Tolna Megyei Népújság, 1985. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-10 / 187. szám
lOtfEPÜJSÄG IMS. »ugusitu« 10. Operativ bizottság A testület ülésén, a napirendi pontok tárgyalása előtt az egyik résztvevő váratlanul szót kért. — Tisztelt tanácskozás! — szólította meg az egybegyűlteket. — Népszerű központi napilapunk mai számában megjelent glossza azzal a megállapítással kezdődik, hogy az egyik alföldi megyé. ben egy sokak által tisztelt középvezető megfeledkezett magáról. A cikkből megtudhatjuk, hogy az illető a vízparton épülő villájához ingyen, vállalati teherautón fuvarozta az építőanyagot, az anyagok nagy részét — baráti összeköttetései, hivatali kapcsolatai révén — fillérekért szerezte be. Az esetről mindenki beszél, ennek ellenére az illetőt senki nem vonta felelősségre. Mit akarok ezzel mondani, tisztelt tanácskozó testület? Azt, hogy alföldi megye vagyunk, vízpartunk van, villák nálunk is épülnek, de szerencsére az újság nem írta ki szeretett megyénk nevét, pedig rólunk van szó! Javaslom hát, szervezzünk gyorsan egy operatív bizottságot, amelyik vizsgálja és jelenti e fórumnak, hogy kiről is van szó. A jelentés alapján aztán vonjuk felelősségre az illetőt. Nem tűrhetjük, hogy valaki ország-világ előtt lejáratja megyénket, szűkebb hazánkat. A bizottság azonnal munkához látott. Találtak például olyan té- eszelnököt, aki nem vízparti nyaralót, hanem kétemeletes családi házat épített, méghozzá a fia nevére, a fuvarok, az építőanyagok papírjai rendben voltak, csak egy szépséghibája akadt a kivitelezésnek, hogy közben a helybéli orvosi rendelő, meg a bölcsőde építését anyaghiány miatt leállították. Mi. vei a glossza megállapításai nem teljesen illettek az építkező téeszelnökre, a vizsgálatot nem folytatták tovább. Mondani sem kell, hogy a furcsaságok egész sorát tárta fel a bizottság. Akadt olyan pedagógus, aki a napközi moslékján disznókat hizlalt, téeszkönyvelő, aki a közös gazdaság számítógépén vásározó kiskereskedők adóügyeit gondozta, körzeti orvos, aki táppénzes betegei, vei borospincét építtetett, A vízparti nyaralók építése körül is rengeteg fekete ügyet derített fel a bizottság. Hogy példával is szolgáljunk, az egyik építkező — civilben ő is középvezető — a téesz koporsókészítő melléküzemágától hulladék deszkát vásárolt, s abból rakta ki a kerítés díszléceit. Azért bukott le, mert az egyik deszkáról elfelejtette legyalulni, hogy élt 75 évet. Bár az országos napilap glosszájában leleplezett visz- szaélés tettesét nem sikerült nyakon csípni, a bizottság vaskos jelentést állított ősz. sze hasonló jelenségekről. Nem maradt más hátra, csak az a bizonyos plenáris ülés, amelyen az operatív bizottság beszámol a megyei testületnek a vizsgálat részleteiről. Sajnos, a plenáris ülést a kitűzött időpontban nem tartották meg. Az operatív bizottság elnöke — a megye- szerte ismert személyiség, irodavezető — a vízparton villát épít, s egy szerencsés alkalmi fuvarral végre meghozták neki is a tetőszerkezet faanyagát, hát azt ment átvenni! KISS GYÖRGY MIHÁLY Á. Szabó János: Macskáik és iecskék A fecskék évék óta otthonosak belvárosi házunk udvarán. Mint általában a fecskék, tengerentúlról települnék vissza tapaszonként, s hihetetlen technikáival építik fészkeiket az isten tudja, honnét hurcolt sárból. Nemzik és fölnevelik iparonként három-hat utódukat, megszámlálhatatlan rovar kiirtása árán. Az utódok kezdetben tehetetlenül osivitelnek a fészekben, néhány hét után ki-kimerészkednék, próbálgatják szárnyukat. Szeptemberre csaknem túltesznek a szülőkön repülésben, s akkor: Irány Afrika! Viszlát, jövő tavasszal. Így történt ez egészen a tavalyi őszig. Ekkor a fecskék távozásával majdnem egy időben megjelent a lakásunkban egy gyámoltalan, vinnyogó, épp csak kinyílt szémű cica. Kedves barátnőnk a Szeder-dűlő környékén talált rá, s megesett a szíve rajta. Hazavinni nem merte, mivel ő kutyás hölgy, így pártfogásunkba ajánlotta, mondván: — Nektek se kutyátok, se macskátok. Ez az igazság, Se kutyánk, se macskánk, azonban két kamaszodé fiúink, akik palotaiorradalom-szerűen családtaggá nyilvánították a kiscicát, a szülők minden tiltakozása ellenére. Telt-múlt az idő. A cica napról napna növekedett testben és bölcsességben, a gyerekek legnagyobb örömére, akik tomboló kacajok közepette játszottak vele, s az atya (e sorok írójia) legnagyobb bosszúságára, mert az állat táplálásáról, szobatisztaságra való tanításáról kénytelen volt ő maga gondoskodni. Bosszúból a Mtrcea nevet adományozta a hatalmas kandúrrá nőtt cicának, mivel egyre fakuló történelmi tanulmányaiból még emlékezett Miircea cél Batrin havasalföldi fejedelemre, ki miatt kis híján megbukott egy szigorlaton húsz esztendeje. Eljött az új tavasz. Mircea, a kandúr 4—5 kilós tömegével, ragyogó fehér pofájával és hasprémével, bársonyfekete sapkájával, hosszú, bozontos farkával a függőfolyosó gyékényén élesítette éppen tűhegyes karmait, midőn soha nem hallott éles hang ütötte meg radarernyőként tekergő füleit. — Nem akart hinni az égre vetett, tágra nyílt, ám résnyire szűkült pupillájú zöldarany szemednek. A levegőben mintha megannyi apró macska röpködne. Fekete a fejük, a hátuk, hófehér a hasuk, azonban nyakuk alatt kétoldalt kinőve valami ívelt furcsaság csapdos, néha másodpercekre kifeszül, akár az újihold, ha fekete lenne. Mi ez? Mircea nem tudta, hogy szárny, ezért fölszökkent, amilyen magasra csak két izmos hátsó lábától kitelt, majd másfél méter rüpülés után csalódottan visszahuppant. — A szentségit — gondolhatta. — Ezek a légi kismacskák tudnak valami olyat, amit én nem. Tehát ellenségek. Én örültem füstifecskéink visszatérésének, egyben elszomorodtam, mert a kandiúron láttam, hogy a két házbéli állathalam mögött ebben a pillanatban kitört a versengés. Azóta dúl a viszály. A macska, amikor csak szerét ejtheti, kisurrant a lakásból, és az első emeleti függőfolyosó vasrácsai mögül dühödtem szemléli a fecskéket. Lelapul. Műholdantennához hasonlatos fehér bajuszszálai idegesen vibrálnak, fojtott nyekergést, morgást hallat, ki-kiviilantja félelmetes tépöfogadt, farkával ritmikusan csapdossa a talajt. Kezdetben ugrásnak lendült, de minden valamirevaló ragadozónak van annyi szemmértéke, hogy belássa, úgysem érheti el a viilámsebessn cikázó madarakat. Mostanában már nem ugrik. Ügy tesz, mint akit nem érdekel az egész csicsergésvircsaft, elnyúlik a napfényben, dorombol, ám olykor felugrik és gyűlölettel fúj a magasba. A fecskék eleinte ügyet sem vetettek a macskára. Aztán, hogy észrevették, olykor — bízva gyorsaságukban, manőverező készségükben — meglepő közel cirkáltak körülötte. Ilyenkor ugrott Mircea, de mire elérte a maximális magasságot, a madarak már a Barátok temploma tornya felé hasítottak. Legújabban azonban aggódnak. A lakásunk előtti függőerkély aljára tapasztották új fészküket. (A régebbit a buzgó házfelügyelői partvisnyél gondosan leverte.) Mircea akrobatikus műveleteket hajt végre, hogy az erkélyrácsrudak közül kilógva elérje a fészket. Szörnyen merész. Hátsó lábainak karmai tartják csupán a cementen, a két elsővel, kimeresztett karmokkal a levegőben kalimpál, tíz centiméternyire a fészektől. Ez sem érdekelné a fecskeszülőket. Am néhány napja kikeltek a fiókák. Egy-két hét még, és próbálgatják ügyetlen szárnyacskáikat. Egyáltalán nem lehetetlen, hogy némelyikük egyenesen Mircea céltudatosan kalimpáló karmai között köt ki. Nézem, nézem ezt az állati hidegháborút. Látszólag a .macska a támadó, a kegyetlen. Kegyetlen lenne bizonnyal, ha erdóben élne, s táplálékát maga lenne kénytelen megszerezni. De hát többnyire kopott szőnyegeinken terpeszkedik, tej, tejbegríz, lerágott csirkecsont, esetenként egy-két falat lecsókolbász növesztette ekkorára. Vadászat helyett a játék lett életeleme, gyermekeim a megmondhatói. De kérem szépen: a fecskék kegyesebbek, e szívemnek oly kedves madarak? Hány szúnyog, katicabogár, szitakötő, s ki mondhatná meg még, milyen rovar szenvedett kínhalált könyörtelen csőrükben? S nem szaggatnák ők szét a kandúrt, ha bírnák?. Istenem! Hogyan tudnám a békés egymás mellett élésre rávenni őket? Pákolitz István : ÁLMATLANUL Éjszaka félkettő és három között menetrend-pontosan tornak rád vesszőfutásos gyötrelmeid föllobog félálmodban •iszonyú külön-purgatóriumod személyedre szóló inkvizíciódban legalább tudnál vinnyogni-nyuszitérti de csak rág borzongásos tehetetlenséged emészt a visszatérő majdnem-zuhanás toronyból bástyáról képtelen vagy elinalni a tizedel és-szintű felel tetés elől ismétlődőn részt veszel fura temetéseden saját magad halottjaként és barátságosan farba rugdosod a nyálas nekrológ elkövetőjét Éjszakád az ördögé de pirkadatkor mosolyra is futja: takaródét fúj átkozott éjszakád lidérc-raja Talalt kincs A gyermek- és Ifjúsági irodalom helyxete A fenti címmel nemrég jelent meg a könyvesboltokban a tízéves Kincskereső című gyermekfolyóirat válogatott gyűjteménye. Elbeszélések, novellák, versek olvashatók gyermekekről. Egy irodalmi folyóirat ad életjelt ismét magáról, miközben évek óta egyedül, valójában igazi társ nélkül szolgálja a gyermekek olvasási készségének fejlesztését, irodalmi érdeklődésének gyarapítását, a Mórát nem számítva. Miközben évről évre könyveivel egyszerre kívánja szolgálni a szépirodalom, a tudományos és politikai ismeretterjesztés feladatait, nem feledkezhet meg arról sem, hogy eleget tegyen az oktatáspolitikai követelményeknek és könyvei illusztrációival az esztétikai igényeknek is megfeleljen. A gazdasági, üzleti szempontok azonban manapság a könyvkiadás területén is érvényesülnek, ez vonatkozik a hivatásos, állami könyvkiadók munkájára, de érzékelhető a különféle gazdasági munkaközösségek, kiadásszervezési társulások tematikai programjában is. Időnként azonban meglehetősen változó színvonalú kiadványokkal találkozni, amelyek a gyermekek olvasási igényének fejlődését egészségtelenül akadályozzák. Gondolok itt a „szövegszegény” képregényekre, a könyvbeli illusztrációk nem gyermekeknek szánt megoldásaira vagy éppen arra, hogy a kiadói műhelyek számának gyarapodása ellenére változatlanul hiányoznak a mai mesék, megfelelő számban a nélkülözhetetlen történelmi regények, a líra szépségeit népszerűsítő verseskötetek. A Hazafias Népfront Országos Elnökségének gyermek- és ifjúsági irodalommal és olvasástanítással foglalkozó munkacsoportja idén májusban társadalmi vitasorozatot indított, számítva pedagógusok, ifjúsági vezetők, szülők gyermek- és iskolai könyvtárosok és természete^ sen a tanulóifjúság véleményére. A gyermekkönyvtárakban, iskolákban, olvasótáborokban eddig szervezett beszélgetések közben számtalan izgalmas és kiadáspoliti- kailag fontos kérdés fogalmazódott meg. Például: a gyermekolvasók kíváncsisága hogyan változott az elmúlt években, a szépirodalom iránti érdeklődés — ahogyan azt a terjesztői tapasztalatok mutatják —, miért csökkent az ismeretközlő irodalom javára, valójában milyen értékeket képvisel jelenleg az ifjúsági könyvkiadás, az odva- sástanítás mennyiben segíti az olvasás élményének egy életre való elültetését 6—10 éves korban, milyen az együttműködés iskola, a könyvesbolt és a gyermek- könyvtár között a kötelező és az ajánlott irodailom folyamatos megjelentetése érdekében, miért nincs országos gyermekkönyvklub-hálózat, hol vannak a gyermekeknek tervezett speciális berendezésű könyvesboltok, milyen a könyvújdonságokról szóló tájékoztatás színvonala. A viták szenvedélyessége, légköre már eddig is igazolta, hogy a könyvszakma képviselőinek érdemes figyelnie az olvasók véleményére. A mielőbbi jó megoldások keresése sürgető feladat, hiszen olvas áskutatói vizsgálatok is figyeimeztetneik arra, hogy gyermekkorban csökken az olvasásra szánt idő, a gyermekkönyvtárakból az eddigieknél és a szükségesnél kevesebben iratkoznak át a felnőttől vasók táborába. Az olvasásproipagandia iro- dalamnépszerűsítő akcióktól függetlenül áLlandó feladatának tekinthetné a gyermekes ifjúsági könyvek népszerűsítését. Ténylegesen ugyan nem csekély az a választék, amelyet a könyvtáraik, a könyvesboltok, a könyvraktárak kínálnak, de vajon eljut-e és milyen módon a gyermekekhez, a fiatalokhoz. Támaszkodhatnak-e hasznos, figyelemre méltó tanácsokra, hogy a könyv valójában ne csak egy kötelező tantárgyi eszközként maradjon meg számukra? A Magyar írók Szövetsége októberben A gyermek- és ifjúsági irodalom gondjai címmel rendezi meg IX. szekszárdi tanácskozását. Ez alkalommal lehetőség lesz majd arra is, hogy a társadalmi vitasorozat tanulságait a jelenlévők elemezhessék. A legfőbb kívánság természetesen csak az lehet, •hogy a gyermek- és ifjúsági irodalom fontos része, igazi kincse legyen könyvkiadásunknak. Óhatatlanul a 17. századi •kiváló cseh pedagógus és író, Kamensky üzenete jut eszembe: „ ... .a bölcsességre törekvő tanulóknak a könyveket az aranynál és ezüstnél jobban kell szeretnie.” MARÓTI ISTVÁN Péntek Imre: Két rezzenés nem nem tudom nem tudom elmondani egy év ultán sem (ha élnék — száz év után sem), mit adtál könnyű kézzel alig figyelve — imit adtál nekem... addig menekültünk, míg egyszer egymásra leltünk, (ma is hallom libegősünket a Világvárosi falu éjeinek mélyén...) 'ki-ki hozta a maga poklát, tisztítótüzét, elfuserált üdvösségét — s alig mertük elhinni, hogy valami össze akar kötődni bennünk s zétttéptiétetlen ül, végképp. Csanády János: Gólyanyár Aranysápadtan jön a nyár, Viszi a felleget égmagas szelek szárnya; a meredek mennyboltozat, szinte szemmel sem érheted, de lenn meleg sugarakkal virul a nyárfa. Viszi a szél a zöld akác illatát, méhek zsonganak békességet, szántó-vétő a végtelenség, csak a lovak kapják fel nyihogva fejüket, áki mögöttük: földre néz, homloka verejtéke elsdstereg a forró sugarakban — napraforgó nyit teljes tányért, sárga szármának arany-koronája merészein szembenéz. Jön a nyár, jön, jön, gyerekek, futó határ tüze remeg, magam is ingujjban várom hogy rámszakad az izzó ég alatt valami csoda álom. Konsztantin Kosztov: Ésszerű javaslat Kellemes füst illata terjeng a cukrászdában. Akár egy legénylakáson. Kiiszom a kávémat, és határozottan a szeme közé nézek: A kérdésem annyira váratlan, hogy ő alig tudja letenni a csészéjét: — Miket beszél? Alig ismerjük egymást! Először vagyunk együtt. — Annál jobb! Az emberek csak ismerkednek, ismerkednek, aztán megunják egymást. — De ön szinte semmit sem tud rólam! — folytatja ugyanolyan hullámhosszon. — Mit kellene tudnom? — vetem oda könnyedén. — Hiszen itt van előttem! — Na és azt tudja, hogy már kétszer elváltam? Igaz, nem az én hibámból, de mégis... Sokan elővigyázatosak lennének ilyen esetben. — Hallottam erről valamit — mosolygok. — Ezért határoztam el. hogy ön elé állok javaslatommal. Mivel már kétszer elvált, ez annyit jelent, hogy nem válik túlságosan nehezen. Képzelje csak el, milyen emberek vannak! Húzódoznak, évekig nem akarnak válni... Remélem, most már belátja, hogy nincs semmi akadálya a házasságkötésünknek!... Fordította: Adamecz Kálmán Szepesi Attila: Napimádók bőrünkön átázzanak a pitypang lámpái egyidősek vagyunk a folyókkal a fekete fákkal egyidősek a Nappial a koldusok királyával ki hatalmát eltékozolta rég szertefénylik nyakláncokon bioikliküilökön és pocso. lyákon kífekszünk mégis a park füvében heratergő kutyák közé szemétdomb rothadásában köszönten! a késő ragyogást háztetőkön táncolunk meztelen elnyúlunk málló sziklákon a szauruszok nyomában szél zúgásából kihallgatjuk a rég-elizzott madarak énekéi sárral kenjük bőrünket bár holdkórosok parancsára megállítottak minden órát a város tornyain
