Tolna Megyei Népújság, 1985. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-11 / 264. szám
^^PÜJSÄG 1985. november 11. Moziban Az utolsó szökés A nevelőtanár tanítványai körében Nem az első, nevelőintézettel kapcsolatos film és várhatóan nem is az utolsó a szekszárdi Panoráma moziban nemrég bemutatott szovjet alkotás. Ezért is nehéz feladat teljesen új felfogásban az eddigiektől forradalmi módon eltérő változattal közönség elé lépni. A film rendezőjének nagy, de sajnos egyetlen érdeme, hogy ezt meg sem kísérelte. Ismerős és sajnos unalmas helyzeteket és jellemeket láthatunk viszont a filmvásznon: a nemtörődöm szülők meg sem látogatják gyermeküket, Viktort az intézetben, a fiú hiába vár, szerencsére ott van az idős, aranyszívű zene- pedagógus, nevelőtanár — aki magához veszi a — mellesleg kiváló kürtjátékos — növendéket. A nevelőtanár családjával is szembehelyezkedik emiatt, de nem hátrál meg, kitart a gyámolí- tásra szoruló fiú mellett. Elhatározza, hogy elkíséri a gyereket az anyjához. A ház kapuja előtt, felmérve saját helyzetét, Viktor elrohan. A nevelőtanár ezután a szülőkkel együtt folytatja a keresést, még a rendőrség segítségét is igénybe veszi. Végül a pályaudvaron találnak rá az elveszettnek hitt Viktorra. Ennyi izgalmat már nem bír el pedagógos szíve, a pályaudvaron éri a halál. Viktor ekkor döbben rá, mit jelentett számára az egyetlen ember, aki mindvégig kitartott mellette. És ez a zárójelenet, mely katarkti- kus élményt adott — volna, ha a film készítői az ezt megelőző egy órában éltek volna a téma adta lehetőségekkel. Sajnos, a néző nem tudott igazán azonosulni egyetlen szereplővel sem, az események lassan csordogáltak, igazán nem lehetett pergő ritmussal megvádolni a filmet. Ezt még talán megbocsátották volna a nézők, de azt már nem, hogy éppen azt nem mutatták meg nekik, amit joggal elvárhattak volna, és amit érdemes lett volna megjeleníteni — a nevelőintézetek különös és sajátos világát. Jelenkor A Pécsen szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat új számának szépirodalmi anyagában többek között Bertók László, Bihari Sándor, Bisztray Ádám, Csordás Gábor, Pákolitz István és Várady Szabolcs verseit, továbbá Cseres Tibor Kos- suth-drámájának második részét, Kalász Márton kisregényének befejezését, valamint Mészöly Miklós és Nádas Péter elbeszélését olvashatjuk. Az „Európai fórum” sorozatban Enyedi György: Magyar urbanizáció — európai urbanizáció c. esszéjét közli a folyóirat. Az irodalmi tanulmányok sorában figyelmet érdemel Kántor Lajos: Jékely Zoltán kolozsvári testamentuma c. írásának új részlete és Tüskés Tibor Pilinszky Jánosról szóló munkájának második fejezete. A kritikai rovat élén Nemzetiségi valóságirodalom címmel két csehszlovákiai magyar könyvet ismertet Pomo- gáts Béla írása. A huszonkilencedik Rádió Lutri Hazánkban többen írnak verseket, mint ahányan olvasnak. Ez az ironikus megállapítás úgy tűnik igaz, mert mindig is szép számmal voltak olyan fiatalok és korosabbak, akik a versírásnak szentelték idejüket, abban bízván, hogy a párhuzamos sorok papírra vetése már maga a költészet. Többnyire persze ez nem így van, mint azt a gyakorlat is igazolja. Ellenben azok a tizenévesek, akik írásaik alapján kiérdemelték, hogy részt vegyenek a sárvári találkozón, szerencsére már nem itt tartanak. Pontosabban, nem tartanak sehol, talán csak a költői pálya első centiméterénél. Az elmúlt hét első napján a Magyar Rádió sztereó adóján éppen erről volt szó. A rendszeresen jelentkező Fiatalok Stúdiója ezúttal bepillantást engedett a Diák írók, diák költők idei sárvári találkozójának hátterébe. S mint egy információtovábbító — és gyarapító — riportnál szokás, hozzávetőleg minden fontosabb ismerettel ellátott bennünket Stifner Gábor riporter. Megtudtuk: kilencedik alkalommal találkoztak itt a magukban tehetséget érző — s már egy kicsit bizonyított — középiskolás fiatalok, hogy szintén a fiatal, de már befutott és jónevű pályatársaiktól tanuljanak. Filológiát, verstant és még sok egyebet, hogy a tábor zárását követően tudatosabban, felkészültebben tudják megosztani velünk gondolataikat. Ide logikailag most olvasókat kellene írni. De az adás résztvevői, a segítők — Béres Attila, Mezei Katalin és mások — véleménye megegyező volt abban, hogy a publikálási lehetőséget sem ez a tábor, sem az esetleges jelenlét nem tudja megadni e fiataloknak. Mindenkinek magának kell megvívnia saját csatáját. Ez a csata, amelynek még küzdőtere sem látszik, valamiféleképpen olyan, mint a lutri. Semmi sem biztos ebben a „játékban”. Lehet a sárvári találkozón dolgozó diák költőből, íróból valóban író és költő. A kezdethez a KISZ és az Írószövetség fiataljai megadják a parányi segítséget. Arra azonban csak a szerencse és a körülmények adhatnak választ, hogy a sárvári tábor 65 fiataljából egyszer mi is lesz. szűcs Siska Gyula alkotásai Siska Gyula festőművész, főiskolai adjunktus alkotásaiból rendez kiállítást a szekszárdi Tanítóképző Főiskola. A november 11-én 16 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitón köszöntőt mond dr. Rosner Gyula régész, tudományos főmunkatárs. Közreműködnek Lányi Péter és Szokolay Zoltán előadóművészek. Hallottunk kósza híreszteléseket. hogy voltak akik fitymálták a filharmónia idei, szekszárdi ‘műsortervét. Ám a meglepetések sorozatban jönnek, jóllehet a múltkor már leírtuk azt a sarkal- latos — és zenész berkekben közismert — tételünket, hogy a Szovjetunióból érkező művészekre vaktában esküdni lehet. Ezt eredményezi a külföldre kiengedő válogató rendszerük, de elementáris szerepük van a dologban a legendás iskoláknak, amelyekből rendre kinő egy-egy Ojsztrah, Gilelsz, Richter.. . Baskirovról, a tallinni trióhoz hasonlatosan, viszonylag kevesen tudhattunk, de az élmény, a meglepetés amit okozott, talán még amazokén is túltesz. Tanulmányait Tbilisziben kezdte, hogy majd a párizsi M. Long J. Tibaud nemzetközi verseny nagydíját elnyervén a földkerekség minden részén megforduljon, s mellette a jelenben, a Moszkvai Konzervatórium tanára legyen. Ez a távolkeleti génekből összegyúrt, vékony, magas, szúrós szemű művész valamiféle egészen különleges hangvételt, tónust ütött meg. Ele. inte még zavart mozdulatainak túlzott dinamikája, számunkra legalábbis többnek tűnt a kelleténél, ám rövid időnek kellett csupán eltelnie ahhoz, hogy e dolgot már észre se vegyük, hanem elmerüljünk a hangzás és interpretáció szépségében. Mint mondottuk, elsősorban a különleges hangütés fogta meg a hallgatót. Az elAz ismert szekszárdi festőművész, Cseh Gábor rendőr őrnagy újabb helyszínen mutatkozik be alkotásaival a közönség előtt. Ezen alkalommal a Baranya megyei városban, Mohácson, november 15-én a Bartók Béla Művelődési Központ kiállítótermében kerül sor az ünnepélyes megnyitóra, mely sorrendben immár a 29. ső műsorfélben szereplő tíz Schubert. Liszt dal átirat ehhez kiváltképpen alkalmas matériát szolgáltatott. Mert ha szembeállítjuk a Ständchen (szerenád) billen tésének törékeny gyöngédségét a Der Wanderer (A vándor), vagy a Der Doppelgänger (A visz- szatérő, u. m. A szembesülő), esetleg a Stürmische Morgen (Viharos reggel) drámától, szorongató könyörtelenségen át az elszabadult, vad viharig ívelő színskálájával, akkor azt kell mondanunk, hogy Dimiitrij Baskirov minden olyant tud, amit gyakorló zongoristának tudnia lehet. És az is bizonyos, hogy a Művészetek Házának Yamahájához bárki ül ezután a koncert után, azt már nem teheti ugyanúgy, mint azt megelőzően. Baskirov ugyanis „minden elszabadult pokol” ellenére, minden percben kulturált tudott maradni, s képes volt a számára alig néhány órával korábban ismertté vált akusztikát is maradéktalanul a hangzás optimumának szolgálatába állítani. Oka mindennek többek közt az alap- rétegző művészi alázat, megközelítésmód. Ez a puha tömörség, míves plasztikusság és minden időpillanatban közlő beszédesség tette Brahms: f-moll (Op. 5.) szonátáját is hosszú időkre felejthetetlenné. Nem csoda, ha a publikum nem egyszerűen tetszését nyilvánította, hanem valósággal ünnepelte a zseniális művészt — akinek jelenléte, közreműködése a filharmóniai bérleti sorozatában