Tolna Megyei Népújság, 1985. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-27 / 278. szám
1985. november 27. “NÉPÚJSÁG 5 F"Ynr>Kt‘ ■ áruknak, szolgáltatásoknak, szellemi javak- I ti nak, illetve más értékeknek az ország területéről külföldre juttatása, értékesítés céljából. Közvetlen kivitel esetén a termelő maga exportálja termékeit, közvetett kivitel esetén az áru más — külkereskedelmi vállalat — közvetítésével jut el külföldre... (Közgazdasági kislexikon) Megbízható partnernek lenni A Tolnai Gép- és Műszeripari Szövetkezet exportálni olyan területen tud, amely mostanában ritkaság. Az elektronika, a műszeripar manapság olyan fejlettségi szinten van, hogy oda betörni és tartósan exportálni igen nehéz. A tolnaiak évek óta dolgoznak az AEG nyugat-berlini gyárának, az IBM-nek és az NSZK-beli Wasner cégnek. Az idei tőkés export tervük 10 millió forint volt, melyet várhatóan 14,5—15 millióra teljesítenek. A szövetkezet 1984-ben 8,6 millió forint értékben exportált. A jó partnerkapcsolatot említhetjük elsősorban, mint exportnövelő tényezőt és azt a tényt, amit a szövetkezetben így fogalmaznak meg: „Megbízható partnernek kell lenni”. Az AEG jelentősen növelte megrendelését, új partnerként az IBM fényárnyékoló burákat rendelt a tolnai szövetkezettől. Korábban a zavarszűrő tekercseket bérmunkában készítették, az idén már teljes egészében magyar alapanyagból gyártanak és exportálnak, ami azt jelenti, hogy az eddigi 0,85 márka helyett 1,19 márkát kapnak darabonként. Bevételeiket növelte, hogy az utóbbi időben megváltozott a devizaszorzó, így termékeik nyeresége is nőtt. Fontos dolog a megbízhatóságon kívül, hogy az AEG meófőnöke a közelmúltban kijelentette: „Több céggel dolgoztatunk Európában, de csak itt, Tolnán vagyunk igazán elégedettek a minőséggel”. A mai piaci helyzetben csak az a gyártó tud talpon maradni, amelyik rugalmasan tud alkalmazkodni. A tolnai szövetkezet a zavarszűrő tekercseket teljes egészében a bedolgozó hálózattal gyártatja. Gyors megrendelés esetén a szövetkezetben is tudnak gyártani, így akár hetek alatt is képesek az igények kielégítésére. Előfordult — két hete —, hogy a szövetkezet elnöke Nyugat-Berlinben tárgyalt és a partner kérte, hogy az egyik fajta tekercsből nagyobb szériát és előbb gyártsanak le. Csak egy telefonra volt szükség és itthon már átálltak a megrendelő igényelte termékre. A héten már elküldték Nyugat-Ber- linbe az árut... Az ilyen és ehhez hasonló gyors váltások a tolnai szövetkezet presztízsét növelik, partnerkapcsolatát erősítik. Így váltak képessé arra, hogy ezen a rendkívül kemény piacon megfelelő nyereséggel tudtak bentmaradni, növelték termelésüket és egyben devizabevételüket. Kiszolgáltatottak Forint, rubel, dollár... A Tolnai Gemenc Ipari Szövetkezet évek óta jelentős tőkés exportot termel. Felvételünkön külföldi megrendelő részére csomagolják a gyermeknyugágyakat. Nem kell különösképpen érdeklődni iparunk 1985-ös eredményei után, mégis hamar tudjuk, hogy ez az év nem piros betűkkel lesz beírva a „nagykönyvbe”. Az ■iparban jelentkező lemaradás, a lassúbb termékszerkezet-váltás, az export-elmaradás okai szerteágazók. Jelentősen csökkent a hazai piac ösztönző ereje, külföldre pedig egyre nehezebb betörni. Kiváló minőséget követelnek, pontos szállítást ... és még lehetne sorolni a gondokat, a hiányokat. Megyénk ipara sem szakadt el az országtól. Ugyanazok a gondok nyomasztják, ugyanazok az elmaradások jellemzik. A nem rubel elszámolású piacokon lemaradás várható, a rubelelszámolású exportban pedig jelentős növekedés mutatható ki. összességében — az I—III. negyedév alapján — mintegy öt százalékkal kevesebbet exportálnak Tolna megye ipari egységei mint 1984-ben. Ezen belül 12-14 százalékkal lesz magasabb a szocialista export és 17-18 százalékkal alacsonyabb a tőkés export. Ez utóbbi 400 millió forintos lemaradást jelent. A tisztább képhez tartozik, hogy a 2 milliárdos rubel- és a 2,4 milliárdos nem rubel elszámolású export zömét, kétharmadát a Szekszárdi Húsipari Vállalat adja. Jelentős lemaradást könyvelhet el a Mezőgép. Terveikben 1985-re 50 millió forint értékű tőkés export szerepelt, ennek alig több, mint tíz százaléka teljesül. A szövetkezeti iparban 1984-ben 262 millió forint tőkés exportot teljesítettek, ez várhatóan 220-230 millió forint lesz 1985-ben. Jó eredményt mondhat magáénak a Tolnai Gemenc, a Tolnai Gép- és Műszeripari Szövetkezet, a Bátaszé- ki Fémipari Szövetkezet, a Paksi Konzervgyár, a Bonyhádi Cipőgyár és a Láng Gépgyár dombóvári gyára. A szocialista exportban 20 százalékos, mintegy 400 millió forintos növekedést ért el a Szekszárdi Húsipari Vállalat. A Mezőgépnél jelentős felfutás következett' be és mintegy 95 millió forintos szocialista exportot bonyolítanak le. A Láng Gépgyár és az MMG-AM szekszárdi gyára is előrelépett. Ugrásszerű növekedést ért el a tamási TA-LUX és a simontornyai SIMOVILL. Az igazgató arra kér, véletlenül se írjam meg, hogy nem kapott időben alapanyagot. Kér, mert úgy érzi: kiszolgáltatott a gyár. Ha az újságban megjelenik a partner neve, az nem veszi jó néven, jövőre pedig „magas lovon ülve” tárgyal njajd, és az senkinek sem jó. Az igaz, hogy a gyár nem tudja teljesíteni exporttervét, de... A szövetkezet elnöke a partner levelét mutatja, amelyben az értesíti, hogy felemelte ötven százalékkal az általa gyártott termék árát. Az elnök kér, hogy ne írjam meg az esetet, mert akkor nemcsak az áremelés sújtja, hanem jövőre még az árut sem fogja megkapni. — Kiszolgáltatottak vagyunk, mint a gyerekek. — mondja harmadik ismerősöm. — Nekünk az expönkötéseket már novemberben alá kell írni. Ami azt is jelenti, hogy azon már nem lehet módosítani. Ha menetközben nem tudjuk beszerezni az alapanyagot, vagy az alkatrészeket, esetleg csak drágább anyagot kapunk, mint amilyen áron volt a szerződés aláírásakor, akkor kénytelenek vagyunk elviselni a veszteségeket. Abban egyezünk ki végül mindhárom beszélgető- társsal, hogyha majd egyszer minden ágazatban kínálati piac lesz... Akkor a kiszolgáltatottságot is elfeledhetjük, mert érvényesülni fog a már régóta óhajtott és meg nem valósított piac. ahol az értékek cserélnek gazdát és nem a hiányok... Addig azonban ezeket a rossz példákat őrizze meg a notesz, mert... és kezdhetnénk elölről a beszélgetést a kiszolgáltatottságról. Az oldalt írta és összeállította: Hazafi József. A fotókat Gottvald Károly készítette. Munkások külföldön... Nem szabad mindenáron üzletet kötni Az export egyik sajátos formája, hogy magyar munkásokat szerződtetnék határon túli munkákra. A Ve- gyépszer tamási gyárában egyik jelentős — és jövőt jelentő — exporttevékenység a hegesztőik külföldi munkája. Az 1985-ös év újdonsága, hogy tamási hegesztők dolgoztak az NSZK- ban és az NDK-ban. Ez ma már több mint ötmillió forint értékű tőkés árbevételt jelent, amely — a szerződések szerint — a következő években fokozódik. A gyár termelésében nagy jelentőségű, hogy 1983-ban bekapcsolódtak a szovjet kőolajprogramba az úgynevezett nyolc kútágas gázelosztó készülékek gyártásával. Ezek a robbanásbiztos, fűthető konténerben elhelyezett berendezések a szibériai hómezőkön a másodlagos kőolaj-kitermelést szolgálják. A gyár termékeinek nyolcvan százalékát, 280 millió forintot, ez a termék adja. Gondolva a jövőre is, a szovjet partner kérésére kialakítottak egy úgynevezett blokkos reagens adagoló berendezést a kútbokor rendszerhez, mely biztosítja az olajkitermeléshez szükséges adalékanyagok biztonságos adagolását. Az 1986-os gazdasági évben 330 millió forint értékben gyártanak Tamásiban gázelosztó készülékeket. Szolgáltatási exportjukban pedig tőkés és szocialista partnereik részére dolgozókat biztosítanak, vagyis kitűnő magyar munkások szakismeretével valutát hoznak az országnak. A gazdasági szabályozók ma már a nem mindenáron való termelésre és exportra ösztönöznek. Ez feltétlenül az eredményes gazdálkodást segíti elő. Hiszen az eredménycentrikus ösztönzőrendszernek azt kell hosszabb távon elérnie, hogy minden vállalatunk, gyárunk, ipari szövetkezetünk álljon meg a saját lábán. Az exportban mutatkozó lemaradások okairól beszélgettünk Hajdú Pállal, a Külkereskedelmi Minisztérium Tolna megyei megbízottjával. Fodor Tiborral, a KISZÖV elnökével és munkatársaival. Beszélgetésünk leglényegesebb pontja az ösztönzőrendszer. Az üzemekben is és az irányító apparátusban dolgozók is azon a véleményen vannak, hogy az exportösztönzés hiánya is oka a lemaradásnak. A bér jellegű ösztönzés mindig arra ösztökélte a vállalatokat, szövetkezeteket is, hogy akár nyereség nélkül is exportáljanak, mert a bérpreferencia az amúgy is nehéz bérhelyzetet javította, így inkább vállalták a veszteséges termelést egy-egy terméknél. A hosszabb távra is érvényes nyereséges gazdálkodás igénye kiihatott az 1985-ös évre, s így inkább a vállalatok, szövetkezetek visszaléptek a tőkés exporttól, mivel hazai és szocialista piacokon nyereséggel tudtak értékesíteni. Megyénk iparára nem jellemző, de országos viszonylatban érvényesülő, hogy a külpiac egy részén kereslet van, csak fizetőképes kereslet nincs. Azokat a piacokat nem is szabadott megtartani. A termékváltáshoz minden esetben pénz is szükséges. A beruházás tőkeigényes, de a gazdasági egységeknek nincs tőkéjük, a hitel pedig manapság igen drága. Jelentkezett nagyon sok esetben az a tény is, hogy a hazai alapanyagok néha drágábbak, mint a világpiacon, így drágább alapanyagból gyártott termék nem lehet versenyképes. A ruházati iparban minőségi gondok vannak. Azokat az alapanyagokat, amelyekből értékes árut lehetne gyártani, az alapanyaggyártók exportálják. Így ezen a téren a bérmunka konstrukció vezethetett eredményre. A bérmunkában a partner szállítja az alapanyagot — pontosan —, nekünk csak a munkaerőt kell biztosítani. Ez a munkaerőbiztosítás azonban nehéz, mivel a ruhaiparban a fizetések alacsonyak és ide nem „állnak sorba” a dolgozók. Munkaerő Hiányában Megyénk egyik legjelentősebb exportáló szövetkezete a Tolna Megyei Ruhaipari Szövetkezet. Évek alatt jó kapcsolatot alakítottak ki a Triumph céggel. A paksi székhelyű szövetkezet 1985- ben közel 40 millió forint értékben exportál. A piac az utóbbi időben megélénkült. A partner jelentősen növelné a megrendelését, a paksiak megduplázhatnák exportjukat. Ez a munka jó hatékonyságú, az úgynevezett dollárkihozata- luk a legjobbak közé tartozik. S mégsem tudnak többet exportálni. Hiába a jól felszerelt üzem, a megrendelő növekvő igénye. A fehérneműgyártást bővíthetnék egyéb szabadidő-ruházati termékkel, sportruházattal, éjszakai fehérneművel. Vállalni nem mernek. Az ország jelentős mennyiségű devizától esik el. Frast Antalt, a szövetkezet elnökét kérdeztük: — Mi az oka, hogy mégsem növelik exportjukat? — Sajnos egyre nehezebb helyzetben vagyunk. Itt áll a korszerű gépi kapacitással felszerelt üzemünk és csak 80-an dolgoznak benne. Egy műszakban tudnánk foglalkoztatni 200 varrónőt, két műszakban akár 400-at is. Munkánk lenne bőven. — Miért nem magúknál dolgoznak a paksi és a városkörnyéki asszonyok? — Nem vagyunk versenyképesek. A környező üzemeikben több a bér, így természetesen aki tud, oda megy dolgozni. A közelmúltban megjelent egy másik köny- nyűipari üzem Pakson és bedolgozó-hálózatot épített ki. Magasabb bérért és juttatásért csak a közelmúltban harminc asszony lépett be oda. — Gondolom, hogy telepített üzemben nagyobb hatékonysággal lehet dolgozni. — A hatékonyságot a bérből élő dolgozó nem veszi figyelembe. Oda megy, ahol jobban megfizetik. Egyetértek mindenkivel, aki átment a másik munkahelyre. Csak azt nem értem, hogy ők miért tudnak többet fizetni, mint mi. Ez a szabályozóik csapdája, amin, mi itt Pakson nem tudunk segíteni. — Teljesítik exportvállalásukat? — Kétmillió forinttal kevesebbet tudunk a partnernek adni, mint amit a szerződésben aláírtunk. Pedig azok a dolgozók, akik maradtak a szövetkezetnél, mindent megtesznek a kötelezettségünk teljesítéséért. Felvételünk évekkel ezelőtt készült Pakson, akkor még minden varrógépnek volt „gazdája” /
