Tolna Megyei Népújság, 1985. december (35. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-02 / 282. szám

uKépújság 1885. december 2. ON KER Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Helyesen járt-e el az átvevő? Miakolczl Jómét dunaföld- vári olvasónk irt», bogy » MtH d imaföldvári telepe nem vette át tőle * gabona- forgalmi vállalattól származó tapos papírzsákokat. Az ola­jos és zománcoz festékdobo­sokra azt mondták, hogy sze­métre való. Egy másik alka­lommal a permetezőanyagot tartalmazó Ores alumínium- flakonokat nem vették át. Azt kérdezte, hogy; helyesen járt-e el az átvevő, amikor ezeket a cikkeket nem vet­te át. A Dél-dunántúli MÉH Nyersanyaghasznosító Válla­lat igazgatója, Pfeffer Ele­mér küldte meg a választ: — Olvasójuk általi beszál­lított papírhulladék szeny- nyezett, mérges anyagokat tartalmazott, a hulladék to- vábbíeldolgozásna alkalmat­lan volt. Telepeinken kifüg­gesztett árjegyzékek is felso­rolták, hogy milyen fajta pa­pírhulladék alkalmatlan a papírgyártásra, melyeket nem vehetnek át. A tiltó jel­legű meghatározásban szere­pel „mérgező hatású szerves vagy szervetlen szennyező­dés, például vegyszeres, mű- trágyás, festékes, bitumenes, olajos, vagy műanyagréteges papírhulladék nem vehető át”. T«i«fon*zámunk: 16-211 A beszállított papírhul­ladék szennyezettsége kime­rítette ezen tiltó jellegű meg­határozásokat, és ennek ér­telmében tagadták meg a nátronpapír-hulladék átvéte­lét. — Ugyanez a megállapítás vonatkozik az olajos és zo­mánc;» festékdobozokna Is, melyek beszáradt, nagyobb mennyiségű szennyezett anyagot tartalmaznak, me­lyet elsődleges módon kéz­zel, vagy a telepen rendelke­zésre álló meleg vízzel fel­oldani nem lehet. Telepeink és átvevőhelyeink jelenleg még nem rendelkeznek olyan mosóberendezéssel, illetve vegyi közömbösítő anyagok­kal, melyek használatával az eddig alkalmatlan hulladék­anyagokat mentesíteni lehet és újrafeldolgozható anyag­ként lehetne forgalomba hoz­ni. Mikor lesz biztonságos lépcső? Tancsa Zoltán szekszárdi olvasónk leveléből idézünk: „Szekszárdim, az Alisca u. 11. sz. házban lakom. A házak környezetét a lakóközösség tartja rendben több-keve­sebb sikerrel. A probléma az, hogy ez a jó szándék né­ha igen veszélyes lehet. A maszek gyártmányú lejárók, lépcsők segítségével lehet megközelíteni a házakat, az V. Számú Általános Iskolát és a szomszéd házban lévő gyermekorvosi rendelőt. Na­ponta történnek kisebb bal­eseték. Az iskolások 5—600 méteres kerülőket tesznek esős időben, az igen forgal­mas útszakaszt még forgal­masabbá és veszélyesebbé téve. Mikor lesznek biztonsá­gos lépcsők az Alisca 9—17,’ előtt és az V. Sz. Általános Iskola déli kerítésvonala mellett?” A Szekszárdi Városi Ta­nács V. B. műszaki osztályá­nak vezetője, Briglovics Já­nos válaszolt: — Tájékoztatjuk, hogy az Alisca lakótelep és az V. Számú Általános Iskola kö­zötti járdákat már korábban megterveztettük. Megépíté­sükről a városi tanács vb tervosztálya gondoskodik fejlesztési alapjából 1986 I. félévében. — Pénzügyi és kivitelezé­si lehetőségek hiányában a gyalogos közlekedési problé­mán, sajnos:, ez