Tolna Megyei Népújság, 1985. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-28 / 201. szám
1985. augusztus 88. í TOLNA N ^tíÉPÜJSÁG 5 Nyelvünkben meghonosodott angol szó, melynek jelentéstartalma tágabb, mint a magyar rokonértelmű megfelelőjének. A szabad idő kedvelt eltöltési módján túl ugyanis egyfajta életvitelt, a személyiség jellemző jegyét is jelenti. Nem pusztán egy pótcselekvést, unaloműző elfoglaltságot, hanem gyakran egy egész életre szóló folyamatosságot takar. Olykor a szenvedélyig, amiben az ember magát adja, ezért is tartják a rossz nyelvek „mániákusoknak" őket. Persze, ez már egy felfokozott véglet, ameddig kevesen jutnak el, mégis érzékelteti, hogy milyen nehéz meghatározni, körülhatárolni a fogalom jelentéstartalmát, intenzitását, anélkül, hogy valami ki ne maradna belőle. Ha valaki gyűjt egyfajta dolgot, azt mondjuk: ez a hobbija. Ugyanígy illetjük az amatőr művészi, autodidakta alkotói munkát is. És a magasabb szférától távól eső tevékenységek közül ide sorolhatjuk például a hétvégi kiskerteket. Mint a pinty! Gyakorta használt szállásunk ez a címben idézett mondat. Hogy miért éppen a pintyhez hasonlítjuk a remekül, pontosan sikerült dolgainkat, ne firtassuk, de maradjunk néhány gondolat erejéig a pintynél, vagy kicsit tágítva a kört, a díszmadaraknál. Szőts Béla a bonyhádi madárbarátok körének titkára lendületesen, hittel beszél az éppen egy éve alakult kör munkájáról, múltjáról. Tizenkilenc madarakat, virágokat kedvelő ember szövetkezett tavaly, hogy közösen hódoljanak szenvedélyüknek. Ez a létszám mostanra, már elérte az ötvenet. Iskolások, nyugdíjasok, lakatos és szülész is található a névsorban. A kör titkára szavakkal próbálja bizonyítani, hogy ez a hobbi a környezetalakító, -formáló, de elsősorban védelmi szempontból milyen jelentős. Családi házukhoz indulunk, a Perczel utcába, ahol a madarak is laknak. Az udvarba lépés pillanatában kiderül, hogy a madárbarát Szőts Béla lakóházának környékét is igyekszik úgy alakítani, hogy tükrözze a lakók és a természet szoros kapcsolatát. Mentegetőzik, hogy még csak ezt meg azt sikerült megoldani az elképzelésekből, de a madárházba lépve büszkén tekint az apró, tarkatollú jószágokra. Hangsúlyozza azt is, hogy a bonyhádi kör tagjai közül többnek sokkal szebb, versenyképesebb madarai, kialakított szobabelsőii vannak. Szívesebben beszél a kör terveiről, mint kalauzként saját állatairól. A közösség együtt gondolkodása, a tapasztalatok átadása olyan területeket is érint — természetesen —, mint a tartás, tenyésztés, takarmányozás gondjai, vagy a megmutatásé. Ez utóbbire nagyon szép példa az elmúlt évben ren- rezett díszmadárkiállítás. Országos hírű szakemberek elismeréssel szóltak a bemutatóról. Jó alapja az idei természettudományi hónapnak. E rendezvény gazdag programjának zárása lesz majd Szőts Béla és dr. Kovács Aladár egy tojást szemlél a madárházban ■ i az a kiállítás, amelyre az NDK-beli testvérmegyéből is érkeznek majd madarak. Preparátumok bemutatásához a Nemzeti Múzeum munkatársai adnak segítséget. Odúk, lessátrak, kalitkák, akváriumok, virágdíszek mdllett szaktanácsadás Ls szerepel a kiállítási programban. Míg beszélgetünk, megérkezik a madárház társtulajdonosa, dr. Kovács Aladár, a Bonyhádi Pannónia Termelőszövetkezet állatorvosa. Együtt fejtegetik tovább azt a nézetüket, amely szerint a madárbarátok nyitottabb szemmel figyelik a természetet, annak minden rezdülését. Az évszakváltozások szépségét is könnyebben észreveszik. Tiltakoznak az ellen, hogy a díszmadár tartás állatkínzás volna. A kitenyésztett fajok ilyen környezetben otthonosan, egészségesen mozognak, élnek — mint a pinty. Traianus dupondiusa Nehéz lenne eldönteni, melyik hobbi örvend nagyobb népszerűségnek: a bélyeg- avagy az érmegyűjtés. A filla- télia kontra numizmatika vitában nem is lenne értelme állást foglalni, mindenesetre az említésre méltó, hogy amióta a régmúlt időkben a kisázsiai Lűdiában feltalálták az általános értékmérőt, nevezetesen a pénzt, azóta ezt gyűjti boldog-boldogta - lan. Berek István szekszárdi levélkézbesítő valószínűleg a boldogok közé tartozik, hiszen értékes régi pénzgyűjteménnyel1 büszkélkedhet. — Tölbb mint tíz évvel ezelőtt kezdtem el foglalkozni ezzel. Mindig is érdekelt a történelem, a gyűjteményemen keresztül sikerült megismernem az évezredeket. Beszélgetésünk közben Berek István az asztalon halomban álló pénzérméket tisztogatja. — Ez idáig nagyon sokféle pénzzel foglalkoztam, a régi, időszámítás előtti görög fizetőeszközöktől kezdve a közelmúlt papírpénzéig, szinte mindennel. Most térek át kizárólag csak a római császárkor pénzeinek gyűjtésére. Ezék előttem mind római pénzek. — Íme, egy dupondius Traianus császár idejéből. Ez a másik Septimius Severus sestertiiusa. Polliénak nevezték ezt a pénzt — mutat fel egy érmét Berek István. — Valens császár idejéből való, Pannóniában verték, tehát a mostani Magyarország területén. Az oldalt készítették: V. Horváth Mária, Decsi Kiss János. Szeri Árpád, Takács iZsuzsa. Fotó: Kapf inger András. Es Ha nincs? ükkor is van! A hobbi tulajdonképpen kedvtelésből, szenvedélye- sen űzött tevékenység. Szóval, 'ha definiálnunk kell a fogalmat, valami ilyesféle jut róla eszünkbe. S jól ismerjük a hobbik számtalan válfaját, sőt, jellemzői közül is kapásból sorolunk bármikor. Tehát a hobbi lehet drága és olcsó, hasznos és kevésbé az, mozgalmas és nyugalmas, fizikai és szellemi lekötöttséget igénylő, egy és több személyes, vidám, szomorkás, vagy „egyik sem jellemző", no és még megannyi sajátsága van, hogy „kapásból” sorolva is több ivet töltene meg. Úgyhogy kanyarodjunk másfelé... Sokan büszkén vallják, hogy van hobbijuk, s az olyan kellemes időtöltést jelent számukra, mely képes feledtetni rossz hangulatukat, fáradtságukat, szóval a napi vagy heti megfeszített munka után igazi regenerálódást jelent. S hogy mi mindenről lehet szó, úgy gondolom, annak felsorolásába sem érdemes belefogni, hiszen a fogalom értelme napjainkban meglehetősen kitágult, s folyton-foiyvást tágul, mondhatni, korszerűsödik. Éppen ezért valami egészen másról szeretnék szólni, azaz a témát egy másmilyen szemszögből megközelíteni. Előrebocsátom, hogy eszem ágában sincs egy fogalmat — jelen esetben a hobbit — pontosabban annak értelmét megújítani. Egyébként is az megújul saját magától. Szóval miről is van szó? Tételezzük föl, hogy az embereket a van, illetve nincs hobbijuk alapján két csoportra lehet osztani. Ez eddig rendben is volna, csakhogy máris vitatkozom a föltételezéssel. Mármint a magaméval. Pontos úgy lehetek, ha aszerint „csoportosítok"; van, aki büszkén ismeri el és űzi hobbiját, s van, aki úgy gondolja, hogy „hobbi-nélküli". Hát az utóbbiban nem hiszek. (Persze, kivételek vannak, de azt hiszem, hogy az lényegtelen is.) Arról van szó, hogy az emberek legnagyobb részének van hobbija, legfeljebb más néven nevezi azt. Gondoljunk csak a főzni szerető asszonyokra, akik a csodálatosabbnál csodálatosabb hidegtálakkal, roládokkal, fantáziaédességekkel lepik meg — ha nem is napról napra — gyakorta családjuk tagjait. S ilyenkor örömüket lelik abban, ha közönségük — nem tapsol, hanem — habzsol. Vagy figyeljük csak meg: minden községben vagy városi lakótelepen megtalálhatók a lelkes társadalmi munkát végző és szervező emberek, akik saját maguk szerint „hobbitlanak". Avagy amíg a férj elmegy „pecálni", a feleség addig megköti egy pulóver ujját, megvarr félig egy ruhát... mert úgy érzi, hogy ezek a munkák kellően kikapcsolják. De ide sorolhatjuk azokat az apukákat, anyukákat, akik kimondottan kedvtelésből foglalkoznak gyermekeikkel esténként, s valamilyen családi kitaláció, mondjuk „lexikonos játék" szolgál közös felüdülésül. S megint eljutottunk oda, hogy a szerteágazó felsorolást szinte nem érdemes folytatni. S mondandóm lényegéhez is eljutottam, miszerint majd mindenkinek van hobbija, legfeljebb sokak kellemes, hasznos és igazi kikapcsolódást jelentő — jórészt — okos elfoglaltságát még nem hobbiként emlegetik, emlegetjük. Persze, hogy minek nevezzük, nem is lényeges. A fontos az, hogy léteznek, s teljesebbé, netán kiegyensúlyozottabbá teszik életünket. Uevelesléndzsa és perzsa szablya Szabadban tölti szabad idejét Csete Ferenc, a Szekszárdi Lakáskarbantartó Szövetkezet erősáramú ,technikusa az ismert gyűjtők közé tartozik. Lakótelepi szobájának falát elborítják a legkülönbözőbb alakú és formájú kardok, szablyák, tőrök, lándzsák és alabárdok. — Lőhet, hogy meglepő, de kisgyermek koromban nem is gondoltam arra, hogy egyszer majd fegyvergyűjtésre adom a fejem — mondja Csete Ferenc. — Akkoriban sok más kortársamhoz hasonlóan én is régi pénzt gyűjtöttem. Később kezdtem érdeklődni a kardok és tőrök világa iránt. Emlékszem, első szerzeményem egy monarchiabeli tiszti kard volt, de ezen hamar túladtam. Jelenleg több mint 60 darabból áll a gyűjteményem. — Ez a kedvencem — emel le a falról Csete Ferenc egy kardot. — Perzsa szablya a XVII. századiból. Igazi míves munka, hullámos damaszk pengéje, mintha tegnap hagyta volna el a fegyverkovács műhelyét. Nem mondható el ugyanez a kissé töredezett élű, öntött bronakardról. Hiába, három és félezer év nagy idő. Ennyire taksálható ugyanis a kard kora. Ehhez képest szinte fiatel a legfeljebb 130 éves kelta leveleslándzsa. Újabb ritkaságot mutat Csete Ferenc. — Csónakos markolatú, román kori kétélű kard. Nem volt könnyű dolog hozzájutnom. Egy igazi gyűjtő sok mindent megtesz azért, hogy kedvenc hobbijának áldozhasson. Igaz, nálam ez már nem is hobbi, hanem szenvedély. Szerencsére, nem káros. A 70-es évek kézilabdasportjának részese volt, a megyénk nagy csapataként számon tartott Szekszárdi Spartacusban játszott több, mint tíz évig. Sokakkal ellentétben azonban Budai Béla az aktív sportolás után nem hagyott fel teljesen a testmozgással, életének jelentős részét teszi ki ma is. — Máig megmaradt „hagy szerelmem” a kézilabda, a téli időszákban rendszeresen szervezem az öregfiúk csapatot, ott vagyok minden tornán. Ha erővel nem is any- nyira, lelkesedéssel bírjuk. — Ennek köszönheti jó kondícióját? — Is-is. A versenysport után jellemző tendencia, hogy leállnak az emberek, saját sportágukon kívül nem tudnak mást élképzelni, így testmozgást nem végeznek. Ilyenkor pár év alatt elpu- hulnak, elhíznak... Pedig megtalálhatná mindenki a számára legmegfelelőbb szabadidős elfoglaltságot, amit családdal, barátokkal együtt csinálhatna. — ön is megtalálta az „igazi!” ? — Egy tíz fő körüli kis csoportunk szerveződött spontán, akikkel évek óta együtt sportolunk — családosán. Körülbelül négy éve kezdtük el a szörfözést, amikor divatba jött. Azóta sem hagytuk abba, hiszen remek vízi sport, s szinte minden izmot megmozgat. Nem utol. sósorban pedig a lakóhelyünkhöz, Szekszárdhoz közel lévő, igen alkalmas hely Dombori erre. Csodálkozom is, hogy ilyen ritka, jó adottságú állóvizet nem használnak ki a város sportegyesületei, nem támogatják ezt az országosan is elismert sportot. — Mit csinálnak télen, amikor a „vízi lehetőségek” befagynak ? — Most már mondhatom, hogy télen-nyáron síelünk. Bekapcsolódtunk a felfutó ágban lévő vízi síelésbe, amire megfelelő pálya egyelőre csak Balatonfüreden adott. A hideg évszakot pedig a környező dombokon, és a Mecsekben töltjük, részben szervezetten, a Szekszárdi Spartacus tömegsport-szakosztályaként, ami minimális anyagi támogatást is jelent. — Nem túl drága hobbi ez a sport? — Részben házilagosan készítettük el a szélvitorlákat, vagy például az Óbányán működő sífelvonót, s így közel ötven százalékot spóroltunk meg a költségekből. De hozzá kell tennem, hogy nem szükséges a legmodernebb, legdrágább felszereléseket megvásárolni, olcsóbb eszközökkel is lehet szórakozni, kikapcsolódni. — Hogy fogadja ezt környezete? — Már eddig is sok barátomat, ismerősömet vontam be a rendszeres mozgásba. Ügy vettem észre, hogy egyre többen jönnek rá van értelme. Sok fiatalt látni reggelente és esténként az uszodában és futni a hegyoldalban. És azt már nagy előrelépésnek tartom, hogy nem este a sötétben futnak, nem szégyellik a mozgást... Együtt a család. A jó időt és kedvező lehetőséget mindig kihasználják sportolásra, testmozgásra
