Tolna Megyei Népújság, 1985. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-23 / 223. szám
z* NÉPÚJSÁG 1985. szeptember 23. ON KERDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Nem jutott famentes dekorlemez Horváth Dénes szekszárdi olvasónk elmondta, hogy három darab famentes dekor- lemezt szeretett volna 'vásárolni. Ezért felkereste az ezer. mesterboltot, gondolván, az a barkácsolók boltja, s biztosan kap is. Volt ugyan, de félretéve. Ha ez a bolt a bar. kacsotoké, akkor a kisiparosok miért itt szerzik be az anyagokat, főleg Ilyen nagy tételben, mert így a barkácsolóknak nem jut. Az Ezermester Kaposvári Kereskedelmi Leányvállalat igazgatója. Molnár Géza válaszolt: — Az olvasójuk megjelenésekor az üzletben lévő de- koritlemez-menyiség már el volt adva a 46—56894-es számú készpénzblokkon. A vásárló a kifizetett árut szállítóeszköz hiányában nem tudta elvinni, ezért Volt még az üzletben. — Egy személy által megvásárolt árumennyiség nagyságrendjét nem lehet szabályozni az ilyen cikkeknél. Kihelyezik-« a padot a lépcsőház mellé? Károly Pálné szekszárdi olvasónk a maga és a lépcsőházban lakó, még öt mozgásában erősen korlátozott, idős nyugdíjas kéréssel fordultak a költségvetési üzem illetékes osztályához, hogy a Kölcsey Itp. 21-es lépcsőház mellé egy padot helyezzenek el és azt erősítsék is le. Messzebb elmenni nem tudnak, és ez egy lehetőség lenne, hogy az utcára le tudjanak menni. Kérésük azonban válasz nélkül maradt. Szekszárd Város Tanácsának elnöke. Kovács János válasza: — Intézkedtem arról, hogy a kért padot a költségvetési üzemünk a közeljövőben felállítsa és azt rögzítse. Kell-e megváltást fizetnie? Németh József szekszárdi olvasónk elmondta, hogy ez évben vásárolt egy kriptát, amely tízéves. Az eladó, akitől a kriptát megvette, azt mondta, hogy ezért is kell megváltást fizetnie. A temetőnél is érdeklődött, ott is ezt a választ kapta. Miért kellene egy tízéves kriptáért megváltást fizetni, amikor a tájékoztatóban az áll, hogy 60 évnél idősebb kriptáért kell fizetni? A Tolna Megyei Temetkezési Vállalat igazgatója, Joó Gyula válaszolt: — Oj sírbolt létesítésekor a tulajdonos 60 évre megváltást fizet. További újra- váltás 60 év letelte után esedékes. Űjabb értékesítés esetén az új tulajdonosnak nem kell megváltást fizetni, ha a sírbolt nem idősebb 60 esztendőnél. Telefonszámunk: 16-211 Ml VÁLASZOLUNK Hemzetközi statisztikai évkönyv Az általában 1982—1983. évi legfrissebb adatokat tartalmazó és többnyire 1975- ig visszatekintő kiadvány az egyes országok, országcsoportok legjellemzőbb adatait hasonlítja össze: Terület, népesség, népmozgalom, munkaügy, népgazdasági mérlegek, beruházás, építés, ipar. energiagazdálkodás. mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, közlekedés, távközlés, számítástechnika, külkereskedelem, belkereskedelem, árak, lakossági fogyasztás, idegenforgalom, nemzetközi pénzügyek, lakáshelyzet, egészségügyi és kulturális adottság, tudományos kutatás. A napjainkban már világhírű Radnik ruházati cég bemutatta legújabb modelljeit Budapesten a Béke Szállóban. Az indiai cég kiemelkedő gazdasági sikereit — 15 év alatt forgalmukat félmillió dollárról 15 millióra növelték — elsősorban fiatal tervezőinek köszönheti, akik a legfrissebb divatirányzatot követve kreálják modelljeiket, melyek ma már megtalálhatók mind Nyugat- és Relet-Európa, mind az Egyesült Államok és Ausztrália legdivatosabb boltjaiban. Palackba zárt veszedelem Acélpalackokkal megrakott gépkocsik sorakoznak a Duna- földvári Oxigén és Dissousgáz Gyár bejárata előtt. Bács, Fejér és Tolna megyéből jöttek. Bebocsátásra várnak. Dis- sous- és oxígénpalackökat szállítanak. A Tolna Megyei Tűzoltóparancsnokság szakelőadója ellenőrzi a tűzvédelmi szabályok megtartását. A tapasztalat megdöbbentő. Szinte nincs olyan gépjármű, ahol szabálytalanságot nem észlelnek. Már az is eredménynek számít, ha „csupán” a gépkocsivezető tűzvédelmi vizsgabizonyítványa hiányzik és az oltókészülék üzemképtelen. A helyszíni bírság kezd hatással lenni. A kerítésen kívül lévők közül egynéhányan „nyeregbe szállnak” és hazavágtatnak tűzoltókészülékért, bizonyítványért és gyorsan földelőszíjat szereltet a kocsijára. Az egyik „ügyes ember” egy sodronyt kerített és gyorsan felerősítette a kocsi alvázára. Vesztére tette ezt, mert a tűzoltó nem fogadta el. Míg a csekket kitölti, el is magyarázza, hogy a drótszál a földön szikrát húzhat és robbanás történhet. Ezért követel a szabvány antisztatikus szíjat a palackokban és gépkocsiban felgyülemlő sztatikus feltöltődés levezetésére. Embergyűrű veszi körül a tűzoltót, figyelik az oktatást. Aztán ki-ki elmegy a saját járművét „önellenőrizni” és a hibák számát ameny- nyire lehet csökkenteni. Ismét egy „ügyes ember”. A viseltes nadrágszfját kötötte fel „villámhárítóként”. Ez az ötlet száz forintot „ér”. A dupláját pedig az, hogy üres volt a porral- oltó. Kikerekítve még egy százassal, mert a palackokat nem rögzítette a platón és azok menet közben ide-oda gurulhattak. De hát olyan nehéz ezeket a fontos tűzvédelmi rendelkezéseket teljesíteni? — Kérem, én elmondom a közúti gépjárműveken történő gázpalackszállitás legfontosabb tűvédelmi szabályait és döntsék el önök — mondja a tűzoltótiszt. — Tökéletesen működjön a gépjármű motorja, ne legyen szakadozott a kipufogója. A kocsi alvázához fémesen kell csatlakoztatni egy antisztatikus földelőszíjat. A rakfelületen különválasztva kell rakni az éghető gázt és külön az oxigént. A palackok elmozdulni ne tudjanak. Azokkal együtt más éghető anyagot, savat vagy tűzveszélyes folyadékot, illetőleg személyeket ne szállítsanak. Az esetleg kiszivárgó oxigéndús közegben az olajos rongy vagy egyéb anyag köny- nyen lángra gyűl. Ezért Ilyen anyag a közelben ne legyen. A palackok zárósapkái a helyükön legyenek. A gépkocsi oldalára és hátuljára fel kell írni „Tűz- és robbanásveszély”, „A dohányzás és nyílt láng használata tilos". Készenlétben kell tartani 2 db üzemképes porral vagy halonnal oltó készüléket. Ezeket negyedévenként ellenőrizni kell. Az ezt igazoló címke meglegyen. A gépkocsivezetőnek és a kísérőnek négyévenként tűzvédelmi vizsgát kell tenni. Az erről szóló bizonyítványt tartsák maguknál. — Valóban ezek egy kis gondossággal teljesíthetők. — Igen, ügy akkor kevesebb lesz a gázrobbanás, nem lesz annyi tragédia. Mert a dissouspalackban acetilén gáz van besűrítve, ami jól égő, a levegőnél könnyebb gáz. A levegővel keveredve 2,5 térfogatszázaléknál már robban (alsó határérték) és 81%-nál (felső határérték) még robbanóképes. A romboló hatásra, sajnos, már jó néhány példát olvashattunk az újságban, hallhattunk a rádióban és láthattunk a telvizlőban. Azért kénytelen a tűzoltóság szigorúbban fellépni, hogy ne tudjon kitörni ez a palackba zárt veszedelem. — el — Az utakról szóló törvényerejű rende- let és ugyanezen V) tárgykörben koJT rábban megjelent---------- más jogszabály végrehajtását szabályozza a közlekedési miniszternek a Magyar Közlöny idei 33. számában---megjelent 8/1983. ( IX. 5.) KM számú rendeleté, amely meghatározza — többi között — hogy mi tekintendő kerékpárútinak, mi a műtárgy, mi tartózhat a közúthoz, mit foglal magában a közút területe, mely utak tartoznak az országos és melyek a tanácsi • köz- úthálózatba, kimondja, hogy a közúthálózat fejlesztésére a várható közúti forgalmi igény alapján tervet kell készíteni, a jelentősebb forgalmi utakon legalább 5 évenként forgalomszámlálást kell végezni stb. Rendelkezik a jogszabály a várakozási dijak szedéséről is és e körben kimondja, hogy: „Várakozási díj szedése csak olyan várakozóhelyen engedélyezhető, amely a járművek közlekedésére alkalmas és kellően megvilágítható", előírja azt is, hogy a várakozási díj szedésére feljogosított köteles a várakozóhely közlekedésre alkalmas állapotáról és tisztántartásáról gondoskodni. A várakozóhelyen jól látható módon fel kelj tüntetni, hogy a járművek várakozásáért díjat kell fizetni, de fel kell tüntetni, éspedig járműfajtánként a várakozási díj mértékét, a díj fizetésének módját, sőt az esetleges pótdijat is. A rendelet melléklete feltünteti azokat az országos közutakat, valamint az országos közutaknak azokat a szakaszait, amelyek mentén a közúti forgalom biztonságát zavaró épületet vagy egyéb létesítményt 100 méter távolságon belül tilos emelni. Megyénkben ilyen utak: 6. számú budapest—pecs— barcsi, 52. számú kecskémét —dunaföldvári, 55. számú szeged—baja—bátaszéki, 56. számú szekszárd—mohács— udvari, 61. számú dunatföld- vár—dombóvár—nagykanizsai, 611. számú dombóvár—sásdi, 63. számú szekszárd—székesfehérvári, 64. számú simr»ntornya —enyingi, 65. számú szekszárd—tamási—siófoki. Abban a kérdésibein, hogy a létesítmény a közúti forgalom biztonságát zavarja-e, a közút kezelőjének álláspontja irányadó. Kihangsúlyozandó még, hogy közút területét elfoglalni, a közút árkába vagy csatornájába vizet bevezetni csak a közút kezelőjének hozzájárulásával szabad. A rendelet kihirdetése napján — 1985. szeptember 5-én — lépett hatályba, rendelkezéseit azonban már 1985. szeptember 1. napjától alkalmazni kell. A terjedelem adta lehető= séget felhasználandó és többek érdeklődésére is figyelemmel rövid tájékoztatást adunk a haszonélvezeti jog megváltásáról. A haszonélvezet tárgyaiban az utóbbi években jelentős változás ment végbe mezőgazdasági földterület helyett egyre inkább lakás- tulajdon, nyaraló, személy- gépkocsi, színes televíziókészülék, készpénz stb. alkotják a hagyatékot s adott esetben ezeken szerez haszonélvezeti jogot a túlélő házastárs, A tartós használati tárgyak azonban lassan elhasználódnak, esetleg megsemmisülnek, igy az állagörökösök tulajdonképpen elesnek attól, amit örököltek. Ezért a Polgári Törvény - könyv az özvegyi jogra vonatkozó szabályozást kiegészítette a megváltás intézményével, s az új szabályozás szerint mind a házastárs, mind az állagörökösök (rendszerint leszármazók) kérhetik a házastárs haszonélvezetének megváltását. A megváltás bármelyikük egyoldalú kérelmére belkövetkezhet, egyoldalú kérelem esetén azonban a házastárs lakta lakásra s az általa használt berendezési és fölszerelési tárgyakra érvényes haszonélvezet megváltására nem kerülhet sor, amivel a törvény a házastárs érdekeit védi, megakadályozza, hogy őt a lakásától, legszükségesebb berendezései, felszerelési tárgyaitól megfosszák. DR. DEÁK KONRAD A Bátai November 7. Mg. Termelőszövetkezet ELADJA a tulajdonát képező Harkány, Béke u. 91— 93. sz. üdülőjét. 8 szoba, 2 konyha, 2 társalgó, külön zuhanyzó és mosdó. Ügyintéző: a tsz kereskedelmi ügyintézője. (441) A Tolna Megyei Vendéglátóipart Vállalat FELVESZ GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ, képesített KÖNYVELŐKET. Jelentkezni a személyzeti osztályon lehet. Szekszárd, Bezerédj u. 2. (860) SZEKSZÁRD VAROS TANACSA V. B. Városfenntartási GAMESZ pályázatot hirdet K0ZTERÜLET-FELUGYEL0! MUNKAKÖRBE A munkakör betöltésének feltételei: — büntetlen előélet, — egészségügyi alkalmasság, — lehetőleg középfokú végzettség. Felvételt hirdet VÍZÜGYI TECHNIKUS munkakörre. Jelentkezés: Szekszárd, Béla tér 1. fszt. 5. (792)