Tolna Megyei Népújság, 1985. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-24 / 198. szám

1985. augusztus 24. NÉPÚJSÁG 9 Menekülés a pokolból Ez a címe Mihail Gyevja- tajev háborús veterán köny­vének, amelyben leírja, ho­gyan szökött meg társaival a sachsenhauseni fasiszta koncentrációs táborból. ... A hadifoglyok egy re­pülőtér közelében dolgoztak. A németek itt próbálták ki az új repülőgépeket. A hadi­foglyok megfigyelték, hogy egy Heinkel típusú bombázó napok óta készenlétben áll a repülőtéren. Gyevjatajev és társai — összesen tízen vol­tak — elhatározták, hogy megkísérlik a szinte lehetet­lent. Minden reménységük abban volt, hogy Gyevjata­jev tapasztalt vadászrepülő. A háború kezdete óta száz- nyolcvan bevetésen volt, ki­lenc ellenséges gépet lőtt le. Megsebesült, így került fog­ságba. Az igazolványait si­került megsemmisítenie, és amikor fogságba esett, azt mondta, hogy Grigorij Nyi- kityenko a neve és civilben tanító. Az említett repülőteret a németek nagyon szigorúan őrizték, az esetleges légitá­madások ellen légelhárító fegyverek és vadászrepülő­gépek védték. Mihail Gyevjatajev soha nem felejti el, hogyan sike­rült észrevétlenül odakúsz­niuk a Heinkelhez, hogyan emelkedett fel a nehéz gép­pel. Két és fél óra múltán ért földet a szovjet csapatok kezén lévő területen. A vakmerő szökés óriási szenzáció volt, hiszen az elszöiktetett Heinkel a híres fasiszta pilótáé, Göhring kedvencéé, Kari Heinz Grau- denzé volt. Mihail Gyevjata- jevet, a Szovjetunió Hőse címmel tüntették ki. Véget ért a háború. A volt vadászrepülő utasszállító szárnyashajó kapitánya lett. Előbb a Rakétát, majd a Meteort vezette a Volgán Kazany és Gorkij között. Gyevjatajev most már nyugdíjas, Kazanyban él. Sok levelet kap még ma is a Szovjetunió minden tájá­ról és külföldről is. Több al­kalommal is volt az NDK- ban, járt Magyarországon, Bulgáriában, Franciaország­ban. Azon a helyen, ahonnan a Heinkel a levegőbe emélke­A Heinkel típusú német bombázógép, amellyel a tíz Iáira szánt szovjet hadifogoly a vakmerő szökést hajtotta 'OCHiPHiH ­xaPKii’ " n tTi * n Sok könyv, újságcikk jelent meg a hazai és külföldi sajtóban arról a bravúros hőstettről, amelyet Mihail Gyevjatajev hajtott végre társaival együtt a koncentrá­ciós táborban Egykori fogolytársával, Ivan Krivonogovval dett, ma egy gránittömb áll, rajta a tíz volt sachsenhau­seni szovjet fogoly neve. A tíz közül ma már csak ket­ten vannak életben: Gyevja­tajev, az egykori pilóta és Ivan Krivonogov volt tüzér, aki az ellenállás egyik szer­vezője volt a hadifogolytá­borban. ö Gorkijban lakik. Ma is tartják a barátságot, legutóbb Gyevjatajev kaza- nyi lakásán találkoztak, a győzelem 40. évfordulója al­kalmából. APN—KS Egy világváros gondjai Az európai látogató, még ha gyakorlott vezető is, elő­ször félve ül kocsiba Havan­nában. Néhány órás autózás után, csábítva a város meg­annyi hívogató látnivalójá­tól azonban túLteszi magát a kezdeti nehézségeken. A kubai fővárosban, ha a felfedező türelemmel fog hozzá, nem nehéz az eligazo­dás. Ha bárhol eltévedne, iránytűként szolgál a tenger, a híres parti sétány a Maíle- cón, ahol szinte a nap min­den órájában folyamatos és zavartalan a közlekedés. A Malecónra mintegy gyöngy­sorra felfűzve sorakoznak a kubai főváros különböző ne­gyedei. Habana Vieja, az óváros szűk utcácskáiban persze nem nehéz eltévedni. De ta­lán éppen ez teszi