Tolna Megyei Népújság, 1985. december (35. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-04 / 284. szám

1985. december 4. A ÜÉPÜJSÁG Jubiláló kórusaink Hangversennyel emlékeztek Koncert előtti rövid ün­nepség keretében emlékez­tek meg a MÉSZÖV szék­hazában a Szekszárdi Szö­vetkezeti Madrigálkórus fennállásának 20. évforduló­járól. Dr. Kálmán Gyula, a megyei szövetség elnöke méltatta a két évtizedes múltra visszatekintő ének­kar tevékenységét. István Jó­zsef, a megyei tanács el­nökhelyettese kiemelkedő munkája elismeréseként át­adta Jobbágy Valér karnagy­nak a „Szocialista Kultúrá­ért” miniszteri kitüntetést. Az együttes tagjai Fertő­szögi Béláné, a KÓTA me­gyei titkára kezéből vehet­ték át a kórusmozgalomban eltöltött éveket igazoló jel­vényeket. A megyében mű­ködő énekkarok képviselői egy-egy szalaggal kedvesked­tek, így fejezvén ki jókíván­ságaikat. Szándékkal volt mértéktartó a jubileumi ün­nepség protokolláris része, hogy utána annál nagyobb bizonyító erővel szóljon a zene. A madrigalisták hazai és nemzetközi jó hírüknek, elő­kelő rangjuknak — melyet számos díj és elismerés fém­jelez — megfelelő monumen­tális mű bemutatására vál­lalkoztak. Johann Sebastian Badh születésnéek 300. év­fordulója tiszteletére a szer­ző egyik legnagyobb orató- rális természetű művét, a keletkezése szerint az 1722- es év végére, illetve a követ­kező év elejére tehető János passiót szólaltatták meg, (mely Jézus Krisztus szenve­dését és halálát beszéli el. Mint minden igazi nagy műalkotás, a János passió is független kortól és világ- szemlélettől. Benne az örök ember kap hangot. A passió szekszárdi bemu­tatása felemelő zenei él­ményt nyújtott. Csak az el­ismerés hangján lehet szólni a magas hőfokú, minden részletéiben kidolgozott, tö­mör, drámai koncepciót mu­tató előadásról. A több mint kétórányi terjedelmű re­mekmű feszült sodrása el­lenállhatatlanul vitte magá­val a nagyszámú közönséget, figyelmüket mindvégig éb­ren tartva. A hallgatóság so­raiból többen „készültek” a műből, volt, aki kottából kö­vette a muzsikusokat. E hozzáértő avatottak szerint sem hagyott az előadás kí­vánni valót maga után. Mu­zsika és elbeszélés tökéletes egységben volt. A Magyar Filharmonikus Kamara Együttes (művészeti vezető Gallai Attila, koncertmester Kócziány Lajos) precíz játé­kával, szép hangzásával tö­kéletes kíséretet biztosított a kórus és szólisták számára. Külön is ki kell emelni a kulcsfontosságú csellista, Varga Tamás káprázatos já­tékát. Érzékenysége, muzika­litása, zenei memóriája so­kakat bámulatba ejtett. VI- rágh András orgonistával tökéletes összhangban, hatá­sosan segítették a mű mon­danivalójának kibontását. Keönch Boldizsár az evan­gélista szerepében, szinte korlátlan felső regiszterével, hangjának hajlékonyságával a felejthetetlen Réti József­re emlékeztetett. Sokáig szí­vesen gondolunk Németh Ju­dit bársonyosan puha, kultu­rált hangjára, stiláris bizton­ságára, Szóka Julianna értő szerepformálására, kellemes hangszínére, Németh József nagyszerű stíluskészségére, hangjának finom árnyalatai­ra, és Szécsi István belső ví­vódást, nyugtalan feszültsé­get kifejező