Tolna Megyei Népújság, 1985. október (35. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-31 / 256. szám

Mai számunkból AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam, 256. szám. ARA: 1,80 Ft 1985. október 31., csütörtök. A DUNA ÉS AZ ATOMERŐMŰ EGYÜTTÉLÉSE (3. old.) NYUGTATOK HELYETT — SPORT (4. old.) JOGRÓL — DÉLIDOBEN MINDENKINEK PÄLFÄN ÉS RÁCEGRESEN (5. old.) (5. old.) Lazar Győr gif Pest megyében Aczél György munkalátogatása megyénkben Eszmecsere a megyei pártbizottságon Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnöke szerdán Pest megyébe láto­gatott. Budapesten, a Pest megyei pártbizottság székhá­zában Krasznai Lajos első titkár és Balogh László, a megyei tanács elnöke fogad­ta, s tájékoztatta a csaknem egymilliós lakosságú megye politikai, gazdasági és kultu­rális életéről, az MSZMP XIII. kongresszusa óta vég­zett politikai munka tapasz­talatairól. Szóltak arról is. hogy a fővárost körülölelő megye településein élők to­vábbra is jelentős szerepet vállalnak Budapest munka­erő-ellátásában. A Minisztertanács elnöke ezután Gödöllőre utazott, és felkereste a Ganz Árammé­rőgyárat. Az itteni látogatá­son jelen volt Cservenka Fe- rencné, az Országgyűlés al- elnöke is. Először Herczenik Gyula, a városi pártbizottság első titkára és Papp István, a városi tanács elnöke szá­molt be a település életéről. A megbeszélésen jelen volt Cservenka Ferencné, az Or­szággyűlés alelnöke is. Ez­után Szabó István igazgató ismertette a vállalat munká­ját. Elmondta, hogy az üzem. amelyet Lázár György 1979- ben már egyszer meglátoga­tott, azóta a Ganz Műszer Művek árammérő gyárából önálló vállalattá vált. Az el­múlt öt évben árbevételük több mint 50 százalékkal, nyereségük mintegy 90 szá­zalékkal növekedett. Termé­keik csaknem felét külföl­dön értékesítik. Ez elsősor­ban annak köszönhető, hogy az utóbbi években energiata­A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség megalakítá­sának 40. évfordulójáról em­lékeztek meg szerdán a KISZ Központi Bizottságá­nak székházában. Az ünnepségen — amelyen részt vett Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára — Hámori Csaba, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára mondott be­szédet. A többi közt hang­súlyozta: az a 40 év, amely a DÍVSZ mögött áll, egész történelmi korszakot ölel fel. Olyan periódust, amely két világégés után a békés építőmunka reményét és va­lóságát adta a népek több­ségének, amely a társadal­mi haladást, a soha nem lá­tott óriási fejlődést jelentet­te sokuk számára, de egy­ben olyan időszakot is, amelyben a háború, a szen­vedés, az éhínség, az elma­radottság továbbra is jelen volt. A DÍVSZ nemcsak gondos szemlélője, de szavá­val és tetteivel aktív részt­vevője volt e 40 esztendő alakításának. A nemzetközi ifjúsági mozgalom háború utáni korszakának meghatá­rozó tényezőjeként a világ- szervezet jelentős szerepet vállalt a békéért, a társa­dalmi haladásért, az ifjúság érdekeinek védelméért vívott harcban. Ma már közismertek azok az eszközök, amelyekkel a jobboldal erőinek sikerült karékos berendezéseket, kor­szerű elektronikus mérőmű­szereket fejlesztettek ki, s ezek az áruk keresettek a tőkés piacokon is. A Minisz­tertanács elnöke a tájékoz­tatók meghallgatása után üzemlátogatáson vett részt. Lázár György programjá­nak következő állomása a Gödöllői Helytörténeti Gyűj­temény volt. Itt Aufmuth Éva, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára és Polonyi Péter, a gyűjte­mény vezetője fogadta. A miniszterelnök megtekintet­te a Gödöllői Művésztelep fénykorát bemutató kiállí­tást, amely átfogó képet ad a Kőrösfői-Kriesch Aladár és Nagy Sándor körül a század elején kialakult művészcso­port tevékenységéről. A mű­vésztelep tagjai közösen dol­goztak, a képzőművészet szá­mos ágát művelték, s célja­ik közé tartozott a magyar nép ősi formakincsének ösz- szegyűjtése, a festészetben és az iparművészet különböző műfajaiban való alkalmazá­sa. A vendég megnézte a „Természeti környezetünk” címmel tavaly megnyitott ál­landó kiállítást is, amely Gö­döllő és vidéke növény- és állatvilágát, erdő- és vadgaz­dálkodását mutatja be. Lázár György útja innen a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre vezetett. Beveze­tőül Biró Ferenc rektor is­mertette az intézménynek az agrárszakember-képzésben és a mezőgazdasági kutatómun­kában betöltött szerepét. A tájékoztatón jelen volt Pa- pócsi László, a Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi Mi­elérniük a demokratikus if­júsági mozgalomban bekö­vetkezett szakadást — mu­tatott rá a KISZ KB első titkára. Érdemes ma is em­lékezetünkbe idézni ezeket, hiszen a propagandakampá­nyok, az ellenszervezetek alakítására irányuló törek­vés, a DÍVSZ tevékenységé­nek egyoldalú, rosszindulatú bemutatása, a haladó ifjú­sági mozgalmak együttmű­ködése elé állított akadályok 1985-ben is újult erővel buk- bannak elő a konzervatív, reakciós körök eszköztárá­ban. Az ünnepség szónoka em­lékeztetett arra, hogy a DÍVSZ napjainkban 115 or­szág mintegy 270 szervezetét tömöríti. Ma a világ legrep­rezentatívabb nemzetközi if­júsági szervezete, amely 40 éves tevékenységével tekin­télyt szerzett magának a nemzetközi életben. Megala­kulása óta hirdeti, hogy a béke minden értelmes tevé­kenység előfeltétele. Ezzel kapcsolatban Hámori Csaba kiemelte: ma is bonyolult, feszültségekkel terhes nem­zetközi helyzetben élünk. Olyan időszakban, amikor minden haladó gondolkodá­sú erő összefogására van szükség ahhoz, hogy egy újabb — immár könnyen az emberiség pusztulásával járó — világméretű konfliktust elkerüljünk. Meg kell aka­dályoznunk, hogy az Egyesült nisztérium miniszterhelyette­se is. A rektor beszámolt ar­ról, hogy az elmúlt negyven évben több mint 22 ezer dip­lomást bocsátottak ki az egyetemről, s ezzel jelentő­sen hozzájárultak a mező­gazdasági nagyüzemek szak­ember-ellátásához. A követ­kező években kiemelt felada­tuknak tekintik, hogy a diá­kok az eddiginél is megala­pozottabb biológiai ismere­tekkel kerüljenek ki az in­tézményből, s a legújabb mű­szaki vívmányok, a korszerű technológiák megismerése mellett szert tegyenek széles körű közgazdasági ismere­tekre is. Hangsúlyozta, hogy az egyetem tanárainak alap­vető feladatai közé tartozik a hallgatók bevonásával foly­tatott tudományos kutató­munka. Ez lehetővé teszi, hogy az intézményből kike­rülő fiatal szakemberek gya­korlati tevékenységükben hasznosítsák a tudomány legfrissebb eredményeit. A tájékoztató meghallgatása után a Minisztertanács el­nöke beszélgetést folytatott az egyetem vezetőivel a fel­sőoktatási intézmény előtt álló feladatokról. Az eszme­csere során érintették a me­zőgazdaság továbbfejlesztésé­nek kérdéseit is. Lázár György Pest megyei látogatásának befejező állo­mása Veresegyház volt. Itt Czene János, a községi párt- alapszervezet titkára és Pász­tor Béla tanácselnök beszá­molt a dinamikusan fejlődő település életéről, majd a miniszterelnök megtekintet­te a község több új létesít­ményét. Államok reakciós körei a fegyverkezést a világűrre is kiterjesszék, hogy az erőpo­litika határozza meg a nem­zetközi kapcsolatokat. A DÍVSZ elsőrendű feladata ma is a béke megőrzéséért, a leszerelésért, a kölcsönös bizalom helyreállításáért, a politikai-gazdasági függet­lenségért és a társadalmi ha­ladásért vívott küzdelem. A 40 év konkrét tettekben megnyilvánult szolidaritása az egyik legékesebb bizonyí­téka annak, hogy a DÍVSZ nemcsak a tárgyalóasztalok mellett, a szószékeken és a dokumentumokban támogat­ja Ázsia, Afrika, Latin-Ame- rika népeinek igazságos har­cát. A nemzetközi ifjúsági mozgalom idei kiemelkedő eseményéről, a moszkvai XII. világifjúsági és diákta­lálkozóról szólva a KISZ KB első titkára hangsúlyozta: a fesztiválok története az el­múlt négy évtizedben össze­forrt a DÍVSZ történetével. A moszkvai fesztivál a nem­zetközi ifjúsági mozgalom történetének fontos és sike­res állomása volt. Az ünnepség résztvevői fil­met tekintettek meg a moszkvai XII. világifjúsági és diáktalálkozó eseményei­ről, majd Cservény Vilmos, a DÍVSZ főtitkára a KISZ KB székházának aulájában politikai plakátkiállítást nyi­tott meg. Tegnap, a késő délutáni órákban munkalátogatásra megyénkbe érkezett Aczél György, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, az MSZMP KB Társadalomtu­dományi Intézetének főigaz­gatója. Szekszárdon, a me­gyei pártbizottság épületé­ben Péter Szigfrid, a megyei pártbizottság első titkára és Császár József, a megyei ta­nács elnöke fogadta megyénk vendégét. Ezt követően a megyei pártbizottság első titkára tájékoztatta Aczél Györgyöt megyénk társadal­Az európai kulturális fó­rum építészettel és műem­lékvédelemmel foglalkozó munkabizottságában szerdán folytatódott az eszmecsere Az MTI értesülése szerint el­sősorban szakmai kérdéseket vitattak meg a résztvevők. Megvizsgálták, milyen intéz­kedésekre, összefogásra van szükség a műemlékek védel­mében. A filmművészettel, a rádió és a televízió kulturális mű­mi, politikai helyzetéről. A tájékoztatón és az azt követő eszmecserén részt vetlek: a megyei pártbizottság titká­rai, Pónya József, a Köz­ponti Bizottság tagja, a Pak­si Atomerőmű Vállalat ve­zérigazgatója és Tóth József, a Központi Bizottság mun­katársa. A tájékoztató után Aczél György felkereste a Szek­szárdon élő és alkotó ipar­művész házaspár, Fusz György és Kis Ildikó kerá­miaműhelyét. Nagy érdeklő­déssel nézte végig a kera­mikus házaspár munkáit. Az soraival foglalkozó munka- bizottságban néhány felszó­lalás után kötetlen eszme­csere bontakozott ki az eddi­gi vitában elhangzott ja­vaslatokról és egyéb kérdé­sekről. Ezen elhangzott olyan javaslat is, hogy egy közös műhold felbocsátásával össz­európai televíziós csatornát hozzanak létre. A szakembe­rek többsége egyetértett ab­ban. hogy ezt kizárólag a humanista érdekeket hordozó alkotásokat. a műhelyt szemlélve számos kérdést tett fel a művész házaspár­nak. Fusz György válaszá­ban elmondta: ők az első, iparművészeti főiskolát vég­zett iparművészek nemcsak Szekszárdon, a megyében is. Munkájukhoz megkapták a szükséges támogatást. Mű­teremlakást kaptak Szek­szárdon, később pedig a szüleik segítségével sikerült egy családi házat vásárolni, ahol felépíthették műhelyü­ket. A kemencét, amelyben a porcelánt égetik, maguk építették. Olyan porcelán étkészleteket készítenek és égetnek itt a műhelyben, amelyet a KERMI étkezés­re alkalmasnak talált. Az értékesítés lassan indult be, de ma már van elég meg­rendelésük. A kiállításokkal kapcsolatos kérdésekre vála­szolva Fusz György elmond­ta: neki volt már önálló ki­állítása Szekszárdon, Szent­endrén. Elmondta azt is, hogy Magyarországról össze­sen tizenegy keramikus- művészt hívtak meg Lon­donba kiállításra, köztük őt is. Tavaly a Műcsarnokban rendezett nemzetközi kis­plasztikái kiállításon is si­kerrel szerepelt. Kis Ildikó­nak még nem volt kiállítá­sa. Az ő idejének nagy ré­szét leköti az anyaszerep, örömteli szerep ez, és mint elmondta: most újabb anyai örömök elé néz. A műterem-látogatással befejeződött Aczél György tegnapi programja. kulturális műsorok sugárzá­sára használják fel. A tanácskozás légköre változatlanul jó. kiegyensú­lyozott. Szerdán este a Magyar Nemzeti Bizottság valamint a Magyar Film- és Televíziós Művészek Szövetségének rendezésében a film-, rádiós és televíziós szakemberek ta­lálkozót tartottak a Filmmű­vészek Szövetségének szék­házában. Ünnepség a DÍVSZ megalakításának 40. évfordulóján Látogatáson az iparművész házaspár, Fusz György és Kis Ildikó kerámia műhelyében Munkabizottsági ülések a kulturális fórumon

Next

/
Thumbnails
Contents