Tolna Megyei Népújság, 1985. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-05 / 208. szám

1985. szeptember 5. NÉPÚJSÁG 5 Döntött a Legfelsőbb Bíróság Mennyit ér az öröklakás? Lovak az atomvárosban A nyeregben Almády Agnes és Hess Csilla Egy 80 éves nyugdíjas el­adta öröklakását. A vételár 250 ezer forint volt, aminek felét a vevő nyomban kifi­zette, a hátralékot pedig ha­vi 1500 forintos részletek­ben kellett törlesztenie. Ezenkívül megállapodtak: az öregúr élete végéig ingyen a lakásban maradhat, de oda senkit be nem fogadhat, vagy be nem jelenthet. Alig egy év múlva a nyugdíjas az adásvételi szerződés ér­vénytelenítéséért pert indí­tott. Keresetét arra alapítot­ta, hogy utólag tudta meg: az öröklakás forgalmi értéke 450 ezer forint. Az alsófokú bíróságok elutasító ítélete ellen emelt törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság a következőket mondta ki: — Igazságügyi szakértői vélemény szerint az örökla­kás értéke lakatlanul 650 ezer, lakottan 450 ezer forint, tehát az értékaránytalanság miatt a 250 ezer forint vé­telár feltűnően alacsony. Ezért ez a szerződés érvény­telen. A nyugdíjas 80. évét betöltötte. Tehát a részére biztosított ingyenes lakás- használatnak nincs fokozott értékcsökkentő hatása, mint ahogy az alsófokú bíróságok megállapították. A feltűnő értékaránytalanságot meg kell szüntetni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bí­róságnak a lakás forgalmi értékéhez kell igazodnia. Le­hetőség van arra, hogy a bíróság az ellenszolgáltatást olyan összegben állapítsa meg, ami ugyan nem azonos a forgalmi értékkel, de a fe­lek méltányos érdekeinek ér­vényesülését biztosítja. A2 összes körülmények mérlege­lésével a lakás új vételárát 360 ezer forintban kell meg­állapítani. A vevő egy ösz- szegben további 30 ezer fo­rintot, havi törlesztésül pe­dig 3500 forintot köteles fi­zetni. Minthogy így az ér­tékaránytalanság megszűnik, a Legfelsőbb Bíróság az adásvételi szerződést ezzel a változtatással érvényesnek nyilvánította. * Az egyik áfész szerződés­sel kötelezte magát, hogy egy mezőgazdasági termelő­szövetkezet részére nagy mennyiségű dióbelet őriz hűtőházában egy hónapig. Amikor azonban a diót visz- sza akarták szállítani, kide­rült: a hűtőkamrában az ammóniagáz-vezeték meg­hibásodott, aminek követ­keztében az ammónia a diót tartalmazó kartonokra rá­folyt, a gyümölcs megfeke­tedett, és a Köjál megtiltotta, hogy étkezési célra felhasz­nálják. A tsz a dióbél egy részét olajkészítéshez értéke­sítette, majd az áfész ellen kártérítési pert indított. Az alperes azzal védeke­zett, hogy a szövetkezet a diót a szerződésben megálla­pított egy hónapnál jóval ké­sőbb szállította el tőle. Ha ide­jében viszi el, az árut a cső­vezeték később bekövetke­zett hibája nem érinti. Arra is hivatkozott, hogy a dióbél már a beszállításkor minő­séghibás volt. A megyei bí­róság elutasító ítélete ellen emelt törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság az áfészt kétmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte. Az ítélet indokolása sze­rint az áfész olyan hűtőhá­zat volt köteles biztosítani, amelyben a csőtörés nem kö­vetkezik be. Ezenkívül a ve­zeték meghibásodásáról a tsz-t azonnal értesíteni kel­lett volna, de ezt elmulasz­tották. Ezzel az őrzési köte­lezettséget megszegték. A műszaki szakértő megállapí­totta: a meghibásodást az áfész karbantartási mulasz­tása okozta. Az a körülmény, hogy a dióbél eltarthatási ideje a beszállításkor már le­járt, azt nem tette felhasz- nálhatatlanná. Szakhatósági engedély alapján ugyanis forgalomba lehetett volna hozni. A csomagolásra vo­natkozóan pedig a mezőgaz­dasági szakértő elmondta, hogy bár a szabvány elő­írásától eltért, a gyümölcsöt a belső és külső károsodás­tól megvédte. A kártérítés összegét a Legfelsőbb Bíró­ság a per összes körülmé­nyeinek mérlegelésével álla­pította meg. H. E. — A sarkad kifelé és le­felé! Egyenes a derék! A térddel, combbal szorítod!... Hesz János lovas segéd­edző utasításai ezek. Pakson, az atomváros peremén, az Ürgemezőn vagyunk. A nyárfák alatt elkerített ka­rámok rtiögött apró lovak, pó- nik legelésznék. Három ép­pen most készülődik, hogy számtalan kört rajzolva a lo­vaglás apró örömest ismer­tesse meg három kislánnyal. (Kacér fekete-fehér tarka, Bóbita vércsederes, Móka májsárga pónüió, angol wa­les fajtából, a Szekszárdi Ál­lattenyésztési Vállalat tulaj­donában. A három kislány, aki nyeregbe száll: Almády Ágnes Leninvárosból 4. osz­tályos tanuló, Hesz Csilla Paksról 6. osztályos és Lhám Gyöngyi 3. osztályos tanuló ugyancsak Paksról. — Figyeld az ügetés üte- mét, és minden másodiknál emelkedjél fel! ... — csettiht ostorával Hesz János és a pó- hik ügetni kezdenek. — Hihetetlen, hogy vala­mikor lovasnemzet voltuhk! Olyan kevesen tudnak ma már lovagolni, hogy... — Húzd ki magad! — egy lé­péssel közeleb szedi a futó­szárakat az edző. A szom­szédos karámbah Horváth Csaba, az erőmű egyik la­katosa Csinost karéj ózz a. Szőrén üli a lovat. Két he­te jár ide, minden délután. A huszonkét éves fiú Zala megyéből került Tolnába. Gyerekkorában lovász szere­tett volna lenni, de szülei le­beszélték, mert az nekik „nem elég tisztességes szak­ma". Most a bejárathoz lép­teti lovát, ahol á nyereg áll. — Nyergelj inkább! — szól oda a segédedző. A sportos alkatú fiú felnyerge­li a lovat és mielőtt felpat­tanna hátára, néhány szem cukorral édesgeti szándéká­hoz az állat akaratát. — Janó! Janika! János bá­csi! — ki így, ki úgy szólít­ja Wolf Jánost, aki órákat mesélne arról, hogyan kö­tődött élete során a lovak­hoz, a bajai fedezőmének­hez, a paksi téesz négyes fo­gatához... Wolf János a kilenc póni gondozója, nyugdíjas. Friss vízzel teli baionnal tér visz- sza a közeli kútról: — A lovaknak abból a tar­tályból adünk inni, a lova­soknak meg ebből! — helye­zi árnyékos helyre a vizes­edényt. — Kik járnak ide lovagol­ni? ■ — Leginkáb gyerekek — mutat az éppen érkező Po- teczky Ivánra és testvérére. Felnőtteknek is van lehető­ség, két hagy lovunk is van, de ők rtem jönnek. Volt olyan, aki mindjárt kivitte volna a karámból a lovat. Ilyeneknek nem tetszik ez ä kis hely. Ha alaposan körülnézünk, valóban nem nagy terűiét, ahol a lovasiskola van. Becs­lésre talán 80—80 métér. Egyik Sarkában féltető alatt az etető, ahol szénát ropog­tatnak az éppen pihenő lo­vak. Egy vaslemez vályúnál cüthatják szomjukat. Előrébb egy deszkából ácsolt házi­kóban szemes takarmányt és szerszámokat tárolnak. A be­járat mellett fhpadok a lo­vagolná vágyók ülőkéi. Egy színesre festett négykerekű hintó és egy kétkerekű kar­dé, laptika — mind a kettő pónihoz méretezve — áll a kocsikázást, lovaglást ked­velők szolgálatára. Űjabb vendégek érkeznek. A Pólya család. A fiatal szü­lők — Budapestről jöttek Paksra dolgozni — a 16 hó­napos Jusztinát hozták most tóközeibe, mondván, hogy lásson eleven állatot. Semmit nem lehet elég korán kez­deni... Jusztina olyan héwél ered a lovak lábai felé, hogy a karám alsó gerendáján nyomban át is bukfencezik. Édesanyja fölkapja, de már folytatná is útját, jelzi fel­mutató ujjával. A4 előbbiekben említett gyerekek közül Almády Ág­nes, Hesz Csilla olyan pályá­ra készül, ahol álltatokkal, elsősorban lovakkal foglal­kozhatnak majd. Most még szórakozásból jönnek ide, a lovaglás nyújtotta egészséges és harmonikus mozgásban keresnek és találnak felüdü­lést. A lóápolás egy-egy fo­gását is megtanulják itt, de leginkább azt, hogy önma­guk és az állatok testi ép­ségéért egyaránt felelősség­gel tartoznak. Ez pedig fe­gyelmet követel. Hasonlóan fogalmazza meg a paksi lovagiskola cél­ját a Szekszárdi Állat- tenyésztési Vállalat igazga­tója, dr. Irihoff József is: — A nagydorogi állomá­sunkon, Bezzegpusztán, 60 darab pónink van. Ez a faj­ta törzstenyészet, csak a mi vállal atunknál található. Szántódpusztán