telt, karakterisz­tikus énekére. >A Madrigálkórus igazolta kvalitását, bizonyította, hogy az elmúlt .húsz esztendőben töretlenül ffejlődött, s ma méltán tartják számon a legjobbak között. A János- passió kórusrészletei tisztán, kimunkáltan, belső fűtöttség­gel szólaltak meg. Hátbor­zongatóan hatásosak voltak a korálok, különösen a nyitó- és a zárókorál. Jobbágy Va­lér karnagy mindvégig hatá­rozottan, biztos szakmai tu­dással, nagyfokú zenei érzé­kenységgel dirigált. Néhányan a Madrigálkórus tagjai közül Boldog aki énekel A hazai kórusmozgalomban kialakult, s jelenleg is ér­vényben lévő gyakorlat sze­rint az amatőr énekkaroknak háromévenként minősülniük kell, ha meg akarják tartani korábban szerzett fokozatu­kat, illetve előbbre kívánnak lépni. A Szekszárdi Liszt Ferenc Pedagóguskórus éle­tében ez évben vált aktuális­sá e nagy fontosságú szakmai megméretés. A fennállásá­nak 20. évfordulóját ünneplő együttes önálló minősítő kon­certjére a Művészetek Házá­ban került sor. Belső tűztől kipirultan, kissé izgatottan, de örömtől sugárzó arccal léptek dobogóra a kórus tag­jai. Mi, a közönség igazolva láttuk Pitoni kedves dalának mondanivalóját, miszerint „boldog, aki énekel”. Igen, a közös éneklésben rejlő kol­lektív öröm embert nemesítő, közösséget teremtő kohéziós erő. Ez a titka az önként vál­lalt munkának, a szívesen együtt töltött éveknek, év­tizedeknek. Babits Mihály írta egyik szép versében, hogy „minden embernek a lelkében dal van ...”. Bizonyára a véletlen hozta úgy, hogy a 20 éves énekkar 20 művet tűzött műsorára. A XVI. században élt Gallus Ecce quomodo moritur c. szerzeménye után J. des Prés három motettája csendült fel, majd Sweelinck: Cantate Domino-ja ragadta meg fi­gyelmünket. A folytatásban ismert madrigálok következ­tek. Közülük Gastoldi Csóna­kos éneke frissességével ha­tott. Időben előrelépve Bach Freu Dich sehr .., korálfel­dolgozása és Händel Saul c. oratóriumából választott részlet biblikus tárgyú mon­danivalója zeneileg kifejező volt. Bensőséges hangulatot ébresztett Mozart Ave verum- ja, Liszt Ave Maria-ja és felszabadultan, kitárulkozóan szólt Schubert pásztorkórusa a Rosamundából. A (magyar szerzőket a műsorban Kodály és Bárdos képviselték. Az előbbitől a Horatii Carmen, Ének Szent István királyhoz és az Ady versére kompo­nált Fölszállott a páva, az utóbbitól a Weöres Sándor versére írt Elmúlt a tél és Széles a Duna című népdal- feldolgozás hangzott el. A hálás közönség tapsát a Thész László vezette kórus ráadás számmal köszönte meg. Zongorán kísért Lányi Péter. A hallottak alapján Sapszon Ferenc Liszt-díjas karnagy, a zsűri elnöke az alábbi értékelést adta: „Jó ízléssel összeválogatott, vál­tozatos stílusokat bemutató, nagy műsort énekelt a kórus, melyet zeneileg kimunkált, igényes előadásban tolmá­csolt. Az énekkar szép, puha hangzása, jó hangképzést feltételez. Thész László kar­mester kifinomult zenei ér­zékkel fogalmazta meg a mű­veket. Mindezek alapján a Szekszárdi Liszt Ferenc Pe­dagóguskórus megőrizte ko­rábbi, előkelő „Fesztivál-díj” (minősítését. A koncert után István Jó­zsef, a megyei tanács elnök- helyettese meleg szavakkal köszöntötte