Tolna Megyei Népújság, 1985. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-12 / 214. szám
Névnap: Mária. A Nap kél 6.17 — nyugszik 19.03 órakor. A Hold kél 2.42 — nyugszik 18.27 órakor. Hatvanöt évvel ezelőtt, 1920. szeptember 12-én született Szegeden, és 53 éves korában, 1973-ban halt meg Veszprémben Bácskai Gyula vegyész, a kémiai tudományok kandidátusa. SZEPTEMBER (2 CSÜTÖRTÖK # SZÁMÍTÓGÉPEN az autók adatai. Szeptember elsejétől kísérletképpen megyénkben Pakson, Dunaföld- váron, Simontomyán, Szek- szárdon és Tolnán bevezetik a gépkocsik számítógépes adattárolását. A vizsgára felkészített gépkocsi adatait a tulajdonosoknak kódolható lapra kell felírniuk. Ezt a lapot az Autófelügyelet, a megyei rendőr-főkapitányságon keresztüli SZÜV számítógépébe programozza. Az egy hónapig tartó próba után véglegesen október 1-től vezetik be e módszert. 0 TÁNCHÁZ KICSIKNEK, nagyoknak. A bonyhádi művelődési központ 1985 szeptemberétől Játszó címmel néptánciskolát szervez kisgyermekek és fiatalok részére. A tanfolyamon havi két alkalomal tanítják az énekes népi gyermekjátékokat, a dunántúli táncrend alapmotívumait, a magyarság néptáncait tándházas keretek közt, élő táncházi muzsikával. ^ A BONYHÁDI magányosok klubja szeptember 18-án tartja alapító klubestjét a Vörösmarty Mihály művelődési központban. + A LENGYELORSZÁGI Zakopánéban rendezték meg a XVII. nemzetközi folklór fesztivált, melyen 11 nemzet együttesei mellett hazánkat az izményi népi együttes képviselte. Jugoszlávia és Bulgária mögött az előkelő harmadik helyet szerezték meg és elnyerték a fesztivál rendezőbizottságának külön- díját. Bányalakó dúvadak Dúvadak vertek tanyát az egykori badacsonyi kőfejtők bazaltmélyedéseiben. E kőbányákat körülbelül másfél évtizede természet- védelmi érdekből szüntették meg. A hajdani bányászkodás sebhelyeit azóta fák, cserjék, kúszónövények telepítésével módszeresen gyógyítják. A régi bányagödrök, a szaka- dékos mélyedések és a j gyorsan elburjánzó nővé- ; nyék kitűnő búvóhelyet, ; háborítatlan tanyát kínálnak a vadaknak. Gyorsan fel is fedezték a lehetőséget. Ma már annyi vad- : disznó és róka él ezen a területen, hogy mind környezetvédelmi, mind pedig vadgazdálkodási szempontból meg kellett kezdeni a vadászatukat. Eddig körülbelül két tucat vaddisznó került terítékre. A rókákat sokkal nehezebb puskavégre kapni, mivel a sűrű növényzet alatt lévő bazalt- lyukakban szinte megköze- líthetetlenek. CD TESTÉPÍTŐ KLUB indul október 1-től a simon- tornyai Petőfi Sándor művelődési házban. A szervezők 14 és 50 év közötti nők és férfiak jelentkezését várják. A MEGÉRKEZETT az első fűszerpaprika-szállítmány a kalocsai Fűszerpaprika és Konzervipari Gyárba. Az első érésű csövekért felárat fizet az üzem, hogy mielőbb nyersanyaghoz jusson. A paprikaellátás ugyanis országszerte akadozik. Eddig 200 tonna paprikát vásároltak fel a termelőktől, de úgy számítják, hogy a hét végétől már 1 000 tonna új paprika lesz a gyárban, s így már megkezdhetik az őrlését. O EGYSZERRE mutatja az ősz és a tavasz jeleit a természet Fejér megyében. Velencén az egyik Kossuth utcai portán virágba borult egy orgorua'bokor. Az őszi virágok semmiben sem különböznek a májusi lila fürtöktől, dúsak, illatosak. A madárvilág viszont már a közelgő őszt jelzi: útra keltek az utolsó fecskecsiapatok is, s ebben az évben igazolták azt a régi mondást, amely szerint „megy a fecske, jön a vadliid”. A fecskék távozása után megérkeztek a vadlibák előőrsei. # TÖBB PONYVASZÖVET. Évi másfél millió négyzetméterrel, vagyis 35 százalékkal több ponyvaszövetet vásárol 1986-tól a szovjet külkereskedelem a Kenderfonó és Szövőipari Vállalattól. A rendelés teljesítésének feltételeit több mint 100 millió forintos beruházással teremtik meg. Ebből mindössze csak körülbelül 12 millió forintot költenek új építkezésre, a többiért korszerű gépeket, berendezéseket, közöttük teljesen zajtalanul működő vetélő nélküli szövőgépet, továbbá festő- és mosógépsort, valamint cérná-*. zókat vásárolnak. <D BÁRÁNYEXPORT. Egész évre tervezett bárány- exportját teljesítette szeptember elejére a Lajta- Hansági Állami Tangazdaság. Az év végéig előirányzott 16 ezerrel szemben már eddig 16 700 pecsenyebárányt szállított külföldre. A hizlaldában jelenleg is több ezer tejesbárányt nevelnek, s így az év végéig még jelentős túlteljesítéssel számolnak. Ebben a nagyüzemben sikerült megvalósítani a bárányok gazdaságos hizlalását. Az állatokat egyszerű, olcsón kiképzett épületekben tartják, a tartás-technológiájuk viszont olyan, hogy a hansági bárány ma már legigényesebb NSZK-beli és svájci vevők körében is kelendő. Az általuk szállított bárányhús ugyanis faggyúmentes.------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- V Mérsékelt meleg Előrejelzés az ország területére ma estig: túlnyomóan napos idő várható. Csupán északkeleten növekszik meg időnként a felhőzet és ott előfordulhat egy-egy futó zápor is. Hajnalban néhöl párás lesz a levegő .A változó irányú szél északnyugatira fordul és kissé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 22, északkeleten 17 fok körül alakul. ________________________________________________________y Tanácskozás a lapterjesztésről Dr. Jádi János, a pécsi postaigazgatóság postaforgalmi igazgatóhelyettese vitaindító beszédét tartja Tegnap délelőtt tartották Szekszárdon Zala, Fejér, Baranya és Tolna megye lapkiadó vállalatainak vezetői soros értekezletüket. A tanácskozáson megjelentek a megyei postaigazgatóságok, valamint az MSZMP megyei bizottságainak képviselői. A fórumon — melyen az MSZMP Tolna Megyei Bizottságának titkára, Péti Imre is részt vett — a lapkiadás és lapterjesztés jelenlegi problémáit és az ebből adódó aktuális feladatokat vitatták meg. Bölcselők világa A televízió népszerű „Gólyavári esték” sorozatához hasonlóan, „Bölcselők világa” címmel indít előadássorozatot a Babits Mihály Megyei Művelődési Központ és a TIT Tolna Megyei Szervezete 1985 őszén. Az előadások helye a megyei művelődési központ kisterme. Az első alkalommal, szeptember 16-án, 18 órai kezdettel dr. Szabó Árpád professzor beszél az ókori filozófia időszerűségéről. Dr. Szabó Árpád az egyesült államokbeli Stanford Tudományos Központjának, a Görög és a Finn Interdiszciplináris Ákadémiának, valamint 1979 óta a Magyar Tudományos Akadémiának — ez utóbbinak levelező — tagja, A Szophoklész tragédiái, a Hellász hősei, Periklész kora, A trójai háború című kötetek igazolják, hogy szerzőjüket, dr. Szabó Árpádot régóta és mélyen foglal, koztatja e görög tárgyú gon. dolatkör. E néhány mű is tükrözi az ismert irodalom- történész gazdag, tudományos ismeretterjesztő munkássá, gát. Szeptember 16-i előadásán dedikálja a helyszínen vásárolható műveit. O L VAST AM Az első lépések... Üjra itt vannak a gólyák, olvastam a tegnapi újságban. No, nem a kedves égi vándorra gondolok, aki vissza-vissza térve méltóságteljesen repül át kontinenseket, hanem a mindenkori [elsősökre. Van ahol szecskáknak, máshol esetleg mütyüröknek nevezik őket, de ez tájanként és koronként biztosan változik. Talán egy tapasztalt [nyelvész professzor még több tucat szinonim elnevezést tudna mondani, de egy a lényeg: ők azok, akik dobogó szívvel és nem kevés szorongással először lépik át iskolájuk — munkahelyük küszöbét, megilletődöttségüket alig leplezve, ők azok, akik a megkülönböztetett figyelem reflektorfényében állnak, és ők azok, akik különös gondoskodást igényelnek. A beilleszkedés sehol sem könnyű, de azt hiszem már túl vannak a nehezén. A kezdeti tétova lépések, stílusosan mondva az első szárnypróbálgatások már megvoltak. Lassan-lassan lejár a „próbaidő" és jöhet a bizonyítás. — szeri — Feldolgozó telep készül Bótaszéken A Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinát építőbrigádjai a musttárolóaknák betonozását végzik Július közepétől a Szekszárdi Szőlőtermesztési és Borászati Közös Vállalat bá- taszéki tárolópincéjénél a Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinát építőbrigádjai nagy mennyiségű szőlő feldolgozására alkalmas épüle. tét készítenek. A musttárolóaknák már készek, ezeknek betonozása fejeződött be az elmúlt héten. Az építők szerint a feldolgozóban októberben fogadni tudják a szőlővel felpúpozott teherautókat és traktorokat. A 12 millió forintos beruházást jelentő önálló telep egyébként két ütemben készül. Az első ütemben a 6 és fél millió forint értékű feldolgozórészben helyet kap a présterem, fogadógarat zú- zó-bogyózó egységgel és több musttárolóakna. A második ütemben — jövőre — már meglesz az úgynevezett soproni erjesztőtorony is, így a történelmi borvidékre jellemző vörösbor-szőlőfajtákat is tudják fogadni. Rónai naazóleun Pécsett Pécsett befejező szakaszába érkezett a székesegyház előtt feltárt római mauzóleum helyreállítása. A 2000 éves város olyan történelmi és művészeti emlékkel gazdagodik általa, amely egyedülálló értékű hazánkban, sőt egész Közép-Európában. A legelső keresztény építmények egyike volt Pannóniában; a IV—V. század fordulóján emelhették a hajdani római város — Sopianae — temetőjében, a mai Szent István téren. Jeles egyházi vagy világi személy nyughelye volt. A tér rekonstrukciója — a székesegyház előterét díszítő lépcső bontása — során bukkantak rá az ókeresztény sír. templomra 1974^ben. A nagy jelentőségű római leletet Fü. lep Ferenc régész, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató, ja tárta fel. Kétszintes építmény került napvilágra: alul a sírkamra, benne márvány- szarkofág és színes falfestmények, felette az egyhajós, íves záródású templom. A bibliai jeleneteket ábrázoló freskók európai ritkaságnak számítanak. Körívű lépcsősoron lehet lejutni a sírkamrába, amelyet ólomlemezzel szigetelt „betondobozba” zárták és ez. által tökéletes biztonságba került. Keskeny folyosóval vették körül, a látogatók tehát körbe is járhatják majd az ókori építményt, s a sírkamrába benyúló üvegfülkéből megszemlélhetik a szarkofágot és a falképeket. Pintér Attila festő-restaurá. tor dolgozik a másfél ezer éves műveken. Valóságos klímakamrába kerültek az antik értékek: mesterséges világítást, továbbá 15 fokos állandó hőmérsékletet és 55 százalékos páratartalmat teremtettek; ilyen körülmények között válnak ugyanis életképtelenné a (kártevő gombák és mikroorganizmu. sok. A mauzóleumot az Országos Műemléki Felügyelőség dolgozói készítik elő a bemutatásra. Műszer keresi a repedéseket Korszerű hibafeltáró műszerrel gyarapítja technikai eszköztárát a Győri Vízmű és Fürdő Vállalat. A csővezetékek repedéseit feltáró kisszámítógépes berendezés beszerzésére az úgynevezett hálózati veszteségek késztették a vállalatot. A hálózatba juttatott víznek ugyanis 7—14 százaléka távozik veszteségként a várost behálózó csövek résein, repedésein. Ezzel a mennyiséggel akár egy kisebb település vízigényét is ki lehetne elégíteni. A veszteségek radikális csökkentését sürgetik a fentieken túl a víz előállításának növekvő költségei is. Az osztrák szállítóktól kölcsönkapott műszert már kipróbálták a Rába-parti városban, s a berendezés kitűnően vizsgázott. Rövid idő alatt „megtalált” egy olyan repedést az egyik győri utcában, amelyet a vállalat dolgozói többszöri leásással sem tudtak feltárni. Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a D. D. MÉH Vállalat szekszárdi telepe szeptember 23-tól október 3-ig leltár miatt zárva tart A legközelebbi nyitva tartó telep:Paks és Bonyhád. (277) KÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft,'negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- FL - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.