felejthe­tetlenné a felfedezés örömét, mikor a turista percről perc­re a spanyol gyarmati épí­tészet újabb és újabb műre­mekére bukkan. A várost egykoron a karibi térség egyik legkedvezőbb fekvésű kikötője köré kezdték építe­ni. Az erős fallal és erődök­kel körülvett településen a spanyol hódítók nem sajnál­ták a pénzt, hogy az otthon megszokott belső udvar (pa­tio) köré kellően védett pa­lotákat építsenek sűrűn egy­más mellé. S bár a havannai óváros épületeinek nagy ré­sze már megért a felújítás­ra (a sós tengeri szél sem­mit sem kímélt), az itt-ott omladozó paloták belső ud­varain még ma is megkapó szépséggel pompáznak a szö­kőkutak köré telepített tör­pepálmák, az ezerszínű tró­pusi virágok. A város ma­napság is nagyon sokat áldoz a gyarmati építészet e régi műremekeinek megőrzésére, közel sem annyit azonban, mint a havannaiak szeret­nék. A szigetország nehéz gazdasági körülményei e té­ren is éreztetik hatásukat. Alig néhány méterre az óvárostól már amerikai min­tára épült hatalmas felhő­karcolókba botlunk. Havan­na másik, a kubai történe­lem egy következő korszaká­hoz kötődő arcát mutatja. A lelkiismeretes turista a rek- kenő hőségben sem mondhat le arról, hogy több mint harmineemeletnyi magasból vegye szemügyre az alatta nyüzsgő várost az Esso cég egykori főhadiszállásának te­tejéről, az itt dolgozó külföl­di szakértők számára ma la­kóházként szolgáló Focsáról. Annál is inkább, mivel a harminckét emelet magasba légkondicionált gyorelift rö­pít. S ha az ember kigyö­nyörködte magát a látvány­ban, még hűsítőt is ihat, vagy megebédelhet a toronyház tetején lévő étteremben — feltéve, hogy jó előre asztalt foglalt. Havannában egyet­len étterembe sem könnyű bejutni, különösen nem ide, ahol már a liftbe is csak az asztal boldog birtokosai szállhatnak be. Az idestova kétmilliós metropolis nap mint nap visszatérő másik gondja a közlekedés. A kubai főváros kiterjedt autóbusz-hálózattal rendelkezik. A busz azonban az egyet­len tömegközlekedési esz­köz, s a gyorsan növekvő igényekkel nem tudott lépést tartani a járművek szálma. Ezért nem ritka a félórás, vagy még hosszabb várako­zás sem, ráadásul a buszok szinte mindig zsúfoltan ér­keznek. A városi közlekedés ugyan olcsó, mégis hosszú évekig igen sok gondot oko­zott az üzemeltető vállalat­nak, hogy nagyon sok volt a potyautas. Némileg javí­tott a helyzeten, hogy a jegy­váltás felügyeletével a busz­vezetőt bízták meg és kisebb jutalék fizetésével anyagilag is érdekeltté tették. Manapság a szervezési elégtelenségek okoznak in­kább problémát. A követ­kező hónapokban várhatóan több száz új autóbuszt állí­tanak forgalomba és jelen­tős növekedést terveznek a jövő évben is. A kubai ösz- szeszerelésű magyar Ikarus- buszok jól bírják az éghaj­lat és a sok utas okozta vi­szontagságokat. S a havannaiak a városi buszokon még kedvenc nyá­ri űticéljukra, a fővárostól keletre 15—20 kilométerre lévő strandokra is eljuthat­nak, hogy a nagy melegben a tenger hullámaiban keres­senek felüdülést. PAP ZSÓFIA A szovjet gazdaság egy napja A Szovjetunióban naponta csaknem 130 millió munkás, paraszt, szakember munkája révén 3,2 milliárd rubelt meghaladó anyagi értéket ál­lítanak élő. A Szovjetunió bruttó társadalmi terméke meghaladja az évi 1,2 billió rubelt. A világ ipari termeléséből a Szovjetunió 20 százalékkal részesedik. Az országban na­ponta 4,2 müilliárd kilowatt­óra villamos energiát fejlesz­tenek, 1,6 millió tonna — 12,5 millió hordó — kőolajat (a gázsűrítményt is beleértve), 1,7 milliárd köbméter föld­gázt, csaknem 2,0 millió ton­na szenet termelnek ki. Na­ponta 420 000 tonna acélt, 360 000 tonna cementet, több mint 2 millió pár bőr- cipőt, 32 millió négyzetmé­ter különféle szövetet, 25 000 televíziót, 15 000 hűtőszek­rényt gyártanak. Ilyen termelési volumenek közepette múlhatatlanul elő­térbe kerültek a minőség javításának, a tüzelőanyag, energia, nyersanyag megta­karításának gondjai. A Szov­jetunió a világ egyetlen olyan fejlett ipari országa, amely saját forrásaira támaszkod­va fejleszti népgazdaságát. Ezek a források azonban egy­re drágulnak, egyre messzebb s messzebb kell menni ér­tük, — a távoli északra, Szi­bériába, a Távol-Keletre. Ehhez óriási befektetésre van szükség. Így például a kőolaj önköltsége a leg­utóbbi 10 esztendőben 1,7- szeresére növekedett. A nyersanyag-kitermelés további növelése előnytelen­né vált: megtakarítása csak felébe-iharmadába kerül. A takarékos technológiák szé­les körű bevezetése révén 75—80 százalékban kielégít­hetők a népgazdaság tüzelő- és anyagszükségletei. Mihail Gorbacsov a tudományos- műszaki haladás meggyorsí­tásának kérdéseiről az SZKP Központi Bizottságában meg­tartott tanácskozáson hang­súlyozta: a takarékosság — az az út, amely gazdagsá­gunkhoz vezet —, valóban a feladatok legfontosabbika. A Szovjetunióban naponta mintegy 10 új típusú gép, berendezés, műszer és auto­matizálási eszköz prototípu­sát készítik el. Ez a mutató azonban nem elégít ki ben­nünket: hazánknak van a vi­lágon a legnagyobb tudomá­nyos-műszaki potenciálja. A csaknem másfél millió szov­jet tudományos dolgozóra jut a világ tudományos produk­tumának egyharmada. Min­den lehetőség adott ahhoz, hogy lényegesen meggyorsul­jon a tudományos-műszaki haladás a népgazdaságban és ennek alapján felgyorsuljon az ország társadalmi-gazda­sági fejlődésének üteme. „A világ haladó közvéle­ményének szemében a Szov­jetunió az emberek évszáza­dos szociális reményeinek megtestesítője volt és marad — hangsúlyozta Mihail Gor­bacsov, — A Szovjetuniónak gazdaságos szervezettségét, hatékonyságát tekintve is példaképpé kell válnia.” A Szovjetunióban a nép­gazdaság fejlesztése mindig az ember érdekét, anyagi és kulturális életszínvonalát, munkája, mindennapi élete, tanulása körülményeinek megjavítását szolgálta. A Szovjetunióban 1985-ben na­ponta kb. 6000 lakás épül, 28 000 ember kerül jobb la­káskörülmények közé. E la­kások zömét az állami költ­ségvetés eszközeiből építik és ingyenesen juttatják a csa­ládoknak. A lakbér, beleért­ve a közművek szolgáltatá­sait is, jelenleg a munkás­család költségvetésének mindössze 3 százaléka. A Szovjetunióban egy há­zaspárnak (a férfiak és nők azonos munkáért azonos bért kapnak) átlagban napi 15 percet sem kell dolgoznia a lakbérre és a szolgáltatáso­kért (meleg víz, gáz, telefon, áram stb.). A városi dolgo­zók kb. napi 40 percet dol­goznak az adókra, a kolhoz­parasztok pedig (ők mente­sülnek a kereseti adótól) nem egészen 10 percet. A Szovjetunióban a családi költségvetés kiadási tételei élesen különböznek a nyu­gati struktúrától. Nem áru- jel'legű kiadásokra — lakbér, adók, közlekedés stb. — a szovjet család költségvetésé­nek hozzávetőleg 20 száza­lékát fordítja. A család be­vételeinek 80 százalékát árukra és szolgáltatásokra költheti. A Szovjetunióban az emberek naponta csaknem 900 millió rubel értékű árut vásárolnak. Mellesleg megjegyzem, hogy a legutóbbi 20 eszten­dő során a Szovjetunióban az árindex mindössze i 10 ponttal nőtt. Az árucikkek több mint 90 százaléka ugyanolyan áron vásárolható meg, mint 1970-ben. Ilyen árstabilitás a világ egyetlen országában sem tapasztalha­tó. A Szovjetunióban naponta 7,2 ezer házasságot kötnek, csaknem 15 000 gyermek szü­letik. A gyermekek és szü­leik egészsége fölött több mint 1 millió 100 ezer orvos őrködik. Minden 10 000 szov­jet lakosra 41,2 orvos jut, míg az NSZK-ban 28, az Egyesült Államokban 23,3, Franciaországban 20, Nagy- Britanniában 18,3, Japánban pedig 18,2. A Szovjetunió­ban az orvosi ellátás min­den formája ingyenes. Gennagyij Piszarevszkij Magányos szívek klubja Mióta Ritával megismer­kedett, gyökeres fordulat állt be életében. Vége a magány­nak, tűnőben a széthullott házasság fájó emléke, móló­ban a depresszió, amely még a munkavégzésre is kihatott. Walther, a negyvenes éveit taposó, Karl-Marx-Stadtban élő külkereskedelmi üzletkö­tő csak egy a sok közül, akik az egyedülállók klubjában ta­láltak rá életük párjára. A magányosok klubjának in­tézménye az NDK-ban is vi­rágzásnak indult. Nyolc évvel ezelőtt, Karl- Marx-Stadtban alapította az első ilyen klubot dr. Sieg­fried Schnabl, az ország egyik legtekintélyesebb há­zassági és szexuális tanács­adója. (Könyve, a „Mann und Frau intim” immár a 17. NDK-beli kiadásnál tart.) Az első fecske idővel nyarat ho­zott: jelenleg mintegy száz „magányos szívek klubja” működik az NDK-ban. A kezdeti években csak néhány házasságot hoztak össze ezekben a klubokban. Ezek a párok ma már a „tisztelet­beli klubtagságnál” tartanak, és egyre többen lépnek nyomdokukba. Az NDK-ban egymillió a harminc éven felüli, magá­nyosan élő ember, akik vagy özvegyek, vagy elváltak, vagy eddig meg sem háza­sodtak. Közülük sokan nem tudnak külső segítség nélkül partnert találni, mert túl szégyenlősek, vagy egyszerű­en kevés lehetőségük nyűik a kapcsolatteremtésre, „cse­kély a közösségi kötődésük” — mondja Schnabl doktor. A pillanatnyilag 450 fős karl-marx-stadti klubba 25 márkáért lehet egyéves tag­sági jegyet váltani. Szerte az NDK-ban felismerték már a szervezett társkeresés fon­tosságát. Egyedül Lipcsében 1200 tagot számlálnak az egyedülállók klubjai, de leg­alább ugyanennyien szere­pelnek a „várakozólistán” — merthogy az is van. Határozottan leszögezik azonban az NDK-ban, hogy ezek a klubok nem tekint­hetők házasságközvetítő iro­dáknak. Egyszerűen lehető­séget nyújtanak arra, hogy magányos emberek összeta­lálkozzanak és kapcsolatba kerüljenek egymással. A to­vábbiakat már rájuk bízzák. A különösen visszahúzódó, neurotikus természetűek, akik egyedül ücsörögnek a sarokban, itt sem számíthat­nak sikerre — emeli fel fi­gyelmeztetően mutatóujját dr. Schnabl. „Aktivitásra" van szükség, amire bőséges lehetőséget nyújt a klub. így például ajánlatos rendszere­sen részt venni táncestélyek szervezésében, a közös szín­házlátogatásokon, vagy éppen kirándulásokon. Siegfried Schnabl szerint itt az ideje, hogy az NDK- ban átvegyék más szocialis­ta országok ez irányú tapasz­talatait is. Régen csak az újságok házassághirdető ro­vata létezett. A jövő azon­ban a számítógépre alapozott, tudományos párkeresésé — vélekednek az NDK-beli szakemberek.

Next

/
Thumbnails
Contents