kezdtük a lovagoltatást. Ott találkoztak Tolna megyéi gyerekek, ép­pen paksiak, ezzel a lehető­séggel. Tulajdonképpen in. nét indult az ötlet, hogy mi­ért ne lehetne itt nálunk is hasonlót csinálni. Ezt az igényt valósítottuk meg. Még a kezdet kezdetén járunk. Olyan elképzeléseink is van­nak, hogy esetleg iskolákkal, szervezett formában, rend­szeres lovagiásoktatást indí­tanánk. A megyeszékhelyen Palánkon kínálkozik mód ar­ra, hogy felnőtteknek is biz­tosítsunk lovaglási lehetősé­get. Ezekhez természetesen a megfelelő gazdasági hátteret is ki kell alakítani... A fáradhatatlanul, alázat­tal, hajtott fejjel körbe-kör­be ügető Kaoért, Bóbitát, Mókát felváltja pónitársuk Maca, Manci, Levente, Szil­vi, Szonja, Dzsina vagy Vi­rág. A nyergekbe új lovasak ülnek. Arcukra mosoly me- revül, az örömtől, a félelem­től. Ez hamarosan oldódik, hiszen óráról órára élhetik egy élőlény, egy ló jószán- dékú, kedves játékát, ami a gyermeket rendszerető, má­sikra figyelő, segítőkész fel­nőtté érleli. Decs! Kiss János Magánlevél helyett Hol és hogyan érdemes élni? KEDVES ERZSEBET! Mivel nevének közlésére nem hatalmazott fel — hisz mondanivalóját magánlevélben irta meg —, a személyne­vét is megváltoztatva “válaszolok. Ha zárt borítékban adnám postára levelem — kissé megkésve ugyan —, elmondanám, hogy köszönöm sorait. A jelzés, a vélemény mindig jólesik az embernek akkor is, ha nem értünk egyet sok 'kérdésben. Az írás, bevallom, nem győzött meg, s ha legközelebb Udvariban járok, feltétlenül megkeresem, hiszen bizto­san van mit mondanunk egymásnak. Lehet, hogy nem is személy szerint önnel kell vitatkoznom, hanem csak né­hány szemléleti kérdésről beszélni. Levele egy meglepő mondattal kezdődik és ez az első kérdéskör. „Célszerűbb lett válna — a valósághoz jobban hasonlított volna a cikk —, a falu lakosságát, s nemesük 3—i vezetőt megkérdezni a község jelenéről, problémái­ról. Mikor a falu lakói az újságban olvashatták a veze­tőkkel készített interjút, nem hittek a szemüknek!” Ma­gam sem nagyon hiszek, hisien a hivatkozott írásban egyetlen vezetővel sem készült interjú. Szerepel egy szö­vetkezeti csoportvezető, választott funkciójában a nagy­községi KISZ-bizottság titkára, de a feladatát társadalmi munkában látja el, korábban a helyi KISZ-szervezet tit­kára volt. A jelenlegi KISZ-titkár pedig meós ugyanab­ban a szövetkezetben. Beszél még a faluról egy termelő­szövetkezeti brigádvezető, aki az igen csekély taglétszá­mú alapszervezet párttitkára. Vezető beosztásban tehát egyikük sincs, ezzel szemben udvari lakosok, tehát nem kívülállók és nem máshonnét látják „rózsásnak a helyze­tet”, ami egyébként valóban nem rózsás. Ha vezetők nyilatkoznának például az ellátásról, az utak, járdák építéséről, miért következne ebből, hogy nem mondanak igazat? A vezetők szükségképpen rosz- szul látják a helyzetet, netalántán szándékosan hallgat­ják el a valóságot? Ritka kivételtől eltekintve ilyesmivel az újságíró nem találkozik. A tények ugyanis makacs dol­gok, és a vezetők és nem vezetők elhallgathatják ugyan őket, de attól még vannak. A vezetők többsége éppen azon igyekszik, hogy a rábízott feladatot a legjobban el is lássa. ön egy olyan utcában lakik, ahol „bűzlik az utca dz úton tócsákban álló víztől”, amelyik „sáros időben szinte megközelíthetetlen”. A cikkben nyilatkozó egyik „vezető" éppen arról beszélt, hogy most már halaszthatatlan ezek­nek az utcáknak a rendbe hozása, szólt arról, hogy eddig mennyi utat építettek, hogy a járdák félújítása is aktuális és arról is, hofjy lassan már sikerül a falu lakosságát tár­sadalmi munkára mozgósítani. Természetesen a cikk szólhatott volna a bűzlö tócsák­ról, az elhagyóit házakról, a közlekedés nehézségeiről, az elöregedő lakosiágról, az utak mellett itt-ott méteresre növekvő gazról is, de akkor — biztosíthatom — nem egy levelet kap szerkesztőségünk. Ezekben a levelekben meg­írták volna azokat a tényeket, amelyek a cikkben is sze­repelnek, nevezetesen, hogy a KISZ-szervezet egyike a legjobbaknak a mégyében, hogy van néhány „középkorú fiatal", akiket kövétnek az egészen fiatalok, hogy „Udvari felvirágoztatásáért küzdjenek". Levelében azért elismeri, hogy ilyenek is vaiinak. Szerintem mégérdemlik, hogy az újságban ők szerepeljenek, és az eredményeik. Kevesli a KISZ 50 százalékos szervezettségét, biztosan azért, mert nem tudja, hogy ez a százalék csak a közép­iskolákban magasabb. Nem is biztos, hogy mindenkinek csatlakozni kell a Kommunista Ifjúsági Szövetséghez, vagy bármely más szervezethez, de az biztos, hogy vala­mennyi falu annak arányában tud fejlődni, ahogy lakói törődnek vele. Kifogásolja a közlekedést, azt állítja, hogy az emberek nem kaszálják le a gazt, délután már Item kapható kenyér és tej. Ha így van, ákkor ezt miért nekem írja meg, miért nem szól az illetékeseknek? A dolgok Sehol, soha nem Ma­guktól változtak még, azt mindenütt és mindig az embe­rek változtatták Meg. Rendszerint az ott élők. Tudom, hogy húsz éve — egy kivételével — nem épült ház a faluban, azt is tudom, hogy sokan elköltöznek, és a település átlagéletkora növekszik. Ezzel a gonddal nem áll egyedül Udvari. Kevesli a munkalehetőségeket is — a maga szempont­jából bizonnyal joggal — de azt szerintem be lehet látni, hogy nem lehet minden kis faluban nagyüzem, még ki­csi sem. Nem tetszik önnek a klubkönyvtár és a KISZ-klub programja sem. Lehet, hogy igaza van, de mikor és kinek tett javaslatot ezek megváltoztatására, hány méter járdát épített, részt vett-e az útépítéshez sezrvezett társadalmi munkában, szólt-e a boltban, a falugyűlésen, az áfész- közgyülésen ezekről a gondokról? Ha nem, úgy nem te­hetek önért semmit, mint ön sem tett azért egy lépést sem, hogy az elkövetkezendő húsz évben épüljenek Ud­variban új házak. Nem szólt például dz elöregedő lakos­ság helyzetéről. Róluk sem csak a családnak, az államnak kell gondoskodnia, hanem mindazoknák, akik között él­nek, és akiknek a szebb jövőjéért végigdolgozták az éle­tüket, és sokkal kevesebbet panaszkodtak, kritizáltak, mint ez manapság szokás. Tették a dolgukat, ahogy kell. Lehet, hogy ön is Így gondolja mindezt, és akkor nincs vita közöttünk, hiszen mindketten tudjuk, hogy Udvari­ban és másutt is, hogyan is érdemes élni. Tisztelettel üdvözli: IHÁROS1 IBOLYA Televíziós alkotások külföldi fesztiválokon Két külföldi nemzetközi televíziós seregszemlén Vesz részt a közeljövőben alkotá­saival a Magyar Televízió. A szeptember 9. és 22. között a szardíniái Cagliarilban tneg- rendezéndő Prix Italia fesz­tiválon, a drámai és doku­mentumműsorok kategóriá­jában szerepel Nemere László Szent Kristóf kápol­nája című távéjátéka, vala­mint a Velünk élő történe­lem című sorozat, amelynek rendezője Mátray Mihály. Szeptember 18. és 25. kö­zött Pozsonyban, a Prix Da­nube fesztiválon — amelyet kétévenként rendeznek meg, és amelyen ifjúsági és gyer­mekműsorokat mutatnak be — az idén három alkotással, Vadkerti Tibor Én táncolnék veled című műsorával, ifj. Schiffer Pál Ütravaló című sorozatával, valamint Gaál Albert Térisaony című film­jével szerepel a Magyar Te­levízió. A Paksi Atomerőmű Vállalat felvételre keres víztechnológiai berendezéskezelői váltóműszakos munkakörbe — VEGYIPARI TECHNIKUS, — VEGYIPARI SZAKMUNKÁS végzettségű szakembereket. Havi bérezés a besorolási rendelet szerint -f- műszakpótlék -f- munkahelyi pótlék és rendsze­res prémium. Munkaidő heti 36 óra. Munkás- szállítást 50 km-es körzeten belül tudjuk meg­oldani. Szükség esetén munkásszállást biztosí­tunk. 40 éven aluliak jelentkezését várjuk. Jelentkezés személyesen vagy írásban — rész­letes szakmai tevékenységre is kiterjedő önélet­rajzzal — az üzemgazdasági főosztály terv- és munkaügyi osztályán. Cím: 7031 Paks. Pf. 71. (110)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents