Tolna Megyei Népújság, 1985. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-03 / 181. szám
( TOLNA , A KÉPÚJSÁG 1985. augusztus 3. Asszonyok a kisiparról kisiparos asszonyok „Cégtulajdonos: Mészáros Józsefné gumi javító.” Ez a felirat önmagában is feltűnő jelenség, hiszen a gépkocsikerekek gumiköpenyéneik le- és felszerelése nem nevezhető nőies foglalatosságnak. Adódik tehát a kérdés, hogy Mészáros Józsefné Ármos Anna miért választotta éppen ezt a szakmát. Gyermekkori éveket idéz Hőgyészről, ahol az édesapja cipészmesiter volt. Egy alkalommal a gyermekei gumicsizmáját budapesti ismerőse nem javította meg, inkább megtanította az édesapát a gumi javítás fogásaira. A cipészmester később szakmunkásvizsgát is tett, így a gumijiaivítás második mesterségként került a családba. Akkor talán nem is sejtették, hogy az utódok közül majd többen választják kenyérkeresetnek a gumi javítást. Ármos Anna közvetlenül édesapjától tanulhatta a munkához szükséges tudást. A család körülményei később úgy alakultak, hogy Hódmezővásárhelyen önálló műhelyt nyitott. — Amikor Paksra kerültem — áll meg néhány percre centrírozás közben —, egy kovácsműhelyt béreltem. Később, 1979. és 1981. között építettem itt, Pakson, a November 7. utcában ezt a műhelyt. Igyekeztem kialakítani úgy, hogy minden felesleges mozdulatot kiküszöböljek. Kéznél legyen minden szerszám. Nekem mindent jelent ez a munka. Dolgoztam ón szövetkezetben is, de szinte fájt, hogy imitálnom kellett csak a munkát. Otthon más tempót ismertem meg. A kisiparosokról soksok kép alakult ki az emberekben, de egyben közösek ezek, a valamiféle gazdagság, amit „irigyelni kell”. Én százezer forint jövedelem Mészáros Józsefné után fizetek adót. Az SZTK- és a nyugdíjjárulókot a fiam, aki besegítő családtag, és egy alkalmazott után fizetem, ez 5643 forint havonta. • — Fokozottan szorgalmazzuk és elősegítjük a munkaviszony megtartása és a nyugdíjfolyósítás melletti ipargyákorlók számának növelését — olvasható abban a beszámolóban, amely a városi tanács végrehajtó bizottsága előtt a közelmúltban adott számot a paksi kisiparosok helyzetéről. Ékről beszélgetünk a Paksi Városi Tanács műszaki osztályán, Baobmann Józsefné iparügyi előadóval, és Molnár Jánosné osztályvezetővel. — E tevékenység gyakorlásához szükséges műhely, üzlethelyiség kiutalását a lehetőségekhez mérten a városi tanács, főleg a lakótelep körzetében biztosítja. Kellő számú jelentkező esetén szolgáltatóház, műhelysor kialakítását segítjük azzal, hogy ehhez területet biztosítunk. A Vörösmarty és a Dózsa utca sarkán épülő társaSbáz földszintjén hét műhelyüzletet alakítanak ki. A Kishegyi lakótelepen 13 ilyen épül a közeljövőben. — Melyek a hiányszakmák itt a városban? — Nincs szűcs és kalapos, de több építőipari szakmában is szűkös a kisipari kapacitás — ács-állványozó, kőműves, bádogos —, hogy csak néhányat említsek — válaszol az osztályvezető. Az összes építőipari szakmában jelenleg 25 kisiparos tevékenykedik ... Műhelyépítéshez, forgóeszköz beszerzéséhez az OTP és a helyi takarékszövetkezet biztosít hitelt, de feltételeik ,nem elég ösztönzőéi A helyi OTP 1984- ben 318 ezer, 1985-ben eddig 390 ezer forint hitelt folyósított kisiparosoknak — pontosít jegyzeteiből az előadó. — Tanulókat foglalkoztatnak ^e? — A (tanulók jelenlegi száma nem mutat reális képet, mert az új tanév még nem kezdődött el. Három kisiparos foglalkoztat öt tanulót, valamennyien fodrászok lesznék. — Milyen a paksi kisiparosok adómorálja? — Adóbefizetésben egykét esetben volt elmaradás. Egy kisiparostól visszavontuk az iparjogosítványát, mert a felhívás ellenére sem tett eleget az adófizetési kötelezettségének. Jogtalan iparűzés címén a KIOSZ- szal közösen felkerestünk néhány szakembert, akik ezután abbahagyták a tevékenységet, vagy engedélyt váltottak. A főfoglalkozású kisiparosak számla csökkent, viszont eredményként említhetjük, hogy munkájúik színvonala; javult — mondja végül Molnár Jánosné. * A paksi Kossuth utcában tábla hívja fel a figyelmet arra, hogy a 32. számú házban Koszorús Lászlómé kézi- murtka-előnyomó lakik. A lakásba lépő nyomban érzi, hogy mennyire szűkszavú a ház homlokzatán lévő felirat. A hímzett párnák, asztalterítők csendben árulkodnak , mesterükről. — Nem vagyak népművész — szögezi le Koszorús Lászlómé, amikor hellyel kínál. Nem szerénységből teszi, hanem ismerve a hivatalos elismerés jogi következményeit, lehetőségeit. A hetvenhét éves asszony — valamikori varrólány — tekintetében az ismeretlen emberek iránt is érzett szeretet bujkál. A hét évtizedes élettörténet néhány szóba összezsugorodik, mikor mesélni kezd. Az éltető elemként a varrás, hímzés, tervezés, majd e tervek sokszorosítása csúcsosodik inmen-onnan. Műhelyének polcain a megrajzolt papírtekercsek százai sorákoznák, míg külön dobozokban betűrendbe rendezve levelek tucatjai. — Ma is tanítok, levelezés útján — mosolyog halkan. Nagyon sokan kérnek nyomatókat, az ország legkülönbözőbb pontjairól. Még a „Fürge ujjak”-ból ismernek. Koszorús Lászlóné Tudja, a régi szerkesztővel nagyon jó viszonyban voltunk, sok-sok tervet kért tőlem, amit fényképekkel is bemutattak. Ez még a 70-es évek elején volt. Azóta jönnek a levelek ... Matyó, sióagárdi, vásárhelyi, buzsáki, karádi, palóc, sárközi hímzett térítők, párnavégek, kötények kerülnek elő. A színek, motívumok mind, mind eredetit elevenítenek, őriznek új, egyéni ízlés szerinti terveknek megfelelően hímezve. Mondják, aki malomba forgolódik, lisztes lesz. Ez alapján természetesnek tűnik, hogy Koszorús Lászlóné fia, József, a tanári pályán éppen a rajzszakot választotta és tanítja a paksi II. számú iskolában. Amivel a házban találkozhatunk, az egy hétköznapi szakma, egy mesterség művészi fokon való művelésének bizonyossága. A műhely falán a hivatalos okmány jelzi, hogy e munka végzésére a nyugdíjas Koszorús Lászlóné jogos... * Pakson kétszázketten rendelkeznek iparjogosítvány- nyal. Százkettő főfoglalkozásban, hetvenhárom fő munka- viszony fenntartása mellett, és huszonhét fő nyugdíjas kisiparos tevékenykedik a város területén. DECSI KISS JÁNOS Ipar és környezetvédelem Asszociációs szójáték kérdése: Mi jut eszébe arról, hogy környezetszennyezés? Válasz: Vác, Sajó-völgye, Dorog, Tatabánya, Duna... És arról, hogy környezetvédelem? Az, hogy bírság ... Ha nem is egészen pontos, de hellyel-közzel még a szójáték is segít eligazodni, hol is tart az ipar és a környezetvédelem viszonya. Tény, hogy évről évre több a mondanivalónk. A szennyezéseket okozó technológia gyors cseréjére ugyanis nemigen van lehetőségünk. Sőt, az életkort mindinkább magukon viselő termelőeszközök több káros anyagot bocsátanak a természetbe, mint új korukban. Ugyanakkor a környezet egyre nehezebben vállalkozik az öntisztulásra. És igaz az is, hogy a szabályokat — okkal — mi magunk szigorítjuk. Európai mércével Az ipar a jelenlegi tervidőszakban több száz millió forintot fordított ezeknek az ártalmaknak megszüntetésére. A tárca főosztályvezető- helyettese, dr. Bakonyi Árpád azt mondja helyzetünkről és restanciánkról: amilyen mértékben lemaradt általános ipari kultúránk a fejlett tőkés országokétól, olyan mértékben vagyunk hátrébb a környezetkímélő technológiák alkalmazásában is. Az elmúlt években alaposon mérséklődött a környezetvédelmi ipari termékek iránti fizetőképes kereslet. Egyrészt, mert — érthetően — valóban kisebb volt a vásárlóerő, másrészt! mert a vállalati források csökkenése miatt a legtöbb helyen ezt a tételt húzták ki elsőként a kiadások listájáról. Mégsem mondhatjuk, hogy nem történt semmi. Hazánk is csatlakozik például ahhoz az európai egyezményhez, amely a nitrogénoxidok kibocsátási értékhatárát szigorú szabályokban írja elő. A legilletékesebb cégeknél — a Borsodi Vegyi Kombinátnál, a Tiszai Vegyi Kombinátnál, a Péti Nitrogén Műveknél — már eléri az európai szintet az eredmény. Hasonló jellegű egyezmény szól a kéndioxidkibocsátás csökkentéséről. Hamarosan mi is csatlakozunk a megállapodáshoz, mely előírja, hogy 1993-ig az 1983-as szintet 30 százalékkal csökkentik az üzemek. Ez a vállalkozás Magyarországon mintegy 20 milliárd forintos (!) beruházást igényel — a mai árak szerint. De önmagunkkal szembeni kötelességünk is, hogy megtegyük a védekező lépéseket. Kritikus térségek Van másmilyen lista, könyvelni való is. Az Ózdi Kohászati üzemek mellett salakfeldolgozó üzem épül, égetőmű dolgozik már a fővárosban, s a veszélyes vegyipari hulladékok megszüntetésére külön gyárat létesítenek Dorogon. Ez utóbbinál érdemes megállni egy gondolatsor erejéig, hiszen a kedélyeket igencsak felborzolta egy nemrégiben lezajlott nyilvános párbeszéd. Tény, hogy Dorog az ország egyik legszeny- nyezettebb levegőjű települése. Három-négy olyan vállalat dolgozik itt, amelyik alapvétőén rontja a környezet tisztaságát. Milliárdos nagyságrendű fejlesztésre van szükség ahhoz, hogy mérséklődjön a károsítás. Az égetőmű, melyet ide terveztek, a hiedelemmel ellentétben jótékony hatású. Európa sok más városában, ipari centrumában működik a Dorogon építendő üzem megfelelője. Egyik sem ront, hanem javít... A közeli nagyváros. Tatabánya is hozzálátott az öntisztuláshoz. Már lakat van a klinkerégető üzem, az ötvözetgyár kapuján. Talán Vácott a legkellemetlenebb a helyzet. Nehéz azonban nyugodt lelkiismerettel vád- beszédét mondani a cementmű ellen. A gyár ugyanis így örökölte saját magát: amikor építették, akkor kihagyták belőle a tervezett környezet- védelmi eszközöket. A pótláshoz pedig a vállalati gazdálkodás termelte haszon semmiképp sem elégséges fedezet. A Pest megyei település apropóján papírra kívánkozik két országos adat. A statisztika szerint nagyon szennyezett területnek a települések 9—10 százaléka nevezhető. Itt, ezeknek közvetlen környezetében él azonban a lakosság 30—40 százaléka! A gyorsítás: közügy Az adatok sürgetnek. Védekezésre- ellenlépésekre ösztönöznek. Nyilvánvaló, hogy a környezetvédelembe ugyanúgy pénzt kell befektetni, mint a jövedelmet hozo termelésbe. És ez nemcsak kinyilatkoztatás, hiszen az utóbbi időben már csak ilyen feltételekkel indulhatnak új ipari beruházások. Mosit már nincs meg a „váci toll”, amelyik a DCM mintájára — kihúzná a környezetvédelmi berendezések költségeit. Számos jel utal arra* hogy a természetet szennyező üzemek már nem épülnek. A meglévő gondokat pedig sikerült csökkenteni. Csakhogy a jelenlegi tempóval senki sem elégedett, s félő, hogy jóvátehetetlen károkat is okoznak. A gyorsítás közügy, s a népgazdaság, erejéhez mérten tesz is érte. Lépni — kötelező. Ezt diktálja önvédelmünk. A következő 5—10 év gazdálkodásának tervezői több variációt is kidolgoztak, s az is igaz, hogy nemcsak a környezetvédelem címkével ellátott beruházások azok, amelyek ilyen hatásúak. Az Ipari Minisztérium az egyik legérdekeltebb tárca. Az önmagában is új blokk- koncepciójában, több pénzbe is átszámítható változat foglalkozik a környezetvédelem tennivalóival. Az egyes alternatívák 15 és 40 milliárd forint közötti költségeket tartalmaznak. „A felső határ a vágyálom, az alsó a mindenképpen szükséges” — vélekedik dr. Bakonyi Árpád minisztériumi főosztályvezetőhelyettes. Milliárdos kiadások Természetesen nincs köny- nyű helyzetben a tárca. A vállalatok maguk döntik el, hogy mennyi pénzt és mire fordítsanak. Mert egyfajta ostornak tekinthetők ugyan az előírások), többnyire mégsem elégségesek. Legalább ennyire lényeges elemezni- való, hogy az államnak, a központi költségvetésnek milyen szerepet kell vállalnia a környezetvédelmi beruházások finanszírozásában. Az Állami Tervbizottság nemrégiben fogadta el az országos környezetvédelmi koncepciót, a kormány néhány hete pedig még konkrétabb témát tárgyalt meg: a veszélyes hulladékkezelő telepek országos hálózatának kiépítését. Vizsgálat tárgya, hogy az állam közvetett részvétele a környezetvédelmi beruházások finanszírozásában milyen arányok mellett ösztönző. A jelenlegi hitelkonstrukciókban is szerepelnek 25—30 százalékos vissza nem térítendő juttatások. Csakhogy ezek kevésnek bizonyulnak, alig-alig veszik igénybe a vállalatok. Azaz nem költenek a környezetvédelemre. Az ipar víztisztítást szolgáló fejlesztéseinek érdemes megismerni néhány jellegzetes adatát. 1962 és 1983 között körülbelül négymilliárd forintot fordítottak az ilyen környezetvédelemre az érdekeltek. A nagyobbik hányadot 1976 és 1983 között. Hogy mennyi a maradék? A jelenlegi beruházási igény mintegy 30 milliárd forintolt tesz ki, ennyi kell ahhoz, hogy a vizek minőségének romlása megállítható legyen ... És ez csak egy területe a környezetvédelemnek. A savas esőknek és kopaszodó erdőknek ugyan tudjuk az ellenszerét, de erre is vajmi kevés pénzünk van. Idevágó terve a szakembereknek az, hogy következetesen elemzik majd az olyan ^hatásláncot", melynek állomása például, az autóbusz- és tehergépkocsi- gyántás, az üzemanyagelőállítás, a járművek karbantartása, illetve üzemeltetése. E sorozat végeredménye ma még a nagyfokú „füstgáz-termelés”, de az érdekelt szaktárcák a súlyponti környezet- védelmi feladatok meghatározásával, az intézkedések meghozatalával foglalkoznak. Merev paragrafusok Némiképp hasonló a helyzet a talajszennyezésnél is: a mezőgazdasági kemikáliákból még mindig túl sok jut a földbe, a vízbe. Ma már ugyan komoly szakmai eredményeket tudhat magáénak a műtrágya-optimalizálás gyakorlati alkalmazásával foglalkozó Agroanar Polgári Jogi Társaság, illetve a vegyipar, amelyik most már gyárt jobb hatásfokkal felszívódó szereket. De itt is az egész hatáslánccal kell foglalkozni. E néhány utóbbi példának és témának azonban már nemcsak anyagi-beruházási vetülete van^ hanem szemléleti és erkölcsi is. Csupán egyetlen eseményre emlékezhetünk most, a nemrégiben zárult* A környezetvédelem ipari háttere című budapesti kiállításra. Megjelentek itt szolgáltatásukat kínáló kisvállalkozók is, akiket a nagy- vállalatok többsége udvariasan, vagy durván, de még mindig elutasít. Nem kérik, hogy helyettük mgszüntessék a veszélyes hulladékokat, inkább maguk őrzik, tárolják, süllyesztik el, fizetve persze a bírságot. A kisvállalkozók száma kevés* pedig sok olyan elmés találmányt tartanak ma már nyilván, melyek alkalmazására érdemes szövetkeznie hozzáértő szakembereknek, kisebb üzemeknek. Valamennyi egy-egy káros hatású anyag megszüntetésére, hasznosítására volna alkalmas. De nincs megfelelő kereslet, elégséges tőke. Ez utóbbiból azonban — hogy pontosak legyünk — több van, mint gondolnánk. Például az Országos Környezetés Természetvédelmi Hivatalnál, csak éppen nem engedi ma még a jogszabály a pénz megfelelő átcsoportosítását, a kisebb szolgáltató egységekkel közös vállalatok alapítását Másfajta gondolkodás A jövő ipari környezetvédelmi tervezői a bírságok kiszabását helyeslik, sőt az arány növelését is indokoltnak tartják. Ám javasolják, hogy a pénz útját, hasznosítási módját változtassák meg a jogszabályalkotók. Kézenfekvőnek az látszik, mondják az Ipari Minisztériumban, hogy a befizetés zárolt számlára fusson be, s határidőn belül a környezet- szennyező okok megszüntetéséhez legyen tőkéje a vétkező vállalatoknak. Az elkövetkezendőkben várhatóan többet fordíthatnak az üzemek termelő beruházásaik finanszírozására. Jó néhány lehetőséggel élhetnek a vállalatok. A környezet védelme azonban nem valósul meg magától. Mint láttuk, pénzt kér a szennyező anyagok megszüntetésének, hasznosításának valamennyi művelete. De nemcsak azt, hanem technológiai fegyelmet, a környezet óvására is tekintettel levő technológiai fejlesztést, felelősségérzetet, másfajta gondolkodást. Eredménye ennek talán a legnagyobb nyereség. Még pénzben számolva is. Gergely László
