Tolna Megyei Népújság, 1985. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-17 / 193. szám
1985. augusztus 17. tíÉPÜJSÁG 5 pénz, nagy haszon” alapelvet. Hogy addigra kiimádkozzák a zsebünkből még a fillérekét is. — Nem volt igazam, belátom — mondtam. — Egyébként ennek fenemód örülök. — Annak, hogy itt a sör ára tavalyról lényegesen nem változott? — évődött velem. — Annak, hogy ismét meg. isbertem olyan kereskedőket, akik vendéglátni akarnak, nem pedig sietve inkasz- szálni. Ezek után már csak egy- egy pohárral — á/db: 5,30 Ft — ittunk és sétálni mentünk. A spriccelő kolbász és társai Hogy milyen ellentmondásos is egy értelmiségi szülő?! Én magam is. Váramban, házamban — szövetkezeti, alapterülete 55 négyzetméter — igyekszem gyerekeimbe nevelni a jóízlést, az értéket, no, meg egy kis televízió nélküli vizuali- tást, aztán jól kifundált stratégiának adok szabadságunk ideje alatt egy pofont, és veszek nekik 18 forintért egy- egy spriccelő szappant, meg egy-egy spriccelő szivart. A spriccelő izéknél hadd időzzek egy kicsit. Mindig is csodáltam a magyar „fröccsöntő kisiparosok” példátlan leleményét. Azt még lenyeltem, hogy némelyek zokszó nélkül képesek voltak ellopni egy-egy nemzetközileg védett műanyag figurát, és sajátjukként kifröccsönteni. Ellenben amit Domboriban láttam — az speciálisan magyar. Legalább olyan, mint a „pusta” meg a „guljas”. Ez a spriccelő kolbász! Csak azt nem tudom, hogy lángolt-e vagy csabai... Attól megkímélem a T. Olvasót, hogy szakszerű leírást adjak e fércmű megjelenési formájáról, mert vagy perverznek kellene lennem, vagy pedig drasztikusnak. Mindenesetre annyit kötelességem elmondani, hogy gusztustalan, és Egy Tév Elme műve. Egy magyar újságírónak nem lehet célja az üzletrontás — még be is perelik érte —, mégis megkockáztatom: — Drága szülőtársak, mindent, csak spriccelő kolbászt ne a gyerekeknek. Nem akarok búcsúzni tőle Kerül a Dombori üdülőváros gondnoka. És biztosan nem azért, mert az elmúlt évi szabadságomat követő riportsorozatomban Istvánnak kereszteltem át őt. Azóta abban kiegyeztünk. Érzésem szerint másért. Kis megye, kis város, és általában mindenről — kivéve a betétállományt — kicsik vagyunk mi, s talán éppen ezért a nem hivatalos információcsatornák nem kisstílűén működnek. A gondnokról is hírek járnak. Az jutott a fülembe, hogy nyugdíjba megy, átadja a stafétát másnak. És nem azért, mert munkáját nem végezte volna el jól. Magán- véleményem szerint — minthogy e cikk is magánjegyzet —, egy tudatosan előre ki nem épített infrastruktúrával nem rendelkező vendégváró település igazgatását nem is lehet igazán jól csinálni. Kun János tette a dolgát, dolgozott, szervezett. Szabadságom ideje alatt is mindig láttam. Hol itt volt, hol ott, hol pedig telefonált. Most pedig egyre kevesebbet beszél, és magába zárkózott. Magam nem szeretnék búcsúzni tőle. Félig-meddig Kun János keze munkája is ez a kis Balaton. Olcsó palacsintához némi vöröslakk Azon a közösségi játszóhelyen, ahol tavaly még híres- hírhedt műsorok voltak — az idénre a szabadtéri koncertek megszűntek —, egy ipalacsintasütő kisiparos állította fel pavilonját. Aprócska a f aházikó, és a vásárlók szerint IV. osztályos áron mérik ott a lekváros, a kakaós és a túrós palacsintát. Információim szerint Dombori összes területén nem kevesebb, mint három helyen árusítják a konyhák e finom proletársüteményét. Írásunk színhelyén ellenben a legolcsóbban. Mondja nekem a néni: — Tessék csak megnézni! A kis ház egyik oldalát le- öntötték vörös körömlakkal, ráadásul még az üveget is itthagyták. Ha el akarnám a mocskot tüntetni, akkor az egyik oldalfalat le kellene vennünk. Ezt követően a néni mondott is egy nevet és egy foglalkozást. Én meghallgattam, amit tanúk nem hallottak, ellenben nem tudom továbbadni, mert egy esetleges bizonyítási kényszer a Magyar Újságírók Országos Szövetségének jogtanácsosát, rajta keresztül pedig engem terhelne. Ahhoz nem kellett jogtanácsos, hogy elmondjam neki: milyen kisstílű, szerény szürkeállományt igazoló cselekedet volt ez. Part menti séta A repülőgépes szúnyogirtásnak köszönhetően már este is lehet nehéz öltözék nélkül sétálni. Aki néha-néha megfordul itt, az tudja, hogy milyen nagy dolog ez. Szabadságunk ideje alatt nem kell annyi kezet növesztenünk, mint Gorgó kígyói. Elég a napközben használt trikó. No és a pénztárca. Mert anélkül a kapun kilépni teljességgel haszontalan dolog. Kedves barátunk gyerekét — a vendéggyereket — idő előtt hazavitték. Sajátjaimnak kivételes módon engedélyeztem egy laza, társasági krimit, én pedig családfői minőségemben búcsúutamat a vízpartnak vettem. Megpróbálom líraian leírni a látványt. íme: Az úttörőtáborban ég a rőzse meg a láng. / A céllö- wöldés már nem szolgáltat zenét. / A .bokrok fejtekében sok az áhhh. / Együtt kereshetjük a szomszéd kötését. / Iszamosan fodrozódik a mocskos víz. / A vízi bóják álmatagon ringnak. / A víz- tisztítás ellenére horgászik ember, vagy tíz. / Nincs híre a tavalyi halottnak... ^Viszlát, Dombori! Jövőre újra találkozunk. sxtics László János Meglátogatott az egyik kedves ismerősöm. Fogtuk magunkat és elmentünk abba a „maszek-Sörözőbe”. Két korsó — á/db: 8,80 — után kénytelen voltam leszámolni tavalyi pesszimizmusommal és még két korsóval fizetni neki. Mert hogy elvesztettem egy fogadást. Ügy kell nekem, mert gyakorló emberismerő létemre nem bíztam eléggé az emberekben. — Tavaly ugye, azt mondtad, hogy az idénre itt behúznak bennünket a csőbe — mondta rám az ítéletet barátom. — Hogy elfelejtik a „kis Magónközlemónyok Domborító/ Unom már, de jövőre ismét itt leszek Azt olvastam valahol, hogy minden nyár a többnyire kibírható hőség és az átvészelhető part menti szerelmek mellett imindiig újabb és újabb meglepetést hoz. Sem. mi okom nincs pillantnyilag, hogy az árnyékban jobban gondolkodó bölcsek megállapításait kétségbe vonjam vagy figyelmen kívül hagyjam. Mivel a még függőben lévő apai örökségem révén van szerencsém minden nyáron egy meghatározott időt e fel kapott helyen tölteni, kedves feleségem és két gyermekem rábeszélése ellenére se vagyok képes a gatyára vetkezett és szakmai érzéseiből kilépett üdüiővendégként süt- tetni a harmincadik születésnapom után sietve jelentkező kappanhájamat. Lehet, hogy ez az állandó készenlét káros a Tolna Megyei Népújság olvasóira, ha. bár az sem elképzelhetetlen, hogy e magánközleményeket követően a Domboriban lévő újságosbódéba nem hatvan, hanem hatvanegy Népújság fog járni ezentúl. Ezekről a tünetekről természetesen én nem fogok tudni semmit, mert átlépi illetékességi területemet. Bár, még ez sem fog megakadályozni abban, hogy ezennel megtegyem szabadságom ideje alatt íródott újabb rendhagyó jelentéseimet. Milyen szépek a férfipávák?! Tizenvalahány évvel ezelőtt, amikor még azzal büntettem önmagamat és szüléimét. hogy talán művészember — értsd alatta: festő! — lesz belőlem, a félretett pénzemen megvettem Daresay mester Művészeti anatómia című világhírű könyvét. Tettem ezt azért, hogy megtanuljam, milyen is a szép em. béri test. Ez esetben mindenféle alsó nélkül. Igaz, hogy itt, Domboriban nem a megszokott alsóban láttam a bel. és külföldi nyaralókat, hanem ahogy az már 'lenni szokott, csak fürdőruhákban. De. milyenekben? Kedves édesapám, aki harmincnégy évig az egyre csil- lagosodó mundért viselte magán nyugdíjáig, még elutazásom előtt elújságolta, hogy hej. meg haj... — Te, fiam, ilyent legfeljebb csak újságokban, meg az Arkus Parabolájában láttál. Ennek is betudható, hogy nagy kíváncsisággal vettem szemle alá a part menti néptömeget. Nem számoltam meg — tavaly sem tettem meg —, azt azonban bátran állíthatom, évről évre, egyre többen idegesítjük itt egy. mást. A végre nem hajtott népszámlálás ellenére is azonnal megláttam, hogy még csak két szó, meg némi ha' tósági engedély, és Fadd- Dombori is elbüszkélkedhet a monokinivel. Az aprócska kebélmatricákat mindnyájan „közmegelégedve” szemlél, tűk, és úgy tettünk, mintha az a mesebéli szemüveg lett volna rajtunk, amely a látvány milyensége alapján vet- kőztet. A nőkről természetesen még szót ejtek, most azonban engedelmükkel kénytelen vagyok a leplet lerántani a férfipávákról. Mert itt Domboriban is burrogtak szép számmal, minden nyáron, de eny. nyi, önmagát kellető, kis gatyát viselő (ez rím!) szépember még nem masírozott. Az egyik palacsinta- árustól a másikig, az egyre szerényebb bevételiéi dicsekedhető vendéglátóhelytől az üdülőgondnokságig, aztán sréviZavé a Mátai Antal KISZ- és úttörőtáborig ... Am, azt is el kell mondanom. hogy hiába. Kevés völt az egynapi vásárló. „Edd meg az üveget”-akció Ez a közeim természetesen erős túlzás, mégis igaz. Legalább annyira, mint az egyet. Ienegy ábécébe irányuló reggeli hosszú, nagy menetelés. Dombori ellátása nézetem szerint mesébe, pontosabban: tanmesébe kéredzkedik. Hiába ígérnek évről évre az ellátásért felelős szakemberek fűt, fát, elég sört, mirelitárut. meg zöldséget, a vásárlás során a nyugalom még ez idáig nem árad szét senkin. Némelyek azt mondják, hogy az alapellátás összvolu- menében javult, mások csak ennyit tartanak fontosnak kiValamit majdnem elfelejtettem. Soha nem látott „mértékben” szálltak ki kiszállásira ellenőrök. Lehet, hogy külsőre inkognitóban jöttek, és a fürdővendég nem észrevételezte őket. Ám, hatásuk és ittlétük azonnal érzékelhető völt. Abban mindenképpen, hogy kevésbé vágtak át bennünket az árusok. Még így is meg kellett tanulnunk, hogy a magyar forintunk júliusban és augusztusban mennyit ér... Alszik a pénz Ez az üdülőváros arra is iskolapélda, hogy miként lehet itt éveken keresztül nyilvánosan áltatni a magyar forintot. Természetesen nem a párna alá rejtve, sem pedig a sublót legalsó fiókjába temetve. Jó magyar szokás szerint az emberek szeme lát. nyilvánítani: pocsék. E sorok szerzője évek hosszú sora óta egyre csak azt látja, hogy Olyan, amilyen. Van áru. de általában nem olyan, mint kellene. Van pezsgő, Napóleon-konyak és fürdőruha 760-ért, de nincs frissen vágott estike, tisztességes meny- nyiségű nyersáru 70-től 100- ig ... Mindemellett itt próbálja megtalálni a nyugalmat több ezer ember, aki bensőjét hűsítendően italt fogyaszt. Bárcsak ne tenné! Az ábécé ajtajára kifilcez- ték egyszer, hogy „Göngyöleg hiányában az üvegvisszaváltás szünetel”. Hiába volt kérem a Magyar Televízióban Az Ablak e témájú üvegriportja, Domboriban nem vették vissza akkor az üveget. Jogszabály ide, meg oda, az üres sörösüveg nem került vissza. Ez az „Edd meg az üveget”, akció. Mondhatja erre a T. Olvasó, ez bagatell. Egy üveg az igen, de mondjuk ezer?! tára, mert ami látszik, az nincs. A recept roppant egyszerű. Évekkel korábban egy potom olcsó telekre építeni kell egy nyaralót. Az nem baj, hogyha Harkányban és Siófokon is van belőle egy-egy. Esetünkben az a nyaraló a főszereplő, ahol a környéken lakók emberemlékezet óta nem láttak pihenő vendéget, rokonit, tulajdonost. Ezért a tízezreket lassan tojó emeletes ház környékén olyan rendezetlen a környezet, mint az Amazonas egyik ősdzsungel- jében. A pénz alszik, a ház értéke pedig évről évre nő. Jól tudom. hogy az egy ház, egy üdülő „tulajdonszerzésnek” melyek lehetnek a kiskapui. Az egyiket mondjuk a gyerek, az unoka, a keresztapa nevére íratjuk, amazt pedig a szépapára. Csak hát az a környezet ne lenne olyan átkozottul ronda. Ugye, azt nem lehet megtenni, hogy egy szépérziésű ember öntevé. kényén lenyírja a ma legalább „háromötvenet” érő ház körüli dzsumbujt, mert más területére nem lehet be. hatolni. Akkor mit lehet tenni? Mondjuk jöjjön ide, és vágja le a dudvát a tulajdonos. Ha ő ezt nem képes egyéb tennivalója miatt megtenni, akkor az úttörőtáborban pihenő Mókus őrs talán megteszi helyette... A sörkert Az egyik horgász panaszkodik, a másik nem A TÁÉV Üdülőjét mindenki megcsodálja Játszótéri pillanat íme egy igazán szép nyaraló