évben már nem tudunk segíteni. Mekkora vagdalt volt a szendvicsben? Horváth István decsl ol­vasónk a bátaszéki utasellá­tó restijében két darab vag­daltas szendvicset vásárolt. Az egyiket — mivel éhes lévén — elfogyasztotta, de a másikat már nem volt szive megenni, mivel olyan pieur- ka volt benne a vagdalt, hogy azt nem lehetett meg­enni. Ráadásul a szendvicsek darabonként hét forintba kerültek. A Tolna Megyei Tanács V. B. kereskedelmi osztálya kereskedelmi felügyelősé­gének vezetője, Mátyás Ti­bor válaszolt: — Az ellenőrzések meg­kezdése előtt próbavásár­lásokat végeztünk, a társa­dalmi ellenőrökkel közösen az értékesítésre kihelyezett szendvicsek esetében bebét- súly-adagellenőrzéseket vé­geztünk. Megállapítottuk, hogy az üzlet dolgozói sza­bálytalanságot nem követ­tek el. — A bátaszéki büféiben fél adag Gasitrofol — fagyasztott — vagdaltból készítik a szendvicset, melynek súlya nyers állapotban mindössze 4 dkg. így valóban sütés után kis darab betét kerül a vásárlókhoz, Ez viszont az árban is megmutatkozik. Ml VÁLASZOLUNK Barátok a bajban (Lengyel menekültek Ma­gyarországon a n, világhábo­rú idején.) Ez a kötet azoknak a len­gyeleknek a visszaemlékezé­seiből ad válogatást, akik a14939 szeptemberi tragi­kus összeomlás után Ma­gyarországon találtak ideig­lenes — rövidebb vagy hosz- szabb ideig tartó — menedé­ket. A visszaemlékezek — poli­tikusok, katonák, hírszerző tisztek, diplomáciai futárok, sportolók, tanárok, írók, cserkészek, diákok — beszá­molóiból, amelyek nagyrészt a kötet számára készültek, hallatlanul izgalmas kép kerekedik ki a magyarorszá­gi meneküllek életkörülmé­nyeiről, kalandos szökésük­ről, szervezkedésükről, a magyar társadalommal való sokrétű kapcsolataikról. Egyik-másik emlékirat for­rásértékű. A kötet anyagát Robert Jerzy Nowak és Ta- deusz Ikszanski gyűjtötte. A kor történelmi és politikai Viszonyairól Juhász Gyula professzor írt eligazító ta­nulmányt. A gyűjteményt gazdag fényképanyag egészí­ti ki. (Európa Könyvkiadó) A mezőigazdasági |í és élelmezésügyi miniszternek az üzemi egészségügyi szolgálat dolgozói- L—-—•*—* nafc adható juttatá­sokról szóló 15/1985. (X. 21.) MÉM számú rendelete sze­rint az üzemi egészségügyi szolgálatnak nem vállalati állományba tartozó főállású dolgozói — a kollektív szer­ződésben (munkaügyi sza­bályzatban) szabályozott fel­tételekkel és módon — mind­azokban a juttatásokban ré­szesíthetők, amelyek a gaz­dálkodó szervezet alkalma­zottait megilletik, a törzs- gárdajutalom, a saját gép­kocsi használatáért járó té­rítés és a lakásépítés (vásár­lás) kizárólagos támogatása kivételével. A nyeremény-takarékbetét nyereményeinek újabb meg­állapításáról, valamint a gép­kocsinyer emény-takarékbe- tétekről szóló korábbi jog­szabályt módosítja a pénz­ügyminiszter 25/1985. (X. 21.) PM számú rendelete, amely módosítás szerint a nyertes­nek a Takarékpénztár a sze­mélygépkocsi kiváltására jo­gosító utalványt szolgáltat ki, amely utalvány a kiállítás napjától számított 60 napig érvényes. A sorsolás napjá­tól számított 30 nap, illetve az utalvány érvényességi idejének eltelte után a nyer­tesnek a részére kisorsolt személygépkocsi — sorsolás napján érvényben lévő — hivatalosan megállapított fo­gyasztói árára van igénye. A Takarékpénztár azonban a nyereményt a nyertes részére akár készpénzben, akár a ki­sorsolt gépkocsi kiutalásával szolgáltathatja ki. Mindkét említett jogsza­bály a Magyar Közlöny idei 40. számában jelent meg és kihirdetése napján — 1985. október 21-én — hatályba lépett. A Magyar Közlöny f. évi 41. számában olvasható az egészségügyi miniszter és a belkereskedelmi miniszter 9/1985. (X. 23.) EüM-BkM számú együtttes rendelete, amely az étkezéssel kapcso­latos közegészségügyi szabá­lyokról szól, s amely szerint étkeztetési tevékenységet csak e rendelet és ennek mellékleteként kiadott Sza­bályzat előírásainak megfe­lelően szabad folytatni. Ki­mondja a rendelet, hogy ét­keztetési berendezést a gyár­tás, illetve a forgalomba hozás megkezdése előtt élel­mezésegészségügyi szempont­ból minősíteni kell, az étkez­tetési létesítmény létesítésé­hez, átalakításához, haszná­latba vételéhez és időszako­san történő üzemeltetéséhez az állami közegészségügyi és járványügyi felügyelőség hozzájárulása szükséges. Ki­hangsúlyozandó, hogy ha az étkeztetési létesítmény ve­zetője tudomást szerez az általa előállított vagy forga­lomba hozott ételtől eredő megbetegedésről, vagy annak gyanújáról, haladéktalanul értesíteni köteles a felügye­lőséget és az étel kiszolgá­lását azonnal be kell szün­tetnie. A jogszabály kihirdetése napján — 1985. október 23-án — hatályba lépett. Minthogy olvasóink széle­sebb körét közvetlenül nem érinti, ezért csupán utalunk a művelődési miniszternek az idegen nyelvek tanulásáról szóló 13/1985. MM számú rendeletére. A jogszabály előírja, hogy a felsőoktatási intézményekben tanulók ré­szére mely idegen nyelv (nyelvek) tanulása kötelező, a tanulók részére milyen szintű és óraszámú tanuló- csoportokat kell szervezni, rendelkezik az alapvizsgák­ról és záróvizsgákról, mellék­letei pedig részletesen felso­rolják e vizsgák követelmé­nyeit is. Ugyancsak röviden utalunk a pénzügyminiszternek a gyógy- és üdülőhelyi díjak és díjátalányok legmagasabb mértékének és fizetési mód­jának megállapításáról szóló 27/1985 (X. 23.) PM számú rendeletére, amely szerint a gyógy- és üdülőhelyeken fi­zetendő díj, illetve díjátalány legmagasabb mértékét ugyan a rendelet melléklete tartal­mazza, a ténylegesen fizeten­dő díj mértékét azonban a mellékletben irt felső határok figyelembevételével a helyi tanács állapítja meg tanács- rendeletében. Ez a mérték nem lehet alacsonyabb az 1985. december 31-ig érvé­nyes mértéknél. A rendelet 1986. január 1-én lép hatályba, s miként az előző, ez a jogszabály is a Magyar Közlöny idei 41. szá­mában olvasható. DR. DEÁK KONRAD a TIT szekszárdi városi szervezetének elnöke Dédapáink ívig kedélye Aki ma a szekszárdi Garay téren korzózik. aligha gon­dol arra, hogy még száz esz­tendeje sincs az egykori két­méteres út megszélesedésé- nek. Nem lenne azonban Igazi szekszárdi a történet, ha nem az derülne ki belőle, hogy a régi kétméteres elég széles volt, az új pedig... Erről meséljen inkább a Tolnavármegye 1892. de­cember 11-i száma. irA négy méter széles járda a ven­déglő napos oldalán a kávé- háztól a polgári iskoláig a gyakorlatban — mint ezt va­sárnap láthattuk — igen kes­kenynek bizonyult. Még­pedig oly keskenynek, hogy a szó szoros értelmében még 2, akár legsoványabb ember sam bírt rajta egymás mel­lett elmenni. S ez elég fur­csa dolog, ha az émber el­gondolja, hogy az előbbi, alig kétméteres járda nem volt keskeny. A talány legkevés­bé sem rejtélyes megfejtése: a legények vasárnap dél­előtt oly sűrű tömegben lep­ték el, hogy valóságos küz­delembe került még az egyes embernek is ezen a falanxon keresztülhatolni. Nem is cso­da, ha egy arra menő újvá­rosi polgártársunk ismert ékesszólásával Így tört ki: -Menjetek már az utaimból, hiszen láthatjátok, hogy ez _nem állvány, hanem Járvány K” Ha már az utaknál tar­tunk, emlékezzünk meg a régi Sárközről is, amelyről Magyar leleményesség cím­mel jelent meg a Tolname­gyei Közlöny 1876. decem­ber 25-i számában az alábbi eset: „Egyre folyvást hull a zápor, vagy nem is a zápor, hanem köd s őszi apró eső, s ez az utakat, különösen a Sárközben a szó szoros ér­telmében járhatatlanná teszi, úgy, hogy a tengelyig süllye­dő kocsival a közlekedés tel­jesen lehetetlenné vált. Nos? Mit csinál a 'magyar ember? Befog három lovat az eresz alatt hasrafektetett csónikba (mint a csónakot nevezni szokta) s hó nélkül szánkáz át a szomszéd faluba, hol halaszthatatlan dolga van. Erre mi csak azt jegyezzük meg, hogy megtörtént dolgo­kat registrálunk” — fejezi be a hitetlenkedők kétségeit el­oszlató mondattal az újság az egykori hírecskét. Nem csodálkoznék rajta, ha a következő mondat né­mi új hitetlenséget szülne a Tisztelt Olvasóban: élt az idők folyamán olyan szek­szárdi, aki Franciaország trónján ült. Pedig igaz, Ga­ray Antalnak hívták, a né­pes család tizenegyedik gyermekeként született, öcs- cse volt Garay Jánosnak. Miivel születése és halála egyaránt decemberben tör­tént, idézzük föl azt az ese­tet, amely testvérbátyja már­ványtáblán homályosuló ne­véhez fűződik. „1881-ben nagyban készültek Szekszár­don a Garay emléktábla le­leplezésére. Ha valakinek, úgy leginkább (a későbbi belügyminiszter, majd or­szággyűlési elnök és ráadá­sul szintén szekszárdi szü­letésű) Perczel Dezsőnek, az akkori alispánnak főtt leg­jobban a feje. ö volt ugyan­is a bizottság elnöke, az ün­nepi szónok, s mivel a ban­kett elmaradhatatlan ilyen­kor, reá várt toast (pohár- köszöntő) is. Tudvalevő do­log pedig, hogy ilyenkor leg­először a legelső magyar em­bert, a királyt szokás éltet­ni. Űgyde köztudomású volt az is, hogy Garay Antal bá­tyánk sohasem volt valami jó viszonyban a királlyal. Nem hiába vett részt a pá­rizsi torlas2fharcban s őriz­gette Lajos Pülöp trónjának piros bársony darabját. Re­publikánus hírében állott a jó öreg úr, így bíz féltek és aggódtak, hogy megcsúfolja az ünneplő sokaságot, vagyis nem lesz elég lojális a ki­rállyal szemben és nem áll fel a többiekkel a toast al­kalmával. Törte hát a fejét a rende­zőség, hogy mit csináljon. Perczel Dezső végre vállalta a kényes ügy elintézését. Sass István akkori várme­gyei