Tolna Megyei Népújság, 1985. december (35. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-31 / 306. szám

1985. december 31. rtÉPÜJSÁG 7 VOLT EGYSZER EGY HÁZIGAZDA ötven évet töltött el a szakmában A magas, barna, jó kiállá­sú és tartású, rendezett moz­gású, fegyelmezett járású fia­talember tekintélyt sugárzott. Fenségességet. A mindig elegáns, sötét öltöny, a fehér ing, a cso- komyakkendő volt a külső­ség, a belső tartás pedig a mozdulatokban. Az utolsó „házigazdával” ülünk az asztal mellett. A vendéglátás jeles egyéniségé­vel, a 75 éves Hídvégi Já­nossal. Megfigyeltem. Még most is, amikor belép a vendéglőbe, átváltozik, kiegyenesedik, elegáns emberré válik. Ismerek olyan tanítványát, aki ha odaáll a vendég asz­tala mellé, azonnal más em­berré válik. Egyenes derekú­vá, magabiztossá, és sugár­zik róla szépség, a mozgás gyönyöre, a vendég szerete- te. Gyorsan szállnak az évek. A tartás, a vitalitás, a házi- gazdaság még mindig meg­maradt. Hídvégi János, aki ötven évet töltött el a szak­májában, aki 33 évig fiata­lokat oktatott, ma is a HÁ­ZIGAZDA. Bátaszéken 1923-ban lett felszölgálótanuló, — amit ak­kor közönségesen pincérnek hívtak. Egy évig dolgozott a rökon vendéglőjében, amikor az egyik törzsvendég tehet­séget vélt felfedezni a még tizennégy évét be nem töl­tött fiúban. Beajánlotta Bu­dapestre, a Metropol Szállo­dába és Étterembe. — Ott szerették a gyere­keket — emlékezik János bácsi. — Mindenre megtaní­tottak, amit a szakmában tudni kell. Bent laktunk a szállodában, teljes ellátást kaptunk, ami azt is jelen­tette, hogy minden gondola­tunk a vendéglátásé kellett legyen. Lehetőségünk volt, hogy munkaidőn túl a kony­haművészetbe is belekóstol­junk ... Az életre szóló hivatást nagy mesterektől tanulta Híd. végi János. És nagy mesterré vált ő is. — Nagy mesterek lesznek-e tanítványai ? — Nagyon sok tehetséges gyereket taníthattam. Szek- szárdon van négy-öt olyan szakács, aki tudja, amit eb­ben a szakmában tudni kell — mondja, mert az termé­szetes, hogy tanítványai még mindig elsők a számára, vé­gigkíséri egész életüket, elő­menetelüket, munkájukat. Volt szerencsém ismerni. A fénykorban, akkor, amikor a szekszárdi Kispipa vendéglő vezetője volt, és a csodála­tos Csorba Géza a • prímás. Életre szóló emlékeim van­nak a Kispipáról. Felnőtté válásom fontos dátumai fű­ződnek ahhoz az időszakhoz, a hatvanas évekhez. Pedig csak pelyhedző bajszú le- gényike voltam, de vendég. Akit János bácsi számon tartott... Személyes ügy, de hiányunknak van személyes kapcsolata Hídvégi Jánossal? Hányán gondolunk rá? Há­nyán emlékezünk a halászlé­re, amit csak abban a Kis- pipában lehetett enni... És hányán érezzük még mindig szájunkban a réteseket, a túrós csuszákat... A „Hídvégi-klub” tagjai... Színészek, igazgatók és könyvelők, újságírók és esz­tergályosok, diákok és fel­nőttek, aggastyánok és szép asszonyok... Amikor a törzsvendég a harmadik lépcsőfokon — mert lépcsőn lehetett bejut­ni az étterembe — megje­lent, János bácsi — akkor Főnök úr, Főűr és János — már szólt is a konyhába, hogy kér egy halászlét bel­sőséggel és dupla tésztával, már forrósította a túrós csu­szát, vagy brassói aprópé- csenyét rendelt szaftosán, hagymával. Tudta, hogy ki kér nagyfröccsöf, vagy hosz- szúlépést, kinek kényes a gyomra és ki szereti a hi­deg, habzó sört... Ülünk a Pollack lakótele­pi lakásban, és nem beszé­lünk. Minek, ismerjük