Tolna Megyei Népújság, 1985. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-24 / 198. szám

1985. augusztus 24. wÉPÜJSÁG 7 Bezons-ban jártak Sziliből jövő barátság Ebéd a szabadban — az ételek csomagolása higiénikus, korszerű és praktikus BROCHETTE DE POISSON Sokesztendős kapcsolat, barátság köti egymáshoz Szekszárdot és a francia kis­várost, Bezons-t. Évről évre találkoznak néhányan a két testvérvárosból: hol baráta­ink utaznak hozzánk, hol pe­dig megyeszékhelyünk dele­gációja tölt Franciaország­ban néhány napot. Most mi voltunk a „soros” utazók: a különböző munkahelyek kép­viseletében tizenhét szek­szárdi állampolgár élvezhette francia barátaink szívélyes ségét. A delegáció három tag­jának segítségével a csoport útiélményeiből, benyomásai­ról adunk ízelítőt a követke­zőkben. S mielőtt élményeik, ta­pasztalataik leírásához kez­denénk, hadd jegyezzen meg valamit az útibeszámolók papírra vetője. Érdekes volt hallgatni beszélgetőpartne­reimet — Kiss Istvánnét, a Hazafias Népfront Szekszárd Városi Bizottsága titkárát, a delegáció vezetőjét, Bandi Józsefet, a BHG művezetőjét és Vigh Ferencet, az Arany­fürt termelőszövetkezet pin­cemesterét. A legnagyobb hatást egyikükre sem a táj szépsége, a tenger kéksége, Párizs varázsa tette. Inkább az emberek viselkedése, élet­módja, munkalehtősége (illet­ve a lehetőség oly gyakori hiánya), a munkaszervezés, az egészségügyben tapasz­talt „meglepetések”, a zsü- melázs ... tették. De figyel­münk ezután illesse őket: Kiss Istvánná: — Érdekes ... Barátságu­kat, szívélyességüket érezve, érzékelve itthon éreztük ma­gunkat. Szóval amolyan ma­gyaros vendégszeretetben volt részünk, s testvérváro­sunk vezetői, lakói nagy- nagy szeretettel fogadtak bennünket, s ez hatotta át — igazán mélyen — az ott töltött időt. — Szép és rendezett ná­luk minden. De a fényesség ellenére nem könnyű ott az élet. Mi Bezons-nal ismer­kedtünk jobbára. A megyé­ben ötezer ember mindenna­pi kenyere lóg rendszeresen a levegőben. Hihetetlen a bi­zonytalanság. Tudja mi ju­tott az eszembe? (S jót mo­solyogtam rajta.) Egy ilyen kirándulást kellene beiktat­ni a középiskolásoknak ... szóval az lenne csak az iga­zi világnézeti nevelés konk­rét példája! És a munkanél­küli segélyt valóban kapják az emberek. De abból — mint nálunk sokan hiszik — nem lehet dúskálni. Fél esz­tendő után pedig csökken a segély összege, s egy év le­teltével csak a gyerekek ét­kezését fizetik a segélyalap­ból. Bezons-ban egyébként 400 friss diplomás van állás •nélkül... egy éve végeztek, s azóta nem tudnak elhe­lyezkedni. A polgármester el­mondta, hogy a fiatalok hely­zetét átérzik, próbálnak se­gíteni, sorra veszik fel a kapcsolatot az üzemekkel... de megoldás, perspektíva nincsen. — És mindenütt egyre- másra állítják be az ügyes és olcsó munkaerőt, a robo­tokat. Láthattuk ezt a Re­nault autógyárban. No é6 ott láthattuk az ezredforduló autóját. A prototípus már el­készült. Hát, nagyon cso­dálatos. — Még a munkafegyelem­ről valamit. Egy szállítási vállalkozónál is jártunk. Tizenhat autóbusza van, s ugyanennyi alkalmazottja, de tizenketten állnak sorban nála munkára várva! — És egy dolog, amit ér­demes lenne francia bará­tainktól megtanulni. A pi­henés, a valódi kikapcsoló­dás formáit. Náluk rengeteg az úgynevezett szabadidő­park, tele nyugodt, csöndes helyekkel, sportlétesítmé­nyekkel, játszóterekkel. Csa­ládok, baráti társaságok igen sok időt töltenek ott. Ja! És a háziasszonyok... ők is befőznek télire. Hiába a nagy árukínálat, ök is az ol­csóbb megoldást kénytelenek választani. íBandl József: — Tudja mit? Sorolok né­hány olyan dolgot, ami va­lóban tetszett. Kezdem is. 1. Rendkívül meleg, olyan szívből jövő a barátságuk. Nem lehet elmondani, ho­gyan törődtek velünk. S a törődés nem volt erőltetett, vagy ahogyan mondani szok­ták megjátszott. Nagyon-na- gyon komolyan veszik a ba­ráti kapcsolatot. 2. A városba menet, s on­nan eljövet, a város vezetői is mindig velünk voltak. Megkapott a közvetlensé­gük .... Például az utcán menet a polgármestert min­denki köszöntötte, ő elfogad­ta a köszönést, sőt névről szólította az embereket. Le­kezelt velük, naeg-megállt. Pedig 25—26 ezer lakosú vá­rosról van szó ___ 3 . Jártunk az SZTK-ban. Az intézmény francia neve nem mond semmit, hát ma­radjunk az SZTK-nál. A rendelés reggel héttől dél­után háromig tart. Mit mond­jak? öten, hatan lézenge­nek a Szekszárdéhoz hasonló méretű rendelőintézetben. El­gondolkodtató volt... 4. Ügy emlékszem, hogy egy pici nemzeti zászló ná­luk 240 frankba kerül. De csak olyan, mint amilyent itthon a május 1-i felvonulá­son viszünk a kezünkben. Azt kérték a barátaink, hogy ilyen kis zászlócskákat küld­jünk nekik. Annak nagyon örülnének ... Ha ezt koráb­ban tudjuk----- i 5 . És még valamit a szí­vélyességről, szeretetükről. A mi delegációnk létszáma 17 volt. De búcsúzáskor a repü­lőtéren mondjuk nem 34-en, hanem jóval többen vol­tunk. Vigh Ferenc: — A boruk minőségéről nem nyilatkozom. S főként nem hasonlítom össze a mienkkel. Már foglalkozásom miatt sem teszem. De mit mondjak? Szívesen kortyol­tam az ő boraikból. — Nagyon komolyan ve­szik a testvérvárosi kapcso­latot. S ez igen jól is esett mindannyionknak. A be- zon-siak testvérvárosunk Szekszárd, egy ír és egy ,NDK-beli város. Jártunk a „zsümelázsban”, a testvér- városi bizottság házában. Minden emléket, eltehető ajándékot ott tartanak, leg­többjét kiállítva. Megtalál­ható ott a magyar mese­könyv a kicsinyeknek, de Babits-, Illyés-művek is van­nak szép számmal, és sok­sok Szekszárdra, Magyaror­szágra emlékeztető tárgy — nagy becsben. De a városhá­zán is ... A foaiéban egy ha­talmas vitrinben tartanak a testvérvárosaiktól kapott emlékek közül. Azokat bár­mikor bárki megnézheti. S láthassák az emberek, s hogy véletlenül sem kerüljék el, direkt a betérők látószö­gébe helyezték. Olyan na­gyon jó érzés volt a barát­ságuk. Különben több szek­szárdi és bezons-i család került már meghitt barát­ságba: leveleznek, gyerme­keik egymásnál nyaralnak. Egyik ismerősöm küldött általam ajándékot ki egy családnak, amellyel igen jó barátságban vannak. Voltunk mi is családoknál. Egyik ked­ves vendéglátónknál, Jean- Pierre-nél még filmet is ve­títettek nekünk. Gondolhat­ja, mennyire meglepődtem, amikor magamat is viszont­láttam a vásznon. — Politikai helyzetükről nem sokat mondanék, hiszen az jól ismert az újságolva­sók körében is. Legfeljebb emlékeztetőül annyit, hogy hatvan esztendeje, hogy a vá­rosban kommunista vezetés van. — Tudja, mi lepett meg talán a legjobban? Lehet, hogy mosolyogni fog rajta ... Az utcán — ez Párizsra is vonatkozik — egyetlen-egy- szer sem löktek meg. Pedig tömeg az van! — Az egyik programunk amolyan sajtótájékoztató- szerű volt. Mindenféle kér­dést lehetett feltenni, s a vá­ros vezetői is kérdeztek tő­lünk. Ott merült fel, hogy miért nem létesít a két vá­ros gazdasági kapcsolatot is? — Említettem, hogy jár­tunk egy-két lakásban is. Ügy gondolom, hogy lakás- kultúrájukról is kellene mon­danom valamit. Ügy foglal­nám össze: hogy eléggé ve­gyes. Nagyon tetszettek a hatalmas franciatükrök, s az, hogy a berendezéseknél talán a legfontosabb szem­pontjuk a praktikum. S a pihenő idejüket nem otthon töltik. Különben náluk mér­hetetlenül drága a telek, a kiskert. Tehát legtöbbjük­nek nincs is. Ezért is mene­. HAL NYA’KSOH COQ AU VIN .BOROS KAKAS POMMES VAPEUR .LEVEGŐ1'S BURGONYA SALADÉ .SALA'TA FROMAGE .SAJT POIRIER .BARA'TSA'G KÖRTE Az étlap — magyarul is külnek a szabadba, ezért is oly magas a park-kultúrájuk. — Végül egy feltűnő do­logról. Gyárban járva figyel­tem meg. Szóval munkatem­pójuk állandó és folyamatos. De kapkodás, sietség az nincs. — Köszönöm az élménybe­számolókat, Vigh Ferencnek pedig külön a fotókat is. S a kis étlapért is köszönet, melyet egy vendéglőből ho­zott. Jól látható a vendéglős gesztusa: az ételek nevét azon a napon, amikor ven­dégül látta a csoportot, ma­gyarul is felirattá. V. Horváth Máris Képeslap helyett Uzdról A hirtelen jött nyári eső lehűlt levegője fogad ben­nünket Uzdon. A sók időt megélt öreg házak a frissü­lő zöld bokrok, fák, virá­gok közé bújnak. Trabantok várakoznak a kapuk előtt. Üres székek az óvodában Tágas, gondozott az óvoda udvara. A mászókákat és hasonló vasszerkezetű játé­kokat a szülői munkaközös­ség vásárolta. Élénk színük még elevenebb az eső áztat­ta fűben. Mindenütt fű és fa. Gyermekparadicsom ez, gyermek nélkül. Ez a meg­állapítás nem a nyári zápor néhány órájára vonatkozik csak, a foglalkoztatók üres székei is ezt bizonyítják. Varga Lívia — képesítés nélküli tanítónő, s az óvó­nőt helyettesíti a nyári sza­badság idején — és Pinczési Jánosné dajka kínál hellyel az apró székek egyikén. Kö­rülöttünk tisztaság és rend. Itt is tág tere van a játék­nak. Az egyik sarokban ép­pen fodrászkodik két kis­lány, a harmadik türelem­mel figyeli őket. A negye­dik és ötödik és ... nem kell tovább számolni, mert most nincsenek többen. Az óvoda nem napközis. Délben jön­nek a gyerekekért. A kis-, közép- és nagycsoportban 15 emberkének nem volna gaz­daságos az ebédfőzés. Helyi­ség sincs, ahol a terítést, mosogatást megoldhatnák. Ha többet akarunk tudni — javasolják —, menjünk a ta­nácsra, meg az iskolaigazga­tóhoz. Fehér denevér és méhek Uzdi remetének vélhetnénk Renkecz Józsefet, ha nem tudnánk róla, hogy ő a sár- szentlőrinci általános iskola igazgatója. A falu végén — a volt Fürdős-kúriában ta­láljuk. Látszólag örül a lá­togatásnak. Mindig akad vendége, csak akiket igazán vár, a várostól, a megyétől, ők nem lelik hozzá az utat. A valamikori kastélyon, iskolán kívül-belül beszédes nyomot hagyott az idő. Ren­kecz József a múltat fagga-' tók örömével vezet a ház helyiségeiben. Népkönyvtár, Fehér denevér, Űttörőház feliratok kínálnak egyszerre három lehetőséget, három utat, amelyeken közelebb juthatunk az uzdi emberek­hez. A „Fehér denevér” a fia­talok pinceklubja. Ök taka­rították, formálták 'lésük szerint, társadalmi n. inká­ban, maguknak. Televízió, magnetofon biztosít szórako­zást. A sarokban elválasztott „bárpulton”, üvegekben friss vadvirágok jelzik, hogy itt mindig várják a vendégeket. A klub névadója az az öt­tagú fehér denevér család, amely itt keresett menedé­ket egy éjszaka. A klub mellett, az „Űttö- törőházban” a 2460. Számú Hunyadi János Úttörőcsapat életének tárgyi emlékei, do­kumentumai. Tenyérnyi hely sincs, ami ne a tegnapra emlékeztetne. Amire talán a legbüszkébbek, az a „Nagy napok naplója”. Az iskola a Tanácsköztársaság 50. évfor­dulója tiszteletére az esemé­nyek résztvevői közül ötve- net keresett meg levélben, Szamuely Tiborné, Várnai Zseni, Károlyi Mihályné. Kun Béláné —, hogy csak néhányat említsünk az is­mertek közül — aláírásával, néhány soros köszöntővel, rövid élettörténettel segítet­te az uzdi úttörőket az or­szágos pályázat második he­lyére. A „Népkönyvtár” öt-hat- száz kötete körül helytörté­neti gyűjtemény koszorúja. Emlékezetes író-olvasó talál­kozók naplói, képekkel, mag­nókazettákkal illusztrálva. Simon István, Végh Antal, Jobbágy Károly, Somogyi Tóth Sándor nevei olvasha­tók a feljegyzések között. Illyés Gyula, Petőfi Sándor külön szobában kapott he­lyet. Irodalmi programok plakátjai, újságkivágások, verseskötetek jelzik a gyűj­tő, Renkecz József érdeklő­Rcnkecz József dését, tiszteletét. Egy rövid történet is idekívánkozik: Illyés Gyula temetésén a „puszták népe” küldöttjei­ként egy dobozban rácegresi földet és az egykori szülő­háztól egy csokor orgonát adtak át a szertartást ren­dezőknek. Az otthon marad­tak pedig régi szokás sze­rint megkongatták az eke­vasat ... ötven család méh szorgos munkája gyümölcsének méz­édes illata járja át azt a szobát, ahová végül az „uzdi remete” kalauzol bennünket. Itt az iskolaigazgató másik hobbijával találjuk magun­kat szemben. Méhészet. A kiállított tárgyak funkcio­nálnak is, hiszen még ezek­kel dolgozik Renkecz József a szabad idejében ... Kendert törők Hógli Mihályné, Borbás Ferencné és Dornyai Ferenc- né alapító tagjai a Petőfi téesz kenderüzemének. A két műszakban dolgozó mellék­üzemág húsz uzdinak bizto­sított helybeni munkalehető­séget. Ez az egyetlen^-ilyen a faluban. Jj» — Nem falu ez már," ha­nem puszta — mondják va­lamennyien, amíg a gép rö­vid időre megáll valami mű­szaki hiba miatt. Bendeczki József és fele­sége, továbbá Nagy István és Töttösi János alakít fél­kört a beszélgetéshez. Az életükről, hétköznapjaikról röppen a szó. A bevezető el­ső mondatuk kesernyés han­gulata hamar elszáll, amikor a közösen végzendő társa­dalmi munkáról esik szó. Jó példának említik a gázcsere­telep kialakítását, vagy ko­rábban az utak betonozását. Olyan, mintha most is ilyen hívó szóra várnának, ötletük is van, hogy mit vé­geznének szívük szerint. Egy kultúrházat szeretnének. No nem újat, hanem a megle­vő „kastélyok” egyikét rend-- behozni. Azért, hogy itt helyben is legyen mozi, meg olyan hely, ahol lakodalma­kat, bálokat tarthatnának. Az ellátásra éppen annyit panaszkodnak, mint bármely másik hasonló településen. A boltosukat pedig dicsérik és vallják, hogy itt náluk nagyobb választék van, mint Lőrincen, de a hús, kenyér rendre késik ... Az elnök asszony Farkas Julianna, a sár- szentlőrinci tanács elnöke az uzdiak gondjait nem választ­ja le a lőrinciekétől. A két települést összekötő két kilo­méteres utat nagyon is jár­hatónak találja ahhoz, hogy akár az általános iskolás ko­rúak, akár a felnőttebbek a jobb lehetőségűnek mondott Lőrincen megtalálják a kö­zösségi élet, a szórakozás al­kalmait. A közös tanács , a VII. ötéves terv uzdiakra vonatkozó részeként meg szeretné oldani a régi kúriák hasznosítását. Ez az elképze­lés míg konkrét tervvé, majd valósággá válik, sok közös gondolkodást és közös mun­kát kíván, — hogy a válto­zásokról újabb sorok szijír*i; hessenek Uzdról. DECSI KISS JÁNOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents