Tolna Megyei Népújság, 1985. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-23 / 275. szám
1985. november 23. NÉPÚJSÁG 3 HÍRRŐL a délelőtt összül a Tolna megyei népM front-értekezlet, hogy értékelje az elmúlt öt évben végzett munkát. A taL ___ nácskozáson ugyan a megyei bizottság s zámol be elsősorban saját tevékenységéről, de ha azt nézzük, hogy öt év alatt a népfront mit tett Tolna megyében a rászoruló egyes ember támogatásáért, a kis és nagy települések fejlődéséért, a megyéért és az országért, akkor ez a munka egyszerűen felmérhetetlen, széles köre és jelentősége miatt. Közéletünkben a népfront szerepe nélkülözhetetlen és semmi mással nem is helyettesíthető, mint ahogy a Magyar Népköztársaság Alkotmánya is leszögezi: „A Hazafias Népfront tömöríti a társadalom erőit a szocializmus teljes felépítésére, a politikai, gazdasági, kulturális feladatok megoldására, közreműködik a népképviseleti szervek megválasztásában és munkájában”. A népfront az a legszélesebb tömegmozgalom, amely kötetlen formában ad módot mindenkinek arra, Ihogy hallassa szavát azokban a kérdésekben, amelyekről véleménye van, kis és nagy tettekkel vállaljon részt a nagy egész munkájából ott, akkor és abban, amihez képzettsége és kedve van. Vannak aktivisták. akik csak egy-egy akcióban vesznek részt, mások szabad idejük jelentős részét töltik társadalmi munkával. A népfront mindenkié, aki tenni kíván valamit, és mindenkié abban az értelemben is, hogy tevékenysége az egész népet kívánja szolgálni. Talán nincs még mozgalom hazánkban, amely a kezdetektől ilyen csekély létszámú apparátussal dolgozik, mint éppen a népfront. A munkát az aktivisták végzik, szervezett bizottságokban, akciók, rendezvények keretében, vagy éppen egyénileg, de mindig a közösség érdekében. Hogy mit kell csinálni, annak csak a legtágabb elveit dolgozzák ki országosan, megyére szólóan. A helyi tennivalókról, feladatokról helyben dönthetnek és ott is kell azokat megvalósítani — lehetőleg minél több ember bevonásával. Népfrontbizottság minden településen van, és vannak kis községek, ahol csak népfrontbizottság működik, mert nincs tanács, önálló pártszervezet, KlSZ-szervezet és iskola sem. A feladatok persze, behatároltak, de annyi minden fér a keretek közé, amennyit az aktivisták megvalósítanak. Függetlenített népfronttitkárok csak a városokban dolgoznak. Az idén tág tere volt a közéleti aktivitásnak, és az állampolgárok éltek is a lehetőséggel. A közéleti pezsgés fenntartásában továbbra is jelentős a népfront szerepe, a párt XITI. kongresszusa határozatainak végrehajtása érdekében éppúgy, mint a települések közéletének szervezésében, a lakosság jaA népfront mindenkié gyűjtésében, a válaszok megkeresésében, illetve konkrétan a társadalmi munka szervezésében. Széles tehát a skála, mint ahogy nagy ívű feladat az is, amit a népfront a szocialista nemzeti egység megvalósításában magára vállal, és Tolna megyében az elmúlt öt év alatt ebből meg is valósított. A népfrontbizottságok foglalkoztak a dolgozók különféle rétegeinek élet- és munka- körülményeivel, anyagi és kulturális ellátásának fejlesztésével. Ehhez a munkához adtak alapot a megyei nő- és rétegpolitikai munka- bizottság felmérései és ajánlásai. Ma teljes körű felmérés van az öregek helyzetéről, — az aktivisták közreműködésével — naprakész a gondoskodás az idős emberekről, akkor is. ha ezen a téren lis vannak még tennivalók is. A társadalom alapsejtje a család, a népfront VII. kongresszusának ajánlásai szerint Tolna megyében is megnőtt a népfront érdeklődése a család iránt. Szekszárdon például több kísérlet történt a családi életre felkészítés, a gyermeknevelés segítése terén. Országos elgondolás szerint folyik a családvédelmi tanácsok, a családsegítő központok megszervezésének előkészítése. Ráépülhet ez a munka arra a kapcsolatra, amit a szülői munkaközösségekkel közösen már eddig is kialakítottak a szülői ház és az iskola között. Sok szülő és pedagógus kész, és képes arra, hogy saját emberi és szakmai tapasztalatait hasznosítva, segítsen másokat a családi harmónia megteremtésében, megőrzésében, vagy válsághelyzetben annak visszaszerzésében. 'Erősödött sok népfrontbizottság kapcsolata a területükön működő üzemek vezetőivel és dolgozóival, a termelőszövetkezet tagjaival. Az értelmiség egyre nagyobb csoportjai kapcsolódnak be a népfront tevékenységébe. Javult a mozgalom kapcsolata a fiatalokkal is, olyan formában is, hogy a testületek megfiatalítására törekedtek valamennyi bizottságban. A nők aktivitása közismert a népfrontban, bár tapasztalható némi visszaesés amiatt, hogy megnőttek a megélhetés költségei, mindenkinek a szabad ideje kevesebb. Ezért is érdemelnek az eddiginél is több megbecsülést a népfrontmozgalom aktivistái. „ két köszöntjük most, a megyei népfrontok értekezlet napján. Vannak köztük, akik a kezdetektől részt vesznek ebben az or- _____jszágépítő munkában, tehát négy évtizedes”— vagy még több — mozgalmi tapasztalat áll mögöttük, másokat „tegnap” küldtek a népfrontba tömörült szervezetek, intézmények e területre, vagy maguktól vállaltak most feladatot. A régieknek köszönjük azt a sokat, amit már megtettek, az újaknak, a fiataloknak pedig kívánunk olyan tartalmas és eredményes munkát, mint amilyent eddig a népfrontmozgalom végzett Tolna megyében, az értékelési időszak elmúlt öt évében is. A z 1985. esztendő 47. hetének történelmi jelentősége kétségtelen, s talán egy reményteli, új korszakot nyitott meg, mely a világ minden embere számára fontos. Ezen a héten került sor Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan találkozójára. S ameny- nyiben nem nevekkel, hanem szavakkal, szópárokkal — történelmi kézfogások, konstruktív párbeszéd, friss start, Szovjetunió-Egyesült Államok, avagy Kelet- Nyugat viszonya, intim hangulatú csúcs — kezdtem volna e sorokat, nem hiszem, hogy bárkiben is kétségek merülnének föl: miről is van szó. És azt is hiszem, hogy az elmúlt napokban csúcsot ért el a Tv- híradó nézettsége is, hiszen mindannyian leplezetlen izgalommal és várakozással ültünk a képernyők elé az adások idejére. S ugyancsak csúcsát élte az újságok olvasottsága — alapos olvasottsága — természetesen e napokban és e témában. S most térjünk rá szokásos szombati tallózásunkra, villantsunk fel néhányat Tolna megye 47. hetének eseményeiből. Egy tanfolyam ós meghívója Megyénk főhivatású népművelőinek egyhetes továbbképzése tegnap kora délután fejeződött be Tengelicen, a megyei tanács vb. oktatási és továbbképzési intézetében. A hagyományos tél eleji tanfolyamot eddig kétévenként rendezték meg. A folyamatos kapcsolattartás, a tapasztalatcsere, a módszerek átadása és természetesen a résztvevők általános politikai, ideológiai tájékoztatása érdekében úgy határoztak a szervezők, hogy ezután minden évben biztosítják e lehetőséget a népművelőknek. A gazdag programokat ezúttal nem sorolom fel, mindössze azok egymásra épülését, az előadások egymáshoz kapcsolódását emelem ki. S még valamit. Egy szerény küllemű, 18 oldalas, stencilezett füzetet, amelyben az előadások címei, az előadók és a kerekasztal-beszélgetések vezetőinek neve, az igen hasznos kiegészítő programok szeretjeinek... és még valami. Úgynevezett irodalomajánlás. A gondos szervezők és szerkesztők a tanfolyamon feldolgozott témákhoz mintegy kiegészítőül, avagy a további elmélyült tájékozódást segítve hívják föl a figyelmet könyvekre, illetve folyóiratokban megjelent cikkekre. Ez is része a népművelésnek: így működik a négyütemű motor Mindenki fölkészült7 Gyerekek, felnőttek, autósok és gyalogosok egyaránt tapasztalták, hogy megkezdte aprócska köszöntgetéseit a tél. S a látványosabb, határozottabb köszönései majd ezután jönnek, nekünk pedig — ha akarjuk, ha nem — fogadnunk kell. Bizony, nem fordíthatjuk el kívülálló idegenként a fejünket. Megmagyarázom, hogy ez esetben mit is értek a visszaköszönés alatt. Előrebocsátom, hogy teljes joggal kérjük számon az illetékes vállalatoktól telente a hó eltakarítását a közutakról, közterekről. De! Vajon mi magunk, mármint a lakók, hogyan készültünk föl a télre, a hó eltakarítására? Megvettük-e a hólapátokat, seprűket és a sót? S ha megvettük a seprűt, hát söpörgessünk saját házunk előtt. De ne csak képletesen, hanem valójában. Mert az első hó — havacska — ahogy jött, úgy el is ment. Viszont nem biztos, hogy így tesz a következő, vagy az azt követő. Tehát ne csak számon kérjünk, hanem ... S ne csak azért fogjuk kezünkbe az annyiszor emlegetett seprűt, mert attól tartunk, hogy az érvényben levő rendeletek alapján megbírságolhatnak bárkit, aki nem takarít portája előtt — legyen szó intézményről vagy háztulajdonosról. Hanem egymás iránti tiszteletből is. Városszépitök, városszeretők Az előző témához kapcsolódva mondhatom, hogy azok, akik télen-nyáron egyaránt rendet tartanak portájuk körül, szeretik településüket, s amennyiben városban élnek, kicsit érezhetik magúkat város- szépítőnek is. De fogalmazhatunk úgy is, hogy akik valamilyen formában törődnek településükkel, azok egyben védői is annak. S máris következik egy újabb téma: a városvédő, városszépítő egyesületek alakulása és tevékenykedése. Szekszárdon — hazánk más városainak példájára — is elhatározták a városszépítő egyesület létrehozását, mely várhatóan a jövő év elején alakul meg. A szervezőbizottság megalkotta az egyesületi alapszabályt, s mos folyik a tagok „toborzása”. Nem a jobb szó híján használtam a toborzást, hanem egészen másért. Vannak olyanok — már miért ne lennének — akik tudatosan használják e szót, s velük vitatkoznék. Ugyanis mint már írtam, ebben az esetben a lakosság nagyobb része belső indíttatásból évek óta városszépítő, legfeljebb nem tartozott szervezetbe, egyesületbe. Nem is tartozhatott, hiszen nem volt hova. Tehát örömmel üdvözölhetjük mindannyiunk érdekében a megalakulást, s nézegetve a prorgramtervezetet, ami úgymond objek- tívnek, a lehetőségekhez illeszkedőnek tűnik. Viszont felmerülhet egy másik kérdés: mégpedig az, hogy a célok megvalósításához pénzre van szükség. Valóban van, mely részben a tagdíjakból adódik, de előfordulhatnak adományok is. De azt is meg merem kockáztatni, hogy nagyobb anyagi ráfordításra sincs szükség ahhoz, hogy az újszerű egyesület megvalósítson különböző célokat. Bizonyítékom is van erre, ami a következő: a dunaföldvári városvédő egyesület a napokban tartotta közgyűlését, s ők egy munkával töltött esztendőt is értékeltek egyben. A 240 tagot számláló „csapat” három — településtörténeti, építészeti és környezetvédelmi — munkabizottságban tevékenykedik. Az esztendő alatt felmérhetetlen értékű anyagot gyűjtöttek össze, mely a múlt emlékét őrzi a mának és a jövőnek. Ehhez a munkához is inkább hit és akarat szükségeltetett, mint forint. Hallgassunk zenót Megyénk zenei életének helyzetéről tárgyaltak a minap Szekszárdon azok, akik hivataluknál, hivatásuknál vagy egyszerűen zeneszeretetüknél fogva a megbeszélők körébe tartoznak. Az igen 'hasznos tanácskozáson megfogalmazódott az, hogy a zenének csökkent a tekintélye, csökkent a presztízse, amennyiben összehasonlítási alapnak a múltat tesszük meg. Nem akarom a XVI—XVII., vagy akár a múlt századi emlékeket idézni, noha számtalan elgondolkodtató zenélési, zenehallgatási forma és nemzetközi világnagyságok nevei is fémjelzik az elmúlt századok magyarországi zenei életét. S most .meg ... gondok, problémák. Mifélék, hányfélék, nem sorolom, viszont örömmel tölt el, hogy a szakemberek a megoldásokon gondolkodnak, egyebek között a családi hangversenyek szervezésén, mely társadalmi szükségszerűség. Valahogy saját igénytelenségünk is fölmerül e sorok írójában, s csak úgy megkérdezi: miért nem lehet családi program — bizonyos rendszerességgel — egy-egy 'hangverseny meghallgatása, a közös öröm szerzése. Szomorúan írom, pontosabban idézem ifj. Fasanig Árpád zongoraművész Kovács Dénes hegedűművész szavait: „Fájdalom, Szekszárdon jóformán soha nem telik meg a terem hangversenyek idejére, s hogy a kongó üresség érzését elkerüljék, a koncerteket inkább a művelődési központ halijában rendezik meg.” S most hadd invitáljam a családokat egy mai .hangversenyre! .Este fél nyolckor a szekszárdi Művészetek Házában ad koncertet a szekszárdi városi kamarazenekar Bach születésének 300. évfordulója tiszteletére. Közreműködik: Kovács Dénes hegedűművész, akinek előadásában hallgathatjuk meg az a-moll és D-dúr hegedűversenyt, illetve a d-moll kettőst, mely utóbbit Földes! Lajossal — a zenekar művészeti vezetőjével — együtt adnak elő. Kívánok örömteli szórakozást és szép élményt: V. HORVÁTH MARIA vaslatainak, kéréseinek és kérdéseinek összeVáHalati Jövedelemszahályozás Hogyan támogatjuk a szelektív fejlesztést? A Minisztertanács október végén fogadta el a jövő évi vállalati jövedelem- és keresetszabályozást. A határozat érthetően nagy érdeklődést keltett, hiszen a vállalati vezetők ennek alapján számíthatják ki, hogyan is gazdálkodhatnak az 1986-os esztendőben. A szabályozómódosí- tás olyan helyzetben ment végbe, amikor a gazdálkodás eredményei elmaradtak a várakozástól. A konvertibilis elszámolású export a tervezettnél rosszabbul alakult, az ipartól is többet várt a vezetés, és bizony rosszabbodott a költségvetés pozíciója is. Beruházási adókedvezmény Mindez érthetően rányomja a bélyegét a mostani módosításokra, amelyeknek egyetlen részletével foglalkozunk: miként segíti elő a fejlesztést? Természetesen, a 70-es évek nagy beruházási hullámainak visszatérésére nem lehet számítani, hiszen ennek nincsenek meg a feltételei. Viszont a gazdasági fejlődés meggyorsítása megköveteli, hogy bizonyos területek az átlagosnál jobban fejlődhessenek. Éppen ezért az exportfejlesztő beruházások, valamint a kiemelt központi fejlesztési programok zöld utat kaptak a jövőben, utánuk csak nyolcszázalékos felhalmozási adót kell majd fizetni. Miután idén a beruházásokat 18 százalékos adó terhelte, ez mindenképpen jelentős kedvezménynek számít. S a tervek szerint 1986. második felétől a vállalati beruházások ösztönzése érdekében a felhalmozási adó 3 százalékkal, vagyis 15 százalékra mérséklődik. Persze, mondhatnánk, kevés lesz az immáron elengedhetetlenül szükséges fejlesztések beindításához ez a kedvezmény, különösen akkor, ha emellett más csatornákban nő az elvonás. Mint például a nyereségadónál, ahol 35-ről 40-re emelkedik az adó. Nem lesz könnyebb A szelektív fejlesztést — csak erre ad lehetőséget a gazdaság jelenlegi helyzete — a már meglévő tőke gyorsabb áramlása is segítheti. E koncepcióba illik bele, hogy jövőre nem kell felhalmozási adót fizetni a használt állóeszközök vásárlása után, és ha valaki bérbeadásra szánt gépet vásárol, ákkor csak 8 százalék felhalmozási adót fizet. E néhány és nem teljes körű módosítás felvázolásából is — valószínűleg — világosan körvonalazódik, hogy a szabályozás mozgásterét erősen behatárolja a gazdaság állapota, a külső és a belső piac helyzete. Mindenképpen szükség lenne — mondják a vállalatok és az irányítás szakemberei — például arra, hogy végre csökkenjen a jövedelem köz- pontosítása a vállalati szférában. Ehhez azonban először az elvonásokat kellene mérsékelni, mert ennek fenntartása követeli meg az erőteljes elvonást. Bár az elveket már régen megfogalmazta a kormányzat, még mindig rendkívül lassú az előrehaladás — nem sikerült a támogatásokat leépíteni. S a költségvetés rosszabbodó pozíciója is az elvonás növelésére kényszeríti az irányítást. Vagyis a vállalat óknak jövőre sem lesz könnyebb a helyzetűik. A hatékonyság növelésével, megfontolt foglalkoztatáspolitikával maradhatnak versenyben a hazai és külföldi piacokon egyaránt. Csak kiemelt célokra A szabályozás csak nép- gazdasági Lag kiemelt célok megvalósításához ad kedvezményeket. Valószínűleg a szelektív fejlesztés sokáig meghatározza majd a gazdaság helyzetét, csak a leghatékonyabban termelő, exportjukat növelni képes vállalatok előtt nyílik meg a dinamikus fejlődéshez .az út hosz- szabb távon is. E fejlesztéspolitika csák akkor váltja be a hozzá fűzött reményeket, ha a struktúraátalakulás is meggyorsul, és a versenyben végleg lemaradó, a korszerűtlen termékeket alacsony hatékonysággal gyártó cégek kiszorulnak a piacról, és az így felszabaduló tőkét, munkaerőt más fejlődő ágazatban hasznosítják. Ennek egyik eszköze a szabályozás, amely a kijelölt út mellé állítja a korlátokat: ha ezt rossz helyre teszá, akadályozza a fejlődést. Á körülmények változása — az alapelvek Stabilitása mellett — időről időre szükségessé teszi a módosításokat. Az már a gazdaság eredményeitől függ, hogy szélesedik-e vagy kesikenyedik-e az út. Lakatos Mária