Tolna Megyei Népújság, 1985. október (35. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-02 / 231. szám

1985. október 2. TOLNA 6 MÉPÜJSÁG Európai kupanap Az elmúlt heti világbajno­ki selejtezők után ez a szerda a labdarúgó kupavisszavágó­ké. A négy magyar szereplő közül a iBp. Honvéd, a Vi­deoton és a Rába ETO ide­genben előnyből-, a Tatabá­nya pedig itthon hátrányból kezd BEK: Shamrock Rovers—Bp. Hon­véd (A Honvéd 2:0-ra vezet.) A magyar (bajnok nyugod­tan várja a visszavágót. Ko- mora Imre edző szerint a Honvéd mindenképpen képes gólra a várhatóan nagy erő­vel rohamozó hazaiak ellen, s továbbjutásra számít. A Honvéd az alábbi csa­pattal kezd: Amdrusoh — Sallai, Nagy, Garaiba, Cseh — Gyimesi, Fitos, Détári — Bodonyi, Dajka, Kovács. KEK: Tatabánya'—Rapid (A Ra­pid 5-0-ra győzött az első mérkőzésen.) Váratlanul súlyos vereség érte Bécsben a Tatabányát, s ennek ledolgozása a legutób­bi KEK döntőse ellen aligha képzelhető el. — Bizonyítani fogjuk, hogy koránt sincs ilyen különbség a két csapat között — mond­ta Temesvári (Miklós edző. Lakatost Bécsben kiállí­tották, nem játszhat. A Bá­nyász várható összeállítása: Józsa — Vineze J., Emmer, Szabó, Udvardi — Hermann, Nagy T., Schmidt — Kiprich, Plotár, Vineze I. UEFA-KUPA: Malmö—Videoton (0-1). Mind a két csapat volt már nemzetközi kupadöntős. A Malmö biztos továbbjutást vár, de a Videoton éppen a legutóbbi idényben többször is bizonyította, hogy az ide­genbeli játék specialistája. Várható összeállítás: Disztl P. — Végh, Disztl L, Vadász, Csuihay — Kurucz, Csongrádi, Vadász — Májer, Szabó, Kerekes. Bohemians—-Rába ETO (1-3). Pozsonyban játszanak a prágai pálya betiltása miatt. Az ETO kedden délelőtt kelt útra. — A Bohemians minden­képpen támadni fog, s már Győrött is láttuk, hogy vé­delmük sebezhető — mond­ta Verebes József edző. — Igyekszünk ezt kihasználni. Az ETO valószínű kezdő tizenegye: Mészáros — Turbók, Hlagyvik, Horváth, Rezi — Sarlós, Hamnich, Rubold, Presszeller — Melis, Haj­szán. Sportműsor Kézilabda: Megyei bajnok­ság: Szekszárd—Tamási 15.30 és 16.30 (Lesták, Merkl). Szekszárdon a 12. forduló mérkőzéseivel folytatódik a Crossbar Kupa női bajnok­ság. Az I-es pályán: 14.30- kor TÉV—Egészségügyi Szak­iskola, 15.20-kor BHG—Bőr­díszmű. A Il-es pályán: 14.30. kor Kórház—Lakisz, 15.20- kor Egészségügyi Szakközép, iskola—Tejipar. Labdarúgás: Előkészületi mérkőzések: Szekszárdi Dó­zsa—Bonyhádi MSC 15, Tol­nai VL—Paksi SE 16 óra. Ismét leiz csapat Iregszemcsén? Atlétika Boldis megyei csúcsa Öregfiúk a kézilabdapályán A sporttalálkozó, a nosztalgiamérkőzés résztvevői Más volt ez a szombat délután, mint a többi. Vala­hogy olyan különös érzés volt hosszú idő után újra sportmezbe bújni. Szokatlan izgalom vibrált az iregszem- csei öltöző kispadján helyet foglalók, készülődök arcán. Agócs és Kiszler játékveze­tők sípszavára aztán két csapatot alkotva kifutottak a pályára. A „fiúk” előbb egymást, aztán meg a publi­kumot köszöntötték. Ügy, ahogy illett az hajdanán, s dukál mostanság is. Hogy időközben „elröp­pentek” azok a fránya évek? Szó se róla. Egy kicsivel ne­hézkesebb már a mozgás, a labdát markoló kezek sem engedelmeskednek minden­ben az akaratnak. De, a ké­zilabdázás, a sport szeretetét semmi sem tudta kiölni ezekből az idősödő játéko­sokból. Igaz, az első táma­dásoknál mintha még a szív is hangosabban zakatolna, az izgalomba jó adag lámpaláz vegyül. Aztán pergővé válik a ritmus, egymást követik a hálószaggató gólok, a bravú. ros kapusteljesítmények. Bent a pályán, s kint a né­zőtéren gyakran hangzik az elismerés: „Szép volt, öreg!” Félidőben 5-3-ra még az öregek (Varga J., Csizmadia, Dravecz, Farkas, Varga E., Máté, Gebhardt I., Szántó, Varga II., Kiszler, Sülé, Géb. hardt II.) vezettek. A máso­dik játékrész a fiatalabbak csapatának (Kovacsik, Szé­kely, Vereség, Dabóczi, Fata, Gubica, Tihanyi, Kőhalmi, Dobos, Glázer, Tóth) sikerét hozta. Regszemcsén szep­tember utolsó szombat dél­utánján 11-9-re végződött az a nosztalgiamérkőzés, ame­lyen a község egykori kézi­labdacsapatában — az elmúlt il5 év során — szerepelt já­tékosok léptek pályára. Az együttes „mindenese” ezúttal is Dravecz Károly volt. Kitűnően szervezte meg a kézilabdások találkozóját, jól játszott, szakmai utasí­tásait is elfogadták a társak. No, meg este a Fehér ga­lamb kisvendéglő fehér asz­talai mellett azt az ízletes vacsorát is, amit üzletveze­tőként felszolgált a meghitt, családias hangulatú találko­zó — immár feleségekkel kibővült — résztvevőinek. A tanácselnök pohárkö­szöntőjében a múlt csapatá­nak sikereit méltatta, az el­ismerés joggal kijárt a vi­dám hangulatú játékosok­nak. De, elhangzott egy rö­vid utalás a jelenre, ponto­sabban a jövőre is. „Igaz, hogy nosztalgia a divat, de nekünk igazán az szolgálna örömünkre, ha napjainkban is lenne aktív kézilabdacsa­pat Iregszemcsén. Ehhez a község vezetése minden anyagi támogatást megadna” — hallottuk a tanácselnök­től. E sorok írója úgy távozott a baráti találkozóról, hogy megmozdult az „állóvíz” Iregszemcsén. Lehet, hogy 1986-ban újra lesz a nagy­községben kézilabdacsapat. Ott, ahol az elmúlt két év­tizedben sikersportágnak bi­zonyult a kézilabdázás. — Fekete •— A Tolna és a Somogy Me­gyei Atlétikai Szövetség, va­lamint a Pécsi MSC három helyszínen kínált indulási le­hetőséget a terület atlétái számára. Szekszárdon terüle­ti minősítő versenyt rendez, tek, Kaposvárott a Somogy Kupa nemzetközi, illetve Pé­csett a Pannónia Kupa nem­zetközi verseny került le­bonyolításra. Az izgalmakban, sikerek­ben és csalódásokban gaz­dag versenyévad végén az átmeneti időszak kezdete előtt nyugodt körülmények között, komoly tét és ellen­felek hiányában általában ritkán születnek számottevő eredmények. Ügy tűnik azonban, hogy erről az Írat­lan törvényszerűségről né- hányan .jmegfeledkeztek”. Szekszárdon például Boldis István (Sz. Dózsa), (Nyirati Bálint és további hét 13—14 éves nyolc, illetve íhatpróbás. Boldis miután 11,3-at fu­tott 100-on, jelentkezett a tá­volugrásnál is. Háromszor ugrott hét méter felett, közü­lük az együk 720 centiméter­re sikeredett. Ezzel saját me­gyei csúcsát alta át a múlt­nak. Nyirati disZkoszvetés- ben 52,62 méteres dobásával újra legyőzte szekszárdi el­lenfeleit. A fiatalok közül Péterbencze Csilla, Csillag Tünde és Szegedi Emerencia (mind Sz. Dózsa) teljesítette ez évben először az aranyjel­vényes szint követelményét. Jobb eredmények a szek­szárdi területi .minősítő ver­senyen: (Férfiak: 100 m: Bol­dis 11,3, Gdhring Hl,4 (mind­kettő Sz. Dózsa), Riók (Paks) 11,6, Csirzó (Sz. Dózsa) 11,6, Ili Boldis István Csuta (Tamási) 11,7. 400 m: Oláh (Sz. Dózsa) 53,5. 1500 m: Bíró 4:20,1, Juhász 4:20,6 (mindkettő Bonyhád). Ma­gasugrás: Posta 180, Bräuti­gam 1175 (mindkettő Sz. Dó­zsa). Távolugrás: Boldis Ist­ván (Sz. Dózsa) 720 cm. Űj megyei felnőtt és ifjúsági csúcs! (Régi: 719 om Boldis 1985), Horváth 668, Bre- zovszki 604 ((mindkettő Sz. Dózsa). Diszkoszvetés: Nyi­rati (Tamási) 52,62, Lukácsi 49,48, Horváth 48,50 (mind­kettő Sz. Dózsa). Nyolcpró­ba: Scherer (Sz. Dózsa) 3075 pont. Nők: 100 m: Bajusz 13,1. Magasugrás: Szabó 160. Súly­lökés: Kiss 10,89. Gereiyhají- tás: Szabó 34,00. Hatprába: Bozsér 3812, Gergelyfify 3598, Keszthelyi 3543, Péterbencze 3444, Csillag 3421, Szegedi 3091 ponttal (valamennyi Sz. Dózsa). Kosárlabda NB II. Ponterős idénykezdet Atomerőmű SE—Honvéd Táncsics SE 84-80 (46-32). Paks, 200 néző. V.: Major L., Elmauer. ASE: Nagy (13), Semsey (8), Tóth (5), Schmidt (36), Kovács (20). Csere: Kirr (—), Jégh (—), Antoni (—). lEdző Hesser Zoltán. A jó hangulatú talál­kozót Schmidt hárompontos találata vezette be. Ezt még ihét hárompontos kosár kö­vette. Az első félidő 11. per­cében 27 ponttal vezetett az ASE, előnye a (félidő végére 12 pontra csökkent. Szünet után is a paksiak irányítottak, egy perccel a befejezés előtt egyetlen pont volt már csak a Duna-pantiak előnye. Aztán a véghajrában újítani tudtak a hazaiak, és megérdemelten nyertek a ta­valyi bajnokság második he­lyezettje ellen. Az ASE va­lamennyi játékosa dicséretet érdemei. Bonyhádi MSC—Kaposvári Tanítóképző 64-51 (20-30). Kaposvár, 100 néző, V.: Hal­mos, Sehiszler. BMSC: Har- sányi ((13), Oroszki (14), Pal- kovies (8), Vanya (23), Kis­hon ti (6). Csere: Fláding (—), Biszak(—), Vajda (—), Illés (—), Lengyel i(—). Edző: dr. Ábrahóm János. A bonyhádi csaipat kezdett jobban, de az első félidőben fáradt együt­tes benyomását keltette, kü­lönösen a lepattanó labdák megszerzésében maradtak alul a bonyhádi lányok. A távoli dobások sem sikerül­tek úgy, ahogy az a felkészü­lés alapján várható lett vol­na. A második félidőben két perc alatt fordítani tudott a magára talált BMSC. Véde­kezőben és a távoli dobá­sok eredményességében ja­vult fel a hazai gárda és kö­zepes teljesítménnyel is 'meg­érdemelten szerezte meg a győzelmet. A kellemes őszies napsü­tésben a Tolna Megyei Üt- törőszövetség, a KISZ Tolna Megyéi Bizottsága és a Tol­na Megyei Természetbarát Szövetség szervezésében ötö­dik alkalommal Bonyhádon került megrendezésre a Tol­na megyei Tarisznyások Kör­nyezetismereti Versenye. A szombat délelőtt kezdődött rendezvény háromszáz részt­vevője hetvennyolc csapat­ban indult a város neveze­tességeit felkeresve pontszer­ző útjára. Minden csapat egy város­térképet kapott a feladatsor mellé. A felnőtt és gimna­zista csapatok részére a bo­ríték 53 kérdést tartalmazott. 1720-tól kezdődően napja­inkig művészettörténeti, gaz­daságpolitikai és műemléki feladatokat kellett megolda­ni a résztvevőknek. Az út­törőknek és szakmunkásta­nulóknak negyven kérdés megoldásával lehetett ponto­kat szerezni, öt helyen el­dugott alkalmi bélyegzöhe- lyet felkeresve a versenyzők plusz tíz pontot szerezhettek. A két óra körül záródó verseny értékelésére négy kategóriában került sor. El­ső helyezést ért el a felnőt­tek kategóriájában a Szek­szárdi Pedagógus SE csapa­ta. A gimnáziumok közül a Dombóvári Gőgös Ignác Gimnázium csapata lett az első. A szakközépiskola és a szakmunkásképző kategóriá­ban a Szekszárdi Rózsa Fe­renc Szakközépiskola csapata nyert. Az úttörők közül pe­dig a dombóvári Zrínyi ál­talános iskolások szerepeltek a legjobban. A bonyhádiak közül a Petőfi Sándor Gim­názium csapata és a II. Szá­mú Általános Iskola csapata kapott különdíjat. A vándorserleget védő dombóvári csapat az indulás előtt Súlyemelés Sikerek külföldön A Szekszárdi Dózsa súly­emelőinek háza táján nehe­zen vették tudomásul, hogy két versenyzőjük, Bertus Gábor és Szalontai Tibor, biztató formájuk ellenére nem utazhatott ki korosztá­lya világversenyére. Az előbbi az ifi VB-ről, az utób­bi pedig az IBV-ről .maradt le. Ennek ellenére volt szek­szárdi súlyemelő, nem is egy, aki a közelmúltban kül­honban is rangos nemzetkö­zi versenyen dobogóra lé­pett és jó eredményt ért el. Bertus amolyan kárpótlás gyanánt részt vehetett Bécs­ben a „Volkstimme” kereté­ben megrendezett nemzetkö­zi súlyemelő versenyen. Súlycsoportjában, a váltó­súlyban az előkelő negye­dik helyen végzett. Franciaország adott ott­hont a francia—osztrák—ju­goszláv—magyar négyes via­dalnak. A versenyen felnőtt válogatottalkkal teletűzdelt mezőny mérte össze tudását. A söderteljei felnőtt világ- bajnokság sikeremberei is dobogóra léptek, köztük töb­bek között magyar részről Szanyi Andor összetett vi­lágbajnok, Balázsfi Zoltán, súlycsoportjában a szakítás világelsője, valamint a VB-n összetettben hatodik Bökfi János. A Szekszárdi Dózsa színeit Dallos Péter képvi­selte, aki új súlycsoportjá­ban, a 60 kg-ban egyre biz­tatóbb eredményeket produ­kál. Már tavaly Tatabányán, az egyik honi súlyemelő-fel­legvár rangos városi viada­lán szakításban elért 127,5 kg-os, a mai napig érvényes magyar csúcsával jelezte: korai még őt leírni. Nos a négyes viadalon ezt újfent igazolta: megnyerte a ver­senyt összetettben, ezzel nem kevésbé járult hozzá a ma­gyar együttes végső sikeré, hez. Az idén Tatabánya Város Bajnokságát, az NSZK-beli Mannheim együttesének részvétele nemzetközivé avatta. A dózsások több súly- ftsoportban is indultak. A 67,5 kg-os kategóriában 285 kilogramos összteljesítmény­nyel Orsós a VB ötödik, Ke­rek mögött a második he­lyet szerezte meg. Egy súly­csoporttal feljebb már két súlyemelő képviselte a szek­szárdi színeket. Mátrai 305, a második, .míg Csereklei 300 kg-ja a negyedik helyre volt elegendő. Felsőbb súlycso­portokban szekszárdi szem­üvegen keresztül Szalontai teljesítménye érdemel emlí­tést: az ifi Il-es korcsopor­tú súlyemelő 305 kilóval ne­gyedik tudott lenni a nehéz­súlyban. Az „A” kategóriás verse­nyen elért eredmények biz­tatóak, a hónap végén sor­ra kerülő felnőtt- és korosz­tályos országos bajnoksá­gok előtt, ami a vasi fővá­rosban, Szombathelyen lesz. A DÉDÁSZ V. SZEKSZÁRDI ÜZEMIGAZGATÖSÄGA felvételt hirdet — felsőfokú szakirányú képesítésű szakem­ber foglalkoztatására (középfokú végzett­séggel jelentkezőknél 5 éves szakirányú gyakorlat) — gépjármű-üzemeltetés vezetői és — munkaügyi csoportvezetői munkakör betöltésére, — villanyszerelő szakmunkások jelentkezé­sét várja szekszárdi, tolnai és paksi ki- rendeltségeire. Tolna és Paks kirendeltségeken a próbaidő le­töltése után szolgálati lakást tudunk biztosítani. Jelentkezés: DÉDÁSZ Üzemigazgatóság Szekszárd, Bezerédj u. 9. (Titkárság.) (119) TOTAKIV Bonyhádon

Next

/
Thumbnails
Contents