Tolna Megyei Népújság, 1985. október (35. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-26 / 252. szám

TOLNA 1A ÜÉPÜJSÁG ’ 1985. október 26. Teljes holdfogyatkozás lesz hétfőn Hétfőn, október 28-án az esti órákban hazánkban is teljes holdfogyatkozást figyelhetnek meg a csillagászat iránt érddklődők. Idén már a második alkalommal lehe­tünk szemtanúi e ritka természeti jelenségnek, miután már május 4-én is teljesen árnyékba borúit a Hold. A fogyatkozás oka, 'hogy a Föld Nap körüli pályáján haladva, úgy kerül a Nap és a Hold közé, hogy az égitest sugarait „elzárva” teljes árnyékot vét a Holdra. Hétfőn a Hold 16 óra 30 perdkor kel majd, és 16 óra 54 perckor kezdődik a fogyatkozás. A teljes árnyékba borulás 18 óra 18 perckor lesz, s a ritka esemény 19 óra 05 percig tart. majd 20 óra 30 percig az árnyék fokozatosan visszahúzó­dik. A teljes holdfogyatkozás alkalmából az Uránia csillag­vizsgálóban „élő bemutatót” tartanaik, amelyen az érdek­lődők tudományos magyarázatot kapnak és nagy teljesít­ményű távcsöveken követhetik a természeti jelenséget. Az esemény tudományos szempontból is jelentős: a Föld légköréből a Napnak bizonyos megszűrt sugarai az árnyé­kolás ellenére eljutnak a Hódra, és ezek visszatükröződé­sét vöröses, derengő fénynek látni a Hold felszínén. Ebből a fényből különféle mérések alapján a fizikusok adatokat nyerhetnek a Föld légköréről. ÉRTESÍTJÜK TISZTELT ÜGYFELEINKET HOGY A DÉL-DUNANTÜL1 VÁLLALAT BONYHÁDI TELEPE (Bonyhád, Mikes u. 1.) 1985. október 28-tól 1985. november 6-ig LELTÁROZ. Ez idő alatt az átvétel és az értékesítés szünetel. Szíves türelmüket és megértésüket kérjük. Dél-dunántúli MÉH Vállalat (709) A Szekszárdi Borászati Közös Vállalat felvásárol minden mennyiségű, részére felajánlott egyszer fejtett bort A felvásárlási ár a történelmi borvidék jellegének és az évjárat sajátosságainak megfelelően alakul. Felhívjuk továbbá tisztelt ügyfeleinket, hogy szőlő- és borfelvásárlásra új SZERZŐDÉST kívánunk kötni. Eladási és szerződéskötési szándékát Szekszárd, Epres­kert 8. szám alatt és a Garay téri pincészetünknél lehet bejelenteni. (947) AZ ALMAUTÖSZEDÉST KEDVEZMÉNYESEN 4,50 Ft/kg-os áron folytatjuk. A hét bármely napján 8—16 óráig. (917) A Tolna Megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz gyakorlattal rendelkező MAGASÉPÍTÉSI üzemmérnököt, vagy ÉPÍTÉSZTECHNIKUST építésvezetőségi technikusi munkakörbe. Jelentkezés: a személyzeti vezetőnél. Szekszárd, Keselyűsi u. 22. (766) é unogyongyG MGTSZ BOGYISZLÓ 0RSMGHAZ PALA] ÉRKEZETT Címünk = 7191 Hőgyész, Arany J.u.8. TELEFON13 (951) A BÁBOLNÁI mezőgazdasági kombinát A KISTERMELŐK SZOLGÁLATÁBAN! Baromfihús- és tojástermelők részére ajánljuk technológiai berendezéseinket. Vályús etető: egykörös, kaparóláncos, garattal, hajtóműves motorral felszerelt berendezés. Különböző méretű istállókban alkalmazható. Irányár: 200 m2-es istálló-alapterületet figye­lembe véve 38 000 Ft. Vályús itató: szakaszolt elrendezésben az istálló szélességi méreteitől függő soros elrendezés­ben, 120 literes napitartállyal. Irányár: 200 m2-es istálló-alapterületet figye­lembe véve 36 700 Ft. Takarmánytároló tartály: 8 m3-es (5,5 t takar­mánytárolás!) csigás és pneumatikus módon tölthető. Kitároláshoz csigás, vagy spirálos behordóvonal csatlakoztatható. Ára: 38 500 Ft. Bővebb tájékoztatást ad és rendelést felvesz: Mezőgazdasági Kombinát, Bábolna, Kereskedelmi Iroda: 1053. Budapest V., Szép u. 3. Telefon: 189-395, 188-091, 188-074. Telex: 22-7456. (588) BUDAPESTI VEGYIMŰVEK Hidasi Gyáregysége HIDAS jó kereseti lehetőséggel F E LV E S Z termelő-üzemi munkakörbe nagy gyakor­lattal rendelkező VASIPARI SZAKMUNKÁSOKAT csoportvezetőnek, valamint BETANÍTOTT és SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezés: a gyáregységben. (725) A Pannónia Sörgyár pa­lackozóüzeme felvételre ke­res: — üdítőpalackozóba be­tanított munkásokat, — targoncavezetőt, — társadalombiztosítási ügyintézőt (középfokú végzettséggel), — termelési csoportvezetőt (élelmiszeripari vagy vegyész végzettséggel), — árukiadót (középiskolai végzettséggel — és segédmunkásokat. Jelentkezni lehet az üzem központjában. Szekszárd, Keselyűsi u. 7. (949) Szekszárd és környéke, fi­gyelem! Jó kereseti lehető­séggel, szekszárdi munka­helyre budapesti szakcsoport kubikosokat, csatornaépítés, ben jártas munkavállalókat azonnal felvesz. Felvétel he­lye, ideje: Szekszárd, Ezerjó utca 40., 1985. október 30-án 14—16 óráig. Igényének megfelelő méretben, összeállításban vásárolhatja meg az ELEMES JUGOSZLÁV KONYHAGARNITÜRÁKAT Bácska Kereskedelmi Vállalat Béke téri bútor­áruházában (711) A VOLÁN 13. Sz. Vállalat új autóbuszok megvásár­lásához érdekeltségi alapját bővítő kötvényt bocsát ki a lakosság részére 40 millió forint névértékben, kedvező feltételekket: évi 11 százalékos kamat, 7 éves lejárat. Törlesztés 1989-től kezdve 4 év alatt. Kötvényvásárlás közvetlenül, jegyzés nélkül: 10 000,— Ft-os, 50 000,— Ft-os, 100 000,— Ft-os címletekben 1985. október 28-tól az MNB Budapesti Főpénztárában (Budapest, V., Rosenberg u. 4.), az MNB Somogy Megyei Igazgatóságának pénztáránál, (Kaposvár), az MNB Zala Megyei Igazgatóságának pénztáránál (Zalaegerszeg), az MNB Baranya Megyei Igazgatóságának pénztáránál (Pécs), az MNB Tolna Megyei Igazgatóságának pénztáránál (Szekszárd), az MNB Vas Megyei Igazgatóságának pénztáránál (Szom­bathely). Érdeklődni a fenti bankszervek pénztárainál és a VOLÁN 13. Sz. Vállalat, Kaposvár, Füredi út 180. (Telefon: 14-180/106.) (400) A Bonyhádi Cipőgyár felvesz villanyszerelő, központifűtés-szerelő, lakatos és hegesztő szakmunkásokat. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán. (839) A Szekszárdi MEZŐGÉP Vállalat azonnali belépéssel FELVESZ jó kereseti lehetőséggel: hegesztőket), lakatosokat, esztergályosokat, Villanyszerelőket, autóvillamossági és elekt roműszerés zt, áruátvevő diszpécsert, férfi és női betanított munkásokat, éjjeliőröket, hőközpontkezelőt (lehet nyugdíjas is). Bérezés az 5/1983. (XI. 12.) ME sz. rendelet szerint. Jelentkezni a vállalat munkaügyi csoportjánál lehet. Szekszárd, Keselyűsi út. 20. Telefon: 11-611/56. (893) (837)

Next

/
Thumbnails
Contents