főorvost ültette a jó Garay bácsi mellé, s a vár­megyei főorvosnak az lett volna a hivatása, hogy ha az öreg űr nem áll fel a király nevének említésére, Perczel Dezső közbekiáltására, hogy “•segítség... baj van... rosz­szul lett... vigyék Ki.. « kezelés alá veszi a tüzes re­publikánust. Erre azonban nem lett szükség. A nyakas kuruc valószínűleg megsej­tett valamit, mert a toast alatt, ha egy kicsit elkésve is, mégis felemelkedett, s így történt aztán, hogy a jó öreg Tóni bácsi, talán életé­ben ez egy alkalommal, meg­adta a kellő tiszteletet, le­galább annak az egy Habs­burgnak” — meséli a Tolna­vármegye és a Közérdek het­venöt éve kelt emlékező cikke. Azonban nemcsak embe­rekről születtek emlékező cikkek: 1892. december 25-én a Tolnavármegye Androni- cus álnév mögött rejtőző, Kozma Andor nevű írója Vadászemlékeimből címmel elmélkedett a nyulakról. „Először is határozottan mondhatom, hogy a nyulak ismerik a vadászati törvényt, s igen jól tudják ők, hogy február 1-től augusztus 15-ig nincsenek veszedelemben. A tilalom idején sokkal bát­rabbak, mint a szezon alatt. Némelyik a tilalom olatt ép­penséggel hetyke. Ismertem egy lusta, vén baknyulat, mely egész nyáron át a mi lucerná­sunkba járt délutáni siestá- ra. Teli gyomorral, lomhán kullogott be, s a hűvös, ma­gas gazban nagyokat aludt. Néha mértéktelenül beebé­delt; ilyenkor gyomorégése volt, s nem igen aludt el, csak nyöszörgőit. Hogy Ilyen esetben segíthessen magán, egy skatulya biearbonát he­lyeztem el a lucernásba. Másnap már nem volt ott az orvosság, megette az öreg. A skatulyát pedig hazavitte a gyermekeinek, hogy guri- gázást játszanak vele. El­határoztam, hogy augusztus 15-én az öreg lesz első va- d ászzsákmányom. Ki is mentem puskámmal a lucer­násba a vadászati szabadság ezen első napján, mindjárt délután. Hiába: az öreg nem jött többé. Nem az, feb­ruárig csak itt-ott, igen messziről láthattam a vadá­szaton. (...) A körvadászato­kon az öreg mindig leült a kör közepére. Nem idegeske­dett, nem is sietett, hanem csak nézett, figyelt minden­felé, mint egy távcsövező hadvezér. El is neveztük Moltkénak. Mikor -már a többi nyúl mind elfogyott a körből, az öreg lelapult a hó­ba. Háta már ősz volt, s nem is tűnt ki a fehérségből. A vadászok, hajtők már a zsák­mányt szedték össze, már töltény sem volt a puskákban, mikor Moltke hirtelen csak felállt és nevetve elsietett. Nagy taktikus volt az öreg.. Nem tudom, miért, arról, hogy „nagy taktikus”, eszem­be jutott az adózás. Erről pe­dig, no korántsem az új tör­vény, hanem egy régi decem­ber 16. 1844-ben ekkor írták a jegyzőkönyvbe: „Ezennel tudni illik, magamat és bir­tokomat önként adó alá ve­tem. .., azon szebb időkig, midőn hazánkban az adó ál­lapotát igazságos törvény általán(osan) orvosolja,... adóbéli kötelezettségemben lelki könnyebbülóst talá­lok. ..”. Hogy mik vannak, pardon, voltak — kiálthatnak föl Bezerédj István szavai után néhányan... Hiszen a régi vicc Is úgy szólt: — Melyik a legrosszabb vallás? — 'Hát az adóbe-vallás. Dr. Töttös Gábor Vadászkaland. Rajzolta Garay Ákos (Garay Antal Hal

Next

/
Thumbnails
Contents