Tolna Megyei Népújság, 1985. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-03 / 283. szám
ArtÉPÜJSÁG 1985. december 3. Moziban Break A történet egyszerű, majdhogynem közhelyszámba megy. A csinos, jó mozgású, a táncot életelemének tartó Kelly egy útszéli kis étteremben felszolgálóként tengeti napjait, ám szabadidejének minden percét a neves táncos Francos jazz- tanfolyamán tölti. Tanára tolakodására azonban rövidesen otthagyja a társulatot, miközben barátokra talál az utcai táncosok között, Ozone és Turbo személyében. Lenyűgöző a mozgásszere- tetük, könnyedségük, önfeledt táncuk. A kezdetben öröméért egybegyűlő fiúkat, Kelly ráveszi, hogy a nagy válogató táncversenyre közösen nevezzenek be, s a számos buktatót kiállva természetesen fergeteges sikert aratnak. Az utolsó képsorok már egy nagy esti show sztárjaként mutatja barátainkat... A tanulság: az utcáról is rivaldafénybe kerülhet az igazi tehetség (csak szerencse és kitartás kell hozzá); ami szokatlan az nem biztos, hogy elutasítandó, rossz; az akadályok azért vannak, hogy leküzdjük őket... Azért sorakoztattuk mindezeket a közhelyeket a tisztelt olvasó elé, hogy az alkotók érdemét méginkább hangsúlyozzuk: ezekből a meglehetősen mindennapi alapanyagokból ugyanis olyan jól gazdálkodtak, úgy „fűszereztek”, hogy egy végig érdekes, az utolsó pillanatig érdekfeszítő film került ki a „boszorkánykonyhából”. Lucinda Dycke, Kelly magával ragadó egyéniség, Adolfó Quinones, Ozone és Michael Champ, Turbó természetes, ösztöneiből fakadó, már művészi fokra vitt tánca önmagában is elég a sikerhez. Ám az összhatáshoz mindez kevés lett volna. Szükség volt az egyedülálló .„főszereplőre”, a breakre, teljes mozgásskálájával, szellemes megoldásaival, kombinációival. Azt hiszem, a nézők többségét megdöbbentette, korábbi véleménye megváltoztatására késztette ez a széles repertoár. A szűkebb otthonunkban hasonló elnevezéssel bemutatott silány utánzatok ugyanis már korábban egy nem éppen kedvező álláspontot alakítottak ki valamennyiünkben. A táncosok felkészültségén túl azonban Hanania Bear operatőr mesteri képi megoldásai és nem utolsósorban Gary Ramel és Michael Bod zenéje ezúttal ellenkező hatást váltott ki. így emberi, a természetes mozgáskultúrát bemutató valódi művészetet ismerhettek meg a nézőtéren helyet foglalók. Ami pedig a szerzők külön érdeme, megtalálták az egyensúlyt a táncos és az epikus részek között, nem csúszott el egyik sodrásában sem a film. Takács Zsuzsa saját maguk és a mozgás A nagy vetélytárs, Franco jazz-tánctanfolyamán Hangverseny Kovács Dénes és a Szekszárdi Városi Kamarazenekar Könyv Herczeg Ferenc: Négy történelmi regény Herczeg Ferenc négy olvasmányos, magyar tárgyú történelmi regényét kapja kézhez egy kötetben az olvasó. Herczeg Ferenc (1863 —1954) az Űj Idők szerkesztőjeként (1894—1944) is nagy hatást gyakorolt a magyar irodalomra, a két világháború közötti hivatalos Magyarország „írófejedelme” volt. Meséi „erkölcsrajzai, drámái, társadalmi és történelmi regényei részben Jókai és Mikszáth nyomán haladnák, de a romantikus és anekdotikus előadásmód nála konzervatív világnézettel párosul. Az 1902-ben megjelent Po- gányok a Vata-féle pogány- lázadás idején játszódik, hőse, Alpár, Thonuzóba besenyő vezér papnak állott fia, két világ határán próbálja megtalálni önmagát. Az Élet kapuja II. Gyula és X. Leó pápaságának Rómájában mutatja meg, hogyan próbál a magyar jobbágyivadék, Bakócz Tamás pápai hatalmat szerezni, hogy a Magyarországra törő török veszélyt elháríthassa. A fogyó hold című történelmi kisregény már a török hódítás következményeit adja elő, egy végvári vitéz kalandos történetével példázva egy nemzet életben maradásának lehetőségeit. A hét sváb (1916) Her- czegnek talán legsikerültebb történelmi regénye, amelyben szülővárosa, Versec svábságának állít maradandó emléket: hét derék versed legény vére hullatásá- val is tanúságot tesz 1848 magyar eszményei mellett. A könyv borítóján Than Mór egyik csataképe látható. Figyelemre méltó az a szorgos igyekezet, amely a szekszárdi városi kamara- zenekart jellemzi. Mintegy előlegezett ajándékként tavaly karácsony előtt hallhattuk őket először, .bemutatkozásuk valóban nóvumként hatott. A legutóbbi alkalomkor, a Művészetek Házában, immár negyedik műsorukat mutatták be. (Értsd: e közel egy esztendő alatt minden esetben más-más művek!) Johann Sebastian Bach születésének tricentenáriuma jegyében állították össze hangversenyük programját: az a-moll és É-dúr hegedűversenyt követően, szünet után a d-moll kétíhegedűs verseny hangzott fel, Bach vonós koncertóinak tartósan népszerű remekművei. Népszerűségük oka: jól követhető formai világ, gazdag melodikus invenció, és nem utolsósorban hangszerszerűség. A szólista a imái magyar 'hegedűsgárda első számú képviselője, Kovács Dénes Kossulh-díjas művész volt. 'Kitűnő diszpozícióban muzsikált, a jelenlévők mindegyike érzékelhette egy nagy formátumú előadóművész izzását. A közelmúltban D. Baskirov zongorázása sugárzott hasonló intenzitással.) Kovács Dénes hegedülése rendkívül rugalmas, játékstílusa pazarul ritmikus, dinamikai skálája széles, színeiben meggyőző és kifejező. Nagy élmény volt! A kamarazenekart a szólista játékmodorának megfelelően, érzékeny reagálással Földesi Lajos irányította, aki a kéthegedűs versenyműben Kovács partnereként a második koncertáló szólamot játszotta. Minden alkati és karakterbeli különbözőségük ellenére kivételes kontaktust sikerült találniuk, játékuk speciális, egyéni sajátosságainak megtartása mellett. Plasztikusan követhettük az 1. és 2. szólőhegedű szerepcseréit, koncertálását, azaz versengését. Megkapó szépséggel érzékeltették a második tétel egymásba fonódó szólamait. (Ismert szerkesztési elv: egység létrehozása a kettősségben.) A műveket kísérő kamara- zenekar interpretációs biztonsága korábbi teljesítményükhöz mérten tovább nőtt, hangzásképük egységesebbé vált. Ez mind a Földesi Lajos irányításával végzett, rendszeres műhelymunka eredménye. A tapasztalt pozitív vonások közül ki kell emelni a zenekar nagyfokú alkalmazkodóképességét. A lassú tételek helyenként „mackós” hangzását, mint a fiatal együttesek egyik gyermekbetegségét ők sem úszták meg. A közönség forrón reagált a produkcióra, hosszasan ünnepelve a zenekart és szólis- tá(ka)t. Ráadásként a zárószám utolsó léteiét ismételték meg, majd Kovács Dénes az É-dúr hegedűverseny középtételét játszotta újra. Tóth Mária tömör műismertetői hasznosan szolgálták a felhangzó zenék könnyebb befogadását. összegezve: a fentebb említett — a színvonalas telje- sétményhez egyébként elen - gedhetetlen — műhelymunkán túlmenően Kovács Dénes ösztönző jelenléte, továbbá a bachi muzsika mély tisíte- lete, ismerete és széreteie volt az alapja ennek a sikernek, eredménye pedig egy magas igényű, fegyelmezett, expresszív ka mára zen él és. LÁNYI PÉTER Kiadvány a csúcstalálkozóról Csúospillanatok címmel színes, képes kiadványt jelentetett meg a Magyar Távirati Iroda’ Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan novemberi genfi találkozójáról. Az MTI tudósítói a helyszínen szerzett benyomásaikat ezúttal inkább a szemtanú szubjektivitásával — s a fényképezőgép megörökítette jellemző mozzanatok segítségével — rögzítették és tárják az olvasó elé. A 30 ezer példányban megjelent kiadvány a hírlapárusoknál vásárolható meg. Rádió Humorista emberközelben Azt hinné az ember, hogy humorista társaságában mindig jókat lehet nevetni, a humoristák magánemberként is szórakoztató, poénokkal lövöldöző emberek. Pedig erre már Karinthy — aki humorban köztudottan nem ismerte a tréfát — is rácáfolt, hiszen voltak bőven szomorú, filozofikus pillanatai. Mindezek ismeretében is vártam vasárnap délelőtt, hogy a Kossuth rádió műsorán sugárzott Gőz című műsorban — aminék vendége Nagy Bandó András volt — hallunk valami humorosat, netán részletet új vagy régebbi műsorából. Hogy ez nem történt meg és mégsem