Tolna Megyei Népújság, 1985. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-24 / 301. szám
1985. december 24. NÉPÚJSÁG 7 Gólyaváréban b<6? A nyolcórás Mátyás János Egy korábbi megfigyelésem tapasztalata erősödött meg bennem. Most, hogy néhány órát töltöttem a megyei kórház szülészetén és a pathológián. Szinte kizárólag boldog, vagy reménykedő asszonypillantásokkal találkozik az ember. Vagy tán föl sem tűnik a csillogó szempárok között az egy-egy szomorú, vagy csalódott tekintet? Valószínű, hogy így lehet a kívülálló számára. Hiszen a szülészet szó hallatán a boldogság beteljesülésének színtere jelenik meg előtte. A kétségbeesés, a dráma valahogy zárójelbe tétetett. Arra kérjük Szabó József- nét, az osztály főnővérét, hogy először az újszülötteket nézhessük meg. Szívesen tart velünk az első emeletre ... — Fájlalom, hogy az osztályon fekvők és köztem nincs meg az az igazi nő- vér-„beteg” kapcsolat — mondja, s máris belépünk a csecsemők birodalmába, tér. mészetesen az előírásnak megfelelő öltözetben, száj- kendőben. Ügyhogy csak egymás szemét láthatjuk. De tudjuk, mindenki mosolyog: lenyűgöző a látvány, csiklandoznak az apró hangocskák. Kollégám szorgalmasan csattogtatja a fényképezőgé. pet: a babák ügyet sem vetnek rá, egyikük nyújtózkodik, másikuk cérnavékony hangot hallat. S hiába az ismétlődő, illetve kánonszerű oázás, mégis meghitt és nyugodt minden. Az ápolónők rutinos mozdulatai féltést sejtetnek ... Végeznek a csöppségek tisztába tevésével. Előállítják a „helyi járatokat”, s fölpakolják a babákat, akik egyre hangosabbak. Jeleznek, mint az óra. Érthető, hiszen mindjárt kilenc. A boldogság perceit dehogy zavarjuk meg! Azokat a perceket, amikor mellére veszi anya a gyermekét, amire hónapok — esetleg évek — óta vágyakozott. Dr. Jeszenszky Lászlóné, kórházi védőnővel hosszasan beszélgetünk. Ügy tűnik, mintha kicsit keserű lenne. Azt mondja, hogy nem könnyű a kismamákat szoptatásra késztetni. Akik először szülnek, arra hivatkoznak, hogy édesanyjuknak sem volt teje, kár is erőltetni. Akik má„Népek barátsága” mor- zsolgatom magamban a klub nevét, miközben arra gondolok, hogy a vörös nyak- kendősök egyilk feladata ezt erősíti. Igen, de hogyan? — furakodik elő a kérdés. A választ Ajkai Vilmosné tanárnő, klubvezető adja: — A barátság erősítésére akkor lesznek képesek a gyerekek, ha az érdeklődésüket felkeltettük, az érzelemvilágukat gazdagítottuk és az ismereteiket bővítettük. Mindez hogyan történik? Ügy, hogy segít a klubvezető abban, hogy megismerjék a különböző országok természeti szépségeit, idegenforgalmi nevezetességeit, gazdasági helyzetét, történelmét, művészetét, fejlődését, néprajzi és egyéb kulturális értékeit, az ott élő emberek szokásait, törekvéseit. Ezt a nemzetközi táborokban megkötött úttörőbarátságok után nagyrészt levelezéssel, köz- művelődési játékokkal, diavetítéssel egybekötött úti- élmény-beszámolókkal, kiállítások megtekintésével, filmvetítésekkel, ismeretterjesztő előadásokkal, népek játékának tanításával és sok sodik, vagy harmadik gyermeküknek adtak életet, korábbi kudarcukat említik. — Pedig az anyukák kilencvenkilenc százaléka tudna szoptatni, ha akarna. Az a tapasztalatom, hogy a legtöbben tudják, hogy az újszülött életében mit jelent az anyatej. Nagyobb előnynyel indulnak a világba a betegségekkel szemben az anyatejjel táplált babák, mint azok, akiknek csak tápszer juthat. A szekszárdi szülészeten havonta 150—160 baba születik. Az újszülött osztályon 43 kis hófehér rácsos ágy szolgál számukra fekhelyül — néhány napon át. Ismét megélénkül a folyosó. Helyükre kerülnek a kis karikötősök. Most már csendesek. Hangjukat három óra múltán engedik ki ismét — követelőzőén. Két orvos siet a szülőszoba felé. Néhányan pedig az ápolónőkkel egyetemben dr. Panka József osztályvezető főorvos mögé sorakoznak. Kezdődik a vizit. Az osztályvezető