Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-06 / 157. szám
1985. július 6. NÉPÚJSÁG 11 Uj fényben a magyar középkor Szapolyai István szepeshelyi sírköve (másolat) * A Magyar Nemzeti Galériát 1957-ben azért hívták életre, hogy egész múltunk képzőművészetének tükre legyen. Csaknem három évtized áldozatos, megfeszített munkája és sok-sok pénz kellett ahhoa, hogy e célkitűzés valóra válhasson. A Galéria földszinti teremsorában elhelyezett kiállítással teljes értékűvé vált az a nagyszabású bemutató, mely a 11. századtól napjainkig ismerteti meg a látogatókkal hazánk képzőművészeti alkotásait. Az enyészet, az idő múlása nem kíméli a követ és a nemes anyagból készült épületmaradványokat sem. Történelmünk első évszázadainak a mostoha sors miatt úgyis szórványos emlékeit a viszontagságok mellett a közöny is pusztította. Így a pótolhatatlan értékek egy része ma is tovább romlik a különféle raktárak mélyén. A múlt emlékeinek megvédésére éveken át mindent megtett a kiállítás fáradhatatlan rendezője, dr. Török. Gyöngyi, hogy legalább azokat a műértékeket a figyelem előterébe tudja állítani, melyek egyszer már össze voltak gyűjtve. Így tudta megszólaltatni a múltat egykor méltán nagy hírű épületeink, templomok, várkastélyok, síremlékek megmaradt töredékeinek bemutatásával. A sokat hánykódó kőanyag törzsállományát a Szépművészeti Múzeumba még a második világháború előtt került ládákban őrzött faragott töredékek képezték. Jelentősen bővült az 1978-as, Árpád-kori faragványokat bemutató székesfehérvári kiállítás, majd a Budapesti Történeti Múzeum, továbbá az esztergomi ásatások és más egyházi és világi intézmények kölcsöneinek jóvoltából. A közönség két nagy sikerű kiállításon már ízelítőt kapott a felépítendő kőtárból. 1982-ben az ausztriai Schallaburg várában!, majd a rá következő évben Mátyás király és a magyarországi reneszánsz címmel Budapesten. A kiállítás súlypontja a román és a reneszánsz kori anyag, mely ily bőségben és ilyen áttekinthetően még soha sem volt látható. A 11— 15. század elejéig terjedő időszak többnyire elpusztult építészetének és szobrászaténak fontos mérföldkövei ezek a faragványok. Olyan nagy hírű emlékekből származnak, mint a gyulafehérvári székesegyház, (11. század), a székesfehérvári bazilika, a somogyvári apátság, (12. század), kalocsai székes- egyház (13. sz.), melyekből legfeljebb az alapfalak, vagy még azok sem maradtak ránk. Egyedül a töredékek segítségével tudunk fogalmat alkotni az elpusztult templomok, várak, paloták művészi jellegzetességeiről, csak így tudjuk felvázolni jelentőségüket a hazai és nemzetközi művészet történetében. A kora gótikát a 13. század elejéről az esztergomi, a pilisszentkereszrtí, a kalocsai töredékek, a késő román korszakot pedig a századfordulón restaurált jáki templom néhány remekbe faragott darabja képviseli. A késő gótika hírmondói a pöstyéni és a kassai dómból származó töredékek. A régi magyar művészét képe a már korábban megnyitott faszobrászati anyaggal, a szárnyas oltárok bemutatójával teljes. A gótika valóságkeresésének mesteri alkotásai a síremlékplasztikák, melyek közül a legszebbek másolatai a kiállításon láthatók Lázói János sírlapjával együtt a S. Stefano Ro- tondó templomából. A 14—15. század fordulóján működő, híres prágai építőpáhofly művészi körébe tartoznak a visegrádi palota felső díszudvarának nyolcszögletes kútházából származó töredékek, a finoman mintázott oszlopfők, vízköpők. A nemrég feltárt budai királyi palota egyedülálló szobrászati dísze a Budapesti Történeti Múzeumban látható ugyan, de töredékei idetartoznak. A gótikát követő neszánsz a magyar művészet kiemelkedő korszaka volt. Nyitánya, Mátyás király még késő gótikus 1473-as visegrádi oroszlános kútja európai értékű remekmű. Mátyás mecé- nási bőkezűsége utat nyitott Szent Mihály-dombormű Gyulafehérvárról, XIII. sz. eleje (másolat) hazánkban az olasz, firenzei szobrászatnak, mely csakhamar hatalmas arányokban bontakozott ki Budán és Vi- segrádon, részben monumentális alkotásokban (budai és visegrádi szökőkutak), részben pedig dekoratív, finom művű márványfaragványok- ban (gyümölcsfüzéres ajtókerettöredék a budai királyi palotából, konzol- és bábos korláttöredékek a nyéki vadászkastélyból fáklyákkal!, trófeákkal és gyümölcsköte- gekkel, három oszlop a visegrádi palota negyedik teraszáról, kandallógyámkő a budai királyi palotából). Az udvar példájára a budai műhely hatására az olasz reneszánsz kőfaragás témái, formái, kompozíciói Mátyás halála után II. Ulászló korában szélesebb körben elterjedtek, mint azt több emlék, köztük a pesti belvárosi templom pasztofóriuma, Pest város címere a szatírkával, II. Ulászló címere az esztergomi Bakócz-kápoilnából tanúsítja. A kiállítás külön élménye az utolsó terem a Magyarországon dolgozó olasz mesterek munkáival: Giovanni Dalmata fehér márvány oltártöredéke Diósgyőrből, a törökdúlás alatt megcsonkított Madonnával, vagy Mátyás és felesége márvány domborműve. Az új stílus hatására a régi, gótikus hagyományt őrző egész alakos sírkövek is átalakultak, ezt például Sza- polyai István szepeshelyi sírköve szemlélteti 1499-ből. mely másolatban látható a bemutatón. Egész különleges irányt képviselnek a gyulafehérvári Lázói-kápolna (1512.) domborművei részben biblikust részben mitologikus jeleneteikkel. A szép ívű fejlődésnek a törökdúlás másfél évszázada vetett véget. Brestyánszky Hona Élt benne a szimfonikus gondolkodás Hazai tájakon Száz év paraszti építészete „Valami titok lappangott e látszólag oly tiszta, derűs, egyszerű és egyenes lény életében. E titok zengett énekében, feltárva a művek minden érzelmi mélységét és zenei gazdagságát... Egyéniségének sajátos egységessége is titokzatos maradt.” Századunk egyik legnagyobb karmesteregyénisége, Bruno Walter írta le 1956-ban az idézett sorokat a század- forduló, a késő romantika talán legellentmondásosabb zeneszerzőjéről, Gustav Mahlerről. Walter, aki egyebek közt a Mahler-műveknek is avatott tolmácsolója volt, megindító könyvet írt a harmincas évek derekán egykori barátjáról. A 125 esztendővel ezelőtt, 1860. július 7-én született Mahler ugyanis a nagy európai történelmi korszakforduló, az Osztrák—Magyar Monarchia utolsó békeidőszakában, felbomlásának korában élt és alkotott, érzékenyen felfogva és magába olvasztva a válságossá vált közép-európai élettér minden gondját, a népek lassan félelembe forduló életérzését. És mindehhez járult még — nem teljesen függetlenül, természetesen a történelmi átalakulás mozzanatától — az európai zeneművészetben is lejátszódó nagy formai változás: a szimfónia két évszázadig tartó uralmának megingása, a forma újjáalakulása, és friss tartalommal való fel- töltődése. E kettős hatás következtében, és természetesen Mahler érzékeny idegrendszere, vallási fanatizmusa, szerelemről, halálról vallott etikai felfogása révén jött létre az a sajátos zeneszerzői arculat, amely addig ismeretlen végletek, ellentmondások, mélységek és magasságok hordozójává lett a zeneköltő szimfonikus alkotásaiban. Mahler zenekari műveiben a hangszerelés finomsága, a hangszínek újfajta kikeverése, a dinamikai árnyalatok elképzelhetetlen kiszélesítése mellett a trivialitásig menő bombasztikus effektusok jelennek meg, s robbantják szét olykor a gonddal szőtt mozarti finomságokra törő zenekari szövetet; leképezéseként mintegy a tradíciókat és ideálokat megőrző, de a katasztrófaszerű meglepetéseket mind gyakrabban elviGusztáv Mahler selni kényszerülő kor valóságának. És, ha a zeneszerző belső emberi-művészi világáról talán a szimfonikus műveknél is lényegretörőbben árulkodnak dalai, dalciklusai, Mahlert azért elsősorban a szimfóniaköltészet nagy ösz- szefoglalójának, szintézisteremtő, s a felbomlás után megújuló zenekari hangzás és program mesterének érezzük a romantika innenső határán. És nemcsak zeneszerzői, de nem utolsósorban karmesteri tevékenysége révén is. Ez a szimfonikus gondolkodásmód vezette Mahlert arra is, hogy 1881-ben elvállalja a budapesti Magyar Királyi Operaház igazgatója tisztét is: színházunkban akkoriban az Erkel Ferenc és Sándor, valamint Richter János nevelte zenekar játszott, olyan színvonalon, amelyről Mahler már az első meghallgatás után elragadtatással nyilatkozott. És ha a gáncsoskodások hamar el is űzték fővárosunkból a század e nagy muzsikusát, akinek — ismét Bruno Wal- tert idézve — „alkotásai és interpretáló munkássága révén világít ma is magasan lobogó lángja, és a mai bizonytalan kulturális viszonyok között ez a maradan- dóság reménnyel tölthet el bennünket”, azért nálunk az ő keze nyomán vett új lendületet a magyar zenekari és operakultúra fejlődése, s vált a továbbiakban európaivá. SZOMORY GYÖRGY Fertőszéplak az ország északnyugati vidékén, a Fertő tó mellett található. A Fertő név finnugor eredetű, az úgynevezett beszélő nevek közül való, sekély vizű tavat, vízállást jelent. Szeszélyes vízjárású, régebben többször kiszáradt, de huzamosabb ideig magas vízállású is volt. Már honfoglaló őseink megtelepedtek a környékén, a terület a magyar gyepűrendszerhez tartozott, az egykori őrtelepeket (Lő- vér, Lövő) a helynévanyag alapján is nyomon lehet követni. A gyepűrendszer felszámolásával rohamosan gyarapodtak a német települések a Fertő tó mindkét oldalán. Széplak első írásos említése 1262-ből származik. A török időkben sem néptele- medik el, megmaradt a középkori, ,.Y” alakú település- szerkezete!, melyhez hasonló jórészt csak a fallal körülvett városokban jött létre. A török portyák elől menekülő lakosság a Fertő nádasaiban talált búvóhelyre. A 17. század utolsó negyedében az Esterházyak birtokolják a települést. Tőlük egy évszázadra zálogjogon a Széchenyiek szerzik meg. A ma is álló egykori kastélyépületben volt a rezidenciájuk. Itt született Széchényi Ferenc, Széchenyi István édesapja, a Magyar Nemzeti Múzeum megalapítója. A család emlékét őrzi a kastélyon kívül a barokk plébániatemplom 1728-ból, (Széchenyi György alapította) és az 1736-ban felállított „Szent Szív”, illetve kálvária, a templom két oldalán. Az 1960-as években fogalmazódott meg az igény egy szabadtéri néprajzi múzeum létesítésére Győr-Sopron megyében. A kivitelezést gyorsította, hogy Vas- és Zala megyék ekkorra már jórészt létrehozták a maguk tájmúzeumait. Fertőszéplak esetében a kulturális — műemléki — néprajzi adottságok az idegenforgalmi-gazdasági lehetőségekkel egybeestek. A felszabadulás utáni nagy építkezések ellenére — szerencsés véletlenként — a Nagy Lajos utca öt egymás mellett álló épülete érintetlenül megmaradt, csonkasá- gábam is érzékeltetve az egykori faluképet. A szóban forgó öit épületet (31—39. szám) az Országos Műemléki Felügyelőség 1981 őszéig helyreállította. A helyreállítást megelőző feltárás kimutatta. hogy a házak 1860— 1870 között épültek, zömmel téglából, néhol vegyesen téglából és vályogból. Az épületek alaprajza a magyar nyelvterületen ebben a korban már szinte általános szabadkéményes, középbejáratos típus, ahol a szobák a konyha pitvarából nyílnak. A házak a korabeli nyugat-dunántúli építőmesterek, „pallérok” hozzáértésének, szakmai tudásának ékes bizonyítékai. A rekonstrukció során — a soproni belvárosban kimunkált feltárási és kutatási módszerekkel — teljesen hiteles helyreállítás történt. Például sikerült a kemencék, kémények eredeti helyét, méretét, jellegét föltárni, illetve rekonstruálni. A házak 1860 és 1950 között — az építéstől a felszabadulás utánig — öt építési periódust és berendezési állapotot őriznek. A Fertő memti népi építészet relik- tumai érzékeltetik a házak egykori formáját, beosztását, másrészt a vidék jellegzetes utcaképét. Az első ház gondnoki lakás. A homlokzata eredeti, ám a belseje modernizált, komfortos. A következő házban egy hagyományosnak mondható múzeumi kiállítás várja a látogatókat, vitrinekkel, képekkel, tablókkal, amelyek a környező falvak, uradalmak életét szemlélteik. Három épület öt lakásában látható kiállítások a 19. század közepétől az 1950-es évekig végbemenő változást mutatják be a paraszti lakáskultúrában és gazdálkodásban. A harmadik épületben a múlt század közepe körüli állapotokat állították vissza. Ez a jobbágyi kötelékektől megszabadult a korhoz, s az ország más vidékeihez mérten viszonylagos jólétben élő északnyugat-dunántúli magyar földművesek világa.