a jubiláló együt­test és a zenekultúra ápolása és terjesztése területén vég­zett kiemelkedő tevékenysé­gük elismeréséül átadta ré­szükre Tolna Megye Taná­csának díszoklevelét, vala­mint Kovács Éva értékes kerámia szobrát. A „Szo­cialista Kultúráért” kitünte­téssel rendelkező kórust kö­szöntötte Salamon Zoltánné, a Pedagógusok Szakszerveze­tének osztályvezetője, Kiss Pál István, a Babits Mihály Művelődési Központ igazga­tója, az énekkar zászlójára pedig a megyében működő testvérkórusok képviselői kö­töttek szalagot. Az énekesek meghatottan vették át Fertőszögi Béláné- tól, a KÖTA megyei titkárá­tól az 5, 10, 15 és 20 éves tagságot szimbolizáló jelvé­nyeket. Szovjet lapokból SZOVJETUNIÓ „Ha megkérdezik tőlem, hogy Földünk melyik ré­szén lehet a legtöbb csodát látni, én Örményországot nevezem meg ... Meghök­kentő, hogy a világnak e kis zugában olyan neveze­tességekkel és olyan embe­rekkel találkozhatunk, ame­lyekre az egész világ büsz­ke lehet” — így jellemezte egy ismert amerikai festő­művész Örményországot. Az örmény föld valóban bámu­latba ejti az oda látogatót természeti kincseivel, fensé­ges tájaival, sokoldalú, te­hetséges Lakóival. A sokarcú Örményországot a saját sze­münkkel keli látni. Ha len­ne egy kapu, amin keresz­tül Örményországba léphet a látogató, rá lehetne vésni azokat a szavakat, amelye­ket egy jereváni ékszerész és pénzverő vésett műhelyé­nek bejárata fölé: „Legyen mindig ez az ajtó nyitva az örmény nép és a világ ösz- szes népe előtt.” A KGST-tagországok 1984. júniusában Moszkvában tar­tott felső szintű gazdasági tanácskozása új szakaszt nyitott gazdasági és tudo­mányos-műszáki együttmű­ködésük fejlesztésében. A KGST távlati tervei című cikkben Vjacseszlav Szicsov professzor, a KGST titkára nyilatkozik e fontos együtt­működés főbb irányvonalai­ról. Meg lehet-e látni az űrből azt, ami a Földön láthatat­lan? A kozmosz — 1500 mű­hold különleges berendezé­seit használó szovjet szak­emberek igennel felelnek erre a kérdésre. A tudósok több éves kutatómunkájuk során sok tapasztalatot sze­rezték e téren. Az ő ered­ményeikről olvashatunk Az űr a Földért című cikkben. „(Hogy mire is terjed ki a községi tanács és a tanács­elnök tevékenysége? Inkább azt kérdezném, mire nem terjed ki ■ •. Tegyen három­százhatvan fokos fordulatot, ez a tevékenységi körünk” — mondja Ljubov Falipuk, a rjasznói (Belorusszia) köz­ségi tanács végrehajtó bi­zottságának elnöke. A taná­csok munkájáról, feladatai­ról, sokrétű tevékenységé­ről, végrehajtói, törvényho­zói és igazgatási feladatáról szól A szovjetek című írás. LÁNYOK,ASSZONYOK 25 éve ültették el az első almafákat a Kárpátomtól! te­rület beregszászi és a szom­szédos Szabolos-Szatmár me­gye vásárosnaményi járásá­nak kertészei. Az idei alma- szüretet is nemzetközi ba­rátságfesztivál keretében rendezték meg a magyar— szovjet határon. Erről iaz eseményről képes beszámo­lót közöl a Lányok Asszo­nyok decemberi száma. A Fóld várakozik és re­ménykedik című cikk Vla­gyimir Dzsanibekov és Vik­tor Szavinih űrhajósokat és családjukat mutatja be. To­vábbi folytatásban közli a lap Maksz PoljanovsZkij A felderítőlány című kisregé­nyét. Megemlékezik a Lányok Asszonyok a 800 éves zseni­ális orosz irodalmi alkotás­ról, az Ének Igor hadáról című hőskölteményről. Danyija DaVletsina, a Ta­tár ASZSZK Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének titkára, a köztársasági nőbizottság elnöke Tatárföldre invitálja a lap olvasóit. A gyerekrovat verseket és A dicsekvő nyúl című orosz népmesét közli. Ugyancsak a gyerekeknek szól az érde­kes Ügyeskedj, okoskodj!, valamint az Orosz nyelv anyuval című rovat. A divaUldalon moszkvai, kijevi és leningrádi tervezők szép, elegáns téli kabátokat mutatnak be. Szőnyi Nóra érdemes mű­vész a pályakezdésről, mes­tereiről, mai szerepeiről és anyai hivatásáról vall a vele készített interjúban. A folyóirat új száma Egészségünk története cím­mel a hatgyerekes Kozidkijé- kat mutatja be, akik foko­zatos edzéssel elérték, hogy a családban megszűnt a nátha, a megfázás, sőt a gye­rekek már télen is mezítláb futkároznak az udvaron és megmártóznak a jeges víz­ben. szputnyik A Fagyveszély az űrállo­máson, avagy két ember küzdelme a világűrben cí­mű írásban a folyóirat is­merteti azt a hősies maga­tartást, amellyel a két szov­jet űrhajós, Vlagyimir Dzsa­nibekov és Viktor Szavinih jeleskedett, amikor ismét „életet leheltek” a világűr­ben keringő Szaljut űrállo­másba. A Szputnyik egy korábbi számában írás jelent meg az egykor Sztálingrádnál hadi­fogságba esett német kato­nákról, a Wermacht magas rangú katonatisztjeiről. Az­óta sok levél érkezett a lap szerkesztőségébe. A folyó­irat ezúttal Sztálingrád visszhangja címmel váloga­tást közöl a különböző or­szágokból érkezett levelek­ből. Egy másik anyag szintén az olvasók közreműködésé­vel született. Egy évvel ez­előtt a Szputnyik cikket kö­zölt Oroszok Afganisztánban címmel, melyre máig is ér­keznek az olvasói reflexiók. Sok levelező arra kérj a szerkesztőséget, hogy gyak­rabban közöljön hasonló anyagokat. A folyóiratban most egy szovjet főiskolai tanár, Lev Picsurin afga­nisztáni feljegyzéseit olvas­hatjuk Az afgánok írni ta­nulnák címmel. ,1973 nyarán a moszkvai Tretyakov Képtárban ünne­pélyes külsőségék között nyi­tották meg a Chagall-ikiállí- tást. A mester meghatottan mondott köszönetét, azért, hogy mintegy fél évszázadnyi távoliét után újra hazájába látogathatott és kiállíthatott. A szovjet emberek és a szov­jet kulturális élet irányítói tanújelét adták annak, hogy Chagall művészetét ,a magu­kénak tekintik. Erről szól Alekszandr Kamenszkij mű­vészettörténész Sohasem fe­lejtem el... című írása. Trójáról a múltban sok le­genda keringett, ásatások eredményei váltak ismertté. A régészék sem fukarkodnak az újabb publikálásokkal, az utóbbi időben a magyar saj­tóban is számos, a korábbi- aknák ellentmondó tanul­mány jelent meg e témában. Akik a régészet iránt érdek­lődnek, azoknak újdonságo­kat kínál Lev JClein Valóban Trója volna? című írása. A folyóirat rövid írást kö­zöl arról, hogy Anatotij Va- sZiljev szovjet tudós szerint sikerült megfejteni az egyip­tomi piramisok építésének titkát. Rosszindulatú nyugati új­ságírók és egyes sajtótermé­kék gyakran állítják, hogy a szovjet hírközlő szervek nem számolnák