Tolna Megyei Népújság, 1985. október (35. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-26 / 252. szám

1985. október 26. Képújság 11 Mai zene új közönség Közvetlenül a háború után talán még csak az európai zenei élet egy idő­ben sokat emlegetett kon­zervativizmusát hivatottak ellensúlyozni a kontinen­sen megjelenő, és az ötve­nes évek végére már rend­szeressé váló modern zenei fesztiválok. Másrészt azon­ban az 1945 utáni társa­dalmi, politikai átrendező­déssel együtt járó művészet­szemlélet, a művészet funk­cióját immár másképpen definiáló művészetpolitika „termelte ki" azt a sajátos, új igényt, hogy a napjaink­ban születő zeneművekre jobban, és főként más mó­don figyeljünk, mint a hangversenytermekben egyébként is sűrűbben fel­hangzó „klasszikus" alkotásokra. Kétségtelen, hogy a nagy világégés után született kompozíciók másféle mondanivaló. nemegyszer pedig éppen a tüntető mondanivalótlanság hordozóinak bizo­nyultak, és legfőképpen minden eddiginél teljesebben kívánták és kívánják kifejezni korunk emberének, em­beriségének az alapvető létbiztonságot féltő emócióit. Miközben természetesen nem kerülhették ki a művé­szet minden területén jelentkező, az élet féltése reak­ciójaként létrejövő különböző áramlatokat, a tradíciók legdurvább felrúgásától a forradalmi cselekvőkészség­től egészen az elidegenedésig. Éppen ezért ezek a zenék már semmiképp sem vál­lalhatták a hagyományos értelemben vett „gyönyör­ködtetést", sokkal inkább a „hangzavart”. Korunk zenéje ezért csak igen nehezen hódította meg a polgári zenehallgató közönséget, sokkal inkább új közönséget szerzett magának, főleg természetesen az újdonságra mindig nyitott, de az apáik, nagyapáik világát egyébként is elutasító fiatalok körében. A két különböző, egymással csak kismértékben keveredő közönségréteg miatt vált alighanem szükségessé Euró- pa-szerte a kortárs zeneművészet alkotásainak a ha­gyományos koncertélettől való bizonyos mértékű el­különítése. Így jöttek létre az évenként-kétévénként ismétlődő nagy európai modern zenei fesztiválok, a darmstadti seregszemle, a Velencei Biennálé, a Varsói ősz. Magyarországon a kortárs muzsikát viszonylag ké­sőn, először 1974-ben világította meg hasonló kon­centrált reflektorfény. Ekkor rendezte meg az Országos Filharmónia az első Korunk Zenéje című hangverseny- sorozatot, s ekkor kezdődött meg az a mozgalom, amely végre itthon is egyre több hívet szerzett a napjainkban születő zenei alkotásoknak. A vállalakozás még akkor sem volt kockázatmentes, hiszen hazai, korábban jó­részt szinte kizárólagosan a bécsi klasszicizmuson és romantikán nevelkedett közönségünk az ötvenes évek végén még Bartókot is elutasította. A Korunk Zenéje inkább csak az utóbbi két-három évtized alatt felnőtt közönségre számíthat, ők azonban évről évre sűrűbb sorokban töltik meg a zeneakadémiai és a Pesti Vígadó­beli széksorokat. Az immár több mint egy évtizedes mozgalom az évente ismétlődő egyhetes seregszemlé­ken kialakult szokás szerint minden alkalommal egy- egy kiemelkedő, élő kortárs zeneszerző szerzői estjét rendezi meg, s e köré csoportosítja a további koncer­teket. Így jutott el vendégként hazánkba az elmúlt évek során többek között Luigi Karlheinz Stockhausen. Es így kerül sor az idén, immár másodszor Krzysztof Penderecki szerzői estjére, személyes közreműködésé­vel. Az október 22—29-e közötti hangversenyeken, mint a korábbiakon is, jó néhány magyarországi bemutató elhangzik. Először szólal meg egyebek közt Soproni József Hegedűversenye, Ligeti György Kürttriója, Michael Tipett IV. szimfóniája, Nicolas Maw La vita nuove című kompozíciója. A Korunk Zenéje vendégei között jó néhány előadóművész is szerepel, akik nem­egyszer magyar szerzők kompozícióit szólaltatják meg. Az amerikai zongoraművész: Alain Feinberg például műsorára tűzi Sáry László Sonata grande-ját. A kor­társ zene elkötelezettjeként ismert zongorista hang­versenyén hazája 20. századi szerzőinek alkotásaiból is játszik néhány darabot. Es két magyar művet, Kurtág György és Ligeti György egy-egy alkotását is műsorára tűzte az új zenei fesztiválok állandó vendége, az Ardatti-vonósnégyes is, amelynek repertoárján főként a második világháború után keletkezett zeneművek szerepelnek. Vendége lesz még az idei Korunk Zenéje sorozatnak a két zongoristából, két elektronikus zon­goristából, két basszusgitárosból, két ütősből, két pán­sípjátékosból és két szaxofonosból álló hollandiai Hoketus együttes, az észtországi Tallinni Trió, amely Rameau-tól napjainkig terjedő repertoárral rendelkezik, és mint mondottuk, Penderecki, az ötvenkét éves vi­lághírű kortárs zeneszerző, aki két évtizeddel ezelőtt Hirosima pusztulásának emlékére írt művével hívta fel magára a világ figyelmét. Ezúttal 11. gordonkaversenyét (ennek szólistája Perényi Miklós lesz) és Te Deumát vezényli a Zeneakadémián, a Magyar Állami Hang­versenyzenekar és a Budapesti Kórus élén. A magyar közreműködők sorában most is megtalál­juk a kortárs zeneművészet alkotásait mindig szívesen megszólaltató művészek némelyikét, nem utolsósorban Friedrich Ádámot, akinek önálló kürtestje lesz a Ze­neakadémián. és természetesen a korábbi alkalmakkor is a fesztiválon szerepet vállaló Magyar Rádió és Tele­vízió Szimfonikus Zenekarát, a Szombathelyi Szimfo­nikus Zezekart, és a hazai kortárs zene egyik legki­válóbb társulatát, az Amadinda ütőegyüttest. Az idei, tizennegyedik budapesti Korunk Zenéje fesztivál is bizonyára felveti majd azokat a kérdéseket amelyek napjaink zenéjének „hogyan tovább?"-ja kö­rül állandóan felvetődnek Európában. Számunkra a zenei nevelésünk kérdésében újra felszínre került gon­dok közepette nem közömbös az a fajta „visszacsatolás” sem, amelynek révén a kortárs zene új közönségének figyelmét talán a teljes autonóm zeneművészetre rá tudjuk irányítani. SZOMORY GYÖRGY Penderecki fi szkíták kincse Kiállítás a Szépművészeti Múzeumban Az ötvösművészet máig csodált remekei láthatók a Szépművészeti Múzeum új kiállításán, mely a leningrá. di Ermitázs szkíta gyűjtemé­nyének legbecsesebb darabja, it mutatja be vendégkiállí­tás keretében. A rejtélyes szkíták Hérodotosz görög történetíró szerint nomád törzsek voltak, amelyek Eu­rázsia belsejéből vándorol­tak évszázadokon keresztül Európa felé. Óriási területe­ket birtokoltak az Altájig, a Tuváig, a Fekete-tenger észa­ki partvidékéig, melyet az i. e. 7. században vettek bir­tokukba. Az ókori források tájékoztatnak arról is, hogy hódításaik során vadságuk­kal és mértékteln kegyetlen­ségükkel rettegésben tartot­ták a környező népeket. Szerepük volt az ókor ve­zető államainak elpusztítá­sában, Urartu szétzúzásában, az asszír főváros, Ninive le­rombolásában. Legyőzhetet­len harcosok voltak, akik fegyvereiktől soha meg nem váltak. Katonai szervezetük­ben a törzsi törvények sze­rint éltek fejedelmeik vezér­lete alatt. A hadak istenét imádták, amelynek táltosaik lovat áldoztak. Temp­lomaik nem voltak, épülete­ket sem emeltek. Kocsikban laktak, szakadatlanul vándo­rolva gyors lovaikkal a vég­telen sztyeppéken. Fejedel. meiknek isteni eredetet tu­lajdonítottak. Haláluk alkal­mával eltemették velük hű testőreiket, szolgáikat, ágya­saikat, paripáikat, udvartar­tásuk legszebb tárgyait. Hamvaik fölé hatalmas sír- halmokat emeltek. Sírjaikat ma a régészek ásója vallatja. A gyakran ki­rabolt, megbolygatott sírok­ból épp oly csodálatos re­mekművek kerülnek elő, ■mint az egyiptomi fáraók sírkamráiból. Használati tár­gyaik díszítőművészetük sa­játos világát tárják fel. A csontfaragás, a bronzkészí.tés, de főleg az ötvösség nagy­mesterei voltak. A fejedel­mek és hozzátartozóik részé­re készült használati tárgyak, a fegyverzet, a lószerszám, a díszruhák, ékszerek, karpe- recek, násfák, csatok, diádé, mok, rangjelző fémveretek tulajdonosaik helyét, előke­lőségét hangsúlyozták a tör­zsi társadalomban. Istensé­geik állat képében stilizált jelét talizmánként hordoz­ták, hogy hitük szerint véd­je őket minden bajtól és ártó szándéktól. A szkíta művészet motí­vumkészlete évszázadok so­rán egységes maradt. Leg­főbb díszítőelemeik szimbo- likusak; a tisztelt törzsi ál­latok, a fekvő szarvas, a he­gyi kecske, a kos, jávor­szarvas, a ló, a muflon, a nagy macskafélék, a griff és más madarak voltak. A kom­pozíciót és a stiláris megol­dást a dekorativitás igényé­nek rendelték alá. Az össze­fogott, zárt formák az ábrá­zolt motívumot úgy tömörí­tették, hogy eredete mindig világosan felismerhető volt. Az ábrázolások valószínűleg mágikus jelentést is hordoz­tak, mint a Kosztrovszkaja kurgánban eltemetett szkíta vezér világhírű, nagyméretű pajzsjele, az aranyból ké­szült fekvő csodaszarvas, a szkíta ötvösség remeke. Az állatmotívumok ritmikus összekapcsolása, ismétlése — a szkíta művészet sajátos­sága — a típusalkotás elle­nére sem csökkenti az ábrá­zolás életszerűségét. A rea­lisztikus elemeket dekoratív formába írták át a késői századok néhány figurális megoldású művészi dísztár­gyán is, melyeket a fekete­tengerparti görög gyarmat­város, Olbia műhelyei készí­tettek az 1. e. 5. század első felében a szkíta előkelőségek ízlésének megfelelően. Tegezveretek, kantárbújta- tók, rúdvégdíszek, sisakok, különféle ruhatartozékok, üs­tök, lószerszámdíszek, fej­ékek, övlemezdk, karpere­Kultikus balta ]. e. I. év­ezred eleje (és övcsat i. e. I. évezred eleje Női csizma — 1. e. 5. szá­zad cek, nyeregkápadíszek mel­lett kitűnően konzervált ne­meztartók, a nomád élethez szükséges, rátétes díszű és festett faliszőnyegek, kula­csok, korsók, flakonok hoz­zák közelebb a látogatóhoz a rég letűnt évszázadok titok­zatos népének ünnepjeit és hétköznapjait. Brestyánszky Ilona Elment egy óriás Májusban töltötte be a 70. életévét, és októberben szív­rohamban elhunyt Orson Welles. Hatalmas művész­egyéniség távozott az élők sorából, ákit a magyar kö­zönségnek is volt alkalma nemegyszer megcsodálni. Sokoldalú egyéniség volt, írt, díszletet, jelmezt tervezett, rendezett, játszott, producer volt. A művészvilágba nem kez­dőként robbant be. Az ame­rikai születésű fiatalember a harmincas évek elején Ír­országban és az USA-ban játszott és rendezett. Híressé az az 1938-as rádiójáték tet­te, amelyet H. G. Wells A világok harca című regényé­ből készített, és amely olyan „élethű” volt, hogy hallatán pánik tört ki. 23 éves volt q.ldrnr Az R.K.O. filmvállalat ki­tűnő ajánlatot tett neki: minden évben készíthet sa­ját elképzelése szerint egy filmet, amelynek lehet ren­dezője, színésze, producere. Így indult a karrierje. A világhírt az Aranypolgár hozta meg számára, minden idők egyik legnagyobb film­je. Aztán a tőkés érdekeltsé­gek egyre kevesebb lehetősé­get adták — átjött Európá­ba. Dolgozott Párizsban, az NSZK-ban, Londonban Othellóként lépett fel. 1966- ban a Falstaffban rendező- színészként működött az ak­kor már valóban falstaffi megjelenésű művész. Számos nemzetközi produkcióban vett részt, ilyen volt a ná­lunk is játszott A neretvai csata és a Waterloo. Welles a filmnyelv egyik legjelentősebb forradalmára. Pedig nem völt a sors kegyelt­je. A gyáva producerek gyak­ran a befejezés stádiumá­ban vették ki kezéből a mun­kát. Sokszor az anyagiakat vonták meg tőle, és előfor­dult, hogy néhány munka­társa nem bírta a vele való munka idegi megterheléseit. Anyagi okókból gyakran kénytelen volt más rende­zők gyenge filmjeiben sze­repet vállalni, hogy legyen Orson Welles pénze tervei megvalósításá­hoz. Francois Truffaut egyszer „törékeny óriásnak” nevezte. Marlene Dietrich nemrég magyarul megjelent Tiétek az életem ... című könyvé­ben így ír róla A gonosz érintése című közös munká­juk kapcsán: „Az Universal filmgyár néhány ócska, fel nem használt díszletet bocsá­tott rendelkezésére, pénzt azonban nem adott. A kapott összeg a legjobb esetben alamizsnának volt nevezhe­tő ... Gyalázatosán bántak vele. Biztosra vették, hogy balsiker lesz — a filmet az­óta világszerte klasszikus­ként tartják számon. Sok-sok évvel később Osoarral díjaz­ták Welles életművét, de nem mentem el az ünnep­ségre. Legszívesebben bom­bát hajítottam volna az aka­démiai urak széke alá!” Los Angeles-i otthonában pont került Orson Welles élettörténetének végére. De életműve fennmarad. Az óra körbejár, az Aranypolgár minden bizonnyal még soká­ig megjelenik a filmvásznon, a képernyőn, hogy emlékez­tessen a nagy művészre. Erdős Márta Szarvas alakú pajzsdísz — i. e. 7—6: század fordulója

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents