Tolna Megyei Népújság, 1985. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-03 / 283. szám
DECEMBER KEDD Névnap: Ferenc A Nap kél 7.13 — nyugszik: 15.54 órakor A Hold kél 21.15 — nyugszik 11.59 órakor Százkilencven évvel ezelőtt, 1795. december 3-án született, és 84 éves korában, 1879-ben halt meg Rowland Hill, a postabélyeg angol feltalálója. O KOMMUNISTA műszakokat tartottak a BHG szekszárdi gyáregységében. November 30-ig a vállalat dolgozói közel 100 ezer forintot ajánlottak fel a városi sport- csarnok építéséhez. A VILÁGJÁRÓ előadó- művész címei ifjúsági hangversenyt tart az Országos Filharmóniai Társaság ma 13 órakor a bonyhádi művelődési házban. # A LISZT FERENC TÁRSASÁG december 4-én 6 órakor tartja klubestjét a szekszárdi zeneiskola nagytermében. Kertész Lajos zongoraművész, főiskolai tanár Bach szelleme és Liszt címen tart előadást. Az est folyamán az előadó Liszt B—A—C—H prelúdium és fúga c. művét zongorán mutatja be. + TÖBB HÓNAPOS kényszerű szünet után ismét megindult a klubélet a Tolna Megyei Szolgáltató Ipari Szövetkezet klubjában, Szekszárdon. Az új programban szerepel a napokban 14 dolgozó részvételével indult szabó-varró tanfolyam, valamint a külpolitikai ismeretterjesztő előadássorozat. O VIHAR AZ ERDŐBEN címmel a Gyermekszínház előadására kerül sor december 6-án 15.30 órakor Fad- don, a Béri Balogh Ádám Művelődési Házban. <D TOLNANEMEDIBEN az általános iskola alsó tagozatát két tanteremmel bővítették, így az 1—4. osztályosok egy helyen tanulhatnak a községben. A közel hatszázezer forintos költség- vetéssel és jelentős társadalmi munkával elkészült a központi fűtést biztosító kazánház is. A felső tagozaton a következő évben kerül sor a központi fűtés bevezetésére. — TOTOTAJEKOZTATO. A Sportfogadási és Lottőigazgató- ság közlése szerint a 48. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 plusz 1 találatos szelvény $93 darab, nyereményük egyenként 8541 forint, 13 találatos szelvény 1424 darab, nyereményük egyenként 2833 forint, 12 találatos szelvény 28 202 darab, nyereményük egyenként 126 forint, 11 találatos szelvény 174 991 darab, nyereményük egyenként 51 forint. A 10 találatos szelvények nyereménye nem érte el a 20 forintot, nyereményük a 11 találatos szelvények között került felosztásra. Osziesre-téliesre fordult az idő, de a mostani hét végén is legalább tíz Szekszárd, Cinka utcai épülő családi házon dolgoztak. Mint Ifjabb Császár Jánosén is, ahol a tűzfalat rakják. , eső, hó A várható időjárás az ország területén ma estig: eleinte még többfelé erősen felhős, párás, helyenként ködös marad az idő. Szórványos köd- szi tálasra, északkeleten havazásra, havas esőre lehet számítani. Később változóan felhős lesz az ég, északkeleten várható eső, zápor. Az északnyugat!, nyugati sző napközén megélénkül, a Dunántúlon időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 10 fok között, a tartósan ködös helyeken kevéssel 0 fok fölött valószínű. A Népújság Galéria újabb kiállítása „Dunaföldvár bemitatkozik 99 Nagyközségeink bemutatkozó-sorozatának harmadik kiállítása nyílt meg tegnap délután a Sajtóházban. A rövid műsor után — melyben közreműködtek a dunaföld- vári Páva-kör tagjai, Götzin- ger István versmondó és Teleki Károly klarinétművész — Fejes István, lapunk fő- szerkesztője köszöntötte az ünnepség résztvevőit, köztük Péter Szigfrid, a megyei pártbizottság első titkárát, majd Antal Ferenc, a nagy-' községi tanács elnöke mondott ünnepi köszöntőt. Emlékeztetett a község fel- szabadulására, ami pontosan negyvenegy évvel ezelőtt, 1944. december 2-án történt, majd a település történetéről szólt. — Napjainkban közel 10 000 lakosú nagyközség, két fejlett város, Paks és Dunaújváros között — mondta. — Jelentős kihelyezett ipari üzemek, ipari és mezőgazda- sági szövetkezetek biztosítják a település fejlődését, a lakosságnak a munkalehetőséget. A gazdasági egységek kezdeményezése nyomán a lakosság társadalmi összefogása jelentősen segíti a település fejlődését, az aránylag nagy területből adódó sokrétű feladatok megoldását. Citerazenekarok I. megyei találkozója A citeraegyüttesek, a cite- razenékarral kísért pávakörök szakmai segítése, egymás munkájának megismerése volt a célja annak a megyei találkozónak, amelyet a közelmúltban — első ízben — rendeztek meg Hőgyészen. A hőgyészi művelődési ház kezdeményezésére meghirdetett találkozón öt amatőr művészeti csoport — az ozorai, a paksi, a szekszárdi út- törőházi és a hőgyészi nevelőotthoni citeraegyüttes, valamint a hőgyészi pávakör és oiterazenekar vett részt. Az együttesek délelőtti zártkörű bemutatkozása után Pribojszky Mátyás citeramű- vész elemezte az elhangzottakat. A háromórás értékelést, szakmai tanácsadást az őszinteség, az oldott, jó hangulat jellemezte. 