csalódtam, az annak köszönhető, hogy az egyórás műsor alatt egy érdekes személyiséget, olyan embert ismerhettem meg, aki azon túl, hogy a színpadon humoristaként szerepel, nem akar az életben pózolni, szerepelni. Hétköznapi, egyszerű embernek vallja, mutatja magát. Olyannak, aki szenved a panelbetegségtől, aki ugyanúgy sorban áll a zöldségesnél mint mi, és akit gyorshajtásért épp úgy lefényképeznek még akkor is — mint ahogy elhangzott, — amikor épp egy olyan fellépésre sietett, ahol rendőrök előtt állt színpadra. Életregényt lehetne írni arról, hogy miként lett az építésztechnikusból — aki unta munkáját, pontosabban a rákényszerített semmitevést — kőműves kisiparos. Nagy Bandó András keze munkáját Deszken, gyermekkora színhelyén ma is tíz- tizenkét családi ház jelzi. Nos ez is hozzátartozna az életregényhez, hogy a vidéki kőművesmesterből mint lesz hónapok alatt országosan ismert humorista. Szó volt ezekről, de a riporter Kőszegi Gábor nem ezen lo- ‘vagolt. öt az ember érdekelte, az, hogy Nagy Bandó András, aki mellesleg humorista, hogyan vélekedik a világról, az emberekről, napjaink kérdéseiről. Az interjút ■ igyekezett nem „kér- dezz-felelek játékká” szűkíteni, hanem tartalmas beszélgetéssé alakítani. Voltak közben melléfogások, olcsó " poénok is? Ez megbocsátható, mégha a riporter ilyen kifejezéseket is használt: „alkalmasak arra, hogy humor tárgyát képezzék”... De az adás beszélgetésblokkjai — amelyek között jó zenét is hallhattunk — jók voltak, különösen, amikor a Nagy Bandó András nyelvében még fellelhető szegedi ' tájszólási elemek lassú eltűnéséről beszéltek. Ebben a műsorban a nézők is kérdezhettek. Az előre megadott telefonszámon várták a kérdéseket. „Mikor vágatja le jelenlegi hülyegyerek frizuráját?” „Igaz-e, hogy a konyhája matyóhím- zéssél van kifestve?” és hasonló kérdések hangzottak el, amelyek egy cseppet sem emelték a műsor színvonalát. Igaz, e sorok írója sem ragadta fel a telefonkagylót, hogy valami okosat kérdezzen. Ült a fotelban, hallgatott és — jól szórakozot'. — Tamási — Tévénapló Búcsú a fegyverektől? Kolozsvári Grandpierre Emil sokoldalú író. Tanulmányaiban még a filozófia világában is tett kirándulást, mégpedig igen eredményeset, de elsősorban regényíróként ismert, egyik hőse, dr. Csibráky egy magatartás típusa lett, s a csibrákyzmusról mindenképpen komolyan kell beszélnünk. Az elmúlt években, pontosabban évtizedekben, realizmusa a közvetlen jelent térképezte fel, erkölcsi magatartásunkat, szokásainkat vizsgálva, majd megírta leplezetlenül őszinte visszaemlékezéseit, ugyanezzel az igénnyel, ezúttal önmagát, múltját tárva fel, szinte Rosseau-i tárgyilagossággal. A kissé nehézkes című „Búcsú a fegyverektől", azaz... Hemingway-re utal, az idézőjel is az ismert regényt idézi. Nem egybefüggő tévéjáték, rövidebb-hosszabb történetek egymás mellé állított füzére, néha csak két-három mondat, máskor szabályos novella váltja egymást. Ami erénye lehetne, gyengéje is, a rendező és forgatókönyv-író, Mihályfy Sándor ugyanis valóban csak egymás mellé rakta ezeket a történeteket, mintegy azt kínálva, hogy ki-ki válasszon közülük, melyikben ismer önmagára. Egy keretjáték azért jobb lett volna, hogy összefogja ezt a laza szerkesztést, esetleg az írót is meg lehetett volna szólaltatni. Ilyenek vagyunk, vagy ilyenek is lehetünk, fiatalok és öregedők, akik nem teszik le a fegyvert? Biztosan, Kolozsvári Grandpierre Emil a jelek szerint ezt jobban tudja. A záró novella dicséretes optimizmusa minden öregedő férfinak buzdító példa, de talán jellemzőbb a tudós története, aki belehabarodik egy fiatal lányba, agnak rendje és módja szerint feleségül is veszi, s amikor az anyakönyvvezetőtől elrobognak, az autó tetején felejtik a menyasszonyi csokrot, amit természetesen lesodor a szél. S közben Weöres Sándor verse is eszembe jutott, aki azt írja: Azért szánom én a mai embert, mert a szíve nem bír öregedni... morog. hogy nem bír az unokákkal versenyt