határozott és célratörő kérdéseket tesz föl az osztályos orvosnak. S ami meglepő, majdnem mindenkit név szerint ismernek, pontosan tudják, hogy van-e probléma és miféle. Néhány halk utasítás, javaslat az ágyak mellett, itt-ott a hazatérés idejében is megállapodnak. Ebben a kórteremben — magamban a megnyugvás és 1 «C» 1 Bóvári Mikiósné más módon valósítják meg. E felsorolás vonzó, s feltételezi a kellemes órákat. — Miért jó klubtagnak lenni? — fordulok ezért néhány gyerekhez (mindnyájan a Szekszárdi II. Sz. Általános Iskola tanulói), akik közül Kiss Gabriella így fogalmaz: — Sok érdekes dolgot hallunk, országokkal ismerkedünk, idegenvezetői képzést kapunk. Havel Andrea számára a különböző népek életének, szokásainak, dalainak, játékainak a megismerése okoz örömet, míg Nyakas Anettet a külföldi gyerekekkel való levelezés lehetősége vonzotta a klubtagok közé. Molnár Edit, aki már „gyakorlott” idegenvezető és egy NDK-beli, valamint három szovjet pajtással levelez, így összegez: — Segíti a barátságok kialakítását. A mivel?, hogyan? kérdésekre ezután közösen — felnőttek, gyerekek — keresik és adják a választ, amit most az „Érteni egymást” közösségi játékban találnák meg. Az NDK-ba, az NSZK- ba, Ausztriába, Norvégiába, Jugoszláviába, Finnországba, az öröm szobájának nevezem a szülészet jól felszerelt, kellemes szobáit — hárman „laknak” néhány napig. Dö- mény Lászlónénak kisfia született. Mindketten igazán jól vannak. — És nem fájt a szülés — újságolja. — Amikor bejöttem, megkérdezték, hogyan akarok szülni. Volt lehetőség, hogy a fájdalom nélkülit válasszam. Mit mondjak? •Tényleg nem fájt! Kaptam a gerincembe egy injekciót. Attól elzsibbadtak a combjaim. A szülés előtt néhány perccel feszítést éreztem, de fájdalmat nem. Ha megint szülök, akkor is csak ezt választom — mondja, majd a faddi Nagy Erzsébet ellenszavaz, s kiegészíti voksát: — Nagyon nekem se fájt... — Aztán a csöppségekről beszélgettünk. Szépek, falánkok, hangosak ... és az anyuka „a sírásról is megismeri a sajátját, gyermekét. Még akkor is, ha egyszerre tíz baba elégedetlenkedik is,” A köznyelv szülészetként emlegeti az osztályt, ahol tulajdonképpen három részleg van: a nőgyógyászat, a patho- lógia és a szülészet — 153 ággyal. S szinte hihetetlen: itt bonyolódik a kórházi forgalom 25 százaléka. Dr. Panka József meggyőzően beszél a fájdalom nélküli szülésről, illetve annak szekszárdi bevezetéséről : — Korábban nem volt alternatíva, amit a szülő nőknek ajánlhattunk volna. A nyáron öt kollégám továbbképzésen vett részt Pécsett, hogy tanulmányozzák, illetve megtanulják a fájdalom nélküli szülés levezetését, őket úgy osztjuk be munkára, hogy közülük egy-egy legyen mindig az ügyeletes teamben. Ezt a módszert — a nagystatisztikák adatai szerint — az asszonyok 30— 40 százaléka választja. Ez a szám Pécsett 50—60 százalék, de vannak extremitások is: néhány kórházban eléri a nyolcvan százalékot. A fájdalom nélküli szülés tulajdonképpen helyi érzéstelenítéssel történik. Egy kanült vezetnek föl a csigolyarésen a gerincvelő előtti lágy szövetbe; illetve az érpályába fél-egy liter infúziós oldatot töltenek. Ezután a ka- nülön keresztül adagolják az és a Szovjetunió harminc településére menő levelek a tíz kiválasztott szóra — muzsika, iskola, sport, ruha, béke, testvér, barátság, szeretet, ünnep, kenyér — várják a válaszokat. Így többek között azt, hogy milyen tantárgyakat tanulnak az iskolában, mit jelent békében élni és megőrzésében mi a feladatuk az úttörőknek, melyek a nemzeti ünnepek, hogyan élnek a baráti ország gyermekei. Természetesen nemcsak érdeklődnek, hanem informálnák is a szekszárdi érzéstelenítőt — megfelelő mennyiségben és ideig. Ez az anyag egyben nagyon jó méhszájtágító is. Az orvosok jó szívvel hirdetik a módszert, a szülő anyák pedig választhatják. Csöppet sem irigylésre méltó a helyzetük azoknak a „gólyaváró” kismamáknak, akik terhességük egy részét a pathológián — tehát kórházi körülmények között — kénytelenek tölteni. Persze, ezek csak felületes érzések. Hiszen bánja is az, aki nagyon szeretne gyermeket, hogy öt, hat, netán hét hónapot „áldoz” a várva várt megszületéséért. Csak végre meglegyen és egészséges legyen! És a pathológián figyelnek az anyára, a magzatra. Mindent megtesznek a baj megelőzéséért. Persze, ott is vannak „sima” esetek. Mint például Bóvári Miklós- néé. A hőgyészi asszony november I2-e óta van a kórházban. Egyszerűen azért, mert ikreket vár. S mint tudjuk, az ikerterhességekre különösen odafigyelnek a szakemberek. — Január 15-re vagyok kiírva. Tehát a karácsonyt is itt töltöm. Krisztián, a kisfiam anyósoméknál van ... Nagyon szeretném a két ünnepnapot otthon tölteni.. De nem baj. Majd jövőre együtt lesz a család ... Nem kesergek... Nagyon várjuk a piciket. Az ajándékokat most a férjem és nagyszülők veszik meg — mondja és arrébb tolja a könyvet, amit olvasott. — Elfogyott a kötnibarátságápolók. Tájékoztatják levelezőtársaikat saját munkájukról, elért eredményeinkről, szokásainkról, megismertetik őket Szek- szárd történelmével, fejlődésével, a Sárköz néprajzi értékeivel, Gemenccel, Budapesttel és hazánk egyéb szép tájaival, országunk eredményéivel. — Levelet kapni öröm, s ez mindig motiválja a gyerekeket a további kapcsolatkeresésre, a levelezésre — mondja a klubvezető. valóm. Haza is küldtem a kész holmikat. Mellényt a férjemnek és Krisztiánnak. A két babának pedig kiska- bátot és sapkát készítettem ... Hogy mi lesz a nevük? Gábor és Teodóra, illetve a Zsolt és Tímea nevet választottuk „tartalékba”. A pocakosodé szobatársak mosolyognak, mindannyian szurkolnak a másiknak és saját maguknak. Aztán megbeszélik, hogy közösen állítanak karácsonyfát a szobában. (Persze, minden osztálynak ad egy-egy fát a kórház is.) Csakhát, legalább jöhetnének a látogatók, sóhajtanak többen is. A „zárlatot” megértik, hiszen az ő érdekükben történt az intézkedés. De ezek a telefonok... ridegek, de mégis valami. Valami, ami jó és ugyanakkor rossz is. — Talán sikerül más megoldást találnunk — mondja dr. Panka József. — Olyan látogatási rend bevezetésén tűnődünk, mely veszélyt nem hordoz magában. Dr. Fang Márton osztályvezető-helyettes főorvossal a földszinten találkozunk. Említem, hogy több kollégája szavaiból tudom biztosan, hogy a közhiedelemmel ellentétben. számukra is mindig megható öröm az újszülöttek látása, első sírásuk hallása, s bármilyen feszített is néha a tempó, megrögződnek bennük a lírai szépségű jelenetek. Egy több esztendővel ezelőttire emlékezik vissza Fang főorvos. Az idén színesíti a levelezést az úttörőház bélyeg, illetve sakkszakkörétől kapott feladat: mindkettő gyűjtésre kérte a klubot. Az előzőek bélyeget, az utóbbiak — főleg — a Karpov—Kaszparov világbajnoki döntő játszma leírását, és nemzetközi nagymesterek portréit kérték. A levél elment a tambovi úttörőházba is, és most várakozással teli perceket élnek. Az úttörőház 2. számú klubjában az „Űttörőbarát- ság” állandó kiállítás anyaga a vitrinekhez vonz bennünket. Tíz év eredményei sorakoznak a polcokon. Bélyegek, fényképek, zászlók, képeslapok, prospektusok, albumok, könyvek, játékok, oklevelek, a levelezések, a barátságok, a munka „eredményei”. Kedves emlékek. A kiváló szakköri címekét, a vetélkedők első helyét tanúsító oklevelek, valamint az Országos Béketanács 1981- ben adott emlékplakettje is. (A klubvezető három évvel később’ részesült ebben az elismerésben.) Miközben a tablót nézegetjük, a kezdetekre tereljük a szót. Tíz évvel ezelőtt kettős céllal indult a klub. Részben azért, hogy mindazt az értéket, amit Ajkai Vilmosné turista- útjain — tárgyban, diafilmen, emlékezetben — felhalmozott, átadja az úttörőknek, másrészt pedig azért, hogy az idegenvezetői vizsgával rendelkező tanárnő megismertesse Szekszárdot és az idegenvezetői munkát a gyerekékkel. — Nem a klubban történik a levelezés — közli a tanárnő — ott csak az új klubtagoknak segítünk kö— A házaspár nem évekig, hanem nyolc-tíz hónapig várakozott a sejtek egyesülésére, a csodálatos alkotásra. Eltelt a kilenc hónap. Az asz- szony szombaton délután jött be szülni. Fájásai nem voltak, viszont jelzett a magzatvíz. A férj pedig még este kilenckor is bejött, s a portán érdeklődött, hogy van-e „eredmény”? A portás azt mondta, hogy nyugodtan menjen haza, majd vasárnap a 11-es látogatásra jöjjön. (Akkor még volt látogatás az osztályon.) Éjjel viszont megszületett a baba. Másnap tizenegykor rohant a férj a szülőszobához, hiszen előző nap ott hagyta a feleségét. Mondták neki, hogy olyan nevű már nincs ott. Erre várt néhány percig, s a szülésznőt kérte, szóljon az ügyeletes orvosnak. Az sem szolgálhatott más felvilágosítással, mint „elődje”. Néhány perc múlva a szülőszobáról kijövő takarítónőtől érdeklődött, aki szintén „ninccsel” válaszolhatott, s javasolta, menjen a nővérszobába. Ott megadták a szobaszámot... Ennek ellenére a férj, az ifjú apa megint a szülőszoba felé vette útját. Hiszen előző nap oda kísérte feleségét... Akkor találkoztunk. Elkísértem a 12-esbe. A kettejük találkozását nem tudom szavakba foglalni. — Második gyermekük egy esztendő múlva született meg. Tél volt. Vasárnap délelőtt II körül mentővel hozták a kismamát. Apuka az egy esztendős kislányával otthon maradt. Tizenkét óra öt perckor megszületett a stramm legény. Az anyuka kérte, hogy barátnőjének szóljak be: megvan a kis testvér.’ A barátnő fél kettőkor taxiba vágta magát, s föl a „hegyre”. Csönget. Az apa nyit ajtót. A barátnő gratulál a második gyermekhez. „Ez nem vicc” — volt a válasz. „Most mentek el...” Aztán szó szót követett, mire Éva, a barátnő elővette hevenyészett cetlimet: „Fiú. Klassz és egészséges. Hossza ..., súlya .. fejének kerülete ... Ezzel győzte meg az ismét újdonsült apukát, hogy a második gyerekre nem kell egy napot várni. Elegendő egy óra is ... Örömük, boldogságuk azóta is tart... V. HORVÁTH MARIA Fotó: KAPFINGER ANDRÁS zösen egy bemutatkozólevelet megírni. A válaszok fordítása a tanárnő és a patronáló szülők segítségével történik. Téves lenne azt állítani, hogy a Népek Barátsága Klub tagjai csak külföldi pajtásokkal kötnek barátságot és csak azt ápolják. Nem. Az előző években a komlói hasonló klubbal közös programot bonyolítottak le — a szekszárdi gyerekek idegen- vezetői munkájával — a megyeszékhelyen, Gemencben és Decsen. Nyitott a klub, hisz a diavetítéses élménybeszámolókra pajtásokat hívnak, kirándulásokat szerveznek más szakkörökkel együtt, házigazdái az óévbúcsúztatónak, de megtartják a klubhagyományokat, valamint az úttörőház rendezvényein tevékenykednek. Barátokra lelnek itthon is. A szinte minden nevelési lehetőséget kínáló klubban a gyerekek nemcáak a levelezőtársaikhoz kötődnek mély érzelmi szálakkal, hanem az adott országokhoz, az ott élő emberekhez is. A nemzetközi úttörőbarátságok a béke és a népek barátságának alappillérei, ezért fontos a szekszárdi gyerekek tevékenysége. „...Ha tudod, mikor mit kell tenned, / s ifjú lánggal lobog bennem: hűség / jóság, friss erő, / jó munkát végzel, úttörő!” / — szól a klub jelmondata, s most már tudjuk, hogy a jól megválasztott jelmondat illik a klub tagjaira. ÉKES LÁSZLÓ Barátságápolók Néhány évvel ezelőtti kép elevenedik meg bennem. A szekszárdi úttörőház farsangi karneválján a Népek Barátsága Klub tagjai a világ népeit szimbolizáló jelmezben vonulnak és éneklik: „Minden nyelven egy a dal, / Énekelj velünk! Nem kell többé háború, Béke kell nekünk. Mert játék kell és víg kacagás, És sok-sok jó barát. Ha egy akarattal építünk. Csodaszép lesz a világ”. Aztán később „elúszik” a dal, de megmarad az emlék. „Életkép”