egy­mást. Szinte naponta talál- kozurik. Üdvözöljük egymást. János bácsi megkérdezi: „hogy vannak a gyerekek...” Mi megkérdezzük: „Tanít-e még?” — „Tanítok, fiam, ta­nítok” — mondja. De, hi­szen tudjuk a választ is. Hídvégi Jánosnak tanítania kell. A Hídvégi Jánosok min­dig tanítanak... A tanoncévek után sem volt könnyű az élet. Vissza­jött Bátaszékre ... mindent tudva a szakmáról... Majd megalalkítoták az ötvenes években a Bátaszéki Vendég­lő Vállalatot, aztán a Tolna Megyei Vendéglátó Trösztöt. Majd elfeledem: 1942-iben vendéglősmester-vizsgát tett Pécsett. Volt igazgató és instruktor, de mégis az a Kispipa volt az igazi. A mestermunka, a remekmívű alkotás... és a tanítványok: a szakácsok, a felszolgálók... a mai meste­rek. Egyszer valaki megkérdez­te, hogy miért ad akkora ételadagot. A válasz egysze­rűen így hangzott: „Ha a vendég tányérjáról lespórolok ötven fillért, akkor nem ad borravalót, de ha elégedett, akkor forintot ad ...” — Mindent meg kell csi­nálni a vendégnek, de nem mindenáron — mondja egy élet summázatát. — A pincér házigazda és a házigazdá­nak tartásának kell lennie — mondja. — Nem tudom el­képzelni még ma sem, hogy ha bejön egy hölgy és nem segítem le róla a kabátot... — vallja meg egy élet, egy vendéglátós élet filozófiáját Jaj, dehogy akarom meg­sérteni János bácsit, azzal, hogy ő az utolsó házigazda. De ezt kell mondanom el­lenében is. Mikor veszik le a hölgyvendégek kabátját bár­hol is? Hol van az a felszol­gáló, aki tudja, hogy ki kér belsőséget a halászléhez? — Vannak jó szakembe­rek! — mondja századszor is János bácsi. — Csak tudod, ma kényszerből kerülnek a gyerekek a pályára... cs az éttermekben nem tudják megszerettetni velük a szak­mát. — Nagyon halkan mondja kifogásait, meg ne sértsen valakit. — De ma már vendégek sincsenek — mondom én —. Vagy azért nincsenek, mert elfogytak a házigazdák? — Ügy vigyáz a szakma becsületére, hogy az már túlzás. Csak szeretettel tud beszélni a maiakról, hiszen minden emberhez kötődik, és tudja azt is, hogy a Ven­déglátó Szakközép- és Szak­munkásképző Iskolában mennyi energiát fektetnek be tanártársai... Rohanunk a világgal, pe­dig jó lenne újból megtanul­ni, hogy néha szórakozni is kell, pihenni, jó vendéglő­ben jó vacsorát enni, hallgat­ni Csorba Géza cigányprímás utódait... De már lassan egyetlen vendéglátóhelyen sincs cigányzene, hogy... Ne soroljuk tovább. Ünne­peljük Hídvégi Jánost, az utolsó házigazdát... vendég­látóinkat. Kívánjuk neki, és magunknak, hogy a vendég­lőben fenségek lehessünk, mint Hídvégi János idejé­ben, ott abban a Széchenyi utcai kisvendéglőben.., HAZAFI JÓZSEF— GOTTVALD KÁROLY MEZŐGÉP Víztakarékos új gépek - nemcsak a rajztáblán Talkler István szerkesztő- mérnököt csak annak kell bemutatni, aki nem foglalko­zik öntözéssel. Ebből követ, kezik, hogy a mesterségben, ami a vízzel és az öntözőgé­pekkel kapcsolatos, e fiatal szakember „otthon van”. Rö­vid ismeretségünk után már­is avatottá tesz, az öntözés szerelmesévé, azaz kicsit a MEZÖGÉIP propagátorává is. Kell a jó hír ennek a szek­szárdi vállalatnak, bár ter­mékeink eladásával nincs sok gond. Annak ellenére mondhat­juk ezt, hogy a vízgazdálko­dás tekintetében még sóik lépéssel mögötte vagyunk számos országnak. A szántó­földek, azaz a növényi kul­túrák öntözése több mint program, még akkor is, ha a gépék és a víz ára nem marad egy szinten, hanerfi emelkedő tendenöiát