­sáról, s ugyanakkor mozgósítaniuk is a társadalmat nagy feladataink végrehajtá­sára. osztolányi írta egyszer: „Meggyónni — önmagámnak is — nehéz, hogy a nyomdafesték részegséget okoz, ne­kem, aki régóta írok. De a vallomás meg­tisztít. Becsületesnek érzem magam, hogv ily szókimondó vagyok, és nem játszom az olcsó játékot, mint akik penészes diplomá­ciával azt állítják, hogy az írásnál fonto­sabb egy szivar, és rögvest epesárba esnek, és hasgörcsöt kapnak, miihelyt valaki vé­letlenül tovább lapozza írásaikat... Mert kényelmes felelőtlenül élni... nem állani teljes lélekkel a felelősséget azért, amit mívelünk.” Ha kívánhatok önmagunknak és min­den tisztelt olvasónknak valamit ezen a családi ünnepen, úgy hadd kívánjam azt, hogy a felelőtlen lét kényelme kerüljön tőlünk minél távolabb, és azért, amit olva­sóink érdekében mívelünk, álljuk teljes lélekkel a felelősséget. Módosított adórendszer Kevesebbet tizeinek a kisebb jövedelműek Néhány héttel ezelőtt ért­hetően nagy érdeklődést kel­tett a Minisztertanács hatá­rozata, amely módosította az általános jövedelemadózás jelenlegi rendszerét. A sajtó, a rádió, a televízió azóta is rendszeresen visszatér a kér­désre. Ezen nem lehet cso­dálkozni, hiszen sokakat érint a változás. Egy adórendszer módosítá­sakor az első kérdés mindig így hangzik: ki fizet többet ezentúl? E kérdésre már az első tájékoztatókon választ adtak áz illetékeseik: a köz­teherviselés elvének megfe­lelően ezentúl a nagy jöve­delműek majd többel járul­nak hozzá a köz kiadásaihoz. Egységes táblázat - preferenciákkal De már akkor is felhívták a figyelmet arra, hogy a mostani változást a község­fejlesztési hozzájárulás janu­ár elseje utáni megszűnése is szükségessé tette, mert emiatt jelentősen csökkenitek volna az adóterhek. A mostani módosítás céljia pedig az, hogy a kisebb jö­vedelműek a korábbihoz ké­pest Valamennyivel keveseb­bet fizessenek, és a költség- elszámolások módosításával az eddiginél jobban kifeje­ződjenek az egyes munkák fontosságának megítélésében mutatkozó különbségek. Az adótáblázat változatlanul egységes, az adott kategóriá­ban mindenki ugyiannyit fi­zet. De a költségelszámolá­sok kifejezik a preferenciá­kat. Például az íróknál je­lentősen növekedett az elszá­molható költségek aránya, így a megkeresett jövedel­müknél az adóalapjuk — ami után fizetniük kell — jóval kisebb. Így ismeri el az adózás tevékenységük kü­lönleges voltát és fontossá­gát. A kisvállalkozóknál pedig az eddig elszámolható úgy­nevezett személyi költségek 5 százalékról 10-re nőttek. Ezenkívül például az ellá­tatlan településeken üzletet nyitók is részesülhetnek a korábbinál nagyobb kedvez­ményben. (A felsorolás kö­zel sem teljes.) Átalány és bevallás Természetesen előre soha­sem lehet pontosan megálla­pítani, ki jár jobban és ki rosszabbul, mint korábban. Az átlagszámítások szerint a kétszázezer forintos jöve­delem alattiak kevesebbet fi­zetnék majd, mint eddig, e fölött Viszont már növek­szik az adó. S hogy mennyi­vel? Nos, erre csak az 1986- os adóívek alapján lehet majd pontosan válaszolná. Ahogy arra a kérdésre is, amelyet egyre többször halla­ni az utóbbi napokban: vajon az adókulcs emelkedése, a legmagasabb kategóriában — az elvonás mértéke 500—700 ezer forintig az összes jöve­delem 60 százaléka, 700-tól 900 ezerig 64 százaléka, 900 ezer forint fölött már 75 szá­zalékát viszi el az adó — va­jon serkenti-e az iparosokat, kereskedőket vagy éppen kisvállalkozóikat arra, hogy jövedelmező tevékenységüket tovább bővítsék? A módosítások másik ré­sze az adózás mikéntjét érin­tette. A nagy jövedelmek­nél — 500 ezer forint adókö­teles jövedelem, illetve kis­iparosoknál 2 millió, magán­kereskedőknél 8 millió forin­tos bevétel fölött — az érin­tetteknek a forgalmukat az egyszerűsíett könyvvitel sza­bályai szerint kell nyilván­tartaniuk január után. S ugyanúgy maguk számolják ki az adójukat, mint eddig a kisvállalkozók. A kisebb jövedelműek pedig választ­hatnák: vagy átalányt fizet­nek, vagy a régi módon, be­vallás alapján adóznák. Szigorúbb ellenőrzés Tehát ebből is látható, hogy jóval többről van szó, mint egyszerű adókulcs-vál­tozásról. Eltérő lesz az adó­fizetés módja is néhány eset­ben, illetve új szervek ve­szik át a régiek munkáját. És a pénzügyi hatóságok azt sem titkolják, hogy szigo­rúbb ellenőrzésre lehet szá­mítani. Ezék a változások újabb lépést jelentenek az arányos közteher viselés meg­valósításához, amelynek cél­ja: mindenki valódi jövedel­mének alapján fizessen, já­ruljon hozzá a közös kiadá­sokhoz. A premier január 1-én kezdődik, ám az új szerveze­tek létrehozására csák hosz- szas előkészítés után július­ban kerülhet sor. Remélhe­tőleg ezek — felhasználva a régebbi szervezetek tapasz­talatait — közelii kapcsolatot alakítanak ki az adózókkal; nemcsak ellenőrzik, hanem tanácsokkal és magyaráza­tokkal segítik őket eligazod­ni a paragrafusok között. Lakatos Mária HÉTRŐL HÍRRŐL A bőség zavarával küzd az újságolvasó, (és -író) ha számba akarja venni, mi minden történt a 49. héten, miről adott hírt a Népújság. A korántsem teljes fel­sorolás: Kiváló tanműhely Tamásiban. Negyven vagon tűzifa a kajdacsi téeszből a MÉM felhívására. Jutalomút a Szovjetunióba. Küldöttgyűlés a Patyolatnál. Megkerült az elhagyott pénztárca. SZMT-küldöttértekez- let. Módszertani konferencia az idegen­nyel v-oktatásról. Átadták a brikettgyár épületét. Szakszervezeti delegáció Tam- bovból. „Dunaföldvár bemutatkozik” ki­állítás a Népújság Galériában. Citerazene- karok megyei találkozója. Sötétvölgyi mű­vésztelep — kiállítás. Próbaterhelés az új Sió-hídon. Mészöv elnökségi ülés, majd küldöttközgyűlés. Űjabb termőterülettel gazdagodik az Aranyfürt Tsz. Megyei ta­nács vb-ülés. Szarvasbikával ütközött a Zsiguli. Még tovább szűkítve a „kört”, teljesen önkényesen — nem a fontosság szerinti rangsorolással — néhány témáról: Versengő szakmunkástanulók. Tanácskozik a szakszervezetek megyei küldöttértekezlete Több évtizedes gond az üzemekben, a kereskedelemben, hogy az iskolákból ki­kerülő ifjú szakmunkások tekintélyes ré­szének szakmai — főleg gyakorlati — föl­készültsége enyhén szólva, meglehetősen hiányos. A múltkor némi nosztolgiával emlegette ismerősöm, az idős asztalos, hogy szidjuk-szidjuk a régi inaséletet, részben jogosan. Mert akkor az elsőéves inas akár egy évig is a mesterné asszony cselédje volt. Ám mire fölszabadult, meg­tanult tisztességesen, hozzáértéssel dolgoz­ni. A mai helyzettel sokat foglalkoznak az illetékesek, történtek és bizonyára történ­nek még intézkedések a helyzet javításá­ra. örvendetes, hogy egyre élénkebb a mozgolódás a fiatalok közt is. Gyakran adhatunk hírt különféle versenymozgal­makról, vetélkednek a tanulók, hogy ki ismeri közülük a legjobban a szakmát, melyik tanulókollektíva a legjobb. A Ve- gyépszer Vállalat ifjúsági bizottsága által meghirdetett, tanműhelyek közti versenyt a tamásiak nyerték meg. Szakszervezeti tanácskozások Több hónapos „kampány” végére tett pontot a szakszervezetek megyei küldött- értekezlete, amellyel megyénkben befeje­ződtek a szakszervezeti választások. A bi­zalmi csoportértekezletektől a megyei kül­döttértekezletig a szervezett dolgozók tíz­ezrei mondtak véleményt a szakszerveze­tek tevékenységéről. A különböző szintű tanácskozások de­mokratikus légköriben zajlottak. „Megmé­rettek” az eddigi tisztségviselők, tekinté­lyes részüket újjáválasztották, de jelentős arányban kerültek közéjük új aktivisták is. A szervezett dolgozók azokat választot­ták be a különböző testületekbe, akik bír­ják munkatársaik bizalmát, akiket képes­nek tartanak arra, hogy képviseljék érde­keiket. Természetes, hogy — ahol valóban ez a helyzet — szenvedélyesen beszéltek a szkama jövedelmi viszonyainak elmara­dottságáról, a szociális ellátottság hiányos­ságairól, ám ugyanilyen hévvel kerültek szóba a gazdálkodás, a munkaszervezés gyengeségei. Mintegy bizonyítékaként an­nak, hogy a szervezett dolgozók gazdának érzik magukat és tudják, nehézségeink leküzdésének, az életkörülmények fokoza­tos javításának