be az orszá­guk területén időnként pusz­tító természeti katasztrófák­ról. Hogy ez nem így van, arról könnyen meggyőződhet az olvasó, ha elolvassa Vla­gyimir Mezencev A rejtélyes forgószél című írását, melyet olvasói kérésre közöl a fo­lyóirat. Leonyid Zagalszekij Aki visszaadja a látást címmel portrét rajzol Mihail Krasz- noc szemsebészről, aki har­mincéves orvosi praxisa alatt tizenötezer sikeres mű­tétet végzett. Sokak életét keseríti meg a herpesz, ez a ma még alig ismert vírusos megbetegedés. Támad a herpesz címmel közli a lap Viktor Zsdanov akadémikus és Igor Barinsz- kij professzor népszerű tu­dományos munkáját. SZOVJET IRODALOM A folyóirat decemberi szá­ma közli Vjacseszlav Kond- ratyjev három elbeszélését. Mindhárom elbeszélés hősei a háború közkatonái: kato­naéletük egy-egy napjának hiteles rajzát, gondjaikat, ér­zéseiket ismerhetjük meg. Jurij Trifonov Feljegyzések a magam számára című írá­sát a nemrégiben elhunyt író özvegye teszi közzé. A Maritim Walser német író le­velére válaszul íródott mű a korumkbeli írók számára fontos kérdéseket taglal, de újabb adalékokkal szolgál Trifonov írói világának meg­értéséhez is. Sokszínű e versanyag. Fodor András bevezetőjével és fordításában a Líra rovat Pjotr Vegin nyolc versét közli. A magyar költő így emlékeztet szovjet kollégája indulására: „Az öt vers, me­lyet Rab Zsuzsa a Hózápor­ban bemutatott, igazolta VoznyesznesZkij döntését, aki a hatvanas évek utolsó harmadában fellépett új köl­tőnemzedék népes csapatá­ból elsősorban Veginre vok­solt.” 150 éves az orosz forradal­mi mozgalom első nemzedé­kének, a dekabristáknak a költészete. Ez alkalomból legjelentősebb és legerede­tibb alkotásaikból ad ízelítőt a folyóirat. Rilejev, Alek­szandr és Mihail Besztuzsev, Küchelbecker, Puskin, Odo- jevszkij és Glinka verséit Szentmihályi Szabó Péter, Győré Imre, Tandori Dezső és S. Benedek András fordí­tották. A Közös dolgaink című ro­vatban Baranyi Ferenc és Maja Ulrih tanulmánya kö­szönti Benjámin Lászlót het­venedik születésnapján. Eh­hez az összeállításihoz kap­csolódik A fiarkasok-nevelte fiú köLtemény magyarul, il­letve Jurij Levitanszkij for­dításában. Adolf Türkin Pe­tőit Sándor komi fordítóját, Vaszilij Litkint mutatja be írásában. A rovat érdekessé­ge a három (magyar, komi, és orosz) nyelven közölt há­rom Petőfi-vers. Érdeklődés­re tarthat számot Nyikolaj Rugyenszkij szovjet etnog­ráfus A magyarság számsze­rű és területi megoszlása Európában, Magyarország határain túl című adatgaz­dag tanulmánya. A kilátó rovatban Vlagyimir Guszev és Alekszandr Muljarcsik rajzol átfogó képet a mai szovjet és amerikai iroda­lom érintkezési pontjairól és eltéréseiről. Az Irodalomról rovatban N. Sándor László elemzi Grigorij Baklanov A legkisebb fiú című regényét, amelyet „más megközelítés­ben” Gennagyij Murikov is vizsgál. Zappe László Bak- csi György 10 orosz kisre­gény és Mai szovjet kisregé­nyek című tanulmányköteteit értékeli, Szergej Fagyejev pedig a Kézfogás című szov- jet-magya r antológia orosz nyelven megjelent második kötetét ismerteti. A pedagóguskórus

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents