Tolna Megyei Népújság, 1985. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-13 / 189. szám
1985. augusztus 13. *Hépüjság Moziban Kiállítás Tévénapló Vic újra csatát nyert A tizenéves korosztály zajos örömujjongással köszöntötte régi, kedves ismerősét, a „Házibuli folytatódik” című francia filmvígjáték ügyeletes tinisztárrá avanzsált főszereplőjét, Sophie Marceaut. A bájos kamaszlány ismét jött, látott és győzött. Nem kellett szakavatott jósnak lenni ahhoz, hogy megjövendöljük a film várható — és menetrendszerűen bekövetkező — diadalmenetét. A nagy siker megalapozásában oroszlánrésze volt a tavasszal bemutatott első résznek, mely a „Házibuli” címet viselte. A mostani epizód készítői megfogadták a „járt utat a járatlanért el ne hagyd” arany- igazságát, és valóban, semmiféle forradalmi újítással nem kápráztatták el az így is hálás nézőközönséget. A szándék nyilvánvaló; a régi, de jó recept alkalmazásával, az ismerős, százszor visszaköszönő ötletek felsorakoztatásával a fiatalabb nézőközönség pénztárcáját vették célba az alkotók. A terv messzemenően bevált, a fiúk és lányok fizetnek, kerül amibe kerül, csak részesei lehessenek Vic újabb kalandjainak. A történet egyszerű, két fiatal találkozása, romantikus elemeket sem nélkülöző kapcsolata áll a középpontban. Már a kezdet kezdetén sejthetőek a váratlan konfliktusok, s valóban az ilyenismét műsorra tűzi a Panoráma filmszínház Szabó Mag da Abigél c. regényének kétrészes filmváltozatát kor szokásos félreértések a körülmények véletlen összejátszása révén rendre bekövetkeznek. Ez így banálisnak tűnik, de mégis újra és újra lélegzetvisszafojtva reménykedünk a fiatalok egymásra találásában. Némi huzavona után ez természetesen bekövetkezik, s ugyan hol máshol, mint a pályaudvaron: a fiú a mozgó vonatról ugrik le, boldogan ölelkeznek össze, happy end. Kigyúlnak a mozi színes karácsonyfa- izzói, vége a filmnek, jöhet az újabb folytatás! Szinte bizonyos ugyanis, hogy még találkozunk a filmbéli, látszólag szigorú, de valójában nagyon is engedékeny szülőkkel (érdekes, még véletlenül se futószalag mellett dolgozó gyári munkások, vagy bolti eladók, ellenkezőleg, jól menő értelmiségi mind a kettő) a fiatalos, víg- kedélyű nagymamával, valamint a körülrajongott főszereplővel, Vic-kel És ismét bemegyünk megnézni az újabb epizódot, hiszen a mindent elöntő fércművek áradata közepette — valljuk be — üdítően hat a nyári kánikulában még az ilyen tini-limonádé is. SZERI ÁRPÁD P. Kovács Júlia festőművész Bonyhádon E hónap ötödikén nyílt meg Bonyhádon a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban P. Kovács Júlia festőművésznek az a kiállítása, mely augusztus 25-ig várja a látogatókat. A művész gyermekkorától dédelgette magában festőálmait és még tanítónőként a tanyáit, falvak népének gyermekeit tanította, rajzolt és festett fáradhatatlanul, mígnem 1965-ben Rajztanán oklevelet is szerzett. Iskola, család, festészet közegében a somogyi parasztősökhöz méltó erőfeszítéssel és helytállással festette és festi hazánk tájait, a szűkebb haza, a Dunántúl vidékét és a Balaton hangulatvilágát. Pihenést nem ismerő alkat, akinek örökké mozgó ecsetje az élet és a munka szeretetét varázsolja festményeire. Mindazok rokonra találhatnak benne, akik szeretik az embert, az életet és szívesen veszik magukat körül a szépséggel, jósággal. A művész — aki több csoportos kiállításon szerepelt — Pécs, Budapest, Nagykőrös, Szigetvár, Vác, Tapolca, Dabas és Badacsonytomaj önálló kiállításai után föltehetően sok barátot szerez Bonyhádon is színeinek tisztaságával. Könyv Bába Mihály: Ezer alakban Bába vérbeli újságíró. Ezer alakban címmel összegyűjtött írásainak kerete gyakran a riport, de csak a kerete, mert a megformálás, az írói igényesség szépirodalmi alkotásokká emeli őket. A tárcanovellának nemes hagyományai vannak irodalmunkban, s már a műfajból szükségszerűen következik a téma maiassága, az aktualitás. Bába kis történetei, helyzetképei mindig a ma emberének életét, apró örömét, bánatát, gondjait, olykor tragikus élethelyzetét örökíti meg. Nem ír országot vagy világot megrázó dolgokról, csak a hétköznapok labirintusaiban csetlő-botló emberekről, írásainak hátterében mégis ott érezzük a mai magyar társadalmat, korunk valóságát, apró történetei csak- si itt és most játszódhatnak. Bába a szó nemes értelmében realista író, történetei olykor talán túlságosan is kötődnek a valóban megtörtént eseményekhez, már-már a publicisztika határát súrolják, de ez inkább csak látszat vagy írói fogás, mert az írások többsége tanúsítja, hogy szerzőjük kitűnően ért anyaga megformálásához. Nem idegen tőle a humor, a fanyar, kesernyés, olykor iróniába hajló életlátás sem. Kedvelt témája a vidékre látogató városi ember, író, újságíró, aki helybeliekkel, parasztokkal, munkásokkal, értelmiségiekkel beszélget. Különösen figyelemre méltóak paraszti tárgyú írásai. Nem a népi írók paraszt- képe ez már, hanem a mai falu, gondjaival, bajaival. Bába egy-egy pillanatképben villantja fel a falusi életben az utóbbi néhány évtizedben végbement átalakulást és annak az emberek lelkére gyakorolt bonyolult hatását. Jelentős hely jut írásaiban a fiatalok és az öregek egymáshoz való viszonyának. A fiatalok számára már nem vonzó a régi falu, szívesebben mennek üzemekbe, gyárakba dolgozni, és nem értik szüleik ragaszkodását. Az öregek pedig, kiszakadván a megszokott környezetből, szociális otthonban vagy másként el- magányosodva, elhagyatottan, reménytelenül fejezik be életüket. Tragikus élethelyzetek ezek, és Bába rövid történeteiben kitűnő atmoszférát tud teremteni érzékeltetésükre. Váradi Hédi Tv-show-műsora A Magyar Televízió IV-es stúdiójában befejeződtek Váradi Hédi színművésznő „És most énekelek” című show- műsorának felvételei. A művésznő új oldaláról is bemutatkozik a mintegy negyvenperces műsorban: énekel és táncol. Rádió Szex a Családi tükörben Mintha a televízió nemrég sugárzott Hírháttér című adásának rádiós folytatása lett volna Juhász Judit szerkesztő legutóbbi Családi tükör című műsora. A Györfify Miklós vezette tv-adás második részében egy szociológus és egy pszichológus igyekezett környezetrajzot felvázolni hazánk lakóinak szexuális kultúrájáról, arról az ellentmondásról, amely e téren érethető évtizedek óta. Annak ellenére, hogy .a tisztán üzleti gondolkodás futószalagon termeli napjaink iskolai füzeteire, a fali- és kézi- naptáraira a meztelen hajadonokat, a családi, az iskolai szexuális felvilágosítás eredményében mit sem változott, mert a család még mindig néma. Az országba becsempészett pornográf újságok, filmek és videoszalagok pedig csak ártanak a szexuális kultúráról mit sem tudó, kortársaktól tájékozódó fiataloknak. Valahová ide tenném az eredőjét a nemrég hallott Családi tükör két szextómájú kis riportjának is. Sajnos, a hallott adatok, tények, megállapítások annyira bosszantóan ismét- lődőek, hogy az ember erre-arra kénytelen gondolni; minél többet beszélünk szexuális életünkről, az igenis ledönthető tabukról, annál szomorúbb a kép. Ám lehetséges, hogy ez a megállapítás így nem igaz. Mint azt a riportból ismét megtudhattuk, veszélyesen növekszik a gyermekkorukban szexuális életet kezdő lányok száma. A KSH adatai alapján 1970. óta 45 százalékkal nőtt a 14 év alatti, míg 84 százalékkal a 14—J8 év között gyermeket szülő lányok száma. Arról már ne is beszéljünk, hogy a fiatalkorú lányok 80 százaléka terhesen ölti magára a mirtuszkoszonút és a fehér fátylat. A Családi tükörben hallott nyitó riportban Mezővári Gábornak egy alig 18 éves lány mondta el korai szerelmének és keserves szülésének történetét. A megszólaló kismama — aki szerencsére nem volt se buta, sem pedig érzelmeiben sivár — kortársnőinek egy olyan szerencsés csoportját képviseli, akit gyermekével együtt befogadott a családja. Kortárs- nőinek egy része inkább halálba menekül, vagy eldobja gyermekét, mert apja, anyja „szájat hasít a hátából”. ) Az adásban természetesen ismét ezer jó szó, jó tanács hangzott el. Sajnos, nem vagyok képes abban hinni, hogy érezhetően segíteni is tudunk. A magyar naturistákon, közismertebben a nudistákon sokat segített a nyilvánosság, különösen sokat a rádió. Ezúttal is hallhattunk néhány pierces helyzetjelentést az elsőként engedélyezett naturistatelepről, Délegyházáról. Az ottani természetessé váló helyzet már kevesebbet bosszant, zavar, háborít fel. Ott — valamint az idei nyártól a toplesst engedélyező rendőri és egyes tanácsi szervek — le tudták magukban számolni a beléjük sulykolt emberellenes prűdséget. Kérdés, hogy a lányokat hallgatásukkal abortuszra és gépies, örömtelen házaséletre kényszerítő anyák, apák mikor számolnak le prüdériájukkal? A Klapka-légió A Klapka-légió nagyon rövid története elhanyagolható epizódja volt az 1866-os évnek, s ha kevés szó esik róla, nem az utókor hálátlanságának tudható be. inkább annak, hogy tulajdonképpen alig van miről be. szélni. Klapka tábornok, akit csatában soha nem győztek le, Bismarck áldásával porosz földön légiót szervezett, el is jutott Thurzowkáig, közben azonban a königgrötzi porosz győzelem új helyzetet teremtett Bismarck előnyös békét köthetett Béccsel, következés, képp nem volt szüksége a magyar légióra, ami egyébként is nagyon kis szerepet játszott tervei megvalósításában. Ausztria mindenbe beleegyezett, Poroszország pedig elindult azon az úton, amely pontosan négy év múlva a sedani győzelemhez vezetett. Kossuthék gyanakodva figyelték Klapka „fejetlen lépését", melynek részleteiről a derék Tanárky Gyula naplója pontosan tudósít. „Ugye, borzasztó? — szála az öregem hozzám — írja Tanárky 1866. augusztus 10-én —, midőn ma ebéd után két levelet visszanyújték neki, melyeket olvasni adott." Tanárky erre csak any- nyit jegyez meg, hogy „borzasztó, de nem meglepő", majd lemásolja Klapka levelét is, amit több olasz lap közölt, korrigálandó „az osztrák lapok hazug állításait". Ha önmagában nézzük, reménytelenségében is hősi vállalkozás, hisz a kis csapatnak — mindössze 1500 ember volt — kétszer kellett átkelnie a Kárpátokon, nagyon nehéz körülmények között, de ennél több nem történt. Az események egyébként is másként fordultak, a következő esztendő a kiegyezés éve, amikor a légió vezetői, köztük Klapka is, amnesztiát kaptak, és visszatértek az országba. Ezt a sovány történelmi tényt duzzasztotta kétórás filmmé Hajdufy Miklós, mégpedig hármas minőségben, mint forgatókönyvíró, rendező, sőt díszlettervező. Az anyag azonban ellenáll a szándéknak, mert az egyébként nagyon szép képsorok mögül hiányzik a drámai konfliktus, s az sem világos, hogy Hajdufy mit akart példázni a Klapka-légió történetével. Az emigráció legtöbbször arra kényszerül, hogy idegen hatalmi érdekeket szolgáljon, s ez Kossuthék sorsát is — jóllehet, igazán nemes ügy vezette őket — meghatározta, elég III. Napóleon csalárdságaira utalni. Mit várhatott akkor Klapka a nagyhatalmi ábrándokat kergető Bismarcktól? Kossuth ekkor már kiábrándultán figyelte az európai sakkjátszmát, aggódva várta a porosz földről érkező híreket, de az egész ügy néhány nap alatt lezajlott, a kedélyek megnyugodtak, egy év múlva pedig Klapka is elfogadta Ferenc József, a gyűlölt császár amnesztiáját. Hajdufy ebben a légüres térben mozgatja Klapka egyre kiábrándultabb maroknyi seregét, hatásos képeket látunk a Kárpátokon átvergődő katonákról, jól érzékelteti a táborban uralkodó izgatott hangulatot, de két órát ezzel nem lehet kitölteni. Hajdufy is tudja ezt, ezért egy romantikus szerelmet visz a filmbe, ami önmagában ugyan nem hihetetlen, azt viszont nehéz elképzelni, hogy a thurzowkai kastély kisasszonyától kell Klapkáéknak megtudniok; nincs forradalmi hangulat az országban, mindenki a békét várja. Még egy romantikus elem: a végén oktalan pisztolylövés teríti le a hazavágyó fiatal katonát, mintegy azt jelképezve, hogy az értelmetlen kalandnak is Ivan áldozata. A részletek kitünően sikerültek, a vállalkozás azonban csalódást okozott, nyilván azért, mert maga a történelem marad adós a drámával. Hajdufy jellemei is egysíkúak, nem tudnak kilépni a szerepből, s hiába beszélnek időnként nagyon szépen és okosan, szavaik nyomán nem bontakozik ki igazi dráma. A film végére illesztett magyarázat is ezt látszik bizonyítani, mert ha sem győzelemről, sem bukásról nem lehet beszélni, legálább mondjuk el, hogy a kalandos vállalkozás után mindenki új utakon próbált elindulni a jövő felé. Tordy Géza amilyen jó volt Széchenyinek, olyan jó most Klapkának, s a többiek is becsülettel hordják a honvéd-egyenruhát, de mintha maguk is tudnák, hogy rövidesen átöltöznek, s más foglalatosság után néznek. CSANY1 LÁSZLÓ Táncra ítéltek Az elmúlt hét televíziós műsorában két alkalommal — csütörtökön és vasárnap — is szerepelt olyan program, amely a néptánckedvelők táborát vonzotta. Egy tizenkét részes sorozat második darabját láthattuk az „Aprók táncának", majd vasárnap egy koreográfus, Stoller Antal félórába sűrített munkásságát. Ezek apropójára elmondhatjuk, hogy a néptánc túlélte a divatok tiszavirágéletét. Sokkal többről van már szó, mint kezdetben hihettük. Megyénk hagyományőrző népi együtteseihez, és városi művelődési házaink nép. tánccsoportjaihoz eljutva, látni lehet, hogy a múlt iránti tisztelet miként párosul mindennapi igényekkel. A testmozgásra kell elsősorban gondolni. Arra a fizikai próbatételre, amely a rendszeres színpadi fellépéseket megelőzi. A tánctanulás embert formáló hatásának is tanúi lehetünk. Tímár Sándor és munkatársai segítségével néprajzi tájegységek jellegzetes tánclépéseit ismerhetjük meg. Ez alapot jelent olyan műsoroknak, mint amilyennel Stoller Antal vallomásában találkoztunk, ahol egyetemesebb nyelven szólalnak meg a néptánc hangjai. Ahhoz, hogy érteni tudjuk táncosaink szándékát, elengedhetetlenek az ilyen, egymásra épülő — akár ismételt — televíziós programok is. Különösen, ha olyan szakemberek állnak szolgálatba — az említetteken kívül —, mint Sebő Ferenc, Vavrinec Béla, Rossa László, vagy Seregi László és hozzájuk hasonló, elkötelezettek, táncra ítéltek ... decsi— szűcs