megyénknek, városunknak is ünnepet hozott. DOBAI TAMÁS Cseh Gábor első tárlatát húsz évvel ezelőtt tekinthették meg a látogatók, s a szekszárdi művész munkásságának újabb elismerését jelzi a Tolna megye határain kívül is megnyilvánuló érdeklődés művei iránt. A mohácsi kiállítás december 1-ig tart. Kiállítás Kokas Ignác bonyhádi bemutatója Mondják, hogy aki megszólítja a perceket, tollat vagy ecsetet ragad, hogy a röppenő pillanatot költeménnyé, képpé merevítse, már nem élt hiába. Kokas Ignác bonyhádi kiállítása juttatta eszembe ezt a gondolatot. A valamikor gyalut markoló kezek festőecsetet kutatva őrzik a tegnapokat. Hombárok, lámpák, ablakok, udvarok, dombok, fák, kövek üzennek fájón vágyakozva. Aki érzékeli e sirámokat, a hírmondó, a festőművész, messze szakadva bár, de belül értük égve kiált. Múltat idéz Kokas Ignác, ám előadásmódja túlnő a közérthető beszédhangokon. Festészetének fontos része a természet. A dús lombok, csillámló víztükör az egyéniségén átszűrődve jelenik meg a néző előtt. Ez a szűrés, a szubjektív hang teszi egyetemes érvényűvé a meditativ munkálkodást. A hatalmas foltok színharmóniája drámai mondandót hordozva, feszes kompozíciókban tárulkozik elénk. A Bonyhádon látható kamarakiállítás anyaga részben a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van. A rendezők a bemutatással tisztelegnek az érdemes, kiváló címmel, Munkácsy- és Kos- suth-díjjal kitüntetett festőművész előtt. —decsi— Hangverseny Dimitrij Baskirov zongoraestje Tévénapló Tiszta égbolt Vers és zene november 7. tiszteletére. Ezzel az alcímmel hirdette műsorát november 6-án a televízió. A szovjet költők verseit Rab Zsuzsa válogatta és fordította. Az összeállítás szakított az eddigi hagyománnyal. Tematikus versek mellett, egyéni. emberi arcú lírai hangulat uralkodott. A kevésbé ismert költők hangját annál népszerűbb előadók szólaltatták meg. Akár a verseket előadókra, akár a zeneműveket, vagy a balettrészleteket bemutatókra gondolunk. A felhőtlen, tiszta égboltot figyelő és a műsorért felelősséggel tartozó szakemberek \igyekeztek ennek megfelelő. a hétköznapok szürkeségét oldó, színező perceket képernyőre varázsolni. Sikerrel. Ám tanúi lehettünk, hogy mennyire más magatar- ' tást, előadásmódot, stílust követel egy műsorközlői és egy versmondói szerep. Almási Éva szolgált erre példával. Ez az irodalmi összeállítás kevésbé harsogó, méltó emlékezés volt egy győzedelmes történelmi időszakra. dkj. A körzeti adásról Mindig várakozással ülök le a televízió elé, ha keddenként a körzeti stúdió műsorát láthatom a képernyőn. Várakozásom. azt hiszem érthető, ugyanis a regionális adás a Dél-Dunántúlnak, illetve arról, rólunk, nekünk szól. Megvallom, mindig tetszett a körzetnek szánt program, de a legutóbbi, a november 5-i ragadott meg a legjobban. A miértre röviden a következő választ tudom adni: Friss, sokrétű, jól szerkesztett és kerek műsort láthattunk, hallhattunk. Néhány példa arra, hogy mivel érdemelték ki pécsi kollégáink ezt a jelzőhalmozást. A bevezető hírek — útinform, mezőgazdasági munkák, várható időjárás — után nagyon jó átkötéssel. John Reed idézettel vezetettek át az ünnephez. Szerencsésnek tartottam, hogy ismertették a november 7-i ünnepségek időpontját, mert ezzel mozgósítottak is azokra. Természetesen, nem maradhattak el, nem is maradtak, az évforduló alkalmából átadott létesítményekről szóló hírek, így például a tamási gyógyszertár és a döbröközi öregek napközi otthona átadása. A kulturális blokkban a népek közötti együttműködés fontosságáról, a kulturális értékek cseréjéről informált a Pécs testvérvárosában, Lvovban készült riport, ahol baranyai kulturális küldöttség mutatkozott be. Dr. Deli István, a Kaposvári Tanítóképző Főiskola szék_ szárdi kihelyezett tagozatának vezetője adott értékes információkat a megváltozó beiskolázási körzetről, a német nyelvű képzésről és a felvételi követelményekről. Jutott idő sporthírekre, az ünnepi nyitva tartásra és az energiaellátással kapcsolatos friss információkra is. A lírai zárás méltó befejezése volt az egész programnak. — él —