enni-inni és szeretni... Kolozsvári Grandpierre Emil nem ítélkezik, csak azt mondja, ilyenek vagyunk. Ezt igyekezett bizonyítani a népes szereplőgárda is, általában hitelesen, még akkor is, ha volt, akinek csak mondatnyi szerep jutott. Cs. L. Szó, zen«, kép ■ Ne erőltessük, hogy milyen műfajba soroljuk a televízió Szó, zene, kép című műsorát. Elmosódnak a határai. Nem portréfilm, ugyanakkor emberi arcéleket ismerhetünk meg — egyszerre többet is —. nem kimondottan irodalmi, ám vers és próza is elhangzik. Nem pusztán zenés, és a filmbetétek, részletek sem uralkodóak. Szó, zene, kép. Együtt. Hogy mi kell ezen belül mégis ahhoz, hogy alig egy órányi program után a „kellemes szórakozás" érzésével mozduljon a néző a képernyő elől? Ha volna rá írott recept, akkor talán így hangzana: — V*QV egy, az irodalom, a zene, a film világában könnyen eligazodó, jártas és természetesen beszélő műsorvezetőt. Válassz házigazdának egy ismert írót és annak barátait. Kérj fel népszerű előadóművészeket, akik gondolataidat is illusztrálják. A komolynak szánt mondanivalódat, a szót, keverd zenével és képpel. A hozzá valók arányának kiválasztása ízlésed egyéni izét, zamatát is adják. Ügyelni kell, hogy a megjelenők lehetőleg ne titkolják elfogultságukat egymás iránt, de ne is essenek túlzásokba. Kell még optimális műsoridő, hogy célhoz érve, kimondhassák mások: szórakoztak. A Szó, zene, kép szerda esti adásában Mándi Iván író — házigazda, Elek Judit filmrendező, Mihalkovszky Erzsébet jelmeztervező társaságában Baranyi Ferenc a műsorvezető szerepében idézte azt a világot, amelyben az említettek alkotó szelleme otthonosan mozog. A közreműködő művészek is a jó kedvű adakozók örömével tették teljessé a vállalkozást. D. K. J. A nyelv világa Az Országos Pedagógiai Intézet nyaranta továbbképző tanfolyamot szervez a szocialista országokból érkező magyar nyelv- és irodalomtanárok számára. Az idén Csehszlovákiából, Jugoszláviából és a Szovjetunióból érkeztek hallgatók, akik közül Pálfy István műsorvezető megszólaltatott néhányat. Lényegre törő, stilisztikailag kifogástalan kérdéseivel arra keresett választ, hogyan lehet megőrizni nemzetiségiként az anyanyelvet, milyen szerepe van ebben a családnak, az iskolának, milyenek a távlatok, változott-e az anyanyelv állapota, és hazánk mivel, hogyan tud segíteni. Pálfy jól kérdezett, ezért jó, tartalmas, válaszokat is kapott. Olyanokat, amelyekből az említett országok nemzetiségpolitikájára is következtethetünk. A műsor második részében a hetvenéves Lőrincze Lajost köszöntötték. A műsorvezető és Szépe György dialógusából ismerhettük meg közelebbről a rádióból sokat hallott nyelvészt, aki Szépe szerint „előadó, igehirdető, előhirdető, próféta", aki, ha a nyelvről beszél, akkor sokkal többet mond, nem a nyelvet műveli, hanem az embereket. Sok követőre lenne szükség, de őt nem lehet követni, mivel európai szempontból kivételes jelenség. Szép méltatása, jogos köszöntése volt a kiváló nyelvésznek, aki rendkívüli személyiség is. —él— Könyvtárosok Tegnap délelőtt közel száz résztvevővel kezdődött el Tengelicen a megyei tanács oktatási központjában Bács- Kiskun, Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék vezető beosztású, valamint módszertanos munkatársainak 1985. évi továbbképzése. A tanácskozás négy napja alatt szám szerint tizenkét előadás hangzik el és a zárást megelőzően nehéz lenne rangsort állítani abban, hogy melyik — szolgáltatott — szolgáltat majd izgalmasabb konzultációs alapot. Az öt megye vezető könyvtárosai áttekintik a magyar köz- igazgatási rendszer változásait, az intézményfenntartás,-irányítás és -felügyelet kérdéseit, a művelődésügy igazgatásrendszerének helyzetét és a könyvtárügy VII. ötéves tervének lehetőségeit is. De bőven lesz szó a módszertani munka feltételeiről, az iskolai könyvtárak gondozásáról, a szakfelügyelet új rendszeréről és arról is, hogy a számítástechnika milyen helyet, szerepet kaphat könyvtárainkban.