mutat. Érthető, hiszen, amilyen gé­pet öt éve használtak a szán­tóföldeken öntözésire, az ma­napság elavult. Éppen ezért a fő hangsúly a következő ötéves tervben azon van, hogy még víztakarékosaibb gépeket adjanak a termelők­nek a szekszárdi üzemből. Hiansányi István vezető tervező kollektívája alaposan felkészült a következő terv­időszakra. Az ÖBA-lból a leg­régebben gyártott öntözőbe- rendezésből még mindig öt­száz van üzemben, a gép speciális területe a kertészét, mert kis intenzitású a szóró­feje. Takler István szerkesztőmérnök A jövő a HTM-típusú gé­pé, amely nagy vízteljesít­ményű, műszáltömlös, s el­sősorban alacsony növésű kultúrákban használható. Ezt a jövőben is gyártani fogják, de újdonságként ajánlják a művelőutas öntözést, ezzel a vizet taposás nélkül lehet a növényre kijuttatni. A kemény polietilénasöves öntözőgépek legkiseblbike a Turbomat-90, ennek alaptí­pusát 1978-fban kezdték gyár­tani, miután számos korsze- rűsítést hajtottak végre raj­ta, például gazdaságosabban üzemeltethető a ma gyártott, minit az öt évvel ezelőtti, ezért keresik a gazdaságok szakemberei, mert olcsóbb az üzemben tartása. Mint ahogy e kategóriába tartozik a Ro. tómat 110-es gép is, ez már tömlőcsévélő berendezés, te­hát kevesebb fizikai munká­ra van szükség a telepítés­kor, a berendezés áthelyezé­sénél. E gép automatizálha­tó olyannyira, hogy az adott területre előre programoz­hatják, mennyi milliméter csapadékot juttassanak ki. A szintén saját fejleszté­sű gépcsalád az RTM-ililO-S teljesen automatizált öntöző­berendezés, amely jobb mint az importált gépek a hason­ló kategóriában. Jövőre, a gyártási prog­ramba egy teljesen új gép- családot is felvettek. Licenc­vásárlás következtében mód nyílik arra, hogy a svéd Ro- senquist gépét gyártsák. Ez is teljesen automatizált, ki­váló hajtásrendszere van, s ezenkívül az elektromos ve­zérlése a világszínvonalat képviseli. Néhány gépet már hazánkban nyúzópróbára tet­tek, kiváló eredményekkel zárultak a kísérletek. Újdon­ságnak számít a konzolos szórófejkocsi, amely már nemcsak a nagy teljesítmé­nyű szórófejek hanem a ki­sebb igényű kultúrákhoz al­kalmazkodó szórófejeik foga­dására is alkalmas. Ennek a gépnék a magasított kivitele hibrid kukorica öntözésére is alkalmas lesz, az IKR nö­vénytermelési rendszerrel közösen fejlesztették ki, s már jövőre használhatják a gazdaságok. (Nemcsak svéd, hanem NSZK-'beid céggel is kapcso­latban áll a szekszárdi vál­lalat. Elsősorban a szórófe­jek gyártását vették közös programba, a Hölz cég a szakmában Világszínvonal, a Duna névre keresztelt há­rom tagból álló szórófeje színes fémből készül, s ez ga­rantálja a megbízható mű­ködést, és a hosszú élettarta­mot. Ezek az új gépek csak ki- ragadottak a szekszárdi gyár jövő évi ajánlatából. A szer. kesztőmérnökök előtt nincs tervtílklus, a fejlesztés folya­matos, a cél mindig az, hogy űjalbb, jobb, gazdaságosab­ban üzemeltethető öntözőbe- rendezésket adjanak a fel­használóknak. Éppen ezért a Dunai Vasművel is kapcso­latba léptek: a közös érde­keltségű perforáló üzem fél­ál Lítása pedig az öntözési kuLtúra legújabb családját adja majd egy-lkét óv múlva a felhasználóknak. Ennek az újdonságnak is sikeresek vol­tak a próbái. Tehát a kö­vetkező ötéves tervben ismét sok-sok újdonsággal áll elénk a Szekszárdi Mezőgép Válla­lat. Pálkovácss Jenő Fotó: Czakó Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents