Tolna Megyei Népújság, 1985. október (35. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-12 / 240. szám
lO^ÉPÜJSÁG 1985. október It. IRODALOM Rumen Balabanov: Ki vagyok? Reggel fölébredtem, és nem tudtam, ki vagyok? Fölkeltem és körülnéztem. Egy nő aludt mellettem. Nem ismerem. Átmentem a másik szobába. Amulva vettem észre, hogy egy gyermek 'kandikál kifelé az ágyból, öt sem ismerem. Kimentem az utcára. Valaki rám köszönt, de én egyáltalán nem ismerem. A lábaim elvittek egy épülethez. Majd tovább liften, egészen egy ajtó elé. Bemegyek. Két nőt és egy férfit látok az íróasztalok mögött. Rám mosolyognak. Nem ismerem őket. Emberek jönnek. Ügy látszik, látogatók. Nézem őket, nézem a papírjaikat, melyeket a kezembe nyomnak, de minden olyan ismeretlen a számomra. Ügy is bánok velük, mint ismeretlen emberekkel. Elküldöm őket — egyiket a másik után. Odajön áz egyik illető a szobából, és húsz levát kér kölcsön. Visszautasítom — ismeret, len embernek nem adok. öt óra felé fölállok az íróasztaltól, és távozom. A lábaim hazavisznek. Lefekszem és elalszom. Reggel fölébredek — és semmire sem emlékszem. Kérdezem a feleségemet, látott-e tegnap? — Igen — válaszolja. Kérdezem a gyereket. látott-e tegnap? Igen —feleli. Elmegyek a munkahelyemre. Kérdezem a kollégáimat, nem vettek-e észre rajtam valami furcsát? Csak egyikük válaszol: — Kértem tőled kölcsön, mint rendesen, húsz levát, és te, mint mindig, visszautasítottál! Jönnek az ügyfelek — régi ismerősök, régi problémákkal, őket is megkérdezem! Semmi különös — mosolyognak nyájasan. — Mint általában, haza tetszett küldeni bennünket valamiért, és azt tetszett mondani, jöjjünk holnap. .. Azt mondom nekik, hogy ma gyengélkedem, és vissza, rendelem őket másnapra. Letörve távoznak. öt óra tájban felállók az íróasztaltól. Hazatérek. Otthon vár a feleségem és a gyerek. Hallgatagon rám néznek, szótlanul megvacsoráznak, majd csöndben lefekszenek. Mielőtt elaludnék, megbököm a feleségem: — Tegnap semmire sem emlékeztem... Nem vetted észre? — Mit vettem volna észre? — vonja meg a vállát. — Mint rendesen, egy szót sem szóltál, mielőtt munkába mentél... Azután hazajöttél, és anélkül, hogy ránk néztél volna, lefeküdtél aludni... A másik oldalamra fordultam. Valójában azt sem tudom, ki vagyok?... Ezt a nőt nem ismerem, azt a gyereket szintén, a kollégákról már nem is beszélve... Még a nevemet sem tudom. .. Hogyan fogok így fizetést kapni elsején? Ez itt a kérdés! Fordította: Adamecz Kálmán Aktív pihenés A bőröndből már kicsomagoltam, épp indultam zuhanyozni, amikor nyílt az ajtó. Szuszogó, levegő után kapkodó férfi lépett a szobába, degeszre tömött sporttáskáját ledobta maga elé a parkettára, majd a kezét nyújtva felém indult. — Csömöszlei vagyok — közölte lakonikus rövidség, gél. Aztán nagy lélegzetet vett, és mondta tovább: — Szervusz, tegeződjünk! Fütyüljünk a formaságokra, eleget udvari askodik, hajlong az ember a munkahelyén, ide pihenni, kikapcsolódni jöttühk, nem igaz? Nekem még helyeselni sem volt időm, máris zúdult rám az újabb szövegánadat. — Különben én törzsvendég vagyok ebben az üdülőben, hosszú évek óta itt gyó- gyíttatom a reumámat. Húsz éve járom a hazai gyógyvi- zes fürdőket, minden vizet végigpróbáltam, de az itteni segít a legjobban. Te már voltál itt? — Még nem. Sokan dicsérik felénk is, azért kértem ide beutalót — válaszoltam, de szerintem Csömöszlei a mondat felét sem hallotta, mert közben bement a fürdőszobába. — Minden a régi — mondta néhány perc múlva, amikor visszatért, én pedig nem tudtam, hogy megállapításával mire céloz. — A mosdó csapja csöpög, nem lehet rendesen elzárni — folytatta. — Majd mindjárt megcsinálom. Hoztam magammal néhány ap"ósá- got, alátétet, csavart, egy pár szerszámot. Számítottam ezekre a javításokra. A falitükör is kettétört, majd a gondnoktól kérek másikat, ezt meg kidobjuk a fenébe. Látom, ennek az éjjeli szekrénynek is lóg az ajtaja, pedig csak három csavart kell visszatenni a helyére, és újra nyílik, csukódik. De még erre is lusták! Nem baj., apó- ca, majd mi rendbehozzuk. Az orvosok úgyis az aktív pihenést ajánlják, igaz? Akkor még nem tudtam, mit jelent a Csömöszlei-féle aktív pihenés. Ma már tökéletesen tisztában vagyok szabályaival, váratlan lelki hatást keltő fordulataival, ezért állítom, hogy reumás betegek számára nem ez a gyógyulás igazi útja. — Szereztem egy porszívót — mondta Csömöszlei még aznap, amikor az első közös ebédtől visszaballagtunk a szobába. — Otthon is én szoktam porszívózni. Tudod, apóca, ennyi mozgásra a legbetegebb embernek is szüksége van. Szerintem az lesz a legjobb, ha a takarítónőktől szerzel egy porrongyot, és letörölgetsz utánam. Látod, vastagon áll a por a két ablakszárny között, meg a szekrények tetején. De oda se neki! Holnap az ajtókat, ablakokat is lemossuk. Csömöszlei megkezdte tehát aktív pihenését, amelynek programjában az orvosok előírta gyógykúrák, procedúrák sajátos módon keveredtek a házilagos kivitelezésű és az üdülő állagának megóvását szolgáló mozgásformákkal, fusizással. Másnap a reggeli súlyfürdő és a rövidhullámú kezelés között felraktunk egy szúnyoghálót az ablakra, a függönytartó- karnisokat fatiplikkel erősítettük meg, de nemcsak nálunk, hanem a főorvosi rendelőben is. — Sosem árt jóban lenni a főorvossal, világos? — magyarázta bizalmasan Csömöszlei, miközben a fúrógépet visszavittük a karbantartók műhelyébe. — Az idén is jók vagyunk a kisöregnél, nem vitás! Délután a csendes pihenő alatt Csömöszlei megjavított egy porszívót és egy falilámpát, én pedig a gondnoki iroda Lambériázásához szükséges faanyagot kezdtem el méretre fűrészelni. Egy hét alatt tizenöt fürdőszobában szüntettünk meg dugulást, nagy hatótávolságú tévéantennát raktunk a tetőre, kitisztítottuk az esőcsatornát, új farácsokat csináltunk az úszómedencéhez, és huszonhárom kerti széken cseréltük ki a műanyag fonatot, hogy csak a legnagyobb vállalkozásainkat említsem. Mivel a végzett munkáért egy fillért sem kaptunk, be-, leuntam az egészbe, és önállósítottam magam. A reggeli súlyfürdő és a rövidhullámú kezelés között van jó három óra szabad időm. Így hát elszegődtem a szomszédos maszek zöldségeshez. Kisteherautón téli burgonyát szállítok a megrendelők lakására. Naponta tíz-tizenöt fuvart lezavarok. Ebéd után a gőzfürdőben az egyik megbetegedett maszí- rozót helyettesítem, délután négytől pedig a helyi moziban jegyszedőként dolgozom. Nem mondom, van egy kis hajtás, de nem panaszkodom, mert jól jön az a kis pénz, amit naponta a három helyről fölmarkolok. Különben jövőre is erre a csodálatosan szép fürdőhelyre térek vissza gyógyulást keresni. Igen, mert elvállaltam egy kis fusizást. A helyi úttörőház elektromos hálózatának felújítását fogom elvégezni, magyarul kicserélem a falban futó, régi vezetékeket. Tudniillik, ilyen kis volumenű munkát nemhogy állami cég vagy szövetkezet, de még egy, magára valamit adó kisiparos sem vállal el. Én meg két hét alatt a reggeli súlyfürdő és a rövid- hullámú kezelés közt szép kényelmesen megcsinálom. Mert ennyi mozgásra az embernek még üdülés közben is szüksége van, nem igaz? Kiss György Mihály-----------------------------------------------------------------------------------~ P eter Gregor: Régi mese mai módra 1. változat: ... És akkor a jó vitéz elhatározta, hogy kiszabadítja a hercegkisasszonyt a szörnyű sárkány karmaiból. Rettenthetetlen bátorsággal odaállt a hétfejü szörnyeteg elé, amely mindegyik fejéből lángot okádott, és fölébük emelte a kardját. Ekkor azonban a sárkány barlangjából kilépett a hercegkisasszony, hogy gyönyörködjék jövendő megszabadi- tójában. A jó vitézt halálos rémület fogta el és... hetedhét országon itúlra menekült... 2. változat: ... És akkor a jó vitéz elhatározta, hogy kiszabadítja a hercegkisasszonyt a szörnyű sárkány karmaiból. Rettenthetett en bátorsággal odaállt a hétfejű szörnyeteg elé, amely mindegyik fejéből lángot okáidott, és fölébük emelte a kardját. — Adj’ isten jó vitéz, adj’ isten — mondta a sárkány. — Már régóta várlak. Szabadíts meg minél hamarább!. . 3. változat: ... És akkor a jó vitéz elhatározta, hogy kiszabadítja a hercegkisasszonyt a szörnyű sárkány karmaiból. Rettenthetetlen bátorsággal odaállt a hétfejü szörnyeteg elé, amelyik mindegyik fejéből lángot okádott, és fölébük emelte a kardját. Ekkor azonban a sárkány barlangjából kilépett a hercegkisasszony, és így szólt: Eredj a fenébe, ostoba tökfilkó! Mi iaz ördögnek kellesz te nekem? A sárkánynak hét feje van, és mind tüzet okád! Hát neked?... 4. változat: ... És akkor a jó vitéz elhatározta, hogy kiszabadítja a hercegkisasszonyt a szörnyű sárkány karmaiból. Rettenthetetlen bátorsággal odaállt a hétfejű szörnyeteg elé, amely mindegyik fejéből lángot okádott, és így kezdett töprengeni: „De hát érdemes-e megverekednem ezzel a rondaság- gal? Am legyen, megölöm, de M kezeskedik afelől, hogy idővel nem jelenik meg egy újabb sárkány? Vajon a sárkány a legnagyobb baj a királyságunkban? Meg aztán egyáltalán nem korai-e megházasodnom? Szükségem van-e fél királyságra, amikor d magam gazdaságában is csőstül akad tennivaló...” Es a jó vitéz kardját visszadugta a hüvelyébe, és óvatosan, nehogy felébressze a sárkányt, hazaballagott. . . 5. változat: ... És akkor a jó vitéz elhatározta, hogy kiszabadítja a hercegkisasszonyt a szörnyű sárkány karmaiból. Rettenthetett en bátorsággal odaállt a hétfejű szörnyeteg elé. amely mindegyik fejéből lángot okádott, és fölébük emelte a kardját. Kegyetlen harc tört ki kettőjük között. A jó vitéz a sárkány szívének kellős közepébe döfött, és dicsőségtől övezve tért vissza a királyi palotába. A fél királyságot és a hercegkisasszony kezét azonban határozottan visszautasította. — Nem akarod? — csodálkozott a király. — Akkor hát mit kívánsz jutalmul hősi tettedért? S akkor a jó vitéz Ifelállt, s imigyen szólt: — A sárkány barlangjában akarok lakni, és mindennap újabb lányokkal akarok megismerkedni! Fordította: Gellért György Mester Attila: Pusztaszenttornyától Kimiéig Harmadszor ugrik neki a szövegnek, harmadjára, hogy abbahagyja valahol a felénél. Nem megy. Ez még mindig nem az igazi. Megtörli izzadó homlokát, ismét nekirugaszkodik. — Haragudj jobban a Klementinára — mondja neki a rendező. — Te egy piszok fráter vagy, egy intrikus alak. egy profi gazember aki nem bírja elviselni, ha valaki tiszta és szép. Te ráadásul ronda is vagy, aki álmomba se jöjjön elő. — Értem — nyögi a színész, és negyedszer is nekirugaszkodik. Hangjából szinte süt a gyűlölet. Már úgy haragszik Klementinára — aki egyébként valóban szép és tiszta, hogy meg tudná fojtani. Ott ül éppen szemben vele, habkönnyű, fodros ruhában, tökéletes válla- in két pici masni, még a szövegkönyvet is így tartja, félig az ölébe ejtve, mint régi flamand festményeken tartják az ábrándos szemű lányok kedvesük levelét. — Hű, de haragszom rá — gondolja a színész. — Mindjárt nekimegyek és megölöm az angyalarcú bestiát —>, és mondja, mondja a szöveget, hogy csak úgy föcsköl- nek a szavak. — Ez az! — lelkendezik a rendező. — Így kell. Pontosan erről van szó. Még egyszer élőiről. Ötször próbálják végig a jelenetet (egyre jobb), s aztán az előcsarnokban, kifelé sodródva a jól végzett munka után vidáman nevetgélő színészek között látom, hogy az előbb még haragvó „profi gazember” kézenfogja Klementinát, és azt mondja neki. — Krumplit is vegyél, mert nincs otthon, meg valami húsfélét vacsorára. Én megyek a gyerekekért. Váci Mihály: Adott világ Látod — a lét se rossz, se jó; adott: — hát elfogadható ellenfélként, hogy ellene küzdj — eggyé fonódva vele. Komor törvényei szerint alakul: — mindig! — most megint! Hajszoló düh, lelkesedés, és önkéntes istenkedés, se mellette, se ellene, semmit sem ér. \— Csak a vele. csak a benne, az érte tett szülői hánykódtatású tett. — Mint a magzat teremt anyát, s az — változásban — magzatát: — így szüli a kort az erős, az, kivel kora viselős, ki azonosként érzi át, kivel egy-egész a világ, s érzi verni-fájni e kort, mint szárnyat, mely vállába forrt. A falusi színjátszók találkozója Lassan száz éve lesz, hogy egy európai műveltségű Békés megyei író és földbirtokos téli és nyári színházat épített kastélyának parkjában, s dohánytermesztő, kétkezi munkásokból szervezett színtársulatával Shakespe- are-it, Moliére-t, görög klasz- szikusokat mutatott be pesti és külföldi úri vendégekből meg környékbeli parasztokiból verbúválódó hálás közönségnek. Justh Zsigmond parasztszínháza messzire ható jelképpé vált, s szerencsére nem is maradt követők nélkül a magyar művelődés történetében. És ha a pusz- taszenttornyai körszínházhoz mérhető emberfeletti vállalkozásról nem lis hallottunk a Justhot követő száz esztendőben, itt-ott mindig fölbukkant egy-egy ihletett és sugárzó akaratú személyiség, aki több-kevesebb ideig művészi magaslatokat tudott ostromolni a iköznapiság fölé emelkedés örömét megízlelő ifjak, gyerekek vagy éppen meglett emberek körében. Jóllehet a mai mecénások fontol gatóbbak — s talán szegényebbek is a boldog emlékű Justh Zsigmond úrnál—, ha rendezői szándék és szereplési vágy egymásra talál, a legtöbb faluban fedél ■is kerül az elszántabb cső. portok feje fölé. Szerencsés esetben még az igényes művészi munka egyéb feltételeire is áldoz valaki (s talán tudja is a zsebbe nyúló üzem, szövetkezet, tanács vagy gyáregység, hogy nem annyira áldozat, miiint inkább beruházás minden fillér, amelyet a lakóhelyi közösségi művelődési lehetőségek gazdagítására fordítanak.) 1983 májusában a TOT a SZÖVOSZ, a Népművelési Intézet és a Győr-Sopron Megyei Művelődési Központ megrendezte a falusi színjátszók országos találkozóját. Jelentős esemény volt ez azért is, mert — eltérően a többi társadalmi réteget képviselő művészeti csoportoktól — tíz éve nem találkoztak országos fórumon a falusi színjátszók. A kimlei rendezvény mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy eltérő színvonalon és sokféle változatban bár, de él és közönségre talál fálva- inkban az amatőr művészetnek ez az ága. A rendező szervek 1986 májusára ismét meghirdetik az országos találkozót. Ennek szervezési elve — hasonlóan a korábbiéhoz — nem felfutásos rendszerű, azaz nem kényszeríti egymással való versengésre a csoportokat. A részvételre pályázó produkciókat megyei és országos tájékozottságú szakemberekből álló zsűri tekinti meg, s a legérdekesebb, legjellegzetesebb vagy éppen a legvitathatóbb előadásokat hívja meg Kimiére. Pályázhat a részvételre minden rendszeresen működő falusi együttes, az amatőr színjátszás bármely műfajával (drámai játék, komédia, tragédia, vígjáték, vásári és népi komédia, szerkesztett műsor vagy hagyományőrző népi játék). Az előadások időtartama nem haladhatja meg a 60 percet, a szereplők száma pedig a 20 főt. A pályázatokat a megyei művelődési központokba kell benyújtani 1985. november 15- ig. A megyei találkozóknak (vagy helyi bemutatóknak) március 1-ig kell lezajlan.iuk. Kiugró teljesítménnyel a kimlei találkozón kívül a kazincbarcikai országos fesztiválra is el lehet jutni. A szervezők maguk is tudják: fájdalmas pontja a részvételi feltételeknek a korlátozott létszám — és főleg az időtartam. Ezt a szigort az 1983-as tapasztalatok diktálják. A találkozó időtartamába ugyanis nem férnek bele a hosszabb előadások, a novákpusztal kastély befogadó- és kiszolgálóképessége is véges. A nyolcvanhármas szakmai tanácskozáson így fogalmazódott meg a kérdés: vagy meg kell növelni a találkozó időtartamát és a vendégfogadási lehetőségeket. vagy csökkenteni a meghívandó csoportok számát. Az egyik megoldás nehéz, a másik fájdalmas. A viszonylag legjárhatóbb utat a fentiekben jelzett korlátozások jelentik. Ezek azonban azt a veszélyt hordozzák magukban, hogy a rendezők — a zsűri sugallatára vagy azt megelőzve — egész estét betöltő produkcióikat próbálják egy órányira csonkítani — s bizonyos esetekben talán még szereplők is kimaradnak (egyszer és mindenkorra!) az együttesből. Remek alkalom — mondhatni országos ügy — a jövő májusi találkozó, ám sok mindent meg kell fontolniuk addig a szervezőknek és a pályázóknak egyaránt. Talán az is kiderül még, hogy nem e kényszerű csonkítás az egyetlen megoldás. TRENCSÉNYI IMRE
