Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-09 / 159. szám
1985. július 9. /'tóin* x 4 "KÉPÚJSÁG Gondoltam, hogy a nosztalgiára vágyó idősebb korosztály csak úgy özönlik majd a moziba, megint megnézni az 1941-ben készült Egy asszony visszanéz című magyar filmet, melyet a napokban tűzött műsorára a Nagyvilág művészmozi. Tévedtem, mert elsősorban harmincasok foglaltak helyet a kényelmes székekben, s a jó másfél órás film befejeztével meglehetősen hallgatagon, gondolataikba merülve ballagtak kifelé. Nyilván, a boldogságról tűnődtek, mely — amúgy általában — mitikus fogalom ... De tűnődésre kétségkívül a film inspirálta a nézőt. Az ifjú asszony — sikeres színésznő — színésztársát szereti, s elhagyja férjét, a tehetséges karmestert, szertett kislánya apját — no és a gyermeket — a boldogság reményében. A férj, aki „a boldogságot csupán rövid időre kapta kölcsön”, megértő. A fiatal pár a párizsi mézeshetek után Hollywoodba utazik, ahol az asz- szon fényes karriert csinál, rérje pedig „csak” férj. Az asszony fondorlathoz folyamodva dönt: visszautaznak Magyarországra. Első férje meghalt, kislányát pedig nevelőintézetbe adták, s az apai végrendelet szerint ott kell élnie 18 esztendős koráráig. Onnan kikerülve már hármasban élnek. Az első megrázkódtatás akkor éri az asszonyt, amikor anyaszerepet osztanak rá a színházban, a második pedig, amikor rájön, hogy kislánya szerelmes lett a nevelőapjába. A lányt baleset éri, s mikor magához tér, első szava a férfié. Az anya emlékezetében visszaidéződ- nek volt férje szavai a boldogságról. Dönt: nem áll útjukba. A negyvenes években a filmtermés egy része az érzelmi sivárságban élő kispolgároknak „adott kölcsön egy-két órás boldogságot”, s tán így lehettek többen ezzel az alkotással Is. Csakhogy társaitól eltérően hatását, elkészítési módját, el- mélyültségét illetően sokkal több volt a felületes élményszerzésnél. Írója és rendezője aJKossuth-díjas Rad- ványi Géza — a Valahol Európában című, ma is klasz- szikus értékű produkció rendezője — a felszabadulás előtti legigényesebb hazai rendezők egyike elmélyült lélektani alkotásokat készített, melyre bizonyíték az Egy asszony visszanéz is. Érdekességként említsük meg a segédrendezőt is, aki nem más, mint Máriássy Félix. A zenét pedig Fényes Szabolcs szerezte. Az első férj megszemélyesítője Som- lay Artúr, a másodiké a rokonszenves Jávor Pál. A női főszereplőt pedig Tasná- dy-Fekete Máriának hívják, s akiről jegyezzük meg, hogy az 1931-es szépségki- rálynő-választáson ő lett Miss Magyarország. Egyébként tényleg nagyon szép, filmbeli alakítása pedig élményt adó. S a ma nézőjénél tartva érdemes feltenni a kérdést, hogy a negyvennégy esztendős film ugyan képes volt-e megajándékozni „öt”. Ügy vélem, erre egyértelmű igen lehet a válasz, s egyáltalán nem azért, mert filmtörténeti csemegét, emléket láthatott. V. HORVÁTH MARIA Könyv Csurka István: Dagonyázás Az író talányos című kisregénye a Magvető Könyvkiadó „ra-re” sorozatában jelent meg, s igen hamar rátalált azokra az olvasókra, akiket a cím nem tévesztett meg, s akik szeretnek is, készek is szembenézni a valóság nem mindig felemelő, inkább kellemetlen igazságaival. A jól szőtt, fordulatos regény egy szerelmi háromszög fölszámolásának egyetlen napba sűrített történetét mondja el, fölidézve a kapcsolat múltját, zátonyra vetődését, látszatéletének minden állomását. De amíg a megunt harmadik felfogja, hogy vesztett és kisétál szeretője életéből, feltárul egy valamikor nagy reményekre jogosított, kiváló szakmai felkészültségű, gerinces értelmiségi erkölcsi lezüllésének útja. Attól félelmetes ez a pokoli lecsúszás, hogy a szakítás ürügyén végzett önvizsgálat eredményeként döbben rá a férfi, hogy nem lehet visszafordítani a kényszerpályán iramló eseményeket. Rövidesen a környezet is rádöbben arra a kiábrándító igazságra, hogy nem az lett, aki valaha lehetett volna. Ludadi László morális szétfoszlásának történetét Csurka mesterien egészíti ki a főszereplő sorsának függvényében ábrázolt emberek életepizódjaival és nem utolsó sorban a férfival kapcsolatos vélekedésünkkel. Rádió A monokinihez még gyerekek vagyunk? Ügy ahogy átvészeltük a Magyar Naturisták Szövet- j ségének a megalakulását, ám az újságok és a Délegy- i házát, a bányató kerítéséig megjárt kukkerolók társaságbéli szövegei tele vannak olcsó ízléstelenségekkel. Alapjában elszomorító, hogy egy ország felnőtt lakossága mennyire éretlen gyerek tud lenni, amikor is a természetes meztelenség kerül terítékre. S most egy újabb öngól! A Magyar Rádió tailán legjobb napi informatív-ze- ne-riport műsora az elmúlt héten már a riport sugárzása előtt nagy garral harangozta be, hogy munkatársuk jelen lesz azon a történelmi pillanaton, amikor a budapesti Palatinusz strandon engedélyezetten lekerül a hölgyekről a fürdőruhafelső, és páros-gömbölyű- ségüket süttethetik ezután a nappal. Meggyőződésem, hogy az a meggondolatlan országos propaganda is oka volt annak, hogy ismét elégtelenre vizsgáztunk. Mármint a meztelen test tömeglátványából. A szenzációhaj hászó délelőtti bekonferáiás nem tett jót az ügynek. A lényeg mégsem itt van, hanem a riportban elhangzottakban. Aki netántán nem tudná: a Fővárosi Fürdőigazgatóság — gondolom, egyeztetve különböző hivatalos szervekkel — a főváros három strandjának egy, tulajdonképpen (nem) elkülönített részén engedélyezte azt, ami a világ jó néhány országában már régóta természetes. A monokini használatát. A rádió riportere nemcsak, hogy jelen volt a helyszínen, hanem a Palatinusz hangosbemondója többször is közölte, hogy az eseményről rádióriport készül. Közel sem lévén prűd ember, nem vagyok meggyőződve arról, hogy az a legalább kétszáz fiatalember, aki a nekibátorodó és a riportban teljes névvel megszólaló két monokinis hölgyet megbámulta, nemcsak a keblekért, hanem a várit /,cikuszért” is tömörült a sövény mögé. A taktikai hibával ne foglalkozzunk, inkább a fedetlen keblű hölgyek mondataival. Roppamt edgondolkodtató volt, mert szavaikban még halvány íze sem volt a magamutogatás ízléstelen szándékának. Ám mégis jelen voltak a kukkerolók, mint egy elnagyolt festményben Zsuzsannát lesve a vének ... Sztoriinak jó volt ez a műsor —, de annak ellenére, hogy a fürdőigazgatóság igazgatója közölte: I986-ra az egész fürdő területén tervezik bevezetni a fedetlen keblű napozást, mélyebbre azonban nem ásott le. Mégis jelzett valamit a riport leírta tünet. Ha évtizedekig gyereknek néztek nem egy, hanem több korosztályt, akkor az első engedélyezetten meghirdetett csemege elfogyasztása után ne várjunk azonnal hivatalos igazodást. szűcs A madrigálkórus hangversenye i Ismét nagy feladat, komoly erőpróba előtt áll az ország több száz énekkara közül is a legjobbak között számon- tartott szekszárdi szövetkezeti madrigálkórus. Az együttes tagjai, a kitűnő karnagy, Jobbágy Valér vezetésével ma utaznak az angliai Llangollenbe, hogy részt vegyenek az immár több mint három évtizede rendszeresen megrendezésre kerülő nemzetközi kórusversenyen. Sportnyelven szólva három kategóriában — vegyes kari, női kari, folklór — állnak rajthoz, hogy összemérjék tudásukat, felkészültségüket más nemzetek reprezentánsaival. Versenyezni itthon is nehéz. Idegenben képviselni hazánk kóruskui- túráját különös megtiszteltetés és roppant felelősség. A Művészetek Házában kétórás önálló koncert keretében ismerkedhettünk meg azzal a rendkívül gazdag, magas szakmai követelményeket támasztó, nagyívű műsorral, amit az énekkar a szigetországba visz. A muzsika viliágában igazán nem szempont a számszerűség, mégis nem érdektelen megjegyezni, hogy tizenöt szerző, huszonnégy műve hangzott el a bemutató-hangversenyen, melynek több mint felét az elmúlt évben sajátította el a kórus. Kellemes bevezetőként hatott a három könnyed francia sanzon, majd a nemzetközi verseny vegyes kari kötelező számára, Victoria: Vere languores nostros c. szerzeményére figyeltünk. A közönség számára nem mindennapi élményt jelentett, hogy a férfikar a kontra basszusra és kontra tenorra írt szólamokat is bravúrosan elénekelte. Hatásos volt Byrd miséjének Glória tétele, Scarlatti: Arsi un tempója és Händel: O praise the lord c. műve, melyet anglikán egyházi szertartáshoz komponált. Ez utóbbit zongorán Dobai Tamás kísérte. Ezután a női kar mutatta be versenyműsorát. A kötelező számok aprólékos kidolgozottsága és a szabadon választott Kocsár: Ö havas erdők némasága, valamint a Nocturne szuggesztív megszólaltatása nemzetközi mércével mérve is esélyt ad a mindössze húsz tagú, ám mégis egységes, szép hangzású női karnak. A koncert első része Bruckner: Christus est és Kodály: Sik Sándor te deuma bensőséges előadásával zárult. Szünet után két Poulenc sanzon és Britten öt virágénekének negyedik tétele szólalt meg árnyalt finomsággal, sokszínű dinamikával. Hatásos volt Bárdos: Popu- le meusa és a Farkas: Lupus fecitjéből előadott Optatio és canticum. Babits Mihály versére és a költő születésének centenáriumára komponálta Vajda János Alleluja c. szerzeményét, mely a vegyes kar szabadon választott programja lesz Llangollen- ben. A fordulatokban bővelkedő, modern hangvételű darabot szinte hibátlanul oldotta meg az együttes. A hangverseny végén négy Bárdos népdalfeldolgozás, a Régi táncdal, az Este van már, a Patkóéknál és az Első népdallrapszódia magyarosan frisSfc hangulatos előadása aratott nagy tetszést. A közönség tapsát a kórus ráadás számmal köszönte meg. Ha igaz, márpedig igaz az a talán közhelynek is számító mondás, miszerint komoly eredménye csak komoly munkának van, akkor a madrigálkórus hangversenye után remélhetjük és kívánjuk is, hogy küldetésüket siker koronázza. Lennie Zoltán Tévónaptó Kémeri IV. Károly királyt 1918-ban detronizálták, 1921-ben két alkalommal visszatért az országba, hogy elfoglalja a trónt, a nemzetgyűlés azonban november 6-án elfogadta a XLVII. törvénycikket, amely végleg kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. Az exkirályt a második puccskísérlet után Madeira szigetére száműzték. tehát a Kémeri-sorozat első darabja valamikor előbb játszódik, s arról szól, hogy a puccsisták elrabolják Gaedicke bankár aranyrúdjait, a bankárt megölik, s ezután még nagyon sok hasonlót cselekszenek, amint az ilyen megátalkodott puccsistáktól várható is. A rendőrség természetesen tehetetlen, ámde szerencsére ott van a derék Kémeri, bizonytalan múltja ellenére is a tisztesség lovagja, és minden hájjal megkent házvezetőnője, a titokzatos Tölgyessy Erna, aki ha a szükség úgy hozza, apácaruhát ölt, majd nagyvilági hölgyként jelenik meg, tollas kalapot tesz a fejére. Ennyi tisztesség láttán Budapest főkapitány-helyettese is csatlakozik a derék Kémerihez, s most már hárman üldözik az ádáz legitimistákat, mégpedig teljes sikerrel, mert megtalálják a 19 aranyrudat, s a szép özvegy nyugodtan nyújthatja kezét a sötét Dedinszky bankárnak, a biztosító fizet, a jutalomként kapott aranyrúd birtokában pedig Kémeri mester anyagi gondoktól mentesen mehet tovább az igazság ösvényén. A különítményesek rémtettei közismertek, de arról nem tudok, hogy élt-e abban az időben egy Gaedicke nevű bankár, történelmileg nem is fontos. Az viszont bizonyos, hogy a különítményesek nem voltak olyan naivak, mint amilyennek látjuk őket, s itt el is kezdődik a valószínűtlenségek sora. Budapest főkapitány- helyettese nyilván nem hallgatott ki személyesen közönséges csavargókat, az sem valószínű, hogy az aranyrudat, ami nem olyan látványos, mint egy bril- liánsgyűrű, az első közrendőr is felismer, s lehetne tovább folytatni a valószínűtlenségeket, amelyek az egész történet hitelét kérdőjelezik meg. A végén a hangsúly is eltolódik, a szép özvegyet megnyugtatják, hogy „a kormányzó úr holnap feloszlatja a különítményeseket", Ungvári Tamás és Polgár András nyilván nem akart, hogy Horthy jó ember volt. Pedig rossz hírét ekkor alapozta meg, azzal együtt, hogy a különítményeseket valóban haza küldte, de — és ez már történelem — egészen más okból. A Kémeri filmsorozat lesz, első darabja azonban kevés jót ígér. Naiv, szálai gyakran összegubancolódnak, történelmi háttere elmosódott, meseszövése nem elég érdekes. Pedig a kor tele volt izgalommal. Horthy helyezte sokáig labilis volt, a nemzetgyűlési tárgyalásról a legitimisták például egységesen kivonultak, s bár a két királypuccs nem nélkülözte a bohózati elemeket, ugyanakkor az arisztokrácia gőgös maradisága még Horthyval szemben is a nagyobb rosszat jelentette. „Iszonyú szörnyek hevernek utamon” — írta Babits ebben az időben, de itt csak egy romantikus történetről van szó, ami bármely korban játszódhatnék. A folytatás talán jobb lesz. Zolnay László emléke „Így orrtalanul, ajaktalanul... így beszélnek hatalmasan" — írta Illyés Gyula a budavári torzókra, Jékely Zoltán pedig ezt írta: „Fölkeltetek a jeltelen homályból (ti hatszáz éve alvóf kő csipkerózsák, csipkelovagok”. A budavári szobrokról van szó, Zolnay László szerteágazó munkássága legnagyobb eredményéről, ami az egész magyar művészettörténetre kihat, módosítva számos korábbi feltételezést. Kevesen jártak be olyan nagy területet, mint Zolnay László, aki az archeológiában épp oly otthonosan mozgott, mint az oklevéltanban vagy a művészettörténetben, pompás könyveket írt a magyar középkorról, s élete végén a szerencse is rámosolygott, — a régésznek erre is szüksége van —, mert megtalálta a nevezetes szobrokat, középkorunk nagyszerű művészeti emlékeit. Váratlanul, tervei között, ereje teljében érte a halál, s a róla készült portréfilm ismétlését az emlékezés indokolta. Egyszerűen, természetesen beszélt életéről, melynek során lapszerkesztő épp úgy volt, mint nyomdaigazgató, de korán rátalált igazi hivatására is, s attól kezdve, ha nem is iveit egyenesen fölfelé a pályája, de mindig biztosan épült az életmű, amit ha a halál ketté is tört, teljesnek, egésznek érzünk. Meghatottan figyeltük minden szavát. Cs. L. Magyar tájak Nehéz gazdasági helyzetünkben sem csökkent a külországokat, más népek szokásait megismerni vágyó honi turistáink száma. Ez a tény alapjában véve örvendetes, az már viszont távolról sem, hogy az utazni vágyókat sokkal inkább a divatos külföldi nyaralóhelyek meglátogtásának terve foglalkoztatja, mint hazánk kevéssé ismert vidékeinek felderítése. Gyakran előfordul, hogy Európa számos nagyvárosában otthonosan mozgó ismerősünknek csak halvány sejtelmei vannak arról, hogy milyen értékek találhatók lakóhelyének közvetlen közelében. S azt is őszintén remélem, szabályt erősítő kivétel közé tartozott az a versenyző is, aki a vasárnap délutáni népszerű tévés társasjáték egy földrajzi tudást póbára tevő — feladatára válaszolva Kalocsát Tisza-parti településnek, a Zagyvát pedig a Dél-dunántúlt keresztülszelő folyónak tüntette jel. Éppen ezért több szempontból is időszerű és hiányt pótló vállalkozásnak értékelhettük az ötrészes, magyar tájakat bemutató filmsorozatot, melynek befejező adása a Zempléni hegységnek szentelte fél óráját. A kiváló arányérzékkel, szigorú, áttekinthető logikai rendszer alapján megszerkesztett műsor megtekintésekor az érdeklődők valóban minden lényeges információt megtudhattak a vadregényes tájról. Bár az ilyen és ehhez hasonló filmeket valójában színes tévében lehet megcsodálni, azért az időtlenségeket sugárzó várromok, a kristálytiszta patakok, a hegyvidéki növény- és állatvilág bemutatása, a fekete-fehér készülékkel rendelkezők számára is felvillantott valamit a természet egyedülálló szépségeiből. S ne feledkezzünk meg az emberekről sem. Azokról, akik megtanultak együtt élni a természettel, kihasználva kimeríthetetlen erőforrásait, de egyúttal — példát mutatva a mának — megtanulták tisztelni is azt. SZERI ÁRPÁD Moziban A kölcsönkapott boldogság Az első férj a kislán nyal — és a nevelőnő