'Délután a hőgyészi közönség előtt mutatkoztak be az együttesek, a programot a vendégművész műsora zárta. A találkozó jó tapasztalatai alapján a rendezőszervek — a Babits Mihály Megyei és Városi Művelődési Központ és a hőgyészi művelődési ház — e továbbképzési forma rendszeressé tételét határozták el. BODÓ KATALIN A munka mellett, a régi hagyományoknak megfelelően számottevő közművelődési és kulturális tevékenység folyik településünkön. Immár hagyománya van jó pár országos szintű kulturális rendezvénynek Duna- földváron. A rendezés jogát a magas színvonalon működő kultúrcsoportok eredményes tevékenysége nyomán vívta ki nagyközségünk. Az összefogás a nagyközségben, az összefogás a környező településekkel minden bizonynyal eredményhez vezet. Napjainkban sokat változó, átalakuló település mutatkozik be ezen a kiállításon. Polgárai a múlt hangulatát, jellegét megóvva alakítják, építik és szépítik. A kiállítás megtekintése után, reméljük, sokan majd személyesen is meglátogatják nagyközségünket, megtekintik nevezetességeinket, megismerik sajátos hanguatát, lakóinak meleg vendégszeretetét. T űzesetek Négy tüzeset fordult elő a múlt héten megyénkben, amint arról a hétfői Népújságból értesülhettek olvasóink. A közlemény szövege „szabványos”... Hol égett, mi égett, és mi okozta a tüzet, mennyi a kár. Ritka eset — évente legfeljebb kettő-három —, amikor az okot és a felelőst nem lehet megállapítani. Az esetek többségében az ok: az emberi felelőtlenség, figyelmetlenség, hanyagság. Mint a múlt heti négynél is. A cigarettát égve hagyták \a hamutartóban, szabálytalanul használták a gyorsdarabolót az üzemben, az olajkályhát is minden valószínűség szerint szakszerűtlenül üzemeltették. Egy tanyában pedig a kéménybe épített fagerenda okozta a tüzet. Még ez utóbbira is érvényesek az elmondottak, jóllehet, esetleg évtizedekkel ezelőtt, a tanya építésekor nem vették figyelembe, hogy az ilyen kéményépítésből tűz keletkezhet. Tűzoltóktól hallottam, hogy néha évekig, évtizedekig szárad, parázslik a kéménybe épített gerenda, mire föllobban a tűz, s azt általában nem a lakó, hanem a szomszédok veszik észre ... Előfordul, hogy elháríthatatlan a tűz keletkezése. Am csak az esetek elenyésző hányadában. A legtöbb megelőzhető. (J) Balesetek November 25-én 16.15 órakor Dunaföldvár határában, a 6. sz. főútvonalon Nagy István Györgyné Érd, VII. Néra u. 27. sz. lakos a PG 46—20 rendszámú személy- gépkocsit vezetve — elmondása szerint — egy őt előző személyautótól megijedt. a kormányt megrántotta. s árokba borult. A gépkocsi- vezető sérülésének fokáról eddig orvos véleményt adni nem tudott, a vele utazott fia és férje súlyos sérülést szenvedett. November 30-án, 19.15 órakor Sárpilis belterületén lovas kocsin ittas állapotban utazott Batánovics Jenő, Decs, Késmárki-dűlő 7., Or- tó János, Decs, Horgas u. 12. és Győri Sándor, Decs, Tabán 68. sz. alatti lakos, majd a Zrínyi u. 10. számú ház előtti éles kanyarban a kocsi felborult. Batánovics Jenő és Győri Sándor köny- nyű sérülést szenvedett, Or- tó János nem volt hajlandó magát orvosi vizsgálatnak alávetni, a kórházból saját felelősségére eltávozott. Egyelőre az sem tisztázott, hogy a fogatolt járművet ki hajtotta a baleset idején. A felelősség megállapítása végett a vizsgálat folyamatban van. Teátrum Galéria Sötétvölgyi művésztelep ’85 Tegnap délután Sötétvölgyi művésztelep ’85. címmel kiállítás nyílt a Babits Mi. hály Megyei és Városi Művelődési Központ Teátrium Galériájában. A megjelent alkotókat, meghívott vendégeket, közöttük Szekszárd város vezetőit István István, a városi tanács művelődési osztályának vezetője köszöntötte, majd a hirtelen