Tolna Megyei Népújság, 1985. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-07 / 210. szám
1985. szeptember 1. NÉPÚJSÁG A tanítóképző tervei Lapunk rendszeres olvasói — úgy gondolom — egyetértenek velünk, amikor a Fehérvár Áruház reklámmondatát a Kaposvári Tanítóképző Főiskola szekszárdi kihelyezett tagozatára adaptáljuk: a főiskolán mindig történik valami. Állításunk igazolását szolgálja most néhány felidézett tény: a tanítóképzés mellett tavaly megkezdődött az óvónők képzése, ugyanabban az évben szakkollégiumi keretben kiegészítő szakos képzés indult, most szeptemberben pedig német nemzetiségi nyelvű óvónőképzéssel is foglalkoznak. A felvillantott lényegi változások egy-egy jelentős állomást, egy-egy tervrészlet realizálását jelentik. Olyan dolgok ezek, amelyek egy lépéssel közelebb visznek a célhoz, a távlati fejlesztési terv megvalósításához. Az ütem az építőktől függ Ennyiben összegezhetnénk dr. Deli István tagozatvezetővel történt beszélgetésünk lényegét. Ugyanis a főiskola fejlesztési tervének megváló, sítása nagyrészt — döntően — azon múlik, hogy a jövő év júliusában átadják-e az építők a kollégiumot, illetve szeptemberben a gyakorló iskolát, mert azután — hosz- szabb távú — pontosan kialakított profil szerint folyhatna együtt a tanító- és óvónőképzés. Ez utóbbinak a részeként jövőre már levelező tagozaton is beindul a német nemzetiségi nyelvű óvónőképzés. Ennek az oktatási formának a bevezetését az teszi szükségessé, hogy megyénkben, valamint Baranyában több olyan nemzetiségi óvoda van, ahol képesítés nélküliek foglalkoznak a gyerekekkel. — A fejlesztés nagyjából úgy néz ki — állapítja meg a tagozatvezető —, hogyha elkészül a két intézmény, akkor az 1988/89-es tanévben négyszáz-négyszáztíz nappali tagozatos hallgatónk lesz, fele-fele arányban óvónő, illetve tanítói szakon. Mindez a felduzzadt létszám újabb feladatok megoldását kívánja majd. Az oktatók számát ötven-ötven- kettőre kell emelni, növelni kell a kisegítő intézmények személyzetének számát, a gyakorló iskolában ötven nevelőre lesz szükség, mivel tizenkét alsó-, illetve nyolc felsőtagozatos osztályt indítanak. A főiskola vezetői tárgyalnak a városi tanáccsal egy olyan objektum átadásáról, aminek az átalakításával, kibővítésével véglegesen megoldódna a gyakorló óvoda kérdése. Az elkövetkezendő egy-két évben szeretné az intézmény megkapni a jogi önállóságot is. Ennek azonban olyan fontos feltételei vannak, mint a már említett kollégium, és gyakorló iskola megléte — de a lényegesebb — a vezető oktatók 'kinevelése, illetve „megszerzése”. Természetesen ez nemcsak mennyiségi, hanem minőségi növekedést is jelent, ezért is támogatja az elképzeléseket — lakáshoz juttatással — a város, illetve a bér biztosításával az illetékes tárca. Tehát a következő tervidőszakban szeretnének ebből a tagozatból egy olyan közepes nagyságrendű, önálló főiskolát kiépíteni, ami nappali és levelező tagozaton hatszáz személyt tud képezni, és részt tud vállalni a könyvtárosok, a népművelők és az ének szakosok továbbképzéséből is, az elöljáróban említett formában. Ezt egyébként lehet bővíteni, ha a személyi feltételek és az igények egybe vágnak. Különösen a könyvtár szakos kiegészítő képzés oldana meg sok gondot, mivel megyénk sok köz-, illetve iskolai könyvi árának tudna biztosítani képesített szakembert. Az intézmény hosszú távú tervei között szerepel — éppen a német nemzetiségi nyelvű óvónőképzés érdekében —, hogy szeretnének NDK-beli intézményekkel kialakítani olyan szakmai együttműködési kapcsolatot, aminek alapján nyelvi és szakmai gyakorlatra a baráti országba mennének a szekszárdi óvónőjelöltek. Javuló feltételek — Az 1990-ig szóló komplex fejlesztési tervünk, ami összefüggésben van a közoktatás távlati fejlesztési tervével, elkészült — állapítja meg a tagozatvezető. Ebben szó esik a tudományos munkáról, az oktatás fejlesztéséről és a káderképzésről is. Ennek alapján készítik el, fogalmazzák meg a tagozatok, a bizottságok a mindennapi feladataikat. Lássunk ezek közül néhányat! A most induló tanév az első próbakő az óvónőképzésben, ugyanis először álliamvizsgáznak óvónőjelöltek a tagozaton. A főiskola vezetői mindent alaposan végiggondoltak, megkülönböztetett figyelemmel kísérték a szigorlatokat, a kétéves képzés miatt már az első félévben előkészítették a szakdolgozatokat, megtörtént a témaválasztás, folytak a konzultációk. Űj feladat az óvodák kiválogatása a szakmai gyakorlatokhoz, valamint a zárófoglalkozások megszervezése. A német nemzetiségi nyelvű óvónőképzés is adott munkált, ugyanis a nyelv és irodalmat heti hat órában tanítják és a lélektant is németül oktatják. Készülnek a tanárok arra, hogy a testnvelés tantárgy pedagógiát, és a matematikát németül, vagy két nyelven tanítsák. A vezetés demokratizmusát szélesítő szándékkal megalakult a tagozati tanács, ami az intézményvezetés legfőbb tanácsadó testületé azzal, hogy állást foglal, javaslatokat fogalmaz meg. Jelentősen változtak és változnak, javulnak az intézmény tárgyi feltételei. Olyan munkát kezditek el, ami azt célozza, hogy alkalmassá tegyék a tagozatot a felsőoktatási feladatok ellátására. (Ismert, hogy eredetileg általános iskolának készült az épület.) Így került sor a különböző műhelyek kialakítására, a zártláncú televíziórendszer kiépítésére. A nyáron elkészült a stúdió, tudnak műsorokat konzerválni és szórni, most már „csiák” kamerákat kell még vásárolni, hiszen jelenleg egy „masinával” tudnak dolgozni. A megvalósult tervet példázza az a tény, hogy számítógépeket vettek azzal a céllal, hogy a hallgatókat megismertessék a számítás- technika alaujaival. A sportolási lehetőségek bővítését jelenti a különböző tevékenységre alkalmas sportudvar kialakítása, aminek építése még az idén befejeződik. Ezt az épületét kinőttük — állapítja meg a tagozatvezető. Egy nagyobb, 140-150 személyt befogadó előadótermet kell kialakítani, a könyvtárat is másutt kell elhelyezni és bővíteni. Addig azonban, míg a gyakorlóiskola ki nem költözik, lényeges belső átalakítást nem tudunk végezni. — Van remény arra, hogy jövő szeptemberben átadják azt a gyakorló iskolát, amit még el sem kezdtek alapozni? — érdeklődőm. — Nem reménykedek, hiszek. Egy év alatt fel lehet építeni egy tizenhat tantermes intézményt... Jó volt hallani ezt az egészséges optimizmussal teli véleményt és szeretnénk hinni mi is, hogy nem áll fenn a „csúszásveszély”, ugyanis nem mindegy — a képzett tanítók és óvónők hiánya miatt —, hogy mikor tud az intézmény az igényeknek megfelelő számú pedagógust kibocsátani... Ékes László „Nincs ami marasztalja a fiatalokat...” Eugyürük Kalaznon Nehezen kapaszkodik az autó felfelé a földesúton, táncot jár a gödrök, huppanok szeszélye szerint. A rövidnek vélt utcácskának pedig nem akar vége lenni. Az évek nyomait magukon viselő, de rendben tartott, gondozott porták sorban követik egymást Kalaznón, a Béke utcában. Székelyek lakják, idős házastársak, özvegyek. — Az orvost várom — magyarázza Ambrus András, akinek háza elé a véletlen vezérelte az idegeneket —, azt hittem, az érkezett meg. Aztán mikor megtudja a jövetel célját, szerény szóval, de visszautasíthatatla- nul invitál beljebb. — Egyedül vagyok, az asz- szonyt két éve temettük el, de rendben van a ház, az ebédre sincs gond, megcsinálok én mindent, a katonaságban az ezredes szakácsa voltam. Nem volt más, megszoktam az egyedüllétet, .meg hát a gyerekek is jönnek eleget. — Nióta élnek a faluban? Honnan érkeztek? — Bukovinából, Józseffal- váról menekültünk lovas kocsival, akkor már megvolt a két család. Három évet a Bácskában töltöttünk és 1945-ben telepedtünk le Bá- taszéken. Akkor mondta az apósom, hogy Kalaznón laknak mind a feleségem testvérei, költözzünk ide. ösz- szetartunk, sokszor elbeszélgetünk, „politizálunk” a szomszédokkal is. — Mi a foglalkozása, hol dolgozott? — Először egyénileg gazdálkodtam, majd a téeszben. Nem féltem ettől, a faluban tizenharmadikként léptem be. Sokat beszélgetünk erről mostanában is, szerintünk az volt a baj, hogy mindjárt nein ezt csinálták. Jó volt a szövetkezetben. A határban dolgoztam, később átkerültem a sertéshizlaldába. Hét év után mentem nyugdíjba, les záza tékáit ak tüdőtágu 1 ás - sál. — Addigra felnőttek a gyerekek, de hogy volt, amíg kicsik voltak? — Itt jártak iskolába, a fiam, aki most postás a faluban, tovább is tanult, ácsszakmát szerzett. Aztán megszüntették az iskolát, az óvodát. Elfogytak a gyerekek, 3—4-nek pedig minek. Hőgyészre járnak be ma is. — Kevés a fiatal a faluban? — Elköltöznek sokan, nincs ami marasztalja őket. Közelebb is, messzebb is, Hőgyé- szen, Bonyhádon, Érden, Budaörsön laknak sokan. Az én fiam és az egyik lányom itt maradt, a másik Bonyhádon él. Nincs itt munkalehetőség, azért is utazni kell. Ambrus András: „Egyedül vagyok, de rendben van a ház, megcsinálok én mindent ...” — Helyben vannak, így könnyebben látogatják a gyerekek ... — A fiam mindennap benéz, hiszen erre visz az útja, a lányomék itt laknak a szomszédban, ő is mindig itt van, ahogy lehet. De hát csak nem kívánom nap mint nap, hiszen dolgozik, reggel megy, este jön. Az unokám segít sóikat, itt lakik a kis- szobában. Egészen pici korától neveltük, hozzánk nőtt. A lányom elvált és Bonyhád- ra költözött, a Laci meg itt maradt. Tizennyolc éves, az állami gazdaságban dolgozik. Mindig kérdezi, hogy mit csináljon, hogy nekem köny- nyebb legyen. Mondom neki, a „vizet hozd be”, más nem kell. Az már nehéz, fulladok tőle. — Itt a házban minden a feleségét, a közös éveket idézi. Megszokott egyedül? — Egy évig nagyon nehéz volt. Jöttem, mentem, de mindig csak azt éreztem, hogy hiányzik valaki. Hát, 36 évet éltünk le együtt, sok mindenen mentünk keresztül, egy kicsit nehéz. — Mennyi nyugdíjat kap? — Bizony van mikor kevés . .., 2975 f orint a nyugdíjam. — Mikor járt utoljára a városban? — Utána kell számolnom, mert nem szeretnék hazudni, s nem is hazudtam soha életemben ... Augusztus 28-án voltam Bonyhádon az orvosnál. Szekszárdon egy jó hónapja. Félcipőt kellett vennem, Hőgyészen nem kaptam. Most az is megvan, de nem vettem még fel... — Vásárolt-e nagyobb dolgot mostanában? — Nem kell nekem, nem tudja az ember, hogy meddig él. Különben is itt az öt rend ruha, csak legyen, aki elhordja. Most vasárnap felhúztam az ünneplőt, elmentem kicsit lefelé ... — Felnőtt az unoka, biztosan eljár esténként. — Nem megy még az nagyon. Régebben volt itt egy KISZ-helyiség a megszűnt tejcsarnokban, oda jártak. Azelőtt négyszáznál is több jószágot számoltak itt, de az volt a baj, hogy nem lehetett helyben takanmányozni, mert megszűnt a téesz. Pedig csak meg kellett volna tartani ... Amíg működött, a jó munkámért Balatonaligán üdültem egyszer 10 napot. Többet tett nekem az a tíz nap, mint az egész életem, amit leéltem. Se azelőtt, se azután nem jártam ott többet. Ott esett meg, hogy a búcsúbálban felkértem az igazgató fiatal feleségét, táncoltunk egyet-kettőt. Aztán megkérdezte, hogy meddig tanultam tánciskolában. Mondom, tíz percet sem, csak azelőtt jártam sokat. — Szerette? — Borzasztóan. Annak idején a Bácskából utaztunk Budapestre, a Gyöngyös bokréta csoportban táncoltunk — és belelapoztunk Sebestyén Ádám: A bukovinai and- rásfalvi székelyek élete és története Mádéfalvától napjainkig című könyvébe, ahol a tánccsoportban a képen Ambrus András is felismerhető. — József falvai mind, de a férfiak közül, tizenkettőből egyedül én élek már ... 74 évesen, pedig voltak fiatalabbak is. Kalaznó Mucsival és Dúzzsal együtt Hőgyész társközsége. Lakóinak száma másfél évtized alatt felére csökkent, 340-en élnek a településen. Sok székely, sváb család telepedett le itt, felvidékről is jöttek 1946 után. Ma semmiféle gazdasági egység nem működik, helyben munkalehetőség nincs. Fogy és öregedik a népesség. TAKÁCS ZSUZSA Fotó: KAPFINGER A. Kiszolgált már az öreg kút A jövő év júliusára elkészül a kollégium
