Tolna Megyei Népújság, 1985. október (35. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-01 / 230. szám
u Képújság 1985. október 1. Moziban Hangverseny Az ugyanaz államügyész Méltó tisztelgés . Az utóbbi időben oly sok silány bűnügyi történetet láthattunk már a filmvásznon, hogy istenkísértéssel ér fel egy újabbnak a meghirdetése. Ámde, milyen a tudatosan, a krimiken és némi kevés erotikán — már amennyit „begyűrűzni” engednek hazánkba — nevelkedett hazánkfia mozinéző? Elég neki egy frappánsan kiagyalt filmcím, két sor megkomponált kedvcsináló, s már jóindulattal és bizalommal viseltetik az új mű iránt. Ez most kár volt. Ismét eltöltöttünk semmi komoly újat sem látva a filmvászon előtt jó másfél órát. Egy ismert és a franciák által többszörösen jobban megcsinált politikai krimitörténet nézőiként. Való igaz, hogy az Ádáz hajsza címet viselő japán krimi elsőként ezért érdemes a megtekintésre, mert japán. Másodszor pedig azért, mert középszerű. És itt van egy nagy titok, de manipulációt is mondhatok. A hatvanas években volt szerencsénk néhány olyan filmet látni ebből az országból, amely valóban a nagy rendezők keze nyomát viselte magán. Ez volt a japán filmgyártás nimbuszának megteremtője, és nem az a sok vér, meg tőrvágta seb, ami azóta volt látható a hazai filmvásznakon. Ezúttal Szató Dzsunja ren. Könyv Bicskei Gábor: A nyughatatlan főispán- A szerző, aki a zsámbéki művelődési ház vezetője az ugyancsak ott lakó Földi Istvánnal véletlenül ismerkedett meg. Egyénisége any- nyira megragadta, hogy elhatározta, megírja élettörténetét. Földi István kisújszállási nincstelen családból származott, ott élt a felszabadulásig. Szinte törvényszerűen következtek életének állomásai: a Horthy-korszak- ban volt gazdasági cseléd, kubikos, munkanélküli. Már fiatal korában bekapcsolódott az alföldi nagyközségben erőteljesen fejlődő munkásmozgalomba. Megpróbált az őt és sorstársait sújtó nyomorból szervezkedéssel kitörni: megalakították a szociáldemokrata párt helyi szervezetét — amelynek elnöke lett —, majd a párt betiltása után illegálisan folytatta a munkát. Következménye: rendőri felügyelet, börtön, internálás. A felszabadulás után megalakítják a kommunista pártot, kezükbe veszik a község vezetését, s mindent megtesznek az élet újraindításáért, a rend helyreállításáért. Ezután kapja Földi István megbízatásait: Előbb földosztó kormánybiztos, majd Szolnok megye főispánja, később pedig a Bábolnai Állami Gazdaság első igazgatója. Földi Istvánban egyenes, szókimondó, gerinces, karakán, a párt, s a nép érdekét mindig szem előtt tartó, az igazságot és az igazságosságot kereső embert ismerünk meg, aki nem fél a véleményét feletteseinek is bátran megmondani. Ez a szókimondása okozza pályája törését: hamarosan leváltják. Földit nem töri le „bukása”, elmegy egy vállalathoz kubikosnak, majd új lakóhelyén, Zsámbékon kinevezik társadalombiztosítási ellenőrnek, aztán a szomszéd községben megválasztják tanácselnöknek. A jó tollú szerző érdekesen állítja elénk időközben elhunyt hősét, akiben a harcos kommunista alakját örökíti meg az utókor számára. Ünnepi hangulat ragyogta be azt a hangversenyt, melyet szombaton a Zenei Világnap tiszteletére adott Szekszárdon két jeles együttes, az OKISZ Monteverdi Kamarakórusa és a Szekszárdi Szövetkezeti Madrigálkórus. Rendkívül igényes műsorválasztásukat tükrözi a meghívón is olvasható szándék: „A hangversenyt J. S. Bach, G. F. Händel, Domenico Scarlatti születésének 300., Heinrich Schütz születésének 400. évfordulója tiszteletére rendezzük.” Ez utóbbi név talán kevésbé ismert, pedig a nemet barokk e nagy mes. terétől még a fiatal Bachnak is volt mit tanulnia. Szőnyi Erzsébet tanszék- vezető egyetemi tanár ünne. pi megnyitója után a nemrég jelentős nemzetközi sikert aratott Madrigálkórus lépett pódiumra. Ennek az együttesnek már történelme van: azt a sikersorozatot, melyet az elmúlt húsz évben elért, e sorok írójának megalakulásuktól kezdve van szerencséje figyelemmel kísérni. Közelgő születésnapjuk . előtt megállapíthatjuk: az az emberi és művészi örökség, amit néhai dr. Par. tos János hagyott, a jelentős fiatalítások után többször is megújult közösség szakmai rangjává és tekintélyévé vált. örömmel látjuk, hogy az „amatőr” színvonalon messze túljutott együttes ének-, zenetanároknak is szakmai fóruma, akik karnagyuk, Jobbágy Valér már- már fanatikusan elkötelezett, kimagasló mesterségbeli tudásával együtt érik el egyre jelentősebb sikereiket. Nem kevésbé rangos együttes az OKISZ Monteverdi Kamarakórusa, akik P. Kollár Éva vezetésével mutatták be Via. danától Händelig ívelő műsorukat, igazi profi módon, bravúrosan váltogatva kis-, és nagykórust. Könnyedén illeszkednek a reneszánsz világi kórusdal intimebb hang. zásvilágába, de létszámukat meghaladó, oratorikus hangvétellel szólaltatják meg Händel Dettingeni Te Deum. át is. (Az igényes csembaló- szólam megszólaltatása Ney Gábor érdeme.) A műsort színesítendő, Händel: e-moll „halle”-i szonátájának előadásával Do. bai Tamás fuvolán, D. Kug- ler Zsuzsanna csembalón, Mártonka Tünde cselló-con- tinuón szerzett emlékezetesen szép perceket számunkra: Horváth Csaba és Lányi Péter Bach: G-dúr garnba- szonátáját tolmácsolták igényes felkészültséggel, intellektuális elmélyültséggel. Händel: 112. zsoltárának szopránszólóját Szuprics Edit énekelte virtuózán, pontosan, nagy muzikalitással. Méltó volt a tisztelgés a Zene Világnapja előtt és méltó a nagy mesterek emléke előtt. Ünnepi hangulatunkat még a műsorközlő hiánya sem befolyásolta. (A közönség egzakt tájékoztató, sa szakmai közügy!) és az sem, hogy a szereplőknek esetenként maguknak kellett a pódiumot átrendezni. THÉSZ LÁSZLÓ „Témám a természet” A fenti címen nyílik kiállítás a Babits Mihály Megyei és Városi Művelődési Központban az intézmény, valamint az OKTH dél-dunántúli felügyelősége és a Magyar Madártani Egyesület Szekszárdi Csoportja szervezésében Mu- ray Róbert grafikusművész és állatfestő munkáiból október 2-án, kedden. A tárlatot az érdeklődők október 2—14-ig tekinthetik meg, naponta 10 és 18 óra között. Tévénapló A századik Századik előadásához érkezett a Zenés Tv-Szinház, melynek múltjában dicsőséges állomások éppúgy találhatók, mint gyönge kísérletek. Az ünnepi, századik azoban sok mindent feledtetett: Verdi Falstaff ja kivételes remekmű, a szereposztás legjobb énekeseinket vonultatja fel, az Operaház zenekarát pedig Giuseppe Patané vezényli, — kell-e ennél több? Boito kitűnő szövegkönyve Shakespeare IV. Henrikjén és a Windsori víg nőkön alapul, s egyike a legszerencsésebb librettóknak, amit valaha írtak. Az előadásnak is kialakult a hagyománya, mit tehet akkor hozzá a tévésítés? Nem sokat, s Vámos László rendezésének az is érdeme, hogy operát rendez, nem pedig tévéjátékot, s amit óhatalanul hozzá kell tennie, nehogy mégis színházi előadásként hasson, gyakran nem is szerencsés. Felesleges jövés-menésnek vagyunk időnként tanúi, Falstaff szerelmes vágyainak megjelenítése nem viszi előbbre a darabot, a zárófúga pedig már-már elmerül abban a forgatagban, ami inkább hazatérő búcsúsokat idéz, mint boldog násznépet. Az előadás azonban kérdőjeleinkkel együtt kitűnő, bár az is igaz, hogy Melis Györggyel könnyű jó Fal- staffot csinálni, de hálátlanság lenne megfeledkezni a többiekről, mert Sólyom-Nagy Sándor, Tokody Ilona, Karis Béla, Palcsó Sándor, Gregor József, Komlóssy Erzsébet, Takács Tamara éppúgy részese a sikernek. Pászthy Júlia és Bándi János csak hangjával van jelen: az előadás újabb kérdőjele. A Falstaffot kivételesen későn, csak 1927-ben mutatta be az Operaház, azóta megszakítás nélkül műsoron van, most pedig, a tv jóvoltából közkinccsé lett. • • Örkény A neve fogalommá vált, igaz, hogy ehhez előbb a világhír kellett. A Tótékkal kezdődött, ami elég hosz- szú huzavona után került színre, igaz, hogy két korábbi darabja, a Voronyezs és a Sötét galamb ugyanígy feltűnés nélkül szunnyadt éveken át. A Tóték azonban világsiker lett, ahogy az ezt követő Macskajáték is, s ami utána következett, ha kisebb sikerrel is, egy állandóan emelkedő drámaírói pálya ivét mutatta, egészen a Forgatókönyvig, amivel nemcsak a színháztól, az élettől is búcsúzott. Nehéz utat járt be, a siker csak későn, élete utolsó szakaszában szegődött mellé, igaz, hogy ekkor már világsier formájában. Ügy látszik azonban, hogy az életmű nem zárult le, egyre több a színpadi átdolgozás, a műveiből összeállított In memóriám ö. 1.-től a rövidebb, hosszabb írások dramatizálásáig. Az át dolgozóknak könnyű a dolga, Örkény kútja kimeríthetetlen, ugyanakkor azonban az átdolgozók dolga nagyon is nehéz, mert nem elég egy-egy történetet filmre vinni, a kérdés mindig az, hogy aki erre vállalkozik, érzékeltetni tudja-e Örkény vibráló atmoszféráját? Hű Esztergályos Károly forgatókönyve és rendezése alapján ítélünk, hajiunk arra, hogy azt mondjuk, nem sikerült. Az rendben van, hogy az Egyperces novellák kötetéből hatásosan elmondják a négy sornyi Be végezetlen ragozást, amit egyébként csak hatásosan lehet elmondani, de a többi történetnél Örkény inkább szavaival volt jelen, nem pedig szellemével. A filmrendezők, egyre gyakrabban, nem érik be saját mesterségükkel, írnak is: rossz szokás, világszerte. Egy kommersz történet esetében, amikor az eredmény egy kommersz film, nincs is semmi baj, ám Örkénynél más a helyzet, mert néhány mondattal is kor vagy sorsok mélyére mutat, s az egy- vagy többperces novellák legtöbbje azt is magában foglalja, amit az olvasónak kell hozzágondolnia. Esztergályos hét történetet irt át és rendezett, de tulajdonképpen csak a Fohász megrendítő emberi tragédiájában éreztük, hogy Örkény szól hozzánk, igaz, hogy Ruttkai Éva és Garas Dezső közvetítette szavait. Itt valóban éreztük jelenlétét. Vas István köszöntése A Nyugat harmadik nemzedékének kiemelkedő lírikusa, kitűnő műfordító, esszéit a műfaj legjobbjai között tartjuk számon, visszaemlékezései, elsősorban a Mért vijjog a saskeselyű? kortörténeti szempontból is forrásértékű remeklés. Ezért a teljesítményért tulajdonképpen bármikor ünnepelhetnénk, de ráadásul épp most 75 éves, keresni sem kell hát az ürügyet a főhajtásra. Ezt tette a tv is, az éjszakába nyúlóan, akkor is megkésve, mert meg kellett várni, amíg végre szétkapcsolják. .. — de ugyan mit számít ez a késlekedés Vas István 75 évéhez és maradandóságához képest? Szép versek vezették be a filmet, amit Babiczky László rendezett, a szentendrei kert virágai között Szántó Piroska képei tűntek fel, majd megszólalt maga a költő is, bölcs derűvel beszélt életéről, az avant- garde csapdáiról, Tolsztojról, Proust-ról, Aranyról s amikor búcsúzóul elmondta egyik versét, — nem is az egészet — arra gondoltunk, hogy milyen szívesen hallgatnánk még verseit is, őt is. Ennyi volt a műsoridő, nekünk pedig most már csak az a dolgunk, hogy mi is köszöntsük Vas Istvánt, aki azt mondja magáról, hogy 75 éves. Biztosan így van, de az öregkori versek mögött nem az öreg, hanem a csúcsra érkezett költőt látjuk. CSANYILÁSZLÓ — Természetesen repülőgépen menekül a repülni nem tudó faős mentalitásának filmbeli kiis- merhetetlenségét. Sem Berg' man Kígyótojásából ismer gonosz metamorfózisát. Mert itt is mindent egy bemixelnek a néző kedvé' ért. Belső beépülést, szerel mi találkát, mentést, vért és kábítószerezést, államilaj elfogadott önbíráskodást é a hepiendet. összefoglalás gyanánt te hát: a most látott amerika stílusú fényképezés, az üldö' zési jelenetek és a nem ja pán zene ellenére, a végs< feloldás, a győzelem olyany nyina megszokott, hogy ez i történet is azonnal el is felejthető. Szűcs László János dező alkotott egy olyan politikai-szerelmi történetet- krimit, amelyből az eltelt évek alatt legalább egy tucatot láttunk. Ennél jobbat és tartalmában újabbat is. Nem hiszem, hogy e film cégjelzésén a Made in Japán márka lenne. Miért? Mert Marioka ügyész és Majumi története nem különb a Nem zörög a haraszt című franciánál. Igaz, hogy itt nem egy pornográf-trükkről van szó, hanem nyersebb, de ugyanazt a végeredményt hozó törlesztésről. Mert itt sem egy primitív szálon fut a történet, hacsak külön vágányokon nem számolom a keleti emberek Rádió Mikrofonengedély Most, néhány évvel az újságíró diploma megszerzése után kezdem csak belátni igazán, hogy mekkora szerencsém Van. Milyen jó, hogy az újságolvasók mindegyikével nem tudok négyszemközt személyesen beszélni. Nem azért, mintha nem örülnék az ilyen találkozásoknak és nem lennék boldog, ha mindenkivel leülhetnék meghányni-meg- vetni az egyre kiismerhetetűenebbnek tűnő világot. Sokkal prózaibb az öröm nyitja. Beszélni beszélek ugyan, de nem olyan ritmussal, lüktetéssel, helyesen és ízesen, mint Fischer Sándor tanár úr, a beszédművelés szigorú professzora, aki televíziós és rádiós kollégáimat tanítja. Az a kedves olvasó, aki huzamosabb ideje e feleimmel jelzett rovatban megjelent írások fölött sietve nem néz át, talán rájöhetett már arra, hogy a Rádió feleimmel szeretnék sok mindent elmondani. Ez ideig a konkrét — és a rádióriportereket talán irritáló — jegyzetek mellett igyekeztem más témákról is eddig szólni. Most is ezt teszem. Nagy szerelmem a rádió. Meghallgatom műsoraiból, amit csák lelhet. Amikor a Magyar Rádió aznapra jelzett kínálatából semmi sem érdekel, mert nem köti le az érdeklődésemet, akkor is meghallgatom az aznapra rendelt műsorokat, a rádió hivatásos beszélőit. Hogy tanuljak tőlük. Természetesen, a profiktól. De nem mindig sikerül. Hirdeti a tévé a Tömegkommunikációs Kutatóközpont lapját, a Jel-Kép-et. Ebben most ír a beszédművelés professzora, a kábel előtt dolgozókról. Nagy a felelősségük, etc. Engem a hangjuk, a stílusuk, a közvetlenségük, a beszédükből kirájzolódó ember érdekel. Neveket nem írok, meg ne őrrőljanak azok, akiket esetleg nem sorolok fel. Mert lennének ilyenek néhányan. Következetlenségeikről, mondatfintoraikról, nyögvenyelősségükről nevezetesek. Szembe se dicsérek senkit, mert tudom, hogy azoknak ‘is, akik már nem törik kerékbe a magyart, van mikrofon- engedélyük. Közlési igazolványuk. Egyébként ezt a pasz- szust ezen a héten ideiglenesen visszakérném néhányuk- töl. De hát nekem erre nincs jogom. Mikrofonengedélyem wem lévén, csák arra van igazolványom, hogy mindezeket leírjam. szíj Bőgőrét