betegség miatt távotmaradni kényszerülő Molnár Zsolt művészeti író helyett dr. Nagy Janka, a városi tanács művelődési osztályának munkatársa mondott megnyitó beszédet. A múltat idézte, amikor három évvel ezelőtt első alkalommal gyűltek össze Sötétvölgyben Kéri Imre vezetésével a fiatal alkotók, majd a következő éveket elevenítette fel az egyre szélesedő résztvevők körével. Olyan baráti társulás ma már az alkotótelep, ahol különböző területen dolgozó művészek nyaranta egy időre együtt dolgoznak, élvezik a táj szépségeit. A kiállításon először mutatkozik be Albrecht Júlia régi témákat és hangulatot idézve, továbbá láthatók Decsi Ilona női portéri, Kéri Imre nyomatai, Kiss György érmei. Olexa József ugyancsak első ízben lép közönség elé, Pató Károly pedig útiélményeit megörökítő rajzaival szintén alapítótagja az alkotótelepnek, állandó résztvevője a kiállításoknak. Az itt december 28-ig megtekinthető anyagot később Bátaszéken, majd Zalaszent- lászlón láthatja a művészetszerető közönség. Megyénk gyógyszerellátása —— Jó napot kívánok, *7®? dr. László Viktort, a ““ Tolna Megyei Tanács Gyógyszertári Központjának igazgatóját keresem. — Tessék. — Megyénk gyógyszerellátásáról, a jelenlegi helyzetről, és az elmúlt időszak eredményeiről, gondjairól szeretnék érdeklődni. A tervidőszak végén milyennek ítéli meg Tolnában a gyógyszertárak helyzetét? — Számottevő javulásról szólhatok. Az elmúlt öt évben nyolc gyógyszertárral gyarapodott a megye, amiben nagy szerepet vállaltak a helyű tanácsok. Ezt hangsúlyozni szeretném, Ilyen nagymértékű segítséget ugyanis azelőtt nem tapasztaltunk. — Vegyük sorra, hogy mely településen teremtették meg a jobb tárgyi feltételeket? — Slmontornyán közel hárommilliós költséggel kezelői jogot vásároltunk, jövőre bővítjük a gyógyszertárait. Nagydorogon közös költséggel építettünk új gyógyszer- tárat. Szekszárdon, a Köjál- székház alatt, Pakson az atomlakótelepen, Dombóváron a kertvárosiban nyílt új egységünk, a megyeszékhelyen a Rákóczi utcában gyógyszerszobát adtunk át, Bonyhádon pedig lakáskisajátítással kibővített, modern gyógyszertárat vehették birtokba a helybéliek. — Melyek a következő időszak tervei? — Bonyhádon a másik gyógyszertár bővítését tervezik, Dombóváron pedig most épül egy 360 négyzetméteres alapterületű patika, összességében a meglévő korszerűtlen, kis alapterületű gyógyszertárak felújítása a legfontosabb feladat. — Ez azt jelenti, hogy megfelelőnek tartják a jelenlegi gyógyszertári hálózatot? — Az országban 1500 gyógyszertárat tartanak számon, átlagosan hétezer emberre jut egy. Tolna megyében negyvennyolc patika biztosítja a folyamatos ellátást, vagyis egy gyógyszertár 5500 állampolgárt lát el. — A kistelepüléseken és a városok új lakónegyedeiben is ilyen kedvező a helyzet? — A kistelepüléseken az állásbetöltés okoz gondot, így Nagymányokon, Apar- hanton és Mórágyon nehezen találtunk szakképzett gyógyszerészeket. A városok sűrűn lakott részeiben is vannak hiányosságok, Bonyhádon a Fáy lakótelepen, Szekszárdon az újvárosban és Biafctában kell feltétlen új egységeket kialakítani. — Mostanában sokat hallunk különféle gyógyszerek hiányáról. Mi ennek ,az oka? — 'Nem utolsósorban a gyógyszerhalmozás a hiány eredője. Széles körű felvilágosító munkánk ellenére gyakori az öngyógyítás, nem ismerik fel sokán a házi patikák veszélyét. Sokszor elfelejtik, mire kapták, vagy éppen lejáratukat veszítik a gyógyszerek. Ezért valamennyi gyógyszertárunkban a szakemberek szívesen elvégzik az otthoni készlet felülvizsgálatá', tanácsot adnak. — Melyek voltak az elmúlt időszak „hiánycikkei”? — A forgalomból hiányzott, de a második félévre javult az ellátás Corinfar drazséból. Korlátozottan tudjuk az igényeket kielégíteni Diaphyllin tablettából és teljesen megszűnt a hiány Eunoctin és Mlnipress tablettákból. — Felkészültek-e az elkövetkező kritikus, téli időszakra? — Igen. A meghűléses betegségek ellen használható Szulfonamidok, a Tetrán B, és Semicillin kapszula kivételével antibiotikumok, lázcsillapítók, vitaminok rendelkezésre állnak korlátlan mennyiségben. T. ZS. rtÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. Antal Ferenc, nagyközségi tanácselnök megnyitja a kiállítást