nélkülözhetetlen alapja a jól szervezett, jól végzett munka, a szín­vonalas gazdálkodás. És ha ezt segítik, er­re mozgósítanak a szakszervezetek, ezzel is az érdekvédelmet szolgálják. Éppen ezért, pontosítani kell a bevezetőben leírtakat: csak a szakszervezetek XXV. kongresszu­sát előkészítő tanácskozássorozat végére került a pont. Az azokon elhangzottak megvalósítása állandó feladat. HÉTRE HÍRRE Jutalomút Kezdetben volt az évente elindított Ba­rátságvonat a Szovjetunióba. Több hóna­pos szervezőmunka után — a megyében működő vállalatok, szövetkezetek, intéz­mények jutalmazták egy-egy ilyen uta­zással a kiemelkedő munkát végző dol­gozóikat. A hagyomány ma is él. Aztán egyre több hírt lehetett hallani- Olvasni arról, hogy külön-külön kisebb csoportok is indulnak, vállalatok, szövet­kezetek, vagy szövetkezeti szövetségek szervezésében. Nőnapi kirándulás Prágá­ba, Berlinbe, vagy más külföldi nagyvá­rosba és természetesen a Szovjetunióba is Hozzá kell tenni, hogy ez nem magyar „találmány”, itthon, megyénkben is talál­kozhatunk ilyen külföldi kirándulócsopor­tokkal. Mondhatná valaki, hogy ez nem a leg­jobb módszere a jutalmazásnak, adják oda a dolgozónak a pénzt, hadd költse, amire akarja. Ebben is van valami, noha tulaj­donképpen nyitott kapu döngetése. A munka, a teljesítmény szerinti bérezés és jutalmazás túlnyomórészt pénzben törté­nik (és természetesen megvan az erkölcsi elismerés rendje is). Ám mégiscsak szük­ség van erre a formára is. Az utazásban részt vevő világot lát, népekkel, tájakkal ismerkedik és gyakorta előfordul, hogy egy ilyen utazás kelti föl az érdeklődését, később ellátogat már „saját számlájára" is az ország más tájaira, vagy külföldre. Gondolom, a Tolna Megyei Tejipari Vál­lalat harminc dolgozója — akik közben már megérkezhettek moszkvai és lenin- grádi kirándulásukról — jöl érezte ma­gát, sokat látott, tapasztalt. Új Sió-híd Megtörtént az új Sió-híd terheléspró­bája, azóta már megy rajta a forgalom. Szekszárdon ez a negyedik híd a folyón. „Elődjét”, a mellette lévő régit lezárták, tavasszal megkezdik felújítását. Az újon még nem jártam, a régieken annál töb­bet. Vessünk egy pillantást azokra. A vasúti híd még a felszabadulás előtt épült. Ugyancsak a régi (legrégibb) közúti híd is. Ezen többnyire biciklivel karikáz- tam át, amikor Szekszárdon volt dolgom. Érdekessége, hogy egyike ama kevés számú hídnak, amelyeket a németeknek nem si­került felrobbantani. Gyenge lehetett a töltet, vagy a nagy sietségben — szoron- gattatva a gyorsan közeledő szovjet csa­patoktól — nem volt idejük szakszerűen elhelyezni, csák egy lyukat tudtak robban­tani a közepén. A következőn — az akkor új 6-os út hfdján pontosan harmincnégy éve, 1951 decemberében mentem át először — gyalog. Este lévén, amikor Szekszárdon befejeztem a dolgomat, buszjárat már nem volt, nekivágtam az útnak, éjfélre értem haza. Paksra. Az utat még nem adták át a forgalomnak, nemhogy járművel, de te­remtett lélekkel sem találkoztam. Tdhát harmincnégy évig szolgált — je­lentősebb felújítás nélkül a ma már öreg híd. Az új, kétezer-tizenkilencben lesz ennyi idős. Takarókszö vetkezetek A Bátaszék és Vidéke Takarékszövetke­zet munkájáról, gazdálkodásáról tájékozó­dott kedden a Mészöv elnöksége. A 10 300 tagot tömörítő „falusi bank” — taglétszámát tekintve — a legnagyobb a megyében, és ha az alapítás időpontját nézzük, a második. Ezúttal tágítsuk a kört. Az 1956. októberében Dunaföldváron in­dult mozgalom pár év alatt elterjedt az egész országban és természetesen a me­gyében is. Taglétszámuk összesen meg­haladja a 73 ezret (a lakosság 28,5 szá­zaléka) a betétállományuk több, mint másfél millárd forint, a kölcsönállomány 322 millió. Tevékenységük kiterjed az egész megyére (a városokra is), Tolna nagyközség kivételével. Szolgáltatásaik skálája évről évre bővül, népszerűsé­gük — nem utolsósorban a jó, a tagság érdekeinek is megfelelő gazdálkodásuk kö­vetkeztében — nő. JANTNER JANOS Az új híd

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents