Tolna Megyei Népújság, 1985. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-09 / 211. szám
1985. szeptember 9. ntPÜJSÄG 3 Telek gazdálkodóm Sok mindenről címszavakban... „Áll a régi ház még..." Üj házak a régi út mentén Lengyelben Kisvejke, Lengyel, Mucsfa, Závod — néhány falu csupán Bonyhád város ikömyékéről, de gondjaik megyénket érin- tőek, sőt, országos jelenségnek is említhetők. Van telek, de nem keli Az említett falvak központja — talán a fekvés miatt — Kisvejke. Itt a székhelye a közös tanácsnak. A lakosság eloszlása szerint a székhely községben 450-en, Lengyelben 830-an, Mucsfán 518-an és Závod on 467-en élnek. Bonyhsád várossá válása idején a vonzáserő is megváltozott. Az új lakótelepeken sókan találtak új otthonra ezekből a falvakból. Ez a „vándorlás” nem kevés gondot jelentett a települések fejlődéséért felelősséggel tartozó tanácsoknak. A befogadó városnak a helybiztosítás, az elbocsátónak éppen az Üresedés okozott nyugtalanító napokat. Kisvejkén, a ‘tanácsházban Szósz János tanácselnök és Fazekas Márton vfo-titkár ad tájékoztatót és nyújt bepillantás! lehetőséget .telekgazdálkodási gondjaikba. Szász János alig fél éve elnöke a közös tanácsnak, így a szóvivő Inkább a vb-titkár. — Néhány éve, mintha megállt volna az elköltözés Bonyhádra — mondja Fazekas Márton. Ezt örömmel kell tudomásul venni, mert már nagyon szerep nélküli településekké váltak ezek a nagyon szép környezetben fekvő kisközségek... Amiről, ahogyan beszél a két fiatal tanácsi vezető, érződik, hogy a megválasztásuk szerencsés volt. őszinte aggódás és féltés, tenni akarás minden mondatuk. — Mucsfán kijelöltünk 11 telket — mondják szinte egyszerre a példát, ami sajnos nem a jobbak közül való. A családi házas építkezés lassabb lendülettel indult, mint képzeltük. A közművesítésből a villanyhálózat ott van, és szilárd burkolatú út vezet arra, bár ezt még simává kell majd tenni, mert a silózást végző traktorok eléggé rongálták. A 11 telek közül eddi« egy talált gazdára. Itt már meg is épült a szép új ház. Követőkre várunk. Ott a telek, de nem kell. — Az a gyakoribb — dől előre kissé Szász János —, hogy Závodon is, Kisvejkén is a régi házakat újítják fel, vagy azok helyére építenek. Ez közművesítés szempontjából nekünk jó, mert takarékosabb, és a lakosság Ls marad. Lengyelben az elmúlt évben hat telek kelt el, idén csak egy. Nálunk 20 forint négyzetmétere a telkeknek. — Mennyire számítható bevételnek a telkek ára? — Ha csupán a mucsfa i példát említem, ahol a villanyvezeték kiépítése 422 ezer forint volt, akkor azt kell mondani, hogy semennyire. Nem, vagy csak éppen hogy fedezik ezek az árbevételek a közművesítésre fordított összeget. ... és Bonyhádon? — Városunkban háromféle telekkialakítással kell számolnunk — kezdi a beszélgetést Ezer Mihály tanácselnök. Az egyik a többszintes OTP-Iakásöké, a másik az építőipari szövetkezet kivitelezésében épülő sorházas lakásoké, a harmadik pedig a családi házas. — Ha ma belép ide a tanácsra egy állampolgár, aki családi ház .építésére alkalmas telket kíván vásárolni, mit tudnak ajánlani? — Az északnyugati városrészben jelenleg 19 telek vár eladásra, és 75 újabb házhely kialakítása van folyamatban. Ezek 18-szor 30 méteresek, 90—100 forint négyzetmétere. Villany és ivóvíz áll rendelkezésre ... Megérkezik közben Farkas György műszaki osztályvezető, .kezében az északnyugati városrész térképvázlatával. Míg a térképen jelzi az üresen álló telkek sorát, arról esik a szó, hogy a VII. ötéves tervi településfejlesztési koncepció is egyik fontos feladatnak jelölte a magánerős családi házas építkezések támogatását, amelynek alapfeltétele a telekgazdálkodás. A rendezési tervekben a régi városközpontban található, és megosztható telkek beépítése is szerepel, és az úgynevezett „foghíjaké” is. Ezek esetében néha a tulajdonosokkal kell hosszas tárgyalásokat kezdeni az eladás miatt... A telekgazdálkodáshoz kapcsolódó, egy aprónak tűnő, de .mégis fontos pontra hívja fel a figyelmet a műemlékvédelem. Ez a meglévő értékek megőrzése. A régi telkek az utcaképbe illeszkedő új ház megépítését is igénylik. Ezért sók helyen szemléletbeli változást is követel a régihez való alkalmazkodás, annak megőrzése, az érték védelme, hogy ne jellegtelen falusi és városi utcák szülessenek ott, ahol áll a régi ház még ... DECSl KISS JÁNOS Fazekas Márton és Szász János a kisvejkei rendezési terv fölött Több kézimunkafonal Próbaüzem a pannonhalmi téglagyárban Megkezdődött a próbaüzem az Észak-dunántúli Tégla- és Cserép ipari Vállalát korszerűsített pannonhalmi téglagyárában. Az évtizedek óta működő üzemet csaknem 80 millió forintos költséggel fejlesztették. A Győr Megyei Állami Építőipari Vállalat egy 4500 négyzetméteres alapterületű, kéthajós csarnokot emelt, abba helyezték el a nagy teljesítményű gépeket: egyebek között az NDK-gyártmányú prést. A kézimunkafonal-ellát ás javítására a Fonalkikészítő Gyár új, nagy teljesítményű festőgépet állít üzembe. A motringos fonálét festő berendezés felszerelését a gyár szakemberei megkezdték, s a tervek szerint a próbagyártás után már októbertől az új gépen festik a fonalait. A gyapjú és a gyapjúval kevert szintetikus alapanyagú kézimunkafonalak színezéséhez vásárolt berendezés üzembe állításával már az idén több fonalat küld a gyár az üzletekbe, minit tavaly, jövőre pedig 20—25 százalékkal nő a termelés. A zárt rendszerű, automatikus festék-, hő- és időszabályozóval ellátott berendezés több régi, elavult gépet vált fel. Azokat az új beindításával egyidejűleg leállítják, és elvégzik rajtuk a szükséges javításokat, a felújítást. Ugyancsak korszerűsítik a gyár másik részlegét: új, nagy teljesítményű gombolyí- tót állítanak üzembe a régi, elavult gépek pótlására. „Aki rangsorolni tód, csatát nyerhet” Bemutatjuk Kovács Sándor országgyűlési képviselőt — Persze, szívesen... Talán a jövő héten... Egy üzenetet kérek, úgyis jönnek mifelénk. így nekem is olcsóbb... Viszonth'allásra — mondja a telefonba a búcsúszót Kovács Sándor, a dunaföldvári áfész elnöke, — akit most, mint ország- gyűlési képviselőt látogattunk meg. S máris köszönti az újságírót, akinek a telefonbeszélgetés utolsó szavai tűntek fel. Ilyeneket nemigen szokott hallani. Sajnos. Mert manapság ugyan ki ad arra, hogy munkahelyét havonta mekkora telefonszámla terheli!? Kovács Sándor viszont oly természetes őszinteséggel döntött az „üzenet” mellett, hogy amikor szóiba hoztam, hót alig- alig értette, hogy miről is van szó. Nem akarom eltúlozni a dolgot, de menten a második meglepetés részese voltam. Miért? Ehhez némi magyarázat is szükségeltetik. Eszem ágába sincs kijelenteni, hogy egy újságíró emberismerete csalhatatlan, de tény, hogy e képességgel valamelyest kell rendelkeznie, avagy az esztendők gyakorlata során kialakul benne. Szóval korábban többször találkoztam Kovács Sándorral, s a róla alkotott kép „a kissé szűkszavú” jellemzőt is tartalmazta. Igaz, nem negatívumként, hanem általában, tényként. Avagy ahogyan ő fogalmaz: „azember akkor beszéljen, ha mondanivalója van”. S igencsak gazdag a mondanivalója Kovács Sándornak, amikor az áltál'a irányított szövetkezet munkájáról, tevékenységéről, eredményeiről, gondjairól van szó. Szinte mondhatni: fé lbes zak íth a táti a n hévvel beszél... Szól az áruellátásról, illetve az árubeszerzéssel kapcsolatos „örökölt” elvéről — mely elődjétől, Steibach Antaltól, sok más egyébbel maradt rá — a termelőkkel való közvetlen kapcsolatról, a felvásárlásról, az ipari tevékenységről, a vendéglátásról... — Egy ilyen nagy cég, mint a mienk, tele van gondokkal, problémákkal. Tevékenységünk szerteágazó, évi forgalmunk 650—700 millió forint. Ebből a bolti kiskereskedelem 550 milliót tesz ki, noha az áfész két településen, Dunaföldváron és Bölcskén tevékenykedik — mondja, én pedig az ottani árukínálattal kapcsolatos pozitív tapasztalataimat fűzöm hozzá. Erre így folytatja az elnök: — Ebben az országban mindent meg lehet kapni... Ismerem a belföldi áru. kínálatot, pontosabban az árubeszerzés minden csínját- bínját. Csakhogy az árut föl kell kutatni és a fogyasztók elé vinni. Vannak olyan üzletvezető-helyettesek, ákik hét napból ötöt „tekeregnek”. Felhajtanak minden árut... mert megrendelni azokat nem papíron kell. Hát így van, hogy a mi polcaink, raktáraink azzal vannak tele, amiket a vásárlók keresnek. A bóvlit igyekszünk elkerülni. A dunaföldvári áfész évek óta a megyében a legeredményesebben működő fogyasztási szövetkezetek egyike. Számtalan elismerés tulajdonosai. Kovács Sándor — Melyekért igen meg kell dolgozni mindannyionk- nak — szögezi le az elnök. Szinte tudom a választ, mégis megkérdezem Kovács Sándortól: — Gondolta-e valaha, hogy áfész-elnök lesz? Netán vágyott-e erre a munkakörre? — Soha... Egyszerűen eszembe sem jutott, ahogyan gyerekkorban ilyesmi nem jut eszébe senkinek. Legfeljebb akkor, ha a példaképnek tartott szülök valamelyike áfész-elnök. Én pilóta szerettem volna lenni. Mindig csodálattal bámultam a repülő gépóriásokat... De így alakult. El is mondom nyomban Kovács Sándornak, hogy az országgyűlési képviselőjelölő gyűléseken szíven ütött, amikor életrajzát olvasták föl, s abban elhangzott, hogy „gyermekkora nehéz és szomorú volt...” — Kétes ztendős voltam, amikor édesapám a Don- kanyarban életét vesztette. — És... édesanyja nevelte egyedül. — öt is elveszítettem. Négyéves koromban, ö is a háború áldozata lett — mondja csöndesen. — Apám két testvére és az anyai nagyanyám neveltek föl... Most is itt él Dunaföldváron. A gyermekkorom házában. Nyolcvanhat esztendős. Gyakran meglátogatjuk, segítünk neki, amit kell... de ez nem is érdekes, szóval így természetes, és nekünk így van jól! A „nekünk” természetesen Kovács Sándort jelenti és feleségét, aki szintén az áfészbán dolgozik csoportvezetőként — s akinek a közvetlen főnöke a főkönyvelő, „aki 1950 Óta van az áfész- nél, azaz az első munkahelyén, s remélem, hogy az utolsó is”. És a „nekünk- be” tartozik a házaspár két fia: a 21 éves Sándor, aki a gimnáziumi érettségi megszerzése után szegődött el rádió-, tévészerelőnek és a harmadikos gimnazista, Zoltán, aki „igen eredményes horgász”. A család az elmúlt hétvégét a „birtokon” töltötte. A krumplit szedték föl. — Kemény munka. Nézze, hogy kirojtosodott a kezem. Csak gyümölcsfáink vannak és a konyhakert. Szőlőt nem telepítettünk. Pedig a szőlész-borász szakon végeztem. De a szőlő is egész embert kíván. Nekem meg nincs időm rá. Ha gaz borítaná, megszólnának, ahogyan én is azt teszem. Ugyanis az a véleményem, ha valaki bármibe is belefog, azt csak rendesen, pontosan és precízen érdemes csinálni. Aztán az elnök, az országgyűlési képviselő napirendjéről beszélgetünk, ami az utóbbi időben igencsak megváltozott. Gyakran megy be munkahelyére reggel fél hat-hat körül. Olyankor olvassa el azt a rengeteg írásos anyagot, melyeket képviselőként kap. A „maradékot” pedig este — otthon. Az értékes anyagok áttanulmányozását azért is tartja fontosnak, mert egy részük azt is „szolgálja”, hogy segítse a képviselőt: egy-egy gondon, problémán, miként lehet segíteni, melyik a megoldás legcélravezetőbb formája. Kovács Sándort gyakran, egyre gyakrabban keresik föl választói. Elsősorban közérdekű dolgokkal foglalkozik, de legutóbb is kivételt tett. Egy idős asszony kérte segítségét egy ördögi körnek látszó — támlaifal- építési — ügyben. Foglalkozik vele a képviselő — megértésből, emberségből. Hiszi, hogy megleli a kiutat. S amivel még foglalkozik mostanában? Mindent felsorolni szinte lehetetlenség. De elsőrangú feladatának tartja, hogy a környék vezetőivel együtt pontosan megtervezzék a VII. ötéves terv koncepcióját, s a megfelelő sorrendiséget fölállítsák, mert „aki rangsorolni tud, csatát nyerhet”- Csak szinte címszavakban vázolja Kovács Sándor a terveket... Növelni kell az iskolai férőhelyek számát a körzet majd minden településén. Több helyen ezt átalakítással, bővítéssel kell megoldani, hiszen a pénz most kevesebb, mint korábban. A vízprobléma majd mindenütt „visszaköszön”, de lakásokat is kell építeni. Több helyen az orvosoknak és pedagógusoknak szolgálati lakásokat. Gondok vannak Nagydoro- gon a kereskedelmi ellátással, s egyáltalán, a nagydorogi áfész nehéz helyzetben van. „De pont most nem szabad magára hagyni a szövetkezetét”. A kistelepüléseken az alapellátást mindenképpen biztosítani kell a közeljövőben, hiszen az jelentheti a lakosságot megtartó erőt. A közlekedésről is hosszasán beszélgetünk. Például a sár- szentlőrinci vasútállomásról autóbuszt kell rendszeresen indífani a faluba és fordítva. Hat kilométert csomagokkal — és gyalog — megtenni naponta kétszer... hát... És essen néhány szó Kovács Sándor folytonos tanulásáról. A Kertészeti Egyetem főiskolai karán végzett. Azután, amikor munkája úgy „parancsolta”, letette a felsőfokú áruforgalmi szakvizsgát a vendéglátóipari főiskolán. És a szakmai, valamint a politikai továbbképzések, kurzusok tömkelegét végezte, s ha kell, végzi ezután is. — Naponta a területen vagyok... Nem elég ötévenként egy tanfolyamot végezni. Igaz, rendszeres rádió-, hallgató és tévénéző vagyok, vagy tízféle újságot járatok és olvasok. Hasznukat napról napra érzem... De a tájékozottságra, tudásra most még nagyobb szükségem van, mint korábban. Beválasztottak az Országgyűlés Kereskedelmi Bizottsága — mondja, én pedig megragadom a szót, s arról faggatom a képviselőt, hogy milyen érzés volt — már nemcsak turistaként, látogatóként — bemenni a Parlamentbe, és beülni a „saját” székbe? — Először még nem éreztem igazán otthon magamat. Nagyon megható, ugyanakkor felemelő érzés volt számomra. V. HORVATH MARIA Értekezleten... Kovács Sándor mellett Petrovics Józsefné, a dunaföldvári pártbizottság titkára és Antal Ferenr